KÉK HÍREK
A Rovatból

„Az apámnak a börtönben kellene meghalnia” – Megszólalt a tíz évig bedrogozva erőszakolt Gisèle Pelicot lánya

A borzalmak után Caroline Darian könyvet kezdett írni Soha többé nem fogom apának hívni őt címmel, amely a család traumáját és a bántalmazottak drogozásának gyakorlatát dolgozza fel.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. január 11.



Caroline Darian biztos abban, hogy az apja nemcsak az anyját bántalmazta, hanem őt is. 2020 novemberében hívta fel édesanyja, Gisèle Pelicot, hogy elmondja neki: a férje, Dominique Pelicot csaknem tíz éven át elkábította őt, és idegen férfiakat hívott, hogy megerőszakolják. Caroline most arról beszélt a BBC-nek, hogyan élte meg ezt az egész Franciaországot megrázó ügyet, amelyben apja volt az elkövető, édesanyja pedig az áldozat.

A 46 éves Caroline elmondta, hogy amikor meghallotta a hírt, az élete teljesen megváltozott.

„Emlékszem, hogy kiabáltam, sírtam, még sértegettem is. Olyan volt, mint egy földrengés. Egy cunami”

– mondta. Most, több mint négy évvel később úgy gondolja, hogy az apjának a börtönben kellene meghalnia.

Gisèle ügye nemcsak az évekig tartó szexuális erőszakot tette ismertté, hanem azt is, hogy a bántalmazásokat hogyan tette lehetővé az elkövetők által alkalmazott drogok. Caroline elhatározta, hogy felhívja a figyelmet a hasonló esetekre, amelyek gyakran nem kerülnek a nyilvánosság elé, mert az áldozatok nem emlékeznek a bántalmazásra, vagy nem is tudják, hogy elkábították őket.

Caroline apját az elmúlt évtizedek egyik legszörnyűbb szexuális ragadozójának nevezte. Az anyja elleni erőszak mellett nem sokkal az ügy kirobbanása után a rendőrség két fotót is mutatott neki, amelyeken egy eszméletlen nő szerepelt. Caroline először nem ismerte fel magát a képeken. Most úgy véli, hogy apja őt is bántalmazta és megerőszakolta, amit a férfi mindig tagadott, de a képek magyarázatai ellentmondásosak voltak.

A borzalmak után Caroline Darian könyvet kezdett írni Soha többé nem fogom apának hívni őt címmel, amely a család traumáját és a bántalmazottak drogozásának gyakorlatát dolgozza fel. Azt is elmondta, hogy az esetek felében az áldozatok ismerik a bántalmazójukat, és a veszély sokszor „belülről” érkezik.

Caroline elmondta, hogy az anyjának, akit több mint kétszázszor erőszakoltak meg idegenek, nehezére esett elfogadni, hogy a férje talán a lányukat is bántalmazta. De végül mindketten úgy döntöttek, hogy a tárgyalás nyilvánosan zajlik. „Tudtam, hogy valami szörnyűségen mentünk keresztül, de méltósággal és erővel kellett átvészelnünk” – mondta a BBC-nek.

Caroline most próbálja elviselni, hogy egyszerre gyermeke is egy elkövetőnek és áldozatnak is, amit szörnyű tehernek nevez. Az apjában már nem az apját, hanem egy elítélt bűnözőt lát.

„De bennem van a DNS-e, és a fő ok, amiért ennyire elköteleztem magam a láthatatlan áldozatok mellett, hogy ez egy módja annak, hogy valódi távolságot tartsak ettől a fickótól. Teljesen más vagyok, mint Dominique.”

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Gyógyíthatatlan beteg kisfiával lépett a vonat elé egy nő Győrnél
A tragédia pénteken történt Győr-Ménfőcsanak mellett. A helyiek szerint a kisfiú beteg volt, a rendőrség emberölés miatt indított eljárást.


Péntek este tragédia rázta meg a Győr melletti települést. Egy 41 éves nő kisfiával együtt lépett a vonat elé a Győr-Ménfőcsanakhoz közeli modellreptér mellett. A nő jól ismerhette a helyet, ahol a vonatok nagy sebességgel haladnak, így esélyük sem volt a túlélésre.

A helyiek szerint az anya azért döntött így, mert nem tudta feldolgozni gyermeke gyógyíthatatlan betegségét. A szemtanúk és az áldozatok ismerősei is értetlenül állnak az eset előtt.

„Az egész környéket megrázta a hír... Egy gyermek halála önmagában is rémes, de így meg felfoghatatlan” – mondta a Blikknek az egyik ismerősük.

A mozdonyvezető próbált fékezni, de nem tudta megállítani a szerelvényt. A hároméves kisfiú még élt, amikor a mentők kiérkeztek, de az életét már nem lehetett megmenteni. Az anya nyolcéves lánya a közelben parkoló autóban ült, így végig kellett néznie a tragédiát.

A helyszínen mécsesek és gyertyák égnek az áldozatok emlékére. Egy helybéli nő könnyek között mondta:

„Gyógyíthatatlan beteg volt a kisfiú, azt hallottam... Ám ez nem lehet magyarázat, az a kislány, aki ezt végignézte, szintén áldozat.”

A rendőrség emberölés miatt indított nyomozást. Horváth László büntetőjogász elmondta, hogy ez az eljárásrendi protokoll. „Az anyuka emberölést követett el, annak is a minősített esetét, kiskorú sérelmére, előre kitervelten, s még a különös kegyetlenségnek is megfelel a rideg tényállás” – nyilatkozta. Az eljárás lezárása után a nyomozást az elkövető halála miatt megszüntetik.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged, vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Éveken át erőszakolta négy unokáját egy nagypapa és fia, de még a nagymama is benne volt
Mindhármukat letartóztatták. Az ügy szörnyű részleteiről a négy kisgyerek hozzátartozói beszéltek.
FM. Kép: Pixabay - szmo.hu
2025. február 10.



Rendszeresen megerőszakoltak négy kisgyereket a nagyszüleik, illetve egyikük apja Nyírábrányban – számol be a Tények. Cikkükben azt írják, az áldozatok 5 és 11 év közötti kislányok, unokatestvérek, akiket együtt nevelt a családjuk.

Az egyes részletei már januárban kiderültek, amikor a gyerekek nagyapját és egyikük 37 éves apját letartóztatták. A napokban tartóztatták le az 56 éves nagymamát is. A Tények a hozzátartozókat idézi, akik azt mesélték:

A gyerekeket arra kényszerítették, hogy részt vegyenek a nagyszülők együttléteiben. Időnként a nagypapa az erdőbe vitte őket, hogy ott tegyen rajtuk erőszakot. Az unokákat veréssel és fenyegetéssel próbálták elhallgattatni.

Az erőszak éveken át tarthatott, és a Tények szerint orvosszakértő és pszichológus is megerősítette a megtörténtét. A nagyszülőket és 37 éves fiúkat 12. életévét be nem töltött, hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal gyanúsítják.

Azt írják, legfeljebb 15 évet kaphatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Durva összecsapás a buszpályaudvaron Szolnokon – péppé verte részeg utasát egy sofőr
Egy szolnoki buszsofőr annyira elvesztette a fejét, hogy ittas utast fojtogatott a pályaudvaron. Az esetről készült videó most járta be a netet, sokaknál komoly indulatokat váltva ki.


Egy részeg férfi próbált felszállni egy szolnoki buszra, de a sofőr nem engedte. A férfi agresszívan ordítozott vele, a sofőr felszólította, hogy szálljon le, majd lerángatta a buszról, és nekilökte a korlátnak.

A férfi hatalmasat esett, majd amikor megpróbált felállni, a sofőr kirúgta a lábát. Ezután többször belerúgott, majd percekig fojtogatta.

Az esetről egy utas készített videót, amelyen az is hallható, hogy a részeg férfi azzal kezdte, hogy ordítva mondta: „B*sszam ki a szádat, te büdös kutya!”

A férfi a videó tanúsága szerint nem ütött vissza, csak kiabált. Az internetre felkerült felvétel hatalmas indulatokat váltott ki. Sokan a buszsofőrt védik, mert a férfit állítólag már jól ismerik a pályaudvaron. A kommentelők szerint rendszeresen részegen randalírozik. Ennek ellenére mások a sofőrt hibáztatják, és nem értik, miért viselkedett ilyen durván.

Az ügyben megszólalt egy ügyvéd is, akit a Tények stábja keresett meg a felvétellel

„Megvalósítja minimum a garázdaság bűntettét. Testi sértés bűntettét valószínűleg, és hát ezzel a szorító-fojtogató magatartással akár személyi szabadság megsértésének a bűntettét is”

– mondta el a hírműsornak dr. Őrlős Gábor. Az ügyvéd szerint a sofőrnek rendőrt kellett volna hívnia, ahelyett, hogy erőszakot alkalmaz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy vietnámi férfi hitelezőit akarták megölni Józsefvárosban – az elkövetők is honfitársai voltak
Fényes nappal késeltek az elszámolási vita miatt. A támadók közül kettő továbbra is szökésben van.


Letartóztatták azt a 45 éves vietnámi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy néhány nappal ezelőtt arra utasította két társát, hogy támadjanak meg két férfit Budapesten, a Józsefvárosban – értesült a 24.hu. Az áldozatok közül az egyik súlyosan, a másik könnyebben sérült meg.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség szóvivője kérdésünkre megerősítette, hogy a férfit több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt helyezték előzetes letartóztatásba. A bíróság döntését a szökés, elrejtőzés, bűnismétlés és a bizonyítás megnehezítésének veszélyével indokolta. A gyanúsított és ügyvédje 15 millió forintos óvadékot ajánlott fel, de a bíróság ezt elutasította. A végzés egyelőre nem jogerős, mert fellebbeztek ellene.

Ahogy arról mi is írtunk, a késelés múlt csütörtökön délután történt egy VIII. kerületi étterem előtt. Két társaság szóváltásba keveredett, majd előkerültek a kések. A rendőrség az ügyben büntetőeljárást indított, és elfogatóparancsot adott ki három vietnámi férfi ellen. Közülük egy, a 45 éves gyanúsított, másnap önként feladta magát.

Úgy tudni, hogy az ügy hátterében egy elszámolási vita állt. A most letartóztatott férfi azért hívta az étterem elé hitelezőit, hogy rendezzék az adósságát, ám két kísérője bozótvágóval és késekkel felszerelkezve érkezett. A vita elfajult, ekkor a gyanúsított állítólag arra utasította a társait, hogy öljék meg a hitelezőit. A támadók közül kettő továbbra is szökésben van, a rendőrség hajtóvadászatot indított ellenük.


Link másolása
KÖVESS MINKET: