KÉK HÍREK
A Rovatból

„A fél város azt hiszi, hogy gyilkos vagyok” – Bilincsben vitték el a férjet a kapuvári kettős gyilkosság után

Pedig a rendőrség szerint „A rendelkezésre álló adatok szerint valószínűsíthető, hogy az elhunyt nő okozta a 2,5 éves gyermek halálát, majd öngyilkosságot követett el.”


Korábban beszámoltunk róla, hogy hétfő délután rátaláltak egy kapuvári házban anyára és lányára.

A Blikk információi szerint Sz. Veronika és a kis Dominika átmetszett nyakkal feküdt a földön, a kezeik pedig össze voltak kulcsolva.

Az első hírek még arról szóltak, hogy a nő válófélben lévő férje, K. Krisztián végezhetett velük, ám a rendőrség egy rövid közleményben ezt megcáfolta:

"A rendelkezésre álló adatok szerint valószínűsíthető, hogy az elhunyt nő okozta a 2,5 éves gyermek halálát, majd öngyilkosságot követett el."

A lap értesülései szerint nemrég összeveszett a fiatal nő és férje, Veronika és Krisztián, ezért a felesége hazaköltözött a szülői házba

– mondta el a Blikknek a pár egyik közeli ismerőse.

A tragédia másnapján megszólalt a családját elvesztő édesapa, aki azt mondta:

„A fél város azt hiszi, hogy gyilkos vagyok”

Ugyanis Krisztiánt szerda délután az édesapjával éppen hazaért a munkából, amikor a rendőrök bilincsbe verve elvitték, de nem tudatták senkivel a cselekmény okát.

Mindennél jobban imádta a kislányát Krisztián. A feleségével valóban összevesztek, de próbálták helyre hozni a kapcsolatukat. Május elsején például cirkuszban voltak, a tragédia napján pedig fagyizni mentek volna együtt az esti órákban"

– magyarázta egy közös ismerősük.

A fiatal nő családjában nem ez volt az első szörnyű tragédia. 2018-ban a volt szerelme végzett féltékenységből a másik gyermekükkel, Sz. Máriával. A 26 éves nőt a gyilkosa rá akarta bírni a kapcsolatuk folytatására, a visszautasítást követően pedig megfojtotta egy bálazsinórral.

Az édesapja talált rá, s napokkal később halt meg a kórházban. B. Gábort 2020-ban 13 évre ítélte a Győri Törvényszék előre kitervelten elkövetett emberölés miatt, amit a Győri Ítélőtábla 15 évre súlyosbított.

"A hat évvel ezelőtti tragédiát máig nem dolgozták fel, a szülők minden egyes nap kilátogattak a lányuk sírjához. A halála előtti napokban végig virrasztottunk, az egész utca imádkozott, hogy életben maradjon Mária, de sajnos a fohász sem segített"

– mesélte az egyik szomszéd.

Arról, hogy a nő miért végzett a kislányával és magával, egyelőre nem lehet semmit tudni.

A rendőrség emberölés miatt indított büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„A fájdalom vitte el” – Meghalt az Árpád hídi gázolás áldozatának édesanyja
Azóta sem született ítélet az ügyben. Sőt, nemrégiben a sofőr háziőrizetét lakhelyelhagyási tilalomra változtatták, így Budapest határain belül szabadon mozoghat.


Több mint egy év telt el a tragikus baleset óta, amely 2023. július 1-jén történt az Árpád hídon. Mint ismert, egy Mercedes sofőrje, aki átszakította a szalagkorlátot és átsodródott a szembejövő sávba, halálra gázolta a szabályosan bicikliző Benjámint.

A fiatal férfinak esélye sem volt elkerülni a nagy sebességgel érkező járművet.

A baleset után Benjámint rengetegen gyászolták, és a közvélemény azonnal példás büntetést követelt a sofőr számára, aki a RACE-001 rendszámú Mercedest vezette. Azóta sem született ítélet, sőt, nemrégiben enyhítettek az intézkedésen: a sofőr háziőrizetét lakhelyelhagyási tilalomra változtatták, így Budapest határain belül szabadon mozoghat.

Benjámin édesanyja nem élhette meg ezt a döntést: néhány hónappal ezelőtt ő is meghalt. A család egyik ismerőse szerint Beni tragédiája és az ítélet elmaradása közrejátszhatott az anya halálában.

"A fájdalom vitte el"

– mondta el a Blikknek.

A lap elérte az édesanya vőlegényét, Pétert is, aki elmondta, hogy egy ideje már szándékosan nem követi a gázolással kapcsolatos híreket.

„Sajnos a párom valóban nagyon váratlanul, tragikusan hirtelen távozott közülünk. Beni elvesztése borzasztóan megviselt mindannyiunkat”

– mondta Péter.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
A kormány reagált a gyereket durván felrúgó karateedző állami kitüntetésére
Szerintük a férfi méltatlanná vált a munkájára, és felszólították, hogy adja vissza az összes díját, amit valaha kapott.


Több mint 24 éven át vezette a Yakuzák SE klubot a most bántalmazással vádolt karateedző. Ez az önéletrajzából derül ki, ami a klub honlapján volt elérhető – igaz, azóta a honlapot sem lehet felkeresni már. Az edző két megyében is tartott edzéseket, és több mint 1000 tagja volt a klubjának. Az ügyben már folyik a nyomozás.

Tuza Péter ügyvéd az RTL Híradónak nyilatkozott:

„Mindenképpen vizsgálni kell a testi sértés kísérletének a gyanúját. Amennyiben ez a személy a gyermekeket felügyelte, az ő felügyeletére voltak bízva a gyermekek, úgy a rendőrségnek azt is vizsgálnia kell, hogy a kiskorú veszélyeztetésének a bűntette az megvalósulhatott-e.”

Ha vádat emelnek ellene és a bíróság elítéli, az ügyvéd szerint évekre börtönbe kerülhet.

„Súlyos testi sértés kísérlete – márpedig itt a jóisten szerencséje, vagy az ő általa biztosított jóság, hogy a gyereknek nem tört el semmije – az 3 évig terjedő szabadságvesztés. A kiskorú veszélyeztetése meg 5 évig terjedő szabadságvesztés lehet” – tette hozzá.

Az ügyvéd arról is beszélt: mivel a felügyeletére bízott gyerekkel erőszakoskodhatott, azzal is számolnia kell, hogy élete végéig eltilthatják a gyerekek edzésétől. Szerdán a szolnoki rendőrkapitányság azt közölte: garázdaság gyanúja miatt indítottak eljárást.

Tahon Róbert, a Magyar Karate Szövetség főtitkára így reagált a történtekre:

„Döbbenet. Megnézi az ember egyszer, kétszer, háromszor, és nem hiszi el, amit lát. Bár egy tudatosnak tűnő, karatéra is jellemző lábsöprés látszódik a videón, ennek semmi köze a sportághoz.”

„Ez nem a karate, ez messze nem a karate. Nem ezt hirdetjük, és amit hirdetünk, azt mindenki ismeri, hogy miről szól a karate: a kölcsönös tiszteletről, arról, hogy mi egy olyan keleti kultúrán alapuló értékrendet szeretnénk átadni a gyermekeinknek, amelytől többek lesznek, jobbak lesznek és reményeink szerint a világunk is – ezért elfogadhatatlan ez a cselekmény”

– tette hozzá.

A főtitkárt különösen megrázta az eset, mivel az edzőt korábban úgy ismerték, mint aki sokat tesz a térségben a gyereksportélet fellendítéséért. „Amit a Magyar Karate Szakszövetségnek meg kell tennie az a szakszövetség rendelkezésére álló eszközök teljes szigorával fel kell lépnie, ezért mind a fegyelmi bizottságot, mind az etikai- és gyermekvédelmi bizottságot felkértük már arra, hogy a megfelelő konzekvenciákat vonja le és ennek megfelelően járjon el” – mondta.

A szövetség vizsgálata jelenleg is tart, és az edző a vizsgálat lezártáig nem tarthat edzést.

Ahogyan arról korábban is beszámoltunk, a bántalmazó karateedzőt 4 évvel ezelőtt Novák Katalin, akkori család- és ifjúságügyért felelős államtitkár életműdíjjal tüntette ki.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium az RTL Híradó kérdésére azt írta:

„Ez az edző méltatlanná vált munkájára.” Hozzátették, hogy tettét a leghatározottabban elítélik és „felszólítják arra, hogy minden díjról, amit valaha átvett, mondjon le, és azokat adja vissza.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Volt tanítványa a gyereket felrúgó edzőről: Ebben a közösségben szinte mindennapos volt a fölösleges erőszak, egymás abuzálása
Elmondása szerint az edző gyomrosokat és combosokat osztogatott a tanítványoknak büntetésül.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, megszólalt az RTL Híradójának az az édesanya, akinek kisfiát egy karateedző rúgta fel durván egy edzőtáborban. A nő elmondta, hogy Roli magát hibáztatta a történtekért, ő pedig szinte sokkot kapott, amikor meglátta a felvételeket.

Kiderült ugyanakkor, hogy nem ez volt az első eset, hogy probléma volt a férfi fegyelmezési módszereivel.

„Ez a videó, ez az egyperces videó tökéletesen összefoglalja a 35 évet. Abszolút erről szólt. Nagyon sokan megtalálták a számításaikat ebben az egyesületben, akik például családon belüli erőszakot vagy bármilyen bántalmazást itt tudtak kiélni a gyengébbeken”

– ezeket a súlyos mondatokat Hagyó Márton mondta a csatornának, aki alig 10 éves volt, amikor csatlakozott a jászberényi karateegyesülethez, amit a most bántalmazással vádolt edző vezetett. Hagyó a Fókusznak mesélt arról, hogy csak két hónapig bírta az edzéseket, mert már gyerekként érezte, hogy valami nem stimmel.

„Egy meghatározó mondata volt, ami nagyjából belém is égett, hogy ha valamit rosszul csináltál, vagy büntetni akart, hogy 'combost vagy gyomrost kérsz büntetésnek?'”

Hagyó szerint az edző gyakran állította fel a gyerekeket, hogy a csoport végignézze a büntetést.

„Akkor akár egy 10-15-20 éves gyereket felállított, a csoport addig megállt, végig kellett nézni, hogy valaki vár egy combost, egy gyomrost. Hogyha gyomrost kértél, akkor nyilván a combodra, olyan helyre ütött, ahol nem számítottál rá. Felállított, kaptál egy gyomrost, összeestél.”

A videó láttán Hagyó szembesült azzal, milyen káros közegből szállt ki. Szerinte a köztiszteletnek örvendő edző rendszeresen visszaélt erejével és durván bántotta tanítványait. „Ebben a közösségben szinte mindennapos volt az erőszak, a fölösleges erőszak, egymás abuzálása, szinte klikkekre osztódott maga az egyesület is. A tagoknak egy része fizikálisan erősebb volt, viszont mentálisan sokkal nagyobb problémával küzdött, és ezt itt tudta levezetni.”

A karateedző szerdán közleményt adott ki, majd megszüntette az egyesület oldalát. Közben lincshangulat alakult ki a férfi ellen a kommentelők között. Egy pszichológus szerint nem véletlenül vált ki ekkora dühöt egy ilyen videó, ahol tisztán és védhetetlenül látszik, mit jelent egy gyermek elleni fizikai erőszak. A videóban a szakember és az édesanya is hosszabban mesél a történtekről.

A karateedző akár börtönbe is kerülhet – mondta Tuza Péter ügyvéd az RTL Híradónak. A nyomozó hatóság azt is vizsgálni fogja, hogy a férfi korábban követett-e el hasonló bűncselekményt. Ha igen, az súlyosbító körülménynek számít.

Tuza Péter szerint „Súlyos testi sértés kísérlete – márpedig itt a Jóisten által biztosított jóság, hogy a gyereknek nem tört el semmije – az 3 évig terjedő szabadságvesztés. A kiskorú veszélyeztetése meg 5 évig terjedő szabadságvesztés lehet.”

Az RTL riportja a volt tanítvánnyal


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Újabb szörnyű részlet derült ki a kalandparkban felrúgott kisfiúról: „Majd másfél liter vizet a fejére öntött, és fölrángatta, hogy: mi vagy te, lány?”
Az anya nem tud róla, hogy az edző bocsánatot kért volna a fiától. Sőt kiderült, hogy a rúgás után nem ért véget a megaláztatás.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, interjút adott az RTL Híradójának az édesanya, akinek fiát egy kalandparkban rúgta meg olyan erősen egy őket kísérő felnőtt, hogy a gyerek fejjel a levegőbe emelkedett, majd fejjel a földre esett.

A fiú reakcióján kívül az anya mesélt a kamerán látható események utáni történésekről is:

„Ott hagyta, majd visszament, majd' másfél liter vizet a fejére öntött, és fölrángatta, hogy: mi vagy te, lány?

Nem. Csak hét és fél éves gyerek, aki még nem élt át ilyen fizikai fájdalmat”.

Az édesanya szerint fiának még nagyon sokszor el kellett magyarázni, hogy egészen biztosan nem ő volt a hibás azért, hogy ilyen durva büntetést kapott, és egy felnőtt egyszerűen nem tehet ilyet.

Reagált arra is, hogy az edző elismerte, amit tett, és elmondása szerint ez szembement mindennel, amit eddigi életében képviselt. Azt is állította, hogy még a helyszínen bocsánatot kért a fiútól, de erről az édesanya nem tud. „De legszívesebben mondanám neki, hogy személyesen, a szemem láttára kérjen bocsánatot Rolitól, és mondja meg neki, hogy nem az ő hibája, nem volt rossz és ezt nem érdemelte meg” – tette hozzá. Szerinte ez számítana a fiának.

Az RTL interjúja az édesanyával

Link másolása
KÖVESS MINKET: