KÉK HÍREK
A Rovatból

Bérgyilkost akart küldeni egy féltékeny nő a szeretője feleségére

Melody Sasser az online térben próbálta megszervezni a gyilkosságot, de az amerikai hatóságok időben közbeléptek. Számos bizonyíték szól ellene.

Link másolása

Egy online társkeresőn megismert férfi feleségét bérgyilkossal akarta megöletni egy amerikai nő, aki a merénylőt is az interneten próbálta megtalálni. Tervével több nyomot is hagyott, a rendőrség pedig még időben lekapcsolta – írja a Daily Mail.

A környezetvédelmi szakértőként dolgozó Melody Sasser egy online társkeresőn került kapcsolatba David Wallace-szal. Szimpatikusak voltak egymásnak, és többször is közösen túráztak Tennessee-ben.

Később David megismerkedett Jenniferrel, és Alabamába költözött a nőhöz, hogy feleségül vegye. Ám ez alaposan felbőszítette Melodyt, aki elhatározta, elteszi láb alól „riválisát”.

Megjelent az időközben összeházasodott pár alabamai otthonánál, ahol ezt mondta nekik: „Remélem, mindketten lezuhantok egy szikláról és meghaltok!”

Melody Sasser dühe ezt követően sem csillapodott, sőt!

Az Online Killers Market (Gyilkosok Online Piaca) nevű weboldalon megrendelést adott le Jennifer Wallace meggyilkolására.

Az amerikai hatóságok idén áprilisban értesültek Sasser tervéről, amikor egy külföldi bűnüldöző szerv arról értesítette az amerikai belbiztonsági minisztériumot, hogy Jennifer Wallace egy merénylet célpontja.

Üzeneteket fedeztek fel az Online Killers Market „cattree” nevű felhasználja és egyik adminisztrátora között. Cattree a megalapozott gyanú szerint Sassert takarja, aki 2023. január 11-én megjelölte célpontként Jennifer Wallace-t teljes névvel, címmel és fotóval, továbbá letétbe helyezett egy összeget a bérgyilkosságért cserébe.

A féltékeny nő 9750 dollárt (3,4 millió forintot) fizetett a „szolgáltatásért” kriptovalutában, bitcoinnal.

Sasser részletesen leírta a célszemély élet- és munkakörülményeit, ismertetőjegyeit, valamint a férjéről is közölt információkat. Hozzátette, nem akar hosszas nyomozást az ügyben, ezért jó lenne balesetnek álcázni a gyilkosságot.

Lapozz a cikk folytatásához!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális videón, ahogy maszkos kartelltagok a halálba kísérnek hat kamaszfiút Mexikóban
Hét gyereket raboltak el Mexikóban, a felvételt a szüleiknek küldték el, majd megöltek hatot, egyet félig agyonverve találtak meg.

Link másolása

Mexikói kartelltagok videót készítettek arról hogy elvisznek hét elrabolt mexikói kamaszfiút. A 14 és 18 év közötti kamaszok közül hatot holtan, a hetediket pedig félig agyonverve találtak meg. A fiúkról készült videót a szüleiknek küldték el - írta a New York Post. A srácok a videón mezítláb gyalogolnak, a fejükre pedig egy fekete zsákot húztak.

A lenti videó egy mexikói tévén jelent meg, 2.40-nél látszik a kartell felvétele:

Hajnali négy óra körül több autó jelent meg egy farm épületnél, a kartelltagok betörtek, és elhurcolták magukkal a fiúkat, akiknek aztán a holttestét egy kietlen helyen találták meg.

Az egyetlen túlélő kamasz eszméletlen állapotban van, még nem tudták kihallgatni a rendőrök. A videót egyébként a gyerekek szülei adták oda a sajtónak, ezzel is cáfolva a helyi hatóságokat, akik először nem hitték el, hogy elrabolták a fiúkat, vagy egyszerűen csak nem akartak foglalkozni az üggyel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyet halt a férfi, miután lerobbant a kocsija, amire ráborult egy kamion a 8-as főúton
A tehergépkocsi előzést hajtott végre, amikor egy műszaki hiba miatt álló személygépkocsiba rohant. A veszprémi hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki a személyautó két utasát, de a sofőrt már nem tudták megmenteni.

Link másolása

Szörnyű tragédiáról számolt be a katasztrófavédelem péntek délután.

Felborult, majd egy személyautóra dőlt egy kamion a 8-as főúton, Veszprém térségében. A közleményük szerint a baleset következtében mindkét jármű az árokba borult. A veszprémi hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki a személyautó két utasát.

A tehergépkocsi előzést hajtott végre, amikor egy műszaki hiba miatt álló személygépkocsiba rohant.

A személyautót vezető férfi azonnal meghalt, a női utasa pedig megsérült a balesetben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tűz volt az akkumulátorfeldolgozóban Szigetszentmiklóson, a Párbeszéd tüntetést szervez
Nemrég szintén egy szigetszentmiklósi üzemben halállal végződő baleset is történt, miközben a társaságot már háromszor bírságolták meg rákkeltő anyagokkal való súlyos veszélyeztetés miatt.

Link másolása

Péntek délután tűz ütött ki a SungEel szigetszentmiklósi egységében, amely jelenleg nem folytat üzemszerű működést.

A lakossági bejelentés alapján a helyszínre érkezett Gér Mihály, a Párbeszéd – Zöldek albertirsai önkormányzati képviselője, aki arra figyelmeztetett, hogy a tűz következményeként mérgező gázok és vegyszerek szabadulhatnak fel az üzemben.

A katasztrófavédelem szerint a jelenlegi információk alapján egy darálógép égett, a tüzet a dolgozók kézi porral oltóval eloltották. A füsttel telítődött üzemcsarnokot tizenöt dolgozó hagyta el, személyi sérülés nem történt. A katasztrófavédelmi mobil labor a helyszínen méréseket végez.

Gér Mihály élőben jelentkezett be a helyszínről a Facebook-oldalán.

Az eset miatt a Párbeszéd Szigetszentmiklóson tüntetést szervez.

Nemrég szintén a szigetszentmiklósi SungEel-üzemben halállal végződő baleset is történt, miközben a társaságot már háromszor bírságolták meg rákkeltő anyagokkal való súlyos veszélyeztetés miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Fogócskázás közben esett össze a 12 éves kisfiú, nagymamája könnyek között mondott köszönetet az életét megmentő tanároknak
A gyerek életét tanárai mentették meg: míg az egyik tanár a mellkaskompressziót végezte a fiún, a másik a kihangosított telefont tartotta, amin a mentőkkel kommunikáltak.

Link másolása

Fogócskázás közben esett össze a 12 éves Brájen. A gyerek életét tanárai mentették meg: míg az egyik tanár a mellkaskompressziót végezte a fiún, a másik a kihangosított telefont tartotta, amin a mentőkkel kommunikáltak.

A kisfiú a miskolci kórház intenzív osztályra került, és már hiányoznak neki az otthoni ízek a nagymamája legnagyobb örömére.

A történtekről Turóczi Istvánné könnyek között mesélt az RTL híradójának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk