ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

7 jel, amiből kiderül, hosszú távú lesz-e a párkapcsolatod

Fontos például, hogy a párok tudjanak önmagukon nevetni, ahogy az is, hogy ne legyenek gyanakvóak egymással szemben.

Link másolása

Párkapcsolati szakértők szerint az alábbi 7 dolog szokott közös lenni a hosszútávon is együtt maradó párokban.

Egy erős párkapcsolat egy maratonhoz hasonlítható, nem pedig sprinteléshez.

Sok kapcsolat hevesen és érzelmekkel tele kezdődik, majd idővel kihúny. Más kapcsolatok lassabb, de biztosabb lángolással akár évtizedekig, vagy egy életen át is tarthatnak.

A Huffingtonpost párkapcsolati szakértőket kérdezett meg azzal kapcsolatban, hogy milyen közös tulajdonságokat vélnek felfedezni az egészséges, hosszantartó kapcsolatokban a gyors és mulandó románcokkal szemben.1

1. A partnerek tudnak nevetni magukon és a másikon.

Ryan Howes pszichológus szerint nagyon fontos az a képesség, hogy tudjunk magunkon, a másikon és a saját párkapcsolatunkon nevetni. De ez a nevetés nem szabad, hogy lenéző, hitvány nevetés legyen, amivel a másikat megvetjük és fölé képzeljük magunkat. Inkább azokra a nevetésekre van szükség, amikor a párok összenéznek kedvenc filmjük közben, vagy utólag nevetnek múltbéli rossz döntéseiken, ezzel is beismerve saját önzőségüket időnként.

2. Mindennap ki tudják fejezni a szeretetüket.

"Szexelni könnyű. Kifejezni a szeretetünket azonban nem mindig. Mindennap meg lehet találni a módját annak, hogy kifejezzük a másik iránti gondoskodásunkat, megbecsülésünket és azt, hogy értékeljük őt.

Az apró dolgok is sokat számítanak, például, ha minden reggel kávét főzünk a másiknak, vagy elmondjuk neki, mennyire felnézünk rá, amiért olyan keményen dolgozik.

Amikor ezek a gondoskodó gesztusok szokásokká válnak, az egy jó jel arra, hogy a kapcsolat valószínűleg hosszútávon fog tartani." - mondja Kurt Smith, aki férfiak párkapcsolati segítésével foglalkozik.pexels-photo-254069

3. Ugyanazon a véleményen vannak, amikor a leginkább szükséges.

"Az egyik jó jel arra, hogy a párkapcsolat kitart a jövőben is, az az, hogy a partnerek alapvető értékei összhangban vannak. Azt mutatják a kutatások, hogy a hasonló partnerek minél jobban egyetértenek az élet legfontosabb területein - mint például vallás, pénzügyek, hogy legyenek-e gyerekeik és hogy hogyan neveljék őket -, annál valószínűbb, hogy egy életre együtt maradnak. Ezért érdemes minél hamarabb megbeszélni egy párkapcsolatban, hogy kinek mi a fontos, mert az alapvető értékek, amik a leginkább meghatározóak, nem valószínű, hogy megváltoznak." - állítja Karl Pillemer, a Cornell Egyetem emberi fejlődés professzora.

4. Nem gyanakodnak a másikkal kapcsolatban.

Celeste Hirschman szexszakértő szerint még akkor is, ha a másik valamilyen érzéketlen vagy bántó dolgot tesz velünk szemben, például elkésik egy fontos eseményről, feltételeznünk kell, hogy azt nem rossz szándékkal tette, nem azért, hogy megsértsen minket. Hibáztatás helyett inkább a probléma jövőbeli megoldásán érdemes dolgozni. Amennyiben a probléma nem javítható, el kell fogadnunk választottunk hibáit.pexels-photo-262008

5. Nem róják fel egymásnak a sérelmeket.

"Ideális esetben a partnerek készek úgy adni egymásnak, hogy nem várnak cserébe semmit. Azért adnak, mert az adás már önmagában örömet okoz. De ez nem mindig alakul így.

Nagyon sok pár azért ad a másiknak, hogy cserébe ugyanazt a bánásmódot kapja vissza. A probléma azonban több annál, minthogy az adásra koncentrálunk: leginkább ott romlik el a dolog, amikor arról vitázunk, hogy mi az, amit a partner nem tesz meg értünk, és felrójuk neki ezeket a hibákat.

Például: "Múlt héten én mosogattam el ötször." vagy "Te már ötször elmentél szórakozni a barátaiddal, mióta én voltam." Ahelyett, hogy feljegyezzük ezeket a tetteket, és azt várjuk, hogy a másik kiegyenlítsen, mi lenne, ha inkább azt kérnénk tőle, amire tényleg vágyunk? Mondjuk így: "Tudom, hogy mindketten utálunk mosogatni, de mi lenne, ha hetente felváltva csinálnánk meg?" - mondja Howes.pexels-photo-94898

6. Együtt oldják meg és nem kikerülik a problémákat.

"Az egészséges párkapcsolat fő ismérve, ha rögtön együtt tudjuk megoldani a problémákat. A problémák életünk részei és nem olyanok, amiket érdemes elkerülni. Akár lehetőségként is szolgálhatnak a fejlődésre és a kapcsolat, az elköteleződés erősítésére. Bátorság kell ahhoz, hogy észrevegyük a problémákat, de a fődíj egy erősebb, biztonságosabb kapcsolat lehet." - mondja Smith.

7. Mindenki felelősséget vállal a saját hibáiért.

Danielle Harel szexszakértő szerint fontos mindenkinek felelősséget vállalnia magáért és bevallani, ha valamit védekezésként csinál, ahelyett, hogy a közös dolgokat erősítené. Fontos felismernünk, amikor azért hibáztatjuk a másikat, mert elszomorít minket. Ez nagyon terhes tud lenni. De ekkor a másik is nyugodtabban kell, hogy reagáljon, és így közös hangnemben hosszútávon is fenntartható a kapcsolat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tengerjáró hajón bérel apartmant, mert olcsóbb, mint a szárazföldi lakás
A távmunkában dolgozó amerikai férfi úgy számol, hogy a kedvezőbb albérleti díj mellett a rezsin is sokat spórol majd, ráadásul világot láthat a következő 12 évben.

Link másolása

A szárazföldi létet feladva a következő 12 évben egy tengerjáró hajón fog lakni a San Diegó-i Austin Wells, mert állítása szerint így sokkal kevesebbe kerül majd a lakhatása, miközben beutazhatja a világot.

Wells azt mondta, a történelmi csúcson lévő lakhatási és megélhetési költségek miatt döntött úgy, hogy hátrahagyja szárazföldi életét, és inkább egy tengerjáró hajó apartmanjába költözik. Számításai szerint így sokkal jobban jár, mintha szülővárosában, San Diegóban, az USA 8. legnagyobb városában bérelne lakást: nemcsak lakbérre kell kevesebbet költenie, de a rezsiköltségeket is megspórolja.

A távmunkában dolgozó 28 éves férfi 300 ezer dollárt (mintegy 110 millió forintot) fizetett azért, hogy 12 évig az MV Narrative tengerjáró hajó egyik apartmanjában lakhasson. A luxushajó fedélzetén élőknek egészségügyi szolgáltatásokat és 24 órás szobaszervizt is biztosítanak, miközben többek között edzőtermek, éttermek, mozi, könyvtár, bank és egy termelői piac szolgáltatásait is igénybe vehetik.

Az MV Narrative még építés alatt ál, 2025-ben helyezik majd vízre. A tengerjáró hajón közel 1000 személy bérelhet ki különböző típusú apartmanokat. Összehasonlításképpen: jelenleg San Diegóban havonta átlagosan 2500 dollárért (több mint 900 ezer forintért) lehet lakást bérelni, míg az MV Narrative-on körülbelül 2000 dollárért (740 ezer forintért).

Forrás: Ladbible


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
Egy hospice nővér elmagyarázta, miért nem érdemes félni a haláltól
Julie McFadden szerint életünk befejező szakaszában testünk fokozatosan kikapcsol és endorfinszintje is megnő, amivel megkönnyíti a haldokló utolsó napjait.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 05.


Link másolása

Egy sokéves tapasztalattal rendelkező hospice nővér videóban magyarázta el, miért nem érdemes félni a haláltól, vette észre a LADbible. Sokak számára talán ijesztő lehet, hogy mi történik velünk az elmúlás után, Julie McFadden szerint azonban „az emberi test a halára van kitalálva” és „biológiailag segít a meghalásban”.

Julie a videóban elmondja, hogy a közelgő halál jelei már fél évvel korábban észlelhetők. Ilyenkor ugyanis a haldokló már „kevesebbet eszik, kevesebbet iszik és többet alszik”.

„Az agyunkban beépített mechanizmusok vannak arra, hogy éhesek és szomjasak legyünk. Amikor a szervezet érzékeli, hogy az élet vége felé közeledik, ezek a mechanizmusok kikapcsolnak, így az ember általában nem érez éhséget és szomjúságot, ami segíti a szervezet lassú kikapcsolását” – mondja a rutinos nővér.

Julie McFadden szerint azonban ez a haldokló számára teljesen normális. Életünk utolsó szakaszában ugyanis számos olyan dolog történik a testünkkel, ami megkönnyíti az elmúlást.

„A szervezet lassan ketózisba kerül, ami endorfint szabadít fel. Ezek az endorfinok tompítják a fájdalmat és az idegeket, miközben eufórikus érzést is adnak az illetőnek, aki ettől jól érzi magát” – mondta a hospice nővér.

A teljes, angol nyelvű videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Gyökeresen megváltozott a Temu, és ez nem véletlen
Rengeteg panasz érkezett a cég miatt, mert a meghirdetett akciók rendszeresen nem voltak valósak, ráadásul a weboldalon sok volt a sürgető üzenet.

Link másolása

Mi is írtunk róla nemrégiben, hogy több bejelentés után a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Temunál. A legtöbben azt kifogásolták, hogy az akciókban sok esetben 95%-os, vagy akár annál is magasabb kedvezményekkel csábították a vásárlókat, ám ezek nem bizonyultak valósnak. A GVH úgy vélte, hogy a Temut működtető vállalkozás vélhetően tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytat és megtéveszti a fogyasztókat.

Most azonban alaposan megváltozott a Temu kereskedelmi gyakorlata. Szinte teljesen eltűntek a hirdetések a neten, és megszűntek a weboldalon a sürgető üzenetek is. A GVH szerint előremutató, hogy a cég felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írja az Economx.

A GVH a lap megkeresésére azt közölte, hogy a vizsgálati szakaszban vannak, és ez még nem jelenti azt, hogy a vállalkozásról kimondták volna, hogy jogsértéseket követtek el. Most a tényeket tisztázzák, amire három hónapjuk van, ez pedig kétszer két hónappal hosszabbítható.

A nemzeti versenyhatóság mindig üdvözli, és a fogyasztók, valamint a tiszta piaci verseny szempontjából előremutatónak tartja, ha egy eljárás alá vont vállalkozás a hivatal eljárásának megindítását követően felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írták. „Természetesen mindez a jelenlegi vizsgálati szakban nem befolyásolja a GVH tényfeltárási kötelezettségét” – közölték.

A portál szerint:

2024 áprilisára a Temu 1 millió fős bázist épített Magyarországon, ezzel 25,6 százalékos súllyal bír a hazai online vásárlókon belül.

A Temu anyacége, a PDD 2023 negyedik negyedévben 88,88 milliárd kínai jüanos (12,5 milliárd amerikai dolláros) árbevételt ért el, ami 123 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakánál.

Forrás: Index

Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Éjjel itt az óraátállítás – ezt érdemes tudnod róla!
A tavaszi óraátállítás ráadásul pont az eredményezi, hogy egy órával lerövidül az éjszakánk, kevesebbet alhatunk. Hogyan kerülhetjük el, hogy ez napokig hatással legyen ránk? Mit jelent az egy órával későbbi sötétedés? A szakértő válaszol.

Link másolása

Szombatról vasárnapra virradó éjjel 2 órakor 3 órára, azaz egy órával előrébb kell állítani óráinkat – már amelyik nem teszi meg ezt magától. Így ugyan egy órával kevesebb alvás jut majd nekünk, ám vasárnaptól egy órával később sötétedik majd.

A téli és nyári időszámításról és az ehhez kapcsolódó óraátállításról mindenkinek más a véleménye. Egyesek szerint teljesen felesleges, csupán arra jó, hogy napokra összezavarja a szervezetüket, másokat viszont egyáltalán nem zavarja meg, és észre sem veszik azt a plusz vagy épp mínusz egy órát az átálláskor. Az óraátállítás bevezetésének hátterében energiamegtakarítás áll: mivel a nyári időszámítás alatt később sötétedik, így csak később van szükség arra, hogy felkapcsoljuk a villanyt.

De hogyan hat a szervezetünkre az óraátállítás?

„Az óraátállítás többet jelent annál, hogy egy órával többet vagy kevesebbet alszunk. Szervezetünket ugyanis ennél jobban megviseli. Néhány napig, sőt akár egy-két hétig is hatással lehet a pihenésünkre, alvásunkra vagy a munkánkra, ezáltal a teljesítményünkre is” – figyelmeztet Dr. Várdi Katalin, a Budai Egészségközpont szomnológusa.

„A szervezetünk napi működése a belső óránk szabályos menetrendjéhez, a sötétség és a világosság váltakozásához kapcsolódó ún. cirkadián ritmushoz igazodik.

Ha ez a ritmus bármilyen okból – például éjjeli munkavégzés, alvászavar, rendszeres éjszakázás – felborul, az hatással van a szervezetünk működésére. Az óraátállítás miatt ez a ritmus egy órával eltolódik, az egy órányi alváshiány miatt pedig ébredéskor az alvást segítő melatonin hormon szintje még olyan magas, mint ahogy az alváskor lenni szokott.

Ezzel szemben azonban a cukorszintet szabályozó glükokortikoid szintje, valamint az ébrenléti aktivitást és éberséget elősegítő orexin nevű ingerületátvivő-anyag alacsony, ezért szétszórtnak, dekoncentráltnak érezhetjük magunkat” – teszi hozzá a szakember.

Milyen panaszokat okozhat a cirkadián ritmusban bekövetkezett változás?

Mindenek előtt rossz közérzetet, ami járhat fáradtsággal, fejfájással. Az is előfordulhat, hogy ingerültebbek vagy épp lehangoltabbak vagyunk. Csökkenhet a koncentrációs képesség, jellemző lehet ránk egyfajta szórakozottság. Társulhat mindez emésztési zavarokkal, étvágytalansággal, szívbántalmakkal. És persze álmatlansággal – ha már az alvási ritmusunkba zavar bele az óraátállítás.

Óraátállítás. Meddig még?

Az óraátállítást Európában 1916-ban vezették be először, majd évekkel később elhagyták, ám a 70-es években újra bevezették, hogy csökkentsék az energiafelhasználást. Az évek során azonban számos tanulmány kimutatta, hogy ez a hatása elhanyagolható, ezzel szemben azonban a nyári időszámítás egészségre gyakorolt káros hatása jelentősebb. Az Európai Bizottság 2018-ban ismertette a nyári óraátállítás megszüntetésére irányuló javaslatát, amelyet 2019-ben megszavaztak. Arról, hogy ez mikor fog megvalósulni, egyelőre nincs hír. Addig is egy kis odafigyeléssel felkészülhetünk, hogy minél kevésbé viseljen meg minket.

Hogyan tehetjük zökkenőmentessé az átállást?

Szerencsére számos praktika segíthet megkönnyíteni ezt az időszakot. Fáradtság esetén iktassunk be pihenőt, ezzel elkerülhetők az ilyenkor gyakori háztartási vagy közlekedési balesetek. Vegyünk esténként egy forró fürdőt, készítsünk egy ízletes citromfűteát, amely megnyugtat lefekvés előtt.

Ha nem érezzük magunkat fáradtnak, az esti séta segíthet levezetni a feszültséget, és ráhangolódni a pihenésre. Mozogjunk többet, ugyanis a futás, torna, jóga, vagy bármilyen aktivitás segíti a szerotonin hormon termelődését.

A könnyű, mértékletes táplálkozás és a minimum napi 10 ezer lépés sokat segít a fáradtságérzés leküzdésében.

„Az átállás jobban megviselheti a gyermekeket, az idős embereket, és azokat, akik alvászavarban szervednek. Vannak olyanok is, akiknél szükség lehet gyógyszerekre is a hangulatváltozás, illetve az alvásproblémák miatt, ám ha tudjuk, hogy minket komolyabban megvisel ez az időszak, készüljünk fel előre. Keljünk korábban akár már napokkal az óraátállítás előtt, pihenjük le hamarabb, hogy fokozatosan szoktassuk hozzá a szervezetünket a változásra” – teszi hozzá a doktornő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk