A japán külügyminiszter is megszólalt a Budapesten meggyilkolt japán nő ügyében
Takesi Ivaja japán külügyminiszter is megszólalt a Budapesten meggyilkolt japán nő ügyében. Elmondta, hogy a nő két és fél éve segítséget kért a budapesti japán nagykövetségen, mert félt az erőszakos volt férjétől. A nagykövetség munkatársai a magyar rendőrséghez irányították, de a nő ott nem kapott segítséget.
Ivaja azt mondta, hogy
A nő 2024-ben visszament a nagykövetségre, mert szerette volna kikérni gyermekei útleveleit, hogy velük együtt Japánba utazhasson. A nagykövetség munkatársai azt közölték vele, hogy ehhez szükség van a gyermekek apjának írásos beleegyezésére.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a nő január 29-én halt meg Budapesten, tragikus körülmények között. Elsőre úgy tűnt, hogy egy lakástűz áldozata lett, amit dohányzás okozott. A rendőrség nem talált idegenkezűségre utaló jeleket. A Patent Egyesület viszont jelezte, hogy a nő többször feljelentette volt férjét, és soha nem dohányzott.
Pár nappal később a rendőrség bejelentette, hogy fordulat történt az ügyben. A volt férjet elfogták, és előre kitervelt emberöléssel gyanúsították meg. Kezdetben a rendőrség nem kért elnézést a hibáért, ehelyett a Facebookon posztolt a nőről.
Az ügy miatt elrendelték az elmúlt egy évben kapcsolati erőszak miatt elutasított határozatok felülvizsgálatát, és öt rendőr ellen fegyelmi eljárás indult.
via 444