„Csak próbarablás volt” – mondta a bankrabló, aki egyenesen a rendőrségre ment a zsákmányával
Szokatlan bankrablás történt Bécsben: egy 23 éves férfi saját bankfiókjában követelt pénzt, majd zsákmányával egyenesen a rendőrségre sétált. Az ügy végül nem börtönbüntetéssel, hanem elmegyógyintézeti kezeléssel végződött, írja a Kronen Zeitung.
„Ez egy bankrablás, adja ide a pénzt, de csak ötszázasokat!” – kiáltotta a fiatal férfi tavaly október 24-én délután Bécs Donaustadt kerületében, amikor belépett egy bankfiókba. A pult mögött éppen az az ügyintéző ült, aki már jól ismerte őt. A férfi egy műanyag zacskó alatt fegyvert imitált az ujjaival, és az alkalmazottól nagy címletű bankjegyeket követelt.
A banki dolgozó először azt hitte, hogy csak egy rossz tréfa, de végül néhány ezer eurót átadott neki – közben azonban titokban megnyomta a vészjelző gombot. A férfi ezután nyugodtan kisétált az épületből, és meg sem próbált elrejtőzni.
Miközben a rendőrök épp a helyszínre indultak, a botcsinálta bankrabló önként besétált a legközelebbi rendőrkapitányságra, és átadta a pénzt.
Az ügy bíróság elé került, ahol kiderült, hogy a férfi paranoid skizofréniában szenved, és korábban már többször is kezelték pszichiátrián. „Zavaros gondolatok gyötörték, erős pszichotikus állapotban volt a rablás idején” – állapította meg az igazságügyi szakértő.
A férfi a tárgyaláson azt állította, hogy valójában nem akarta kirabolni a bankot, csak megviccelte az ügyintézőt.
– mondta a bírónak. A rendőrségen pedig azzal magyarázta tettét, hogy a pénzt a drogkereskedelem visszaszorítására akarta felajánlani.
A fiatal férfi korábban súlyos drogfüggőséggel küzdött, emiatt hajléktalanná vált, és az elmúlt években már tizenegyszer vitték be pszichiátriai kezelésre, ahonnan azonban mindig hamar kiengedték. Ezúttal azonban másként alakult a sorsa: a bíróság elrendelte a kényszergyógykezelését egy forenzikus terápiás intézményben.