KÉK HÍREK
A Rovatból

Borzalmas baleset Pilis vasútállomásán: levágta egy férfi lábát az érkező vonat

A 35 éves férfi a peron és a vonat közé esett, amikor a szerelvény begördült az állomásra. Több szemtanú is megszólalt, sokkolta őket is a baleset.


Horrorisztikus baleset történt vasárnap a Pest megyei Pilis vasútállomásán. Egy férfi a peronról a szerelvény alá esett, miközben az éppen begördült az állomásra. A baleset következtében a férfi bal lábát levágta a vonat.

A tragédiának többen is szemtanúi voltak, és sokkolta őket a baleset. Volt, aki látta, ahogy a férfi a peron és a vonat közé zuhan. Egyikük így emlékezett vissza:

„Egyelőre kérdés, hogy öngyilkossági kísérlet volt vagy baleset. Ám én úgy tudom, hogy a férfi beesett az érkező vonat alá. A mentősök pár percen belül itt voltak a helyszínen és próbálták ellátni a szerencsétlenül járt embert. Teljesen sokkos állapotban volt a férfi, a vonat ugyanis levágta a bal lábát.”

Egy másik szemtanú szerint a balesetet szenvedett férfi román állampolgárságú hajléktalan, aki ittas állapotban lehetett, és emiatt kerülhetett a vonat alá.

A sérültet végül mentőhelikopter szállította kórházba.

A 24.hu információi szerint a férfi nekidőlt az állomásra érkező szerelvénynek, és így esett a kerekek közé. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a lap megkeresésére azt közölte, hogy a vonat csonkolta a 35 éves férfi lábát, és a Monori Rendőrkapitányság szabálysértési eljárást indított vele szemben. Azt is hozzátette, hogy "nem merült fel ittasság gyanúja az ügyben".

Forrás: Kemma.hu, 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Curtis testvére is életfogytiglant kapott - ítélet a Katzenbach-gyilkosság ügyében
A volt MTK-s focistát 2009-ben ölték meg, holttestét Baranya vármegyében földelték el. A gyilkosok éveken át tagadtak, de most mindhármukat életfogytiglanra ítélték.
Szerző: GJ, - szmo.hu
2025. április 07.



Első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott három férfi Katzenbach Imre (képünkön) meggyilkolása miatt – közölte a Fővárosi Törvényszék. A vádlottakat tíz évre eltiltották a közügyek gyakorlásától is. A bíróság döntése szerint Sz. Lajos – aki Curtis testvére – 27, L. István és H. László pedig 25-25 év letöltése után helyezhető feltételes szabadlábra.

A vádirat szerint Katzenbach 2007-ben névlegesen elvállalta egy cég vezetését, bár tudta, hogy a vállalkozás valótlan tartalmú számlákat állít ki egy akkoriban ismert zrt.-nek. A feladata az volt, hogy a számlák ellenértékét készpénzben felvegye, majd visszajuttassa a cégvezetőknek. Egyikük időközben meghalt, a másik a vádlottak között lévő H. László.

2009 áprilisában Katzenbach nem adta vissza az 500 millió forintot, aminek felvételét elvállalta, ehelyett külföldre távozott.

Néhány hónappal később a zrt. vezetői megtudták, hol tartózkodik, és hazahozatták. A vád szerint feldühödtek azon, hogy a pénz jelentős részét nem kapták vissza, és attól is tartottak, hogy a volt futballista a hatóságokhoz fordul, mert már nem akart részt venni az ügyletekben.

Az ügyészség szerint a cégvezetők ezután határozták el, hogy megöletik. A vádirat alapján 2009 szeptemberének elején megbízták H. Attilát, hogy ölje meg Katzenbachot. Ő elfogadta a felkérést, de a végrehajtást továbbadta egy ismerősének, aki cserébe ingyenes vadászati lehetőséget és legalább hárommillió forintot kért, illetve juttatást annak is, akit maga mellé vett.

2009. szeptember 28-án H. Attila Baranyajenő térségébe vitte Katzenbachot, egy előre kiásott gödörhöz. A helyszínen már várta őket Sz. Lajos és L. István. Amikor a volt labdarúgó kiszállt a járműből, a két férfi rátámadt, miközben H. Attila elhajtott. Az egyik támadó lefogta, a másik pedig olyan súlyosan bántalmazta, hogy a helyszínen meghalt. Ezután a holttestet az előre kiásott gödörbe tették, és betemették.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai 2021. május 11-én vette őrizetbe Katzenbach Imre 2009-es eltűnésével és meggyilkolásával kapcsolatban Sz. Lajost, L. Istvánt és H. Lászlót.

A három férfi végig tagadta a bűncselekmény elkövetését. H. László az utolsó szó jogán azt mondta: „Semmit sem követtem el, és a hazugságvizsgálat is engem igazolt.” Sz. Lajos, Curtis testvére úgy nyilatkozott: „Nem követtem el azt a bűncselekményt, amivel vádolnak, senkit sem öltem meg.” Azt kérte a bíróságtól, hogy „állítsák helyre a becsületemet, és engedjenek vissza a családomhoz.” L. István szintén felmentését kérte.

A bíróság végül H. Lászlót felbujtóként, Sz. Lajost és L. Istvánt társtettesként mondta ki bűnösnek előre kitervelten, nyereségvágyból és aljas indokból elkövetett emberölés miatt. A három férfi életfogytig tartó fegyházbüntetést kapott.

(24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón a horrorbaleset – Még nem világos, miért történt tragédia az M2-es autóúton
Exkluzív felvételt szerzett a Tények a hétvégi közúti balesetről, amiben ketten szörnyethaltak. Egyelőre nem tudni, miért hajtottak bele a teherautóba.


Exkluzív felvétel került a Tények birtokába a hétvégén történt horrorbalesetről, amelyben az M2-esen, a 37-es kilométernél, Rád térségében karambolozott frontálisan egy autó és egy nyergesvontató, a kocsiban egy férfi és egy nő ült, mindketten szörnyethaltak.

A videó alapján egyértelműen látszik, hogy a teherautó szabályosan haladt, amikor a szemből érkező jármű kitért a szembesávba és a nyergesvontató vezetőoldalába csapódott, annak ellenére is, hogy utóbbi vezetője minden tőle telhetőt megtett az ütközés elkerülése érdekében.

Az M2-es érintett szakaszán nincs elválasztó korlát a két oldal között.

A kamionsofőr hiába rántotta félre a kormányt, ő árokba, a személyautó pedig a külső szalagkorlátnak csapódott. A szerencsétlenül járt kocsi többször is megpördült, és a szalagkorlátról pattant vissza, a teherautót pedig a jobb oldali árok állította meg.

„Az ütközés következtében a személyautóban utazó két személy a roncsba szorult. A tűzoltók első körben levágták a gépkocsi tetejét, levették az ajtajait, csak így fértek hozzá a személyautóban utazó két emberhez” – nyilatkozta a Tényeknek Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelem szóvivője.

A személyautóban egy nő és egy férfi vesztette életét. A horvát rendszámú teherautóban csak a sofőr ült; őt a váci mentőegységek sokkos állapotban szállították kórházba, és Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerint az állapota stabil, de agyrázkódás gyanújával kivizsgálták.

(Tények)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért maradhatott szabadlábon a Csepel Műveknél felfedezett 500 milliós kristályfogás után a három férfi
A Fővárosi Törvényszék azt közölte, hogy a cég vegyi készítmények gyártásával foglalkozik, ezért lehet náluk ilyen mennyiségben vegyi anyag. A bíróság szerint pedig még nincs elég bizonyíték a letartóztatásukhoz.


Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól érkezett jelzés alapján kezdett nyomozni a rendőrség egy 70 éves budapesti férfi ügyében, aki gyanús csomagokat rendelt. A férfi kapcsolatrendszerén keresztül jutottak el egy 72 éves Pest megyei férfihoz, majd egy 48 éves budapesti férfihoz, akit a nyomozók feltételezett „vegyészként” azonosítottak. Mindhárom férfit április 1-én fogták el, és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt hallgatták ki őket gyanúsítottként.

A Csepel Múvek területén lévő laboratóriumában készült videót és fotókat a rendőrség megosztotta. Szerintük ilyen profi droglabort még sosem láttak Magyarországon.

Horváth László kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos hétfőn azt közölte:

A nyomozóhatóság egy, a Csepel Művek területén működő kft. laboratóriumában tartott rajtaütést, ahol több mint 100 kilogramm kristály nevű kábítószert találtak. Ez a mennyiség körülbelül 500 ezer adagnak felel meg, piaci értéke elérheti az 500 millió forintot.

Tájékoztatása szerint a tiltott szereket ipari mennyiségben, professzionális technológiával, tanult vegyészek állították elő.

A három gyanúsított letartóztatásáról a Budai Központi Kerületi Bíróság döntött, és a testület nem jogerős döntésében elutasította a letartóztatásra vonatkozó indítványokat. Az ügyészség fellebbezést jelentett be a végzésekkel szemben.

Hétfőn a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya azt közölte:

„az említett kft. vegyi anyagok gyártásával foglalkozó cég, ezért különböző vegyi anyagok ott, valamint a gyanúsítás szerinti raktárban is napi rutin szerint megtalálhatóak”.

A bíróság azt is vizsgálta, hogy a gyanúsítás megfelel-e a törvényi előírásoknak: például termesztenek-e kábítószer előállításához szükséges anyagot, vagy máshonnan hoznak be ilyet az országba. Közlésük szerint a nyomozás jelenlegi szakaszában nem találtak ilyet. A bíróság szerint még nincs elég bizonyíték a letartóztatásukhoz.

Forrás: 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szexuális erőszakot akadályozott meg egy rendőr, aki éppen otthon aludt
A furcsa hangokra riadt fel, és azonnal lerohant az utcára. A támadónak hiába mondta, hogy rendőr, ezért lerántotta a férfit a nőről, aki a bántalmazás miatt súlyosan megsérült.


Szexuális erőszakot akadályozott meg egy újpesti rendőr a XV. kerületben. Merena Balázs már otthon a családjával aludt, amikor éjfél körül segélykiáltásokat hallott a ház melletti garázssor mellől. A nő könyörgött, hogy engedjék el, majd ütés hallatszott.

Az utcára szaladva látta meg, hogy egy férfi ver egy nőt ököllel, és erőszakoskodik vele.

A rendőr az RTL Híradónak azt mesélte: azonnal odarohant, közben kiabált a férfinak, hogy engedje el a nőt. Majd közölte, hogy rendőr, de mikor ez nem volt elég, akkor lerántotta a térdig lehúzott nadrágú támadót a nőről, és hívta a kollégákat.

A nő sokkos állapotban volt. Vérzett és nem tudott kommunikálni sem. A mentők látták el súlyos sérüléseit, majd kórházba vitték.

A hős rendőr dicséretet kapott helytállásáért. A híradó úgy értesült, hogy az 57 éves férfi a közeli hajléktalanszállón él. A bíróság letratóztatta.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk