hirdetés

KÉK HÍREK

Durván bántalmazta kiskutyáját egy 31 éves férfi, a szomszéd hívta ki a rendőröket

Az állat testszerte véraláfutásos sérüléseket, valamint combcsonttörést szenvedett. A férfit maximum három havi büntetést kaphat.

Link másolása

hirdetés

Kutyája bántalmazása miatt indult vizsgálat egy budapesti férfi ellen - írja a Magyarország Ügyészsége a honlapján.

A közlemény szerint

a bántalmazott kutya nyüszítésére egy szomszéd figyelt fel, aki értesítette a rendőröket. A kutya combcsonttörést és más sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a 31 éves férfit állatkínzás vétségével vádolja és vele szemben elzárást indítványoz.

A vádirat szerint a férfi 2020. július 16-án napközben hazaért a VII. kerületi lakóhelyére, amikor észlelte, hogy a kb. 1 éves, kistestű kutyája lerágta a falvédőt, illetve több helyre odavizelt, ezért dühös és agresszív lett. Az indulat hevében legalább 15 percen keresztül üvöltözött és bántalmazta a kutyát, testszerte, több alkalommal, nyitott tenyérrel megütötte.

A bántalmazás és agresszív kiabálás miatt a kutya az ágy alá menekült és ott félelmében, valamint a bántalmazás következtében keletkezett fájdalmai miatt hangosan nyüszíteni kezdett. Az egyik lakó figyelt fel az állat hangos nyüszítésére és értesítette a rendőrséget.

hirdetés
A bántalmazás következtében a kutya testszerte véraláfutásos sérüléseket, valamint combcsonttörést szenvedett. A combcsonttörés a kutyának megfelelő orvosi beavatkozás hiányában maradandó egészségkárosodást okozhatott volna.

A 31 éves férfival szemben a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség állatkínzás vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, és vele szemben elzárás büntetést indítványozott. Az elzárás leghosszabb tartama a törvény szerint 90 nap, amit büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani - írják.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
Elfogatóparancsot adtak ki egy magyar youtuber ellen
A neten Kiss Liliként ismert Kiss József Viktort kábítószer birtoklása miatt keresik.

Link másolása

hirdetés

Kábítószer birtoklása miatt elfogatóparancsot adtak ki egy magyar influenszer ellen - írja a Police.hu.

A fotó és a név alapján többeknek ismerős lehet a neten Bish Bharbie-ként vagy Kiss Liliként feltűnt transznemű Kiss József Viktor.

A több mint százezres táborának nyíltan beszélt múltjáról. Többek között arról is, hogy apja többször is volt már börtönben - írja a Blikk.

A youtuber az utóbbi fél évben már nem jelentkezett a közösségi felületein, míg korábban aktívan jelen volt.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Holtan találtak otthonában egy férfit, aki több mint 100 kígyóval élt együtt Marylandben
A hatalmas gyűjtemény legnagyobb példánya egy 4,2 méteres tigrispiton volt.

Link másolása

hirdetés

Holtan találtak otthonában egy marylandi férfit, aki legalább 125 kígyót tartott a házában, írja a New York Post. A hatóságok akkor vonultak ki a 49 éves férfi otthonához, amikor az egyik szomszéd jelentette, hogy a ház padlóján fekszik egy eszméletlen ember.

A ház tulajdonosa már halott volt, amikor a mentők és tűzoltók végül bejutottak az épületbe. A rendőrség szerint a holttesten nincs nyoma idegenkezűségnek, a halál okát a baltimore-i boncolás után hozzák nyilvánosságra.

A hatóságok legalább 125 kígyót találtak az épületben, melyekről a szomszédoknak nem volt tudomása. Az állatmentők jelenleg is dolgoznak a vegyesen mérges és nem mérges hüllők mentésén, de megnyugtatták a környéken élőket, hogy nincs miért aggódniuk. A szakértő hozzátette: az állatokat a férfi biztonságosan tartotta, ennek ellenére még nem tudják biztosan, hogy szökött-e meg kígyó a házból.

Az állatvédők képviselője elmondta, hogy 30 éves pályafutása során még nem látott ehhez fogható méretű kígyógyűjteményt. A férfi legnagyobb kígyója egy 4 méternél is valamivel hosszabb tigrispiton volt.

A marylandi kígyógyűjtő haláláról készült angol nyelvű összefoglalót itt lehet megnézni:

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Életveszélyes sérüléssel vitték kórházba a buszsofőrt, miután megütötte egy utas, aki nem volt hajlandó maszkot viselni
Az eset 2021. február 13-án történt Budapesten, a 30-as busz sofőrjével.
Illusztráció: BKK - szmo.hu
2022. január 20.


Link másolása

hirdetés

A Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy "egy 31 éves férfi nem vette fel a maszkját, ezért a járványügyi szabályokra tekintettel a sofőr nem nyitotta ki neki a busz ajtaját. A méltatlankodó férfi a buszról leszálló sofőrt ezután ököllel fejen ütötte".

A buszsofőr teljes sztorija a vádiratból derül ki

Eszerint a vádlott és egy barátja a IV. kerületi István út és Munkásotthon utca sarkán lévő buszmegállóban akart felszállni, a sofőr viszont nem nyitott ajtót nekik, ugyanis a vádlotton nem volt maszk. A két férfi ezután az első ajtóhoz sétált, ahol a vádlott méltatlankodni kezdett. Erre a buszsofőr kinyitotta az első ajtót, majd kiment közölni velük, hogy maszk nélkül nincs ajtónyitás. Ezután a 31 éves férfi ököllel arcon vágta a buszsofőrt, aki a földre esett és beverte a fejét.

A vádlott és a barátja ezután elhagyták a helyszínt, segítséget nem hívtak.

A főügyészség szerint a sofőr életveszélyes fejsérülést szenvedett. Végül más utasok hívták ki a mentőket, ők pedig kórházba szállították a sofőrt. Az ügyészség börtönbüntetést javasolt a vádlottal szemben, életveszélyt okozó testi sértés és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Sztrókja után részben lebénult M. Richárd, halasztódik a pere is
A Dózsa György úti halálos gázoló decemberben lett rosszul a börtönben, jelenleg is a rabkórházban fekszik.

Link másolása

hirdetés

Elmarad M. Richárd pere, állapota nem teszi lehetővé, hogy megjelenjen a bíróságon – ezt a Dózsa György úti halálos gázolás miatt börtönben ülő férfi ügyvédje, Jován László mondta a Borsnak.

M. Richárd decemberben sztrókot kapott a börtönben. A férfi, akit korábban a kecskeméti maffiaperben is elítéltek, karácsonykor lett rosszul, majd a szombathelyi börtönből a Büntetés-Végrehajtás Egészségügyi Központjába került, Berettyóújfaluba.

Az ügyvéd a Borsnak most azt mondta, sztrókja miatt M. Richárd bal oldala kezdetben teljesen lebénult, állapota javul, de lassú felépülés előtt áll.

A három és fél évnyi fogházbüntetését töltő M. Richárd még mindig a Hajdú-Bihar megyei rabkórházban van.

hirdetés

Állapota miatt a férfi jelenleg képtelen megjelenni a bíróságon, ezért egy másik, folyamatban lévő büntetőperében is elmaradnak a tárgyalások.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: