KÉK HÍREK
A Rovatból

7 évig tartották bezárva, kínozták és szexrabszolgának használták az amerikai lányt

Először egy ketrecben, majd egy koporsószerű dobozban tartották az ágy alatt az elrablásakor 20 éves amerikai fiatalt. A horrorisztikus bűnügy elkövetője idén szabadulhat.

Link másolása

"Amikor 20 évesen, stoppolás közben beszálltam az autójukba, azt hittem a kedves fiatal pár segít rajtam. Fogalmam sem volt róla, micsoda borzalmak várnak rám" - mesélte a Mirrornak a horrorisztikus történet elszenvedője.

Colleen Stan tapasztalt stoppos volt, így adta magát az ötlet, hogy a barátja szülinapi bulijába is így menjen.

Aztán amikor a kedves fiatal, kisgyerekes pár megállt, hogy felvegye, a lány minden aggodalom nélkül elfogadta a segítségüket és beszállt a kocsijukba.

Mégis, mikor a kocsit vezető férfi, Hooker megállt, hogy a hátsó ülésen ülő lány vécére mehessen egy benzinkúton, minden porcikájában azt érezte, hogy jobb, ha menekül.

"Egy hang azt mondta, hogy fussak és ugorjak ki az ablakon, és soha ne nézzek vissza"
- mondta a Colleen a lapnak a sorsdöntő találkozásról, ami egészen pontosan 1977. május 19-én történt.

Már az autóban felfigyelt egy fucsa lyukacsos dobozra, ami a hátsó ülésen volt. Később megtudta, hogy egy olyan fejláda volt, amit a férfi, aki egy fűrészüzem dolgozója volt, kifejezetten arra a célra tervezett, hogy aki benne van, annak ne lehessen hallani a sikítását, belül ugyanis hangszigetelve volt.

Menet közben a férfi hirtelen letért egy földútra, ahol megkötözte a lányt és a fejét bezárta a ládába.

A lány rettegett, üvöltött és öklendezett a több mint 400 kilométeres úton, amíg oda nem értek a pár kaliforniai házához. Aztán a férfi a pincében láncokkal kikötötte.

"Iszonyatosan féltem. A feleség végignézte, ahogy a férje megkínoz, aztán szexeltek előttem. Meg voltam róla győződve, hogy meg fognak ölni"

- mesélte a lány "A dobozban" című dokumentumfilmben, amely a megpróbáltatásairól szól.

Elhangzott az is, hogy naponta 23 órán át volt egy ketrecbe zárva, ahonnan csak akkor engedték ki, ha megerőszakolták, megverték vagy megkínozták. Többször kínozták sokkolóval és kifeszítették egy polchoz.

Hooker épített neki egy koporsószerű dobozt is, ami pont befért az ágyuk alá. Colleen ott élt a sötétben, sokszor élelem és víz nélkül 38-40 fokban.

A fogvatartója azt is bebeszélte a lánynak, hogy egy cégnek dolgozik, akik megölik őt is és a családját is, ha megpróbál elszökni.

Csak akkor engedték ki a dobozból, amikor beleegyezett egy „rabszolgaszerződés” aláírásába, miszerint gondozza a gyerekeket és segít a ház körül.

A lány akkor került teljesen a férfi irányítása alá, amikor második feleségévé tette, ekkor azonban az igazi felesége bevallotta a lánynak, hogy a cég, amellyel sakkban tartják nem létezik.

A feleség később a bíróságon azt mondta, hogy a férfi őt is kínozta és erőszakolta attól a pillanattól kezdve, hogy 15 éves korában találkoztak. Azt mondta, akkor hagyja abba a bántalmazást, ha a felesége megengedi neki, hogy szexrabszolgát tartson.

Janice, a feleség volt az, aki végül szabadon engedte az akkor már 7 éve fogvatartott lányt. Majd gyerekeivel együtt ő is elmenekült.

Colleen nem ment a rendőrségre, sőt továbbra is tartotta a kapcsolatot a férfival abban a reményben, hogy megváltozott. A feleség viszont 3 hónappal később vádalkut kötött és mindent elmesélt a nyomozóknak.

Hookert 104 év börtönbe ítélték, de idén a Covid-19 miatt feltételesen szabadlábra helyezhetik.

A most 62 éves Colleen sokat küzdött azért, hogy normális életet élhessen, de házasságai kudarcba fulladtak. Könyvelőként dolgozik és még most is próbálja elfelejteni a vele történt borzalmakat.

"El kell fogadnom a tényt, ez megtörtént. Mert megtörtént. De nem engedem, hogy ez befolyásolja az életemet, mert számomra ennek vége"
- fogalmazott Colleen 37 évvel a történtek után.
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Botrány a Völner-Schadl ügy tárgyalásán! Kiürítették a termet, mert bejutott a balhéiról ismert Szabó Bálint
Az ügyben kedden éppen Sz. György végrehajtót hallgatták meg tanúként. Ő korábban Schadl Györgyre terhelő vallomást tett, és jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték.

Link másolása

Váratlanul félbeszakadt a Völner–Schadl-ügy tárgyalása, mikor belépett a terembe Szabó Bálint szegedi önkormányzati képviselő, akit a balhés ügyeiről lehet ismerni.

A Blikk tudósítása szerint Szabó szó nélkül beült a vádlottak mögé, de mivel nem volt regisztrációja, a bíró felszólította, hogy hagyja el a tárgyalótermet.

A tudósítás szerint Szabó erre reagálva emelt hangon azt mondta, a tárgyalás nyílt, hely van, nem zavar senkit, ezért nem megy el.

A szóváltás után szünetet rendelt el a bíró, és kiüríttette a termet. Szabó Bálint ezután távozott.

Az ügyben egyébként Sz. György végrehajtót hallgatták meg tanúként, aki korábban Schadl Györgyre terhelő vallomást tett, és jogerősen felfüggesztett börtönre ítélték.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
“Most emeltek le hárommillió forintot a számlámról” - durván átverték az édesanyát a netes csalók
Az egész úgy kezdődött, hogy a gyermeke arra kérte, cseréljék le a szobájában a szőnyegét. Az édesanya a régi szőnyeget meghirdette az interneten eladásra, és 24 órán belül jelentkezett is egy vevő.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Blikk és a CIB Bank összefogásában készült új videósorozatban a netes csalásokkal foglalkoznak.

Az első részben Krisztina mondta el történetét, őt 2023 júniusában vertek át. Az ügy úgy indult, hogy a gyermeke arra kérte, cseréljék le a szobájában a szőnyegét. Az édesanya a régi szőnyeget meghirdette az interneten eladásra, és 24 órán belül jelentkezett is egy vevő.

"A végén azt mondta, szeretné megvenni a szőnyeget, de nem tudja a vállára fölcsapni, és küldene érte egy futárcéget. A GLS-től, az ál GLS-től, kaptam egy e-mailt"

– mondta a lapnak Krisztina, aki hozzátette: az e-mail feladójánál észrevehette volna, hogy nem az igazi futárcég üzent neki, ha megnyitotta volna.

Az édesanya nem tudott belépni a rendszerbe, mert valami elakadás volt, amit jelzett is a vevőnek. Krisztina másnap ismét üzent neki, hogy a szőnyeg még mindig eladó, érdekli-e. A csaló azt írta, hogy valami elakadás volt, de mindjárt kap egy másik e-mailt, amiben azt kérték, lépjen be a netbank felületére.

"Megmondom őszintén, itt voltam elképesztően naiv, mert a csapból is az folyik, hogy a kártyád adatait ne szolgáltasd ki, de az én csapomból nem folyt az, hogy a netbanker felületre nem léphetsz be, csak a saját applikációdon keresztül. Mint utólag megtudtam, ezáltal teljes hozzáférést engedtem a számlámhoz"

- mondta Krisztina.

"Majd eltelt pár perc, aztán egyszer csak levontak a számlámról másfél millió forintot."

- mondta az átvert édesanya, aki azonnal felvette a kapcsolatot a bankjával, ám míg beszélt velük, addig a csalók még egyszer másfél millió forintot levettek tőle.

A kezelő mindent blokkolt, amit lehetett, ezután pedig Krisztina a rendőrkapitányságra ment, ahol feljelentést tett.

Aztán a rendőrök hívták Krisztinát, hogy megvan a pénz. Kiderült, hogy ugyanarról a számláról küldték vissza, mint ahova elutalódott.

A tettes ugyan nem lett meg, de a pénzt visszaszerezték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Ezt mondta az utolsó szó jogán a Deák téri kettős gyilkosság vádlottja: „Legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen ügybe keveredek”
Az ügy első-, másod- és harmadrendű vádlottjai az utolsó szó jogán őszinte megbánást tanúsítottak és részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak. Az ügyben április 29-én várható ítélet.

Link másolása

Megbánták tetteiket, legrosszabb rémálmaikban se gondolták volna, hogy ilyen ügybe keverednek - mondták az utolsó szó jogán a Deák Ferenc téri kettős gyilkosság vádlottjai a Fővárosi Törvényszéken hétfőn a Telex beszámolója szerint.

Április 29-én várható ítélet az ügyben, a hétfői tárgyalási nap nagy részét a védői perbeszédek tették ki.

Mint ismert, négy évvel ezelőtt, 2020 májusában csapott össze két rivális társaság a Deák téren. Az egyik csoport egyik tagja kést rántott és több szúrással megölt két embert a másik csoportból. Cs. Krisztián elsőrendű vádlott, aki éppen a 18. születésnapját ünnepelte, a késelés után elfutott, de a rendőrök nem sokkal később elfogták és őrizetbe vették egy társával együtt.

A lap szerint az ügy első-, másod- és harmadrendű vádlottjai az utolsó szó jogán őszinte megbánást tanúsítottak és részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozóinak.

„Legrosszabb rémálmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen ügybe keveredek”

– mondta az ügy elsőrendű vádlottja, Cs. Krisztián az utolsó szó jogán.

A másodrendű vádlott, J. Marcell külön megkérdezte a bírótól, hogy odafordulhat-e az áldozatok hozzátartozóihoz, majd őszinte részvétét fejezte ki nekik és azt mondta, ha tehetné

„visszaforgatná az idő kerekét”.

J. Marcell jövőbeli terveiről is beszélt az utolsó szó jogán, el szeretné végezni a középiskolát és szakmát is szeretne tanulni.

J. Dániel, Marcell ikertestvére szintén sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, de a másik két vádlottal ellentétben ő úgy fogalmazott, hogy „rosszkor volt rossz helyen” és nem akarja elveszíteni jelenlegi munkáját. Azt mondta, az eset óta józan életet él, „alkoholt is csak alkalmanként fogyaszt”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Kilométereken át lógott ki egy hároméves kisfiú egy száguldó vonat ajtajából
A kisfiút leszálláskor csípte be a szlovák vasúttársaság szerelvényének ajtaja. A balesetről anyukája árult el részleteket.

Link másolása

Közel hat kilométeren át lógott ki egy hároméves kisfiú a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) egyik Tiszacsernyőből Eperjes felé tartó személyvonatának ajtajából – írja az Új Szó. A lapnak a gyerek anyukája elmondta, akkor csípte be a fiát az ajtó, amikor leszálltak volna:

„A két gyerekkel együtt próbáltam leszállni úgy, hogy a nagyobbik fiú a kezemet fogva elindult a lépcsőn lefelé. Amikor a fiam már a lépcső alján volt, az ajtó mechanizmusa szisszent egyet és az ajtó bezárult. A fiamat a derekánál csípte keresztbe az ajtó. Először azt hittem, hogy én hibáztam, arra gondoltam, hogy túl sokáig időztünk a leszállással, de olyan gyorsan bezárult az ajtó, hogy semmit sem tehettem. Próbáltam kinyitni, de nem sikerült, ezért csak átkaroltam a gyereket és bíztam benne, hogy út közben nem esik ki a nyíláson.”

Az édesanya, Caboczká Kinga elmondása szerint a kocsiban rajtuk kívül csak egy nő utazott, aki az eset láttán sokkot kapott és olyannyira magán kívül volt, hogy még a vészféket sem tudta meghúzni. Ezt végül a szomszédos kocsi egyik utasa tette meg.

„Az az öt perc, ameddig meg nem állt a vonat a mező közepén, számomra egy örökkévalóságnak tűnt”

– tette hozzá Caboczká. Fiának nem történt komolyabb baja, maradandó sérüléseket nem szenvedett, csak kisebb-nagyobb zúzódások maradtak a dereka környékén. A nő másnap a tiszacsernyői rendőrségen feljelentést tett a vasút vezetése ellen és a ZSSK vezetőségéhez panaszlevelet nyújtott be.

A lap felkereste a ZSSK vezetőségét is. A vállalat szóvivője szerint mindent megtesznek az ügy alapos kivizsgálása érdekében, mely folyamatban az állami rendőrség és Szlovák Vasúttársaság Felügyeleti és Ellenőrzési Osztálya is részt vesz. A szóvivő elárulta, az előzetes megállapítások alapján a vonatvezető fülkében található fényjelzés szerint a szerelvény összes ajtaja megfelelően zárva volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk