Bicskával ment be egy 12 éves lány hétfőn egy budapesti iskolába, és egy listát is találtak, amire diáktársak nevét írta fel – számolt be az RTL Híradója.
„Február 10-én a délutáni órákban a Budapesti Rendőr-főkapitányságot egy VIII. kerületi általános iskolából értesítették azzal, hogy egy 12 éves diáklány bicskával fenyegeti társait. A kést egy pedagógus elvette tőle, és szerencsére nem is sérült meg senki”
– mondta el a Híradónak Csécsi Soma, a BRFK szóvivője.
Az osztály szülői csoportjában csak azt írták, hogy a lány megmutatta a kést egy osztálytársának, a rendőrség viszont fenyegetésről beszél. A csatorna birtokába került egy levél, amiben az egyik anyuka megírta, mi történt. Az egyik fiú „szólt az első szünetben egy tesitanárnak és a titkárságon is, és ők mentek elvenni a kést a kislányt”
.
A lány azonban nemcsak kést, hanem egy listát is vitt magával az iskolába, ezen öt név szerepelt. Az osztályban az terjedt el, hogy őket akarta bántani. A BRFK eljárást indított: a diákot meghallgatták, és értesítették a gyámhatóságot is.
AZ egyik felsőbb évfolyamos fiú szerint a lány bosszúra készülhetett. A fiatal szerint korábban verekedésbe keveredett, az erről szóló videó pedig kikerült a YouTube-ra.
A Híradónak kamerán kívül megerősítették: a kislány maga is áldozat, mert nagyon nehéz családi körülmények között él.
Bicskával ment be egy 12 éves lány hétfőn egy budapesti iskolába, és egy listát is találtak, amire diáktársak nevét írta fel – számolt be az RTL Híradója.
„Február 10-én a délutáni órákban a Budapesti Rendőr-főkapitányságot egy VIII. kerületi általános iskolából értesítették azzal, hogy egy 12 éves diáklány bicskával fenyegeti társait. A kést egy pedagógus elvette tőle, és szerencsére nem is sérült meg senki”
– mondta el a Híradónak Csécsi Soma, a BRFK szóvivője.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Felfüggesztett börtönre ítéltek egy orvost és egy boncmestert, miután kiderült, hogy engedély nélkül vettek ki halottakból sziklacsontot.
Száz csontért összesen 250 ezer forintot fizetett az egyik pécsi klinika volt igazgatója az ügyészség szerint.
Az RTL Híradó beszámolója szerint a klinikaigazgató fül-orr-gégész orvosok számára rendezett kurzusokon tanított. A csontokon gyakorolhatták, hogyan fúrhatják meg az úgynevezett sziklacsontot, ami a belső fület védő halántékcsont legkeményebb része. A vád szerint egy boncmester ismerősétől szerezte meg a kurzushoz szükséges 100 csontot 2019-ben, darabként 2500 forintot összesen 250 ezer forintot ígért és adott át.
Kiderült, hogy a csontok kivételéről jegyzőkönyv sem készült. A csontokat az egyetem alagsorában tárolták formalinnal teli vödörben. Végül egy névtelen bejelentés után indult meg a nyomozás. Kiderült, hogy a sziklacsontokat külföldre is elvitte magával egy másik szakorvos, hogy a segítségükkel tanuljon új műtéti technikákat.
Az ügyészség emberi test tiltott felhasználása miatt felfüggesztett börtönre ítélte a klinika volt igazgatóját és a boncmestert. A vádlottak és az ügyészség is fellebbezett, ők súlyosabb büntetést szeretnének.
Szörnyű körülmények közül emeltek ki két kisgyereket tiszavidi otthonukból. Egy kisfiút és egy kislányt vettek el a családtól, ahol a nevelőapa megerőszakolta élettársa gyerekeit. Mikor a borzalmak kezdődtek, akkor még három- és négyévesek voltak. A család egy rokonuk házában, egy szobában lakott. A pár a nő gyerekei mellett egy közöset is nevelt. Valószínű, hogy a nő tudhatott a férfi tettéről, mivel egy szobában aludtak.
Az is kiderült, hogy éheztették és verték is a kicsiket, a lakás pedig koszos volt. A gyerekeknek nem volt megfelelő ruhája, tetvesek voltak, nem tudtak tisztálkodni, ezért a gyámhatóság kiemelte őket a családból. A férfi a hatóság egyik emberével szemben is erőszakosan lépett fel, ezért börtönbe került.
Az egyik szomszéd szerint nem tudtak semmiről, meglepte őket, hogy mivel gyanúsítják a férfit.
A férfi még a börtönben volt, mikor a hatóságok rájöttek arra, hogy mit tett. Éppen szabadult, amikor újra letartóztatták - derült ki a Tények beszámolójából.
Szörnyű körülmények közül emeltek ki két kisgyereket tiszavidi otthonukból. Egy kisfiút és egy kislányt vettek el a családtól, ahol a nevelőapa megerőszakolta élettársa gyerekeit. Mikor a borzalmak kezdődtek, akkor még három- és négyévesek voltak. A család egy rokonuk házában, egy szobában lakott. A pár a nő gyerekei mellett egy közöset is nevelt. Valószínű, hogy a nő tudhatott a férfi tettéről, mivel egy szobában aludtak.
Az is kiderült, hogy éheztették és verték is a kicsiket, a lakás pedig koszos volt. A gyerekeknek nem volt megfelelő ruhája, tetvesek voltak, nem tudtak tisztálkodni, ezért a gyámhatóság kiemelte őket a családból. A férfi a hatóság egyik emberével szemben is erőszakosan lépett fel, ezért börtönbe került.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Borzalmas felfedezés Mexikóban: Megsemmisítő táborra bukkantak, szerelmes levelet hagyott hátra egy áldozat
A hatóságok hónapokkal korábban razziáztak a helyszínen, de csak most találták meg a tömegsír nyomait. Egy volt bíró szerint a felfedezés Auschwitzot idézi.
Egy elhagyatott tanyán emberi maradványokat találtak Mexikóban. A Warrior Searchers of Jalisco nevű Facebook-csoport tagjai március 5-én La Estanzuela közelébe érkeztek, ahol három föld alatti kemencét tártak fel. A helyszínen több száz csontdarabot, koponyatöredékeket, fogakat és ujjak maradványait fedezték fel.
A tábor egyik legmegrázóbb lelete egy 2003-ban írt levél volt, amelyet egy Eduardo Lerma nevű férfi hagyott hátra. „Szerelmem, ha egy nap nem térek vissza, csak arra kérlek, emlékezz rá, mennyire szeretlek”
– állt benne.
A felfedezés óriási megrázkódtatást jelentett a kutatásban részt vevők számára. „Az első gondolat, ami ilyenkor eszedbe jut, hogy reméled: egyetlen hozzátartozód – se fiad, se férjed – soha nem járt ezen a helyen, soha nem kínozták vagy gyilkolták meg itt” – mondta Raúl Servín García, a csoport egyik tagja.
A táborban talált cipők látványa sokaknak Auschwitzot juttatta eszébe. „Természetesen azonnal Auschwitz jut eszünkbe” – mondta José Ramón Cossío, Mexikó Legfelsőbb Bíróságának korábbi főbírója.
Mexikóban az elmúlt években több mint 110 ezer ember tűnt el. Az eset után Claudia Sheinbaum mexikói elnök bejelentette, hogy a szövetségi hatóságok vizsgálatot indítanak. „Az első dolgunk ebben az esetben a nyomozás, mert ezek a képek nyilvánvalóan fájdalmasak. Mielőtt bármit is mondanánk, pontosan tudnunk kell, mi történt ott” – nyilatkozta.
A hatóságok már 2024 szeptemberében razziát tartottak ezen a helyszínen, akkor tíz embert őrizetbe vettek, de további intézkedés nem történt. A tábort végül a Warrior Searchers of Jalisco csoport tagjai találták meg újra.
Egyelőre nem tudni, kik állnak az eset mögött, de mexikói jelentések szerint az egyik legnagyobb kartell, a Jalisco New Generation (CJNG) lehet a felelős.
Egy elhagyatott tanyán emberi maradványokat találtak Mexikóban. A Warrior Searchers of Jalisco nevű Facebook-csoport tagjai március 5-én La Estanzuela közelébe érkeztek, ahol három föld alatti kemencét tártak fel. A helyszínen több száz csontdarabot, koponyatöredékeket, fogakat és ujjak maradványait fedezték fel.
A tábor egyik legmegrázóbb lelete egy 2003-ban írt levél volt, amelyet egy Eduardo Lerma nevű férfi hagyott hátra. „Szerelmem, ha egy nap nem térek vissza, csak arra kérlek, emlékezz rá, mennyire szeretlek”
– állt benne.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fotókon: Nyolc zsák visszaváltható palackot loptak el Miskolcon, a rendőrség segítséget kér az elkövetők kézrekerítéséhez
A rendőrség több képet is közzétett a palack-tolvajokról, és azt kérik, hogy aki tud segíteni azonosításukban, a megadott elérhetőségeken keresztül lépjen kapcsolatba velük.
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen személyekkel szemben. Közleményük szerint:
a tolvajok 2025. január 28-án az esti órákban Miskolcon, a Vanger Vilmos úton lévő elkerített területre bemászott egy férfi, aki nyolc visszaváltható palackokat tartalmazó zsákot tulajdonított el, és adott ki a kerítésen kívül várakozó társainak.
Az esetről felvételek is készültek.
A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a fotókon látható férfival kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.
Az elkövetőkről készült fotók a Police.hu cikkében láthatók.