KÉK HÍREK

Egy kétéves kislány is meghalt a gép lezuhanásakor, amit F16-osok üldöztek

A gép Tennesseeből a New York-i Long Islandre tartott, fedélzetén a legnagyobb amerikai fegyverlobbi-szervezet elnökének lányával és unokájával.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy négy ember meghalt, miután lezuhant egy kisrepülő az Egyesült Államokban, Virginia állam északnyugati részén. A gépet előtte F-16-os vadászrepülők kísérték, többek között Washington D.C. térségében is, mert a pilóta nem volt hajlandó reagálni a légügyi hatóságok felszólítására, és letért eredeti útvonaláról.

A legfrissebb információk szerint a legnagyobb amerikai fegyverlobbi-szervezet, az Országos Fegyverszövetség (NRA) elnöke, Barbara Rumpel is megerősítette a hírt, hogy az ő lánya és az unokája is a kisrepülőn utazott, ami lezuhant.

„Elvesztettem a lányom, az unokám, nincsenek szavak”

- mondta egy helyi lapnak Barbara Rumpel.

Hatalmas hangrobbanást hallottak a helyiek Virginia állam felett, amikor néhány amerikai vadászgép egy Cessna típusú magánrepülőgép elfogására indult.

Vasárnap délután végül Washington közelében lezuhant az a kisrepülő, amit az amerikai légierő vadászgépei próbálták meg elkapni, mert a Cessna letért az útvonaláról, a pilóta pedig nem reagált.

A hivatalos közlemény szerint az F-16-os gépek csak üldözték a Cessna 560 Citation V típusú gépet, de nem lőttek rá.

A New York Post cikke frissebb cikke szerint az F-16-osokat azután vetették be, hogy a Cessna magánrepülőgép berepült a főváros feletti korlátozott légtérbe, mielőtt lezuhant Virginia délnyugati részén.

A lap szerint a repülőn négy ember utazott, a gép Tennessee államból, Elisabethtownból a New York-i Long Island-be tartott, és amikor a Flight Aware repüléskövető weboldal szerint elérte New York környékét, közel 180 fokos fordulatot vett, és Virginia felé kezdett repülni.

„Úgy tűnt, hogy a Cessna robotpilótán repült” – mondta a Reutersnek egy névtelen forrás.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Homokot és kavicsot tömtek osztálytársuk szájába, aki majdnem meghalt
A fiú lenyelte a kavicsokat is, később rosszul lett, szülei orvoshoz vitték, ahonnan kórházba utalták, és két műtétet hajtottak végre rajta, közvetlen életveszélyben volt.

Link másolása

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség két fiatalkorú férfi ellen, akik egy társukkal kiskorú fiú osztálytársuk szájába füvet, homokot és kavicsot tömtek - tájékoztatta a vádhatóság hétfőn az MTI-t.

A vádirat szerint a fiatalkorú vádlottak és egy gyermekkorú fiú társuk tavaly március végén egy borsodi kistelepülés általános iskolájának udvarán először egy másik kiskorú fiút próbált meg "megfogni és a fűben hempergetni", de az védekezett, és elfutott tőlük.

Ezután a sértett kiskorú fiúhoz mentek, kezeit lefogták, majd a földre vitték, és hanyatt fekvő helyzetben tartották. A gyermekkorú fiú füvet, kavicsot és homokot tömött a kiskorú fiú szájába, amit a sértett lenyelt - közölték.

A sértett szégyellte a történteket, így arról sem tanárainak, sem szüleinek nem számolt be. A következő napokban egyre rosszabbul érezte magát, szülei orvoshoz vitték, ahonnan kórházba utalták, és két műtétet hajtottak végre rajta.

A közlemény szerint a sértett szervezetébe jutott idegen anyag okozta megbetegedés közvetlen életveszélyes állapotot eredményezett, "életét a szakszerű egészségügyi ellátás mentette meg". A cselekmény és az azt követő gyógykezelés számára pszichés traumát is okozott.

Az ügyészség a büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottakkal szemben próbára bocsátást indítványozott, egyidejű pártfogó felügyelet elrendelésével és külön magatartási szabály előírásával - írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
7 méter mély kútba esett egy fiatal lány vasárnap délben Erdőkertesen - videó!
A gödöllői hivatásos tűzoltók kötelek segítségével a könnyebb sérüléseket szenvedett lányt a kútból kiemelték, a mentőknek átadták. A mentésről készült videót a Facebookon közzé is tették.

Link másolása

Hét méter mély kútba esett egy fiatal lány vasárnap délben Erdőkertesen, a Viola utcában - írta meg a Katasztrófavédelem a Facebook-oldalán.

A kútba esett ember kimentéséhez kérték a katasztrófavédelem segítségét.

A gödöllői hivatásos tűzoltók kötelek segítségével a könnyebb sérüléseket szenvedett lányt a kútból kiemelték, a mentőknek átadták.

A mentésről videó is készült, itt lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Japán cseresznyefákat mérgezett meg valaki Zamárdiban, gázolajat öntött a növények tövére
Másfél tucat fát mérgezett meg az egyik Zamárdiban található strandon az ismeretlen tettes. A polgármester szerint elég könnyen azonosítható az a kör, amelynek az érdeke, hogy ne nőjenek nagyra a fák, mert rontják a kilátást a tóra a nyaralójuk ablakából.

Link másolása

18 japán cseresznyefát mérgezett meg valaki egy strandon Zamárdiban, miután a növények tövére gázolajat öntött - adta hírül az ATV Híradó.

A műsorban emlékeztettek arra, hogy a túloldalon, Csopakon is történt hasonló ügy, ott egy öreg fát fúrtak meg több helyen és öntöttek a lyukakba mérgező anyagot.

Zamárdiban súlyos kár keletkezett, körülbelül egymillió forintba kerül majd, hogy az egész sétányon kicseréljék az olajjal szennyezett talajt.

A polgármester szerint elég könnyen azonosítható az a kör, amelynek az érdeke, hogy ne nőjenek nagyra a fák, mert rontják a kilátást a tóra a nyaralójuk ablakából.

„Húsz évvel ezelőtt nem találkoztunk ilyen esetekkel, tehát ez mostanában szaporodott el. Nálunk két helyszín érintett és ez elkeserít. Egyértelműen a kilátást zavarja, ha felnőnek ezek a fák és vannak személyek, akik nem tudják ezt elviselni”

- mondta a híradónak Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere, aki azt is elárulta, hogy hétfőn feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megütötte a háziorvosát egy nyugdíjas, mert nem hosszabbította meg a jogsihoz szükséges alkalmasságiját
Vádat emeltek azzal a 69 éves szécsényi férfival szemben, aki minősíthetetlen hangon beszélt az orvosi rendelőben, majd meg is ütötte az orvost.

Link másolása

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt azzal a 69 éves szécsényi férfival szemben, aki minősíthetetlen hangon beszélt az orvosi rendelőben, majd meg is ütötte a háziorvosát.

A férfi a vezetői engedélye érvényességi idejének meghosszabbítása miatt kereste fel augusztusban a háziorvosát, aki a véleményt nem állította ki, hanem további vizsgálatokat rendelt el részére.

Erre a férfi erőszakossá vált, előbb trágár kifejezésekkel illette az orvost, kiabált vele, majd a megírt beutalót az asztalra dobta, végül pedig a doktor felé lépett és megütötte a karját.

A Büntető Törvénykönyv rendelkezése szerint a háziorvos munkája végzése közben különleges büntetőjogi védelmet élvező személy, így a Balassagyarmati Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolta meg a férfit. Az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért a nyugdíjasra.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: