News here
hirdetés

KÉK HÍREK

Aszódi tragédia: a gyászoló édesanya megrendítő üzenete

Az apa kegyetlenül végzett két lányával, majd sikertelen öngyilkossági kísérletet hajtott végre. Az eset után a lányok édesanyja először szólalt meg.

Link másolása

hirdetés

Már korábban beszámoltunk a borzalmas aszódi családi tragédiáról, amely szerint L. Tamás baltával megölte két lányát, a 14 éves Tímeát és a 16 éves Júliát. A férfi ezután öngyilkosságot akart elkövetni, vonat elé vetette magát, azonban túlélte és most kórházban ápolják.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt nyomoz. Az aszódi társasházban a szomszédok figyeltek fel arra, hogy napok óta nem volt mozgás a lakás körül, ezért hívták a hatóságokat. A két lány holttestét a rendőrség találta meg.

A nyomozás adatai szerint a lányok Heves megyei lakóhelyükről Aszódon élő édesapjukhoz érkeztek láthatásra május 20-án. A 46 éves férfi – nagy valószínűséggel május 20-ról 21-re virradóra, álmukban megölte lányait, majd a Heves megyei Adács közelében egy vonat elé ugorva öngyilkosságot kísérelt meg

- írja a Blikk.

A lányok édesanyja, Zsuzsanna, kezdetben azt hitte, hogy volt férje megszökött lányaival, napokig kereste őket, körözést is kiadtak eltűnésük miatt.

hirdetés
Most egy megrendítő közösségi média bejegyzésben szólalt meg Zsuzsanna. Megköszönte a támogatást és mindenkinek hálás, akik lányai felé jó szívvel fordultak.

„Köszönöm szépen mindenkinek, aki jó szívvel volt a két gyermekem felé. Köszönöm szépen hogy együtt éreztek most velem. Tegnap sokat imádkoztam. Három gyertyát gyújtottam. Egyet Júlia lányomért. Egyet Tímea lányomért. Egyet Tamás férjemért, akinek a tettét soha nem fogom megérteni. Megbocsátottam mindent neki. Mert nem lehet az életet haraggal és lelki terhekkel élni. Hiszem hogy a lányaim a tengernyi szenvedésük után ott vannak az Úr Jézus színe előtt. Eddig is drága volt számomra az élet, most is. Minden napom ajándék és tengernyi öröm. Nem a halál a fájdalom, hanem a buta önző szeretetlen önpusztító élet.”

Az elkövető apát az öngyilkossági kísérlet helyszínről mentőhelikopter vitte életveszélyes állapotban kórházba, az akkor még ismeretlen személyazonosságú férfit, akinél iratok nem voltak. Jelenleg nincs kihallgatható állapotban, rendőrök őrzik.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
Videó a Jókai utcai tetőomlásról, térfigyelő kamera rögzítette az esetet
A felvételeken jól látszik, hogy a járókelőknek szabályosan menekülniük kellett a lezúduló törmelékek elől.

Link másolása

hirdetés

Ahogy korábban mi is írtunk róla, három ember könnyebben, egy pedig súlyosan megsérült, amikor leomlott egy társasház tetőszerkezete a budapesti Jókai utca és Aradi utca kereszteződésében. A helyszínen olvasóink megdöbbentő fotókat készítettek, némelyiken jól látszik, hogy egyes autókat teljesen totálkárosra tört a lehulló törmelék.

A Telex értesülése szerint az elmúlt hetekben a tetőteret építették az 1893-ban épült, négyemeletes házban.

Korábban Soproni Tamás polgármester is tájékoztatott arról, hogy ugyanannak az épületnek omlott most le egy része, amelyiknek egy hónappal ezelőtt, május végén kigyulladt a tetőszerkezete.

A Népszava megszerezte a helyszíni térfigyelő kamera felvételét, amin jól látszik az omlás pillanata, ahogy az is, hogy éppen járókelők sétáltak a környéken.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Barátja szerint mindkét lába lebénulhat az Operettszínház táncosának, aki megsérült a belvárosi tetőomlásban
„Felnéztünk, és zuhant a harmadik emelet, konkrétan ránk” – mesélte.

Link másolása

hirdetés

Ahogy korábban írtuk, az utcára omlott a Jókai utca 1. szám alatti épület beépítés alatt álló tetőterének egy része hétfőn.

A Budapesti Operettszínház délután azt közölte, hogy súlyosan megsérült az egyik táncművészük, aki éppen munkahelyére tartott.

Az RTL Híradónak megszólalt a barátja, aki elmondta, hogy akár az is lehet, hogy a táncművész mindkét lába lebénul.

„Azt lehet tudni, hogy fejsérülés, elvileg azt stabilizálták, nyaki csigolya, talán azt is, és sérült a gerincveleje, tehát ha most a 6 órás műtét alatt nem tudják ezt megcsinálni, akkor lebénul mind a két lába” – mondta Babácsi Benjámin, aki szintén az Operettszínház táncosa.

„Felnéztünk, és zuhant a harmadik emelet, konkrétan ránk. Elkezdtünk szaladni, Niki elengedte a kezemet. Mindenhol por, nem láttunk semmit” – idézte fel a délelőtt történteket.

„Ezért valaki felelni fog, de nagyon” – mondta Babácsi Benjamin a Fókusznak.

hirdetés
Videó: Az RTL Híradó riportja


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Részegen szexeltek, a tűzhelyen hagyták az ételt, ezért éghettek le a ferencvárosi sorházak
18 házrész vált lakhatatlanná.

Link másolása

hirdetés

Teljes terjedelmében égett egy 18 lakásos sorház tetőszerkezete Budapesten a IX. kerületi Füleki utcában vasárnap.

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere a közösségi oldalán azt írta, hogy

18 házrész vált lakhatatlanná, 33 lakó érintett a tűzben,

közülük 13-an kértek elhelyezést az önkormányzattól, a többiek rokonokhoz, ismerősökhöz költöztek.

A Tényeknek az egyik szomszéd azt mondta, hogy

az asszony szex közben otthagyta az ételt a tűzhelyen, ezért keletkezett a tűz.

A lakók azt is elmondták, szerintük a nő részeg volt, ezért feledkezett meg az ebédről, a lángok pedig gyorsan szétterjedtek a konyhából.

hirdetés

A csatornának megszólalt az a férfi is, aki kimentette a párt a házból, szerinte is „kicsit ittas állapotban voltak”.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Bányatóba fulladt egy édesanya a hatéves kislányával Győr-Moson-Sopron megyében
Az áldozatok ukrán állampolgárok, akik Mosonmagyaróváron laktak.

Link másolása

hirdetés

Bányatóba fulladt egy fiatal édesanya és hat éves kislánya a Máriakálnokhoz tartozó Malomdűlőben, a Boglárka utcában – közölte a Mosonvármegye Közéleti Lap.

A lap szerint a 27 éves nő holttestére horgászok figyeltek fel vasárnap, később a hatóságok a kisgyermek holttestét is megtalálták. A Mosonvármegye Közéleti Lap információi szerint az áldozatok ukrán állampolgárok, akik Mosonmagyaróváron laktak.

A 24.hu megkeresésére a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya azt válaszolta, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság kizárta az idegenkezűség gyanúját, és közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: