HÍREK
A Rovatból

A KSH megmagyarázta, miért fagyott le a népszámlálás oldala már az első nap: a vártnál jóval többen akarták kitölteni

Vasárnap délig több mint negyedmillióan. Elismerték, hogy ez átmeneti túlterhelést okozott, és azt mondják, egy terheléses támadás is érte az oldalt, amiért az leállt.

Link másolása

Már az első nap délután lefagyott a Népszámlálás online kitöltését biztosító számitógépes rendszer. A lebonyolítást végző KSH szerint a vártnál többen akarták kitölteni a kérdőívet, ezért lelassult, majd, ahogy írták, egy terheléses támadás miatt leállt a rendszer. Az RTL híradója által megkérdezett informatikai szakértő szerint mindez azért van, mert elmaradtak állami fejlesztések.

Sokan hallgattak a felhívásra, és már az első nap elkezdték kitölteni a népszámlálási kérdőívet. Egy idő után azonban a beküldés gomb megnyomása után hibaüzenet jelent meg. Később már a kezdőlapon is az az kiírás várta a kitöltőket, hogy próbálják meg később, mert nincs kapcsolat.

A híradó kereste a népszámlálást lebonyolító KSH-t. Interjút nem adtak, írásban azt válaszolták, hogy a vártnál jóval többen töltötték ki a kérdőívet, ma délig több mint negyedmillióan. Elismerték, hogy ez átmeneti túlterhelést okozott, és azt mondják, egy terheléses támadás is érte az oldalt, amiért az leállt. Emiatt feljelentést tesznek.

A Híradó által megkérdezett informatikai szakértő szerint

nem véletlen, hogy az állami informatikai rendszerek gyakran összeomlanak. Ez történt a Covid-regisztrációkor, az online oktatás bevezetésekor a Kréta rendszerrel, vagy a 2018-as választásoknál is.

Krasznai Csaba szerint "az elmúlt években nagyon sok úgynevezett felhőalapú rendszer indult el, a magyar közigazgatásban viszont jogszabályi illetve műszaki okok miatt a széleskörű felhőhasználat egyelőre még nem megengedett."

A szakértő szerint a felhőalapú rendszerek arra is jók, ha valahol kevés a kapacitás, egy másik állami számítógépes rendszer besegíthet.

"Az állam nagyon nagyon sok számítógépet használ, különböző célokra. A felhő lehetővé teszi azt, hogy dinamikusan lehessen felhasználni ezeket az erőforrásokat, tehát azok a szerverek amelyek normál esetben - most mondok egy nagyon durva példát például az okmányirodai szerverek - azoknak az erőforrásai szombaton és vasárnap most amikor beszélgetünk nem feltétlenül vannak kihasználva, és ezekre a rövid időkre ezeket a számítógépes kapacitásokat át is lehetne terhelni" - mondta Krasznai.

A Demokratikus Koalíció szerint a népszámlálási rendszer kudarca egy újabb példa arra, hogy kormány nem arra költötte el a pénzt, amire kellett volna.

Kálmán Olga, a DK szóvivője azt mondta, hogy

"A pénz az megy, a milliárdok mennek - erre a népszámlálásra is több mint 26 milliárd forint fog elmenni - és ez valószínűleg még csak az alsó határa a pénznek. Nem sikerült az elmúlt években kifejleszteni egy olyan rendszert amely az első napon nem omlik össze? Szégyen."

A KSH azt ígéri: mindent megtesznek azért, hogy ne fagyjon le újra a rendszer.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A megyei jogú városokban 3 százalékkal vezet előttünk a Fidesz, ők 26 százalékon állnak, mi 23 százalékon
Egy eddig nem publikált közvélemény-kutatás eredményét ismertette Orosházán. Mondott egy ennél „fantasztikusabb” adatot is.

Link másolása

A megyejogú, és ahhoz közel álló méretű városokban áll a legjobban Magyar Péter pártja, ezeken a helyeken 3 százalékkal van előttük a Fidesz - erről beszélt Magyar Péter az Orosházán tartott fórumán. A frissen politikai pályára lépett jogász mindezt eddig nem publikált közvélemény-kutatási adatokra hivatkozva mondta.

Magyar szerint ezeken a területeken a Fidesz 26 százalékon, míg az ő pártja 23 százalékon áll.

„Én azt gondolom, hogy ez egy fantasztikus szám. És ami még ennél is fantasztikusabb, hogy a 18 és 29 éves korosztályban pontosan dupla annyi szavazónk van, mint a Fidesznek”

- fejtette ki Magyar, akinek bejelentését taps fogadta.

Magyar azt is hozzátette: ez nyilván nem elég az üdvösséghez és a teljes változáshoz.

„Nyilván sok ezer milliárd forintról van szó, sokak szabadságáról is most már. Úgyhogy a fiúk mindent el fognak követni a legaljasabb eszközökkel, erre legyenek készen (..) hogy megakadályozzák, hogy átütő eredményt érjünk el” - mondta Magyar.

Az Orosházán tartott fórumról készült élő Facebook-bejelentkezést ITT tudod megnézni, az idézet rész körülbelül az 57. percnél hangzik el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Különleges feladattal bízhatta meg titokban a fiát Orbán Viktor
A Vsquare azt írja, hogy Orbán Gáspár informálisan kapott megbízást a kormányfőtől egy új nemzetbiztonsági testület felállítására, és irodája is van a Karmelitában.

Link másolása

Saját nemzetbiztonsági testület felállításába fogott Orbán Viktor, ebben pedig kulcsszerepet szánt a fiának - írja a Vsquare. A lap szerint Orbán Gáspár a Karmelitában kapott irodát.

A Vsquare a francia LeMonde-al és magyar Direkt36 oknyomozó portállal közösen derítette ki nemrég, hogy a magyar kormányfő fia is részt vett a Csádban tervezett magyar katonai misszió szervezésében.

A Vsquare az ügyet közvetlenül ismerő, a kormányhoz köthető források alapján most arról ír, hogy

az elmúlt hónapokban Orbán Gáspár tevékeny részt vállalt egy nemzetbiztonsági testület létrehozásában, megszervezésében és személyi állományának kiválasztásában.

A szervezet a lap szerint leginkább az amerikai elnök Nemzetbiztonsági Tanácsára hajaz.

„Orbán Gáspárnak saját szobája van a Karmelitában, ahol legalább fél tucat fiatal szakember dolgozik vele” - mondta a forrás a lapnak, aki azt is hozzátette: „az apja közelről akarja szem előtt tartani”. A Vsquare szerint ebből az irodából szervezte Gáspár a csádi missziót is, amelyre a beszélgetésekben csak „startupként” hivatkozik.

Azt is megjegyezték, hogy Orbán Gáspár teljes titokban nemrég kinevezett nemzetbiztonsági főtanácsadó, Bíró Marcell irodájának a kialakításán dolgozik. Két területen - a hírszerzéssel és a katonai ügyekkel foglalkozó részlegen - már elindult a munka. A harmadik egy olyan részleg lesz, amelynek diplomáciai csapata a hét minden napján 0-24-ben fogja majd felügyeli a válsághelyzeteket - ezt szervezi jelenleg a miniszterelnök fia a Vsquare szerint.

A lap forrása azt is megjegyezte, hogy

Gáspárt frusztrálja, hogy hivatalosan nem vehet részt ebben a munkában. Orbán Viktor ugyanis állítólag attól tart, hogy ez jelentős felháborodást váltana ki.

Mint írják, ehelyett a miniszterelnök informálisan bízta meg a fiát azzal, hogy felügyelje az új részleg tervezését.

A Vsquare által megkeresett minisztériumok és a Miniszterelnöki Kabinetiroda is cáfolták, hogy alkalmaznák Orbán Gáspárt. Mint írták: csak azért van bejárása az apja irodájába, mert családtag.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Lázár János Magyar Péterről: Nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem
A miniszter nem tudott rosszat mondani Magyar munkájára, aki dolgozott az általa felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Kíváncsian várja, mi lesz a kimenetele ennek a „politikai próbálkozásnak”.

Link másolása

A Fidesz egri kampánynyitóján kérdezte meg a 444 Lázár Jánost kegyelmi ügyről, Magyar Péterről, illetve az általa nyilvánosságra hozott hangfelvételről.

Az építési és közlekedési miniszter ez utóbbi kapcsán úgy fogalmazott, hogy az ígéret egy atombomba volt és egy vízipisztoly lett belőle. Lázár azt is hozzátette, nem tudja elképzelni, hogy az ügyészségi iratokba valaki kívülről belenyúlt volna.

A miniszter szerint Varga Judit a hangfelvételen tévedett, vagy hülyeséget beszélt.

A kegyelmi ügy kapcsán Lázár János azt mondta: ő azok közé tartozik aki szeretné tudni, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre.

„Nagyon szeretném tudni végre, hogy egy kiskorú gyerek sérelmében elkövetett bűncselekményben hogyan lehet kegyelmet adni Magyarországon. Ezt én fölháborítónak és megbocsáthatatlannak tartom egy politikai közösségen belül, és az ország szempontjából is. Aki egy kiskorú gyerek rovására, sérelmére elkövetett bűncselekményben kegyelmet ad, az nem való fölénk, és nem való közénk sem”

- mondta az építési és közlekedési miniszter.

A politikustól arról is megkérdezték, hogy mennyire tartja veszélyesnek a Fideszre nézve Magyar Péter politikai színre lépését.

„Én nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem. Én dolgoztam a Péterrel, dolgozott az általam felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Arra a munkájára én rosszat mondani nem tudok, a személyeskedő részekben pedig nem szeretek részt venni. Kíváncsian várom, mi lesz a kimenetele ennek a politikai próbálkozásnak”

- fejtette ki Lázár János.

Szerinte az elmúlt 30 évben sokan kiváltak a Fideszből, az ellenzéki pártok pedig tele vannak ilyen politikusokkal, „ebben semmi különleges nincs”. Lázár úgy látja, hogy Magyar Péter veszélyesebb az ellenzéki pártokra, mint a Fideszre, mert a szavazóik elégedetlenek velük, és le akarják váltani őket.

A teljes interjút ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nem csillapodnak a kedélyek a református egyházban, feljelentik Balogh Zoltánt a zsinati bíróságon
A beadványt pénteken juttatják el az egyház vezetőihez. Ebben kifejtik, hogy a zsinati törvények alapján le kellett volna mondania Baloghnak.

Link másolása

A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól. A csatorna szerint a beadványt pénteken juttatják el az egyház vezetőihez, ebben pedig azt jelzik:

a zsinati törvények alapján le kellett volna mondania Balognak.

Balogh Zoltán februárban mondott le az egyház vezetéséről miután kiderült, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök tanácsadójaként támogatta a pedofil bűntársát védő K. Endre kegyelmi kérvényét. A korábbi miniszter azonban csak a zsinati elnöki posztról távozott, a Dunamelléki Egyházkerület püspöki tisztét megtartotta.

Azóta többen is követelték a lemondását. Legutóbb 130 református értelmiségi írta alá a „Nem hallgathatunk!” című nyilatkozatot, melyben arra kérték Baloghot: mondjon le a püspöki tisztségéről.

Vargha Anikó egykori kántor az elsők között követelte az exminiszter távozását. Facebook-oldalán akkor arról írt, hogy szerinte Balogh Zoltán lehúzza és lejáratja a református egyházat.

Ezután először felkérték, hogy finomítsa a bejegyzését, később azonban egy presbiteri ülésen úgy döntöttek, felmentik a szolgálat alól.


Link másolása
KÖVESS MINKET: