KÉK HÍREK
A Rovatból

„Ájulásig fojtogatott, és még ezután is szexelt velem” – állítja Andrew Tate-ről egy brit nő

Már négy nő vádolja nemi erőszakkal és bántalmazással az amerikai-brit influenszert, aki továbbra is tagadja a vele szemben felhozott szexuális bűncselekmények elkövetését.

Link másolása

Újabb nő vádolta meg Andrew Tate-et szexuális erőszakkal, és bár az eset közel 9 éve történt, hárman is készek tanúskodni az áldozat mellett.

A 2017 óta Romániában élő Tate-et tavaly év végén tartóztatták le a helyi hatóságok többek között emberkereskedelemmel és szexuális kizsákmányolással kapcsolatos szervezett bűnözői csoport létrehozásának vádjával.

Emellett az utóbbi időben több brit nő is megvádolta szexuális erőszakkal.

Legutóbb egy most 30 éves brit nő állította azt, hogy az utóbbi években ismert influenszerré váló Tate évekkel korábban megerőszakolta. A BBC-nek álnéven, Evie-ként nyilatkozó nő azt mondta, 2014 augusztusában találkozott először a jelenleg 36 éves amerikai-brit férfivel az angliai Luton egyik bárjában. Szexuális kapcsolat alakult ki közöttük, azonban még ugyannak az évnek a vége felé, november végén vagy december elején Tate lakásában a férfi erőszakossá vált.

Evie szerint Tate szex közben fojtogatni kezdte és ezért el is ájult, majd amikor magához tért, azt tapasztalta, hogy a férfi még mindig szexel vele. A nő állítja, ő nem egyezett bele az ilyen erőszakos együttlétbe.

„A torkomra tette a kezét és ájulásig fojtogatott, majd még ezután is szexelt velem. Folyton azt mondogatta: »Az enyém vagy, te hozzám tartozol!«” – mondta Evie, aki szerint Tate egész éjszaka nagyon agresszívan viselkedett, másnap reggelig többször is megfenyegette azzal, hogy megöli.

A BBC kérdésére Evie azt mondta, akkor azért nem jelentette az esetet a rendőrségnek, mert úgy látta, 9 éve még nem kezelték szexuális erőszakként az ilyen ügyeket, ám azóta gyökeres társadalmi változás következett be a nők jogaival kapcsolatban.

Evie saját bevallás szerint csak évekkel később, amikor elmesélte az incidenst a barátainak, akkor jött rá, hogy szexuális bántalmazást szenvedett el. Hozzátette, három ember bármikor kész megerősíteni a szavait, ők akár a bíróságon is tanúskodnak mellette.

Evie a negyedik olyan brit nő, aki azt állítja, Andrew Tate szexuálisan bántalmazta, amikor a férfi 2013 és 2016 között az Egyesült Királyságban élt. Mindannyian polgári jogi keresetet indítanak kártérítésért a bíróságon.

A BBC-nek nyilatkozva Tate minden ellene felhozott vádat tagadott, határozottan kijelentette, hogy senki ellen sem követett le nemi erőszakot, sem pedig szexuális kizsákmányolást. Hozzátette, minden szexuális aktus, amiben részt vett, a nők beleegyezésével történt.

Szóvivőjén keresztül pedig azt üzente, arra bátorítja azokat a nőket, akik bármilyen formában bántalmazáson estek át, hogy jelentsék azt az illetékes hatóságoknak.

A román ügyészség Andrew Tate és bátyja ellen embercsempészet, nemi erőszak és nők szexuális kizsákmányolására irányuló bűnbanda létrehozása miatt indított nyomozást tavaly év végén. Egyelőre nem emeltek vádat ellenük, de házi őrizetben vannak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Olaszországi tragédia: gyerekeik is végignézték, ahogy tengerbe fulladnak a magyar turisták
Lapinformációk szerint a két férfi családja szemtanúja volt annak is, ahogyan a családapák élettelen testét kiemelték a vízből.

Link másolása

A Virgilio című olasz lap szerint családjuk végignézte, ahogyan a 46 és a 48 éves magyar férfi tengerbe fullad a Livorno melletti Rosignano strandján szombaton.

Ahogyan beszámoltunk róla, egy 46 és 48 éves férfi Toszkánában, Livorno közelében, a homokos strandjairól híres Rosignanónál a tengerbe ugrott a kedvezőtlen, viharos időjárás ellenére. A vízből már nem tudtak kijönni, és ugyan azonnal riasztották a mentőegységeket, de végül mindketten megfulladtak. Valószínűleg elkaphatta őket egy erős áramlat, amely mindkettejüket elsodorta a part közeléből.

A Virgilio című olasz lap szerint

a két magyar férfi felesége és gyerekeik is szemtanúi voltak annak, ahogyan a családapák küzdenek az életükért, majd azt is látták, amikor kimentik élettelen testüket a vízből.

Egyiküket csak egy tűzoltósági helikopterrel tudták kiemelni a tengerből. A másikukat sikerült partra húzni, de már nem tudták újraéleszteni.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Megszólalt az égő gödörbe esett 4 éves kisfiú édesanyja: Lajoska már túl van az életveszélyen
A nagykállói gyerek apja rakott tüzet az udvarukon, állítólag a szemetet akarta elégetni. A kisfiú valahogy a lángok közé esett.

Link másolása

Túl van egy műtéten, és már nincs életveszélyben a 4 éves fiú, aki lángoló gödörbe esett Nagykállóban, ezt az édesanyjától tudta meg az RTL híradója. A gyerek apja rakott tüzet az udvarukon, állítólag a szemetet akarta elégetni. A kisfiú valahogy a lángok közé esett. A rendőrség eljárást indított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Erős fájdalmakkal küzd, és magát hibáztatja a történtekért a még májusban megégett 8 éves tápiószecsői kislány
Lénát a házuk kertjében történt baleset után hetekig altatásban tartották. Már otthon gyógyul. A településen gyűjtés indult a családnak.

Link másolása

Még most is erős fájdalmakkal küzd, és magát hibáztatja a történtekért az a 8 éves tápiószecsői kislány, aki még májusban égett meg életveszélyesen a házuk kertjében - hangzott el az RTL híradójában.

Vihargyújtóval próbált tüzet gyújtani, amikor a lángok belekaptak a ruhájába. Rá és testvérére vigyázó ismerősük épp a házban volt – a kislány sikítására rohant ki.

Ellene eljárás indult. Lénát hetekig altatásban tartották. Már otthon gyógyul. A településen gyűjtés indult a családnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Becskei tragédia: testvére is végignézhette, ahogyan rázuhan a tévé a másfél éves kislányra
A Blikk szerint a kisgyerek egy régi típusú, képcsöves, nehéz tévét borított magára véletlenül. A kórházban belehalt a sérüléseibe.

Link másolása

Egy régi típusú tévé borult rá a másfél éves becskei kislányra, amikor ő belekapaszkodott a tévészekrénybe. A tragédiát a kisgyerek 8 éves féltestvére is végignézhette – írja a Blikk.

Ahogyan beszámoltunk róla, szeptember 17-én délután Becskén, az otthonában játszott egy másfél éves kislány, amikor magára rántotta egy televíziót. A kisgyereket mentőhelikopter szállította kórházba, de már nem tudták megmenteni az életét.

A Blikk információi szerint a másfél éves Bori már próbálgatta a járást, ez vezethetett a balesethez.

Valószínűleg próbált megkapaszkodni a tévészekrényben, amelyen egy régi típusú, képcsöves tévé állt. A készülék valahogyan kibillent a helyéről és a kislányra zuhant, aki súlyos sérüléseket szenvedett, az orvosok pedig már nem tudták megmenteni az életét.

A helyiek elmondása szerint a család éppen építkezik, ezért bérli a lakást, ahol a tragédia történt. Hozzátették, családja minden figyelmet megadott a kislánynak, akinek volt egy 8 éves féltestvére is, és ő is otthon volt a tragédia idején.


Link másolása
KÖVESS MINKET: