KÉK HÍREK
A Rovatból

Erdőben hagyta meghalni újszülött babáját egy nő Floridában

Szerencsére időben megtalálták a kislányt, nem esett baja. Az anya ellen nyomozás indult, kiskorú veszélyeztetésével vádolják.

Link másolása

Szombaton hajnali kettőkör a floridai Mulberry egyik erdős parkjában egy újszülöttet találtak egy pokrócba csavarva - írja a People.

A 2,9 kilós kislányt a közelben lakók találták meg, és azonnal kórházba vitték. Kiderült, hogy körülbelül másfél órával korábban születhetett.

A helyi seriff, Grady Judd szerint a gyereket megtaláló Magdalena Gregorio Ordonez először azt hitte, macskanyávogást hall odakintről, de mikor kiment megnézni, kiderült, hogy egy baba az. Az újszülött egészségesnek tűnt, csak néhány bogárcsípést látott a testén, valamint rajta volt még a méhlepény és a köldökzsinór is.

Most a szüleit keresik.

"Elkezdtük kikérdezni a lakosságot, de egyelőre senki sem tudja, ki az anya. Tapasztalataink szerint általában egy fiatal nőről van szó, aki nem akarta a gyereket, vagy akinek valahogyan sikerült elrejteni a terhességét a szülei előtt, és utána magára hagyta az újszülöttet az erdőben. Nem kötelessége vállalni a gyereket, ha nem akarja, viszont vád alá helyezhető azért, amiért otthagyta meghalni"

- mondta a seriff.

Hősöknek nevezte a Gregorio családot, nélkülük a baba már halott lenne, az anyát pedig emberöléssel vádolnák, így viszont "csak" kiskorú veszélyeztetésével.

A kislányt a seriff Angel Grace-nek keresztelte, mert "egy igazi gyönyörű angyal (angel), és Isten áldása (grace), hogy életben maradt", és már átadták a gyámügynek. Az anyát közben tovább keresik, az is lehet, hogy összevetik a gyerek DNS-t a floridai bűnügyi nyilvántartásban tároltakkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Félmeztelen, szarvastetemből lakmározó „boszorkányokat” vett fel egy térfigyelő kamera Kanadában
A neten terjedő felvételek alatt a kommentelők azt javasolták, hogy inkább jelentsék az ügyet a rendőrségen.

Link másolása

Egy kanadai nő, Corinea Stanhope egy döglött szarvast talált a családi házának kertjében, de ez még csak a kezdet volt.

Amikor Corinea a nagyapjával megnézte a térfigyelő kamera felvételeit, teljesen ledöbbent, mert azt látta, hogy két félmeztelen nő lakmározik a szarvastetemből - írta meg a Daily Mail.

A felvételen az látszik, hogy két hosszú, fekete hajú nő félmeztelenül áll a döglött szarvas felett, majd leguggolnak, és elkezdik elfogyasztani, harapdálni a tetemet.

A kérdés az, hogy valóban gonosz szellemek garázdálkodtak az éj leple alatt vagy esetleg valaki rosszindulatú tréfát űzött a nővel.

A fotókat itt lehet megnézni!

Mindenesetre a videó elég valódinak tűnt, és a neten terjedő felvételek alatt a kommentelők azt javasolták, hogy inkább jelentsék az ügyet a rendőrségen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Sorozatos szexuális erőszakkal vádolják a Rammstein énekesét
Egy ír rajongó tálalt ki a közösségi oldalán, aztán később rendőrségi nyomozás is indult, melynek során már sok másik áldozat is megszólalt.

Link másolása

A hét elején az együttes egyik ír rajongója, Shelby Lynn hozta nyilvánosságra a közösségi oldalain, hogy szexuális erőszak áldozata volt korábban.

A nőt az együttes vilniusi koncertjén hívták meg egy privát bulira, amin a Rammstein énekese, Till Lindemann is részt vett.

A rajongó azt írta a bejegyzésben, hogy valamelyik italába kábítószert keverhettek, mert két tequilát megivott ugyan, de az este jelentős részére nem emlékezett.

A nő zúzódásokkal ébredt egy hotelszobában, és következő napot végighányta. A sérüléseiről képet is posztolt a közösségi oldalán, és panaszt is tett a rendőrségen, ennek kapcsán indult el a nyomozás.

A cikknek még nincs vége, lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Ledöntötték Szent-Györgyi Albert enyingi mellszobrát, kiakadt a polgármester
„Magukat erősnek gondoló, barbár, semmitérő, nulla emberek” döntötték le a szobrot Viplak Tibor szerint. A polgármester a rendőrséghez fordult.

Link másolása

Ledöntötték Szent-Györgyi Albert enyingi mellszobrát péntek éjjel - derül ki a város polgármesterének bejegyzéséből. Viplak Tibor a rendőrséghez fordult az ügyben.

„Engedjék meg, hogy mély felháborodásomról, illetve arról a barbár cselekedetről írjak, amit ma reggel tapasztaltunk településünkön. Magukat erősnek gondoló, barbár, semmitérő, nulla,(fokozhatnám még) emberek feldöntötték az éjszaka folyamán Szent-Györgyi Albert mellszobrát”

- kezdte a település Facebook-oldalán közzétett írását a polgármester.

„Magukat erősnek gondoló, barbár, semmitérő, nulla,(fokozhatnám még) emberek feldöntötték az éjszaka folyamán Szent-Györgyi Albert mellszobrát. Te, aki ezt a cselekedetet tetted, tudod egyáltalán, hogy ki volt Ő? Fogalmad sincs, gondolom. Akkor elmondom: ez az ember találta fel a C vitamint, tudósként Nobel díjat kapott. Hol vagy te ahhoz, hogy a kezedet ráemeled. Politikusként az életét kockáztatta a fasiszták és a kommunisták elleni küzdelemben. Hol vagy te, hogy ránézz egyáltalán.”

Viplak azt is hozzátette, hogy felhívta a rendőrséget, és reméli, az elkövető megkapa méltó büntetését.

(Forrás: 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A plázában lopott, amikor kigyulladt a kocsija, benne a két gyerekével
A 24 éves floridai nőt letartóztatták a gyerekek elhanyagolása miatt, a két gyerek könnyebb sérülésekkel megúszta az autótüzet.

Link másolása

Egy floridai nőt letartóztattak, és vádat emelhetnek ellene, miután két gyermeket egyedül hagyott egy parkoló járműben, amely hirtelen kigyulladt és gyorsan lángokba borult. A közelben tartózkodó vásárlóknak kellett segítségükre sietniük, miközben az anya a rendőrség szerint éppen lopott - írta a Fox35 nevű orlandói portál.

A 24 éves Alicia Moore az Oviedo Mallban lévő Dillard's áruház előtt parkolt le autójával, ahol a két gyermeket hagyott a járműben, akik "nem tudtak magukról gondoskodni".

Ezután bement az áruházba egy férfival, akit még nem azonosítottak, és lopni kezdtek - írja a rendőrség a jelentésében. Körülbelül egy órával később a kijárat felé sétált, ahol az autója teljesen lángokban állt. A nő ledobta az ellopott tárgyakat, és kirohant a bevásárlóközpontból.

A tűz az autó belsejében keletkezett, majd gyorsan terjedt, kirobbant az egyik ablak is a felvételek szerint, és a közelben lévő vásárlók segítettek, így a két gyermeknek sikerült kimenekülnie a járműből.

Alicia Moore-t letartóztatták a gyermekek elhanyagolása vádjával.

A gyerekeket kórházba szállították, egyikük elsőfokú égési sérüléseket szenvedett az arcán és a fülén. A jármű totálkáros lett.

Link másolása
KÖVESS MINKET: