A kocsi után kötött motorháztetőn vontatták barátjukat, de fának csapódott és szörnyethalt
A 20 éves elkövető és barátai tavaly decemberben autójuk hátuljához kötötték egy másik autó bontott motorháztetejét azért, hogy a frissen hullott hóban a csúszós úton szórakozzanak.
Halálos balesetet okozó autós ellen emeltek vádat Egerben - közölte a Heves Vármegyei Főügyészség.
Az Egri Járási Ügyészség vádirata szerint
a 20 éves elkövető és barátai 2024 decemberében Hevesen autójuk hátuljához hozzákötötték egy másik autó bontott motorháztetejét azért, hogy a frissen hullott hóban a csúszós úton szórakozzanak.
A vádlott az este folyamán több kört ment a járművel úgy, hogy a szánkónak kinevezett fémlemezen mindig egy barátja ült, akit a többiek a járműben ülve videóztak.
Végül a motorháztetőre ketten is felültek, majd biztatásukra a vezető lassan növelni kezdte az autó sebességét, ám a sűrűsödő hóesés miatt későn észlelte, hogy az út enyhén balra kanyarodik, ezért autója lecsúszott a havas útpadkára fának ütközött.
A vontatmányon utazók eközben leestek, egyikük ugyancsak egy fának csapódott, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy a helyszínen elhunyt.
A sofőrt az Egri Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és beismerése esetén vele szemben másfél év felfüggesztett szabadságvesztés, valamint két év közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta az ügyben eljáró bíróságnak.
Egy szombathelyi társasházban tört ki verekedés a napokban, tudta meg a Tények. Fanni vitába keveredett a párja 17 éves volt barátnőjével. A fiatal lány azt állította, hogy van egy gyermeke attól a férfitól, akivel Fanni most él együtt. A vitából dulakodás lett, majd a kamasz lány azt is felrótta Fanninak, hogy a kisbabájával együtt lelökte a lépcsőn.
Nem sokkal később megjelentek a tinédzser barátai is. Fanni elmondása szerint a lakásához érkeztek, ahol megtépték a haját, bántalmazták és a földön fekve is rugdosták. A testén cipőnyomokat is találtak.
A 17 éves lány édesanyja szerint a lánya védelmében hívta oda a testvéreit és ismerőseit. Állítása szerint Fanniék nem pontosan azt mondják el, ami történt, és tagadja, hogy a helyszínen többen bántalmazták volna a fiatal nőt.
A mentők kórházba vitték Fannit, akinek a vizsgálatok szerint könnyebb zúzódásos sérülései lettek. Az orvosok arra is gyanakodnak, hogy a bántalmazás következtében elvetélt,
mivel az ultrahang már nem mutatta a magzatot, de a vérvizsgálat pozitív lett, ezért további kivizsgálásra volt szükség.
Egy szombathelyi társasházban tört ki verekedés a napokban, tudta meg a Tények. Fanni vitába keveredett a párja 17 éves volt barátnőjével. A fiatal lány azt állította, hogy van egy gyermeke attól a férfitól, akivel Fanni most él együtt. A vitából dulakodás lett, majd a kamasz lány azt is felrótta Fanninak, hogy a kisbabájával együtt lelökte a lépcsőn.
Nem sokkal később megjelentek a tinédzser barátai is. Fanni elmondása szerint a lakásához érkeztek, ahol megtépték a haját, bántalmazták és a földön fekve is rugdosták. A testén cipőnyomokat is találtak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bilincsbe verte fiát, majd végignézte, ahogy egy kutya szétmarja a torkát – 19 év börtönt kapott a „szörnyanya”
A nő a látogatás alatt rendszeresen kötözte meg gyerekeit bilinccsel és kötéllel. A fiú csak azért kapott büntetést, mert nem akart kézzel felszedni kutyapiszkot.
Angelina Williams két gyermekével, a hatéves kisfiúval és a nyolcéves kislánnyal utazott el Savannah nevű kis faluba, Ohio államban. A látogatás alatt büntetésként használni bilincset és köteleket kezdett használni – ezzel kötözte meg a gyerekeket. Egyik alkalommal még képet is posztolt a lányáról, amint bilincsben volt – írta meg a The Sun.
Williamsnek nem volt törvényes felügyeleti joga a gyerekekhez. Csak látogatóban voltak nála, amikor az eset történt. A bírósági dokumentumok szerint azért büntette meg a fiát, mert a kisfiú nem akarta puszta kézzel felszedni a kutyaürüléket.
Williams, és két férfiismerőse épp a fiút próbálták még szorosabban a székhez kötni, amikor az leesett. Ekkor támadt rá a pitbull, ami Michalski tulajdona volt. A kutya a fiú torkára harapott, és nem akarta elengedni.
A fiú súlyosan megsérült. Vágások voltak a nyakán, zúzódások az arcán. Mentőhelikopter vitte kórházba.
Ott azonnal jelezték a hatóságoknak a veszélyeztetést. Később szerencsére teljesen felépült, és most egy törvényes gyám vigyáz rá és a testvérére.
A bíró így fogalmazott az ítélethirdetéskor:
„Az a kutya megpróbálta széttépni a torkát. Nem is tudom, vannak-e szavak, amelyek megfelelően leírják ezt.”
A támadás után a gazdája elvitte a kutyát, hogy a hatóságok ne foglalják le.
2024 augusztusában letartóztatták Williamst. Óvadék nélkül tartották bent. Azóta 361 napot már le is ült, ezt beszámítják a büntetésébe.
Májusban bűnösnek vallotta magát emberrablásban, gyermekveszélyeztetésben, bűncselekményhez használt eszköz birtoklásában és az igazságszolgáltatás akadályozásában. Ezt pár nappal a tárgyalása előtt tette meg.
A 28 éves nő azt állította, nem tudta, hogy amit tett, az törvénybe ütközik. A bíróságon ezt mondta:
„A kutya nem is az enyém. A bilincs sem az enyém. Nem is tudtam, hogy a bilincs illegális, vagy hogy bármi rosszat csináltam volna. A nagybátyám azt mondta, rendben van. Nem akartam bántani senkit, tényleg nem.”
A bíróság legalább 19 év börtönt szabott ki rá. Büntetését az Ohioi Nők Javítóintézetében tölti le. A másik két vádlott, a nő ét ismerőse, szintén bűnös. Az ő büntetésüket a hónap végén hirdetik ki.
Angelina Williams két gyermekével, a hatéves kisfiúval és a nyolcéves kislánnyal utazott el Savannah nevű kis faluba, Ohio államban. A látogatás alatt büntetésként használni bilincset és köteleket kezdett használni – ezzel kötözte meg a gyerekeket. Egyik alkalommal még képet is posztolt a lányáról, amint bilincsben volt – írta meg a The Sun.
Williamsnek nem volt törvényes felügyeleti joga a gyerekekhez. Csak látogatóban voltak nála, amikor az eset történt. A bírósági dokumentumok szerint azért büntette meg a fiát, mert a kisfiú nem akarta puszta kézzel felszedni a kutyaürüléket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Halálra gázoltak egy húsz év körüli férfi az éjszaka a Könyves Kálmán körúton. A fiatalok a Népligetben töltötték az estét, amikor vita tört ki köztük. A Tények információi szerint az egyikük paprikaspray-vel lefújta a másik férfi barátnőjét. Ezután dulakodás kezdődött a nő és az üldözött férfi között. A nő párja ezután fegyvert rántott, majd üldözni kezdte a férfit.
A menekülő férfi átjutott az úttesten, de a fegyveres fiatal már nem tudott megállni. Egy autó elütötte, és olyan súlyosan megsérült, hogy az életét már nem tudták megmenteni.
A barátnője végignézte a tragédiát. Szemtanúk szerint a helyszínre siettek a szülők is, akiket megrázott a látvány.
„Egy arra közlekedő mentőegységünk gyorsan megkezdte az ellátást. Újabb mentőegységek érkeztek, hosszú ideig küzdöttek a férfi életéért, de sajnos sikertelenül. A helyszínen életét vesztette” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
A rendőrség jelenleg is vizsgálja a tragédia pontos körülményeit.
Halálra gázoltak egy húsz év körüli férfi az éjszaka a Könyves Kálmán körúton. A fiatalok a Népligetben töltötték az estét, amikor vita tört ki köztük. A Tények információi szerint az egyikük paprikaspray-vel lefújta a másik férfi barátnőjét. Ezután dulakodás kezdődött a nő és az üldözött férfi között. A nő párja ezután fegyvert rántott, majd üldözni kezdte a férfit.
A menekülő férfi átjutott az úttesten, de a fegyveres fiatal már nem tudott megállni. Egy autó elütötte, és olyan súlyosan megsérült, hogy az életét már nem tudták megmenteni.
A barátnője végignézte a tragédiát. Szemtanúk szerint a helyszínre siettek a szülők is, akiket megrázott a látvány.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy 35 éves kanadai nő péntek este lett rosszul a Tomorrowland fesztiválon Belgiumban. A helyszínen elsősegélyben részesült, majd az Antverpeni Egyetemi Kórházba vitték, ahol később meghalt, tudta meg a The Independent.
A fesztivál szóvivője, Debby Wilmsen a Brussels Morningnak ezt mondta:
„Elsősegélyben részesült, majd az Antverpeni Egyetemi Kórházba szállították. Onnan kaptuk a hírt, hogy ott hunyt el. Részvétünket fejezzük ki a családjának és barátainak. Az antwerpeni ügyészség vizsgálja a halál okát, és tájékoztatni fog a fejleményekről” - mondta Debby Wilmsen, a fesztivál szóvivője a Brussels Morningnak
Az antwerpeni ügyészség közleményt adott ki az esetről, melyben azt írták:
„erős a gyanú, hogy a halál összefüggésben állhat kábítószerrel. A boncolás és a részletes toxikológiai vizsgálat fog pontos választ adni.”
Nem ez az első tragikus hír a héten a rendezvénnyel kapcsolatban. Szerdán tűz ütött ki a fesztivál területén, amely teljesen elpusztította a nagyszínpadot. A lángok a közeli erdős részre is átterjedtek. A helyi híroldalakon és a közösségi médiában megjelent képeken jól látszott, hogy fekete füst borította be a környéket. A tűzijátékok is működésbe léptek, amelyeket a fellépésekhez készítettek elő.
A tűz idején még nem voltak bulizók a fesztivál területén, de körülbelül ezer dolgozó éppen ott tartózkodott. A tűz okát eddig nem hozták nyilvánosságra. A szervezők ezután gyorsan felépítettek egy másik nagyszínpadot, így a fesztivál pénteken kétórás csúszással indult el.