KÉK HÍREK
A Rovatból

Elfoghatták a Házasság első látásra sztárját, és az is kiderült, mit követett el

A 51 éves férfi körözése reggelre eltűnt a rendőrség oldaláról. A Blikk kiderítette, hogy egy 17 éves lánnyal szexelt, és fizetett is érte, így megrontás miatt ítéltélték el.


A Tv2 Házasság első látásra című műsorából megismert férfit két napja körözték, péntek reggelre azonban az elfogatóparancs eltűnt a rendőrség oldaláról, így elkaphatták vagy önként feladhatta magát.

A férfi ellen korábban jogerős ítélet született, de nem vonult be a börtönbe, ezért a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja kezdte keresni.

„Jogerősen pénzbüntetésre ítélték az illetőt, amit nem fizetett be, ezért azt átváltoztatták fogházbüntetésre, de nem vonult be, így került sor az elfogatóparancs kibocsátására”

– tájékoztatta a Blikket dr. Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője.

A lap értesülései szerint az akkor 38 éves férfi egy 17 éves lánnyal szexelt, és fizetett is érte. Amikor elítélték, még a korábbi büntető törvénykönyv volt érvényben, ami szerint ez megrontásnak minősült.

Jelenleg a jog gyermekprostitúció kihasználásának hívja ugyanezt.

A férfi ügyében az V. és XIII. Kerületi Ügyészség járt el, és jogerősen 900 ezer forintos pénzbírságra ítélték, ami összesen 200 nap fogházbüntetésnek felel meg. Börtönbe csak akkor kell mennie, ha nem fizeti ki a bírságot. Erre azonban még mindig van lehetősége, így könnyen elképzelhető, hogy végül elkerüli a fogházat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Hipót ivott és felvágta az ereit egy általános iskolás Mohácson – mentőhelikopterrel vitték kórházba
A nyolcadikos kislányt társai folyamatosan csúfolták, ami miatt kétségbeesésében a legsúlyosabb lépésre szánta el magát. Szülei találtak rá.


Hipót ivott és felvágta az ereit egy általános iskolás kislány mohácsi otthonában. A TV2 Tények hírműsora úgy értesült:

a gyereket minden nap csúfolták az iskolában, mert fejlettebb kortársainál.

A kislány a környezetében senkinek nem beszélt arról, hogy mire készül. A nyolcadikos gyerekre szülei találtak rá, így sikerült megmenteni az életét.

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy bejelentés érkezett hozzájuk, ezért az iskolában adatgyűjtést végeztek, de hivatalból üldözendő jogsértés gyanúja nem merült fel. A Mohácsi Rendőrkapitányság az esetről tájékoztatta a helyi családsegítő szolgálatot.

A Tények riportja a drámai esetről

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Na, ott tudtam, hogy lebuktam” – Megszólalt a magyar Pamela Anderson, akit köröz a rendőrség
Beke Ivettet, a 2000-es évek egyik legismertebb magyar Playmate-jét közokirat-hamisítás miatt körözik. A volt címlaplány most előkerült, és elmesélte, hogyan bukott le, amikor a rendőrök megállították.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. február 12.



A rendőrség közokirat-hamisítás miatt körözi Beke Ivettet, aki 2007-ben a Playboy címlapján szerepelt. A Debreceni Járásbíróság tavaly decemberben adott ki ellene elfogatóparancsot, miután ismeretlen helyre távozott az eljárás alatt. Most előkerült, és elmesélte a naphire.hu-nak, hogyan bukott le.

A 48 éves Beke Ivettet 2023 októberében igazoltatták, ekkor derült ki, hogy nem a saját irataival vezetett. A korábban táncosként és hostessként dolgozó modell a 2006-os Playmate of the Year versenyen is feltűnt, majd egy évvel később a magazin címlapján is szerepelt. A 2000-es években sokan a „magyar Pamela Andersonként” emlegették.

A rendőrség azért adta ki az elfogatóparancsot, mert Beke Ivett nem vette át az idézéseket. Most előkerült, és egy közösségi médiában terjedő fotó miatt döntött úgy, hogy megszólal.

A playmate elismerte, hogy barátnője jogosítványával vezetett, miután az övét büntetőpontok miatt bevonták.

„A házunktól körülbelül 100 méterre állítottak meg a rendőrök. A barátnőm adatait bemagolva, azt megadva már majdnem sikerült megúszni az egészet a két rendőr megdorgálásával, de szerencsétlenségemre a harmadik járőr, aki a kocsit járta körbe, visszaért és felismert, hiszen nem egy legénybúcsún és szülinapon táncoltam. Fel is kiáltott: ‘Ivett, de régen láttalak. Megy még a showbiznisz?’ Na, ott tudtam, hogy lebuktam. Rögtön elő is állítottak.”

A modell egy napot töltött előzetes letartóztatásban, majd az ügyvédje segítségével kiengedték.

A modell azt mondja, az ellene kiadott elfogatóparancs csak azért történt, mert nem tudta átvenni az ügy dokumentumait, mivel külföldön tartózkodott.

Azt is sérelmezi, hogy az ügyéről olyan képekkel cikkeznek, amelyeken várandós lányával látható, pedig a lánya nem is közszereplő.

„Ma reggel az unokám osztályfőnöke hívta a lányomat, hogy mi ez pontosan!? Miközben neki ehhez tényleg semmi köze.”

Beke Ivett emiatt jogi lépéseket tervez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: kommandósok kapták el a kislányokkal erőszakoskodó férfit, akit korábban egy kisfiú lefejezéséért ítéltek el
A most 47 éves M. Lászlót kétszer is elítélték, legutóbbi szabadulása után egy kisgyerekes édesanya bizalmába férkőzött, majd annak gyerekeivel erőszakoskodott.


Kommandósok kapták el azt a 47 éves tápiószentmártoni férfit, aki

erőszakot követett el egy takarítónő 9 és 11 éves kislányain.

A 24.hu információja szerint M. László az a férfi, aki 1995-ben lefejezett egy 12 éves kisfiút Pesterzsébeten. A hírt a Pest Vármegyei Főügyészség megerősítette.

Az ügyészség a lap megkeresésére azt közölte, hogy szökés, elrejtőzés, bűnismétlés, és bizonyítás megnehezítésének a veszélye miatt indítványozták a szexuális erőszakkal, és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsított férfi letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt.

A korábban egy kisfiú meggyilkolásáért elítélt férfi tagadta a terhére rótt cselekményeket a mostani ügyben - mondták el.

A 30 éve történt szörnyű gyilkosságot az akkor 17 éves fiatal követte el. A gyerek fej nélküli holttestét egy bőröndben találták meg a Gubacsi hídnál.

A férfi tíz évvel a bűncselekmény után szabadulhatott a börtönből feltételesen. A szüleihez költözött Dabasra, de ott is rátámadt egy kisfiúra. Az erdőbe csalta azzal, hogy segítsen a kutyáját megkeresni. Majd késsel fenyegette és végül fojtogatni kezdte, de a gyereknek sikerült elmenekülnie.

A férfit emberölési kísérlet miatt elítélték, és 2022 nyarán szabadult. Ezután egy hirdetésen keresztül ismerkedett meg egy nővel, akinek munkát kínált. A kétgyerekes anya bizalmába férkőzve egyre szorosabb kapcsolatot alakított ki annak 9 és 11 éves lányaival. Ajándékokat vitt nekik, vagy szórakozni vitte őket. Volt, hogy a nő rábízta a gyerekek felügyeletét. Egy ilyet kihasználva szexuális cselekményekre kényszerítette a gyerekeket. Videókat is mutatott nekik, ami erkölcsi, szellemi fejlődésüket is súlyosan veszélyeztette.

A szexuális erőszakkal és kiskorú veszélyeztetésével gyanúsított férfit őrizetbe vették és letartóztatták. Ha bebizonyosodik a bűnössége, akkor életfogytiglanra számíthat a három csapás törvénye miatt - írja a portál.

VIDEÓ: A letartóztatásról


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Dráma a dohányboltban: késsel támadt egy 21 éves lányra egy fiatal férfi a XVIII. kerületben
A rendőrség a bejelentést követően gyorsan a helyszínre érkezett, ahol sikerült elfogni a támadót. A vizsgálat még tart, hogy kiderítsék a történteket.


Fiatal lányt késelt meg egy férfi a XVIII. kerületben – írja a 24.hu.

Egy 21 éves lányt támadtak meg hétfő délután Budapesten, a Szent Lőrinc-lakótelepen. Az eset egy dohányboltban történt,

ahonnan 16 óra 50 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre.

A rendőrök gyorsan a helyszínre értek, és elfogták a támadót, egy 23 éves férfit.

A BRFK Életvédelmi Osztályának nyomozói emberölés kísérletével gyanúsították meg. A férfit a kihallgatása után őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. „A nyomozók kezdeményezték a gyanúsított letartóztatását” – áll a rendőrségi közleményben.

A támadás során a fiatal nő könnyű sérüléseket szenvedett, amelyek orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyulnak. A hatóságok tovább vizsgálják a történteket, hogy pontosan kiderítsék, mi vezetett a támadáshoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk