KÉK HÍREK
A Rovatból

Ecuadori banánok közt találták meg a csepeli szabadkikötőben a 23 milliárd forintnyi kokaint

Ez lehet minden idők legnagyobb drogfogása Magyarországon. A rendőrség különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása bűntett miatt el is indította a nyomozást, ismeretlen tettes ellen.

Link másolása

Minden idők legnagyobb drogfogása lehet ez a szállítmány, amit a csepeli szabadkikötőben talált meg a rendőrség. Az egész azzal kezdődött, hogy valaki bejelentést tett a rendőrségen, miután egy maszkos férfit látott ólálkodni a helyszínen.

Mint később kiderült, a kikötőben egy rejtekhely volt, ahonnan 155 darab, egyenként 1 kilós, „kábítószergyanús anyagot tartalmazó csomag” került elő. A rendőrség és a helyszínre érkező vegyészszakértő megerősítette azt is, hogy kokain volt a pakkokban.

Összesen 154,805 kilogramm nagy tisztaságú kokain, aminek feketepiaci pedig nagyjából 23 milliárd 220 millió forint.

A BRFK Kábítószerbűnözés Elleni Osztálya különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása bűntett miatt el is indította a nyomozást, ismeretlen tettes ellen.

A 444.hu cikke foglalta össze, hogy a banánokat (is) tartalmazó konténert Ecuadorban adták fel, onnan Mexikóba, majd hajóval Németországba érkezett. Németországból vasúton jutott el Magyarországra november 8-án. A banánt kirakodták, a kokain maradt a kikötőben.

Ez lehet minden idők legnagyobb drogfogása Magyarország területén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Megdöbbentő részletek az egyéves Patrik haláláról – a gyermekorvos kezei között vesztette életét a kisfiú
Mentőhelikoptert is hívtak hozzá, de sajnos nem tudták megmenteni az életét. A kisfiú halálának oka egyelőre nem ismert.
F. P. Fotó: OMSZ - szmo.hu
2024. február 28.


Link másolása

Megdöbbentő tragédia: meghalt egy egyéves kisfiú Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében azt követően, hogy szülei orvoshoz vitték, mert hasmenése volt és sokat hányt.

A családtagok elmondása szerint a mátészalkai ügyeleten az orvos csak felületesen vizsgálta meg a gyermeket, majd hazaengedte.

„Bevitte a feleségem, két perc volt az egész és már jött is kifele, meg se vizsgálta az orvos a gyereket. Megnyomkodta a hasát, meg a légzését nézte meg. Azt mondta, hogy minden rendben van, nincsen kiszáradva” – mondta az ATV Híradójának Horváth Patrik. Az apa szerint az orvos a hányás ellen kúpot írt fel, majd hazaküldték őket.

A kicsi állapota nem javult, így a család másnap felkereste a porcsalmai háziorvost. Ott már újra kellett éleszteni, mert nem reagált semmire, annyira ki volt száradva.

Mentőhelikoptert kellett hívni a gyerekhez, de sajnos már hiába, a helyszínen életét veszítette. A fiú halálának pontos okát a boncolás állapítja meg.

Patrik a pár első gyermeke volt.

„Néhány napja még jól érezte magát. Evett is, reggelizett is, de utána nekem már csak annyit mondtak, hogy meghalt. Én ezt nem tudom felfogni, mert most halt meg egy fiam is egy éve” – fogalmazott a nagymama.

A porcsalmai háziorvos úgy nyilatkozott, hogy a boncolás eredményéig nem tud mit mondani. A család feljelentést tett, a rendőrség vizsgálja a kisgyerek halálának körülményeit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Szexuálisan félreérthető magatartás” történhetett kiskorúak között egy önkormányzati táborban – lemondott egy MSZP-s képviselő
A párt egyik tisztségviselője az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. vezetője volt. A vizsgálatot az önkormányzat rendelte el.

Link másolása

Vizsgálatot indított Újpest önkormányzata, miután az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. által szervezett táborban két kiskorú gyermek között „szexuálisan félreérthető magatartás történhetett” – közölte a helyhatóság kedden az MTI-vel.

A cég vezetője lemondott posztjáról és az MSZP-ben betöltött tisztségéről is.

Az önkormányzat azt írta, amint tudomásukra jutott az eset, azonnal és haladéktalanul vizsgálatot rendeltek el a tábort szervező önkormányzati cégnél.

Tájékoztatásuk szerint „ezen vizsgálat alapján az önkormányzat a tudomására jutott információkat és iratanyagot a hatályos gyermekvédelmi jogszabályoknak megfelelően haladéktalanul eljuttatta az illetékes rendőrkapitányságra, valamint továbbította az Újpesti Gyermekjóléti Szolgálat részére”.

Hozzátették: azt, hogy a két kiskorú között valójában mi történhetett, a törvényi előírásoknak megfelelően a hatósági eljárásokban kell kivizsgálni és tisztázni.

„Mindazonáltal az eset ismert körülményeit figyelembe véve, a gyermekvédelem súlyára való tekintettel, valamint cégvezetői felelősségi körét mérlegelve, a tábort szervező Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. vezetője úgy döntött, hogy azonnali hatállyal lemond ügyvezetői tisztségéről” – ismertette név említése nélkül az önkormányzat.

Az MSZP az üggyel kapcsolatban – ugyancsak név említése nélkül – közleményében azt írta: a cég ügyvezetője arról tájékoztatta a párt vezetését, hogy lemond az MSZP-ben betöltött tisztségéről és egyben meg is szünteti a párttagságát. Az MSZP vezetősége ezt elfogadta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Még békajelmezt is találtak a 63 éves pedofil szigetszentmiklósi otthonában
S. Tibor üzelmeire egy élesszemű édesanya segítségéve derült fény. A férfi szerint semmi rossz nincs vágyai kiélésében.

Link másolása

Márkás italokkal, cigarettával és különféle ajándékokkal hálózta be a fiatalokat egy 63 éves férfi Szigetszentmiklóson. Az egyenruhások egy édesanya bejelentése alapján kezdtek nyomozni tavaly októberben. A nőnek szemet szúrt kamasz fia kimaradozása, bezárkózása és alkoholfogyasztása és nem sokkal később kiderült: egy idős férfi városszerte tinédzsereket kínál itallal, cigarettával, különböző ajándékokkal és azt sem tartotta titokban, hogy vonzódik a fiatalokhoz.

A szigetszentmiklósi rendőrök meghallgatták a kamasz baráti társaságának tagjait, bejárták a város minden szórakozóhelyét és a férfi három áldozatát azonosítottak.

A nyomozók ezek után elfogták a 63 éves S. Tibort. A férfi szigetszentmiklósi házának alagsori részében – többek között – szexruhákat, maszkokat, szexuális segédeszközöket foglaltak le, budapesti ingatlanjaiból pedig digitális adathordozókat vittek magukkal. A férfi a kihallgatásán azt mondta, szerinte nincs semmi kivetnivaló alantas ösztönei kielégítésében.

S. Tibor márkás italokkal, cigarettával behálózta áldozatait, akiknek szexuális ajánlatokat tett. Az ajándékokért vágyai kielégítését kérte, melyekért egyes esetekben még 5-10 ezer forintot is kínált.

A korábban hasonló bűncselekmény miatt már büntetett és azóta letartóztatott férfi ellen több rendbeli gyermekprostitúció kihasználás bűntettének, valamint kóros szenvedélykeltés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja tovább az eljárást a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya – írta a police.hu oldal, ahol egy videót is közzétettek a férfi elfogásáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Sorozatgyilkosság Ikrényben: egy csont hozhat fordulatot az eltűnt villanyszerelők ügyében
Új bizonyíték került elő. A tárgyaláson történtekről az egyik eltűnt villanyszerelő felesége mesélt.

Link másolása

Sorsdöntő bizonyíték kerülhetett elő a győri eltűnt villanyszerelők ügyében – írja a Bors. É. Imre a vád szerint meggyilkolt két villanyszerelőt, Mácsik Zoltánt és Orlik Vilmost. A legutóbbi tárgyalásról Mácsik felesége, Márti nyilatkozott, aki azt mesélte a lapnak:

„A tárgyalás a begyűjtött bizonyítékok bemutatásával folytatódott. Ezeket kellett É. Imrének és nekünk megnéznünk, hogy valaki felismeri-e a tárgyakat. Nekünk ez elég megterhelő volt, mert Zoli sok személyes tárgyát is bemutatták, mint a lefoglalt szerszámokat vagy szemüvegtokot, ilyesmiket… [...] Ezúttal egy csont került elő a bizonyítékok közül, amit még É. Imre ikrényi telkén foglaltak.”

Az ügyész igazságügyi szakértő bevonását, kérte, aki megállapítja, emberi csontról van-e szó. Ha igen, DNS-vizsgálattal derítik majd ki, hogy a 20 centiméter hosszú csont kié.

É. Imre még 2018. március 31-én találkozóra hívta Mácsik Zoltánt egy abdai benzinkút melletti területre, azt állítva, hogy megfizeti a tartozását a villanyszerelőnek. Ezután csalta el őt az ikrényi telkére, mondván, hogy Zoltánnak be kellene szerelnie egy villanymotort az egyik telken lévő aknában. A férfit azóta eltűntként keresik. A nyomozás során kiderült, hogy É. Imre egy korábbi villanyszerelőjének, Orlik Vilmosnak is nyoma veszett, még 2015-ben, miután É. Imre találkozóra hívta, majd őt is az ikrényi telke felé vezette. É. Imre ellen a vád jelenleg előre kitervelt, több ember sérelmére, nyereségvágyból elkövetett emberölés.


Link másolása
KÖVESS MINKET: