News here
hirdetés

KÉK HÍREK

200 millió forint készpénzt és egy 40 millió forintos autót is lefoglaltak a pénzügyes vesztegetési ügyben

Huszonöt helyszínen végeztek kutatást, 18 embert hallgattak ki. Hét embert vettek őrizetbe.

Link másolása

hirdetés

Egy időben, több helyszínen hajtott végre összehangolt eljárási cselekményeket a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán, az akcióban közel 150 ügyész és rendőr vett részt - közölte csütörtökön a hatóság. Mint írták, hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytatnak nyomozást.

A megalapozott gyanú szerint az elkövetők vesztegetések útján részben a magyar állami költségvetésből, részben európai uniós támogatásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket.

A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke mintegy tíz milliárd forint.

A Központi Nyomozó Főügyészség több mint huszonöt helyszínen végzett kutatást, és több mint kétszáz millió forint készpénzt, megközelítőleg hatvan millió forintnyi értékpapírt és egy negyven millió forint értékű autót foglaltak le, valamint több ingatlant zár alá vettek.

A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben tizenegy gazdasági társasággal szemben indította meg a büntetőeljárást.

Az eljárásban tizennyolc személyt hallgattak ki gyanúsítottként, hét gyanúsított őrizetét rendelték el, és közülük hat személy letartóztatását indítványozták.

hirdetés

A közleményben azt is hangsúlyozták, a büntetőeljárás eredményessége érdekében további tájékoztatás az ügyről jelenleg nem adnak.

Április 20-án a Pénzügyminisztérium három munkatársát vették őrizetbe hivatali vesztegetés miatt,

a 444 úgy tudja, most is ugyanerről az ügyről van szó. A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely azt mondta, hogy az érintettek öt minisztériumban dolgoztak, az ügy főszereplője pedig egy, a Miniszterelnökségen dolgozó osztályvezető, és kenőpénzeket fogadtak el magángazdasági szereplőktől a GINOP-támogatásra beadott pályázataik kedvező elbírálásáért.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÉK HÍREK
Lezuhant egy artista a Sziget cirkuszsátoránál
Egy darun állt, amikor a szerkezet meglazult, a művész pedig vele együtt leesett.

Link másolása

hirdetés

Balesetet szenvedett péntek délután egy artista a Sziget Fesztivál cirkuszsátránál - írja a hvg.hu.

Információik szerint

az egyik fellépő művész egy darun állt, a szerkezet meglazult, becsípte a lábát, majd vele együtt lezuhant.

Úgy tudják, a La Burrasca francia társulatból sérült meg valaki. Azt is írják, hogy az artista eszméleténél volt, amikor a mentők elszállították.

FRISSÍTÉS:

Vető Viktória, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. sajtófőnöke az MTI-vel közölte:

hirdetés
az előadóművészt lábsérüléssel vitték kórházba.

Az artista állapotáról a szervezőknek nincs információjuk, de remélik, hogy mihamarabb felépül. A műsorváltozásról később várható információ - közölte a sajtófőnök.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÉK HÍREK
Késsel fenyegette meg, majd hazarángatta az exfeleségét egy férfi egy szolnoki plázából
A lakásban levágta a nő haját és a ruháit egy ollóval, majd közölte: megtiltja, hogy új kapcsolata legyen.

Link másolása

hirdetés

Késsel fenyegette a volt párját egy férfi egy szolnoki bevásárlóközpontban - írja a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki közleményében.

Az 56 éves férfi csütörtökön délelőtt az egyik szolnoki bevásárló központban odament a tőle különélő feleségéhez és annak barátjához, majd elővett egy tíz centiméter pengehosszúságú kést. A férfi ezután megragadta a nő karját és felszólította, hogy haza kell mennie vele, az asszony pedig félelmében – a fenyegetés hatására – elment vele.

Amikor beléptek a lakásba

a férfi egy ollóval levágta a nő haját és felsőruházatát, majd a kést az asszony torkához szorította és közölte, megtiltja, hogy az új párjával kapcsolatot tartson.

Szavainak azzal adott nyomatékot, hogy elővett egy baltát is.

A férfi dühöngésének végül a kiérkező rendőrök vetettek véget. A szolnoki egyenruhások a feltételezett elkövetőt előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. Ezután őrizetbe vették, a nyomozó hatóság pedig a letartóztatását kérte. A férfi ellen személyi szabadság megsértése miatt indult eljárás.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Videó: a rendőrök szeme láttára gázolt el egy babakocsit toló nőt egy jogosítvány nélkül vezető sofőr New Yorkban
A férfi vezetői engedélyét korábban bevonták. Az őt igazoltató rendőrök elől akart kereket oldani, de csak még nagyobb baj lett belőle.

Link másolása

hirdetés

Csak egy hajszálon múlt a tragédia szerdán Queensben. A New York-i városrészben délután öt óra körül igazoltattak a rendőrök egy sofőrt, akiről kiderült, hogy korábban bevonták a vezetői engedélyét. A férfi ekkor menekülőre fogta a dolgot, de indulás közben előbb egy babakocsit toló anyukát, majd egy teherautóba rakodó férfit is elgázolt, írja a New York Post.

Szerencsére mindhárom elgázolt ember könnyebb sérülésekkel megúszta: az anya térd-, a férfi pedig lábsérülést szenvedett. A kétéves kisgyereknek a csuklója fáj.

A lap megszerezte egy térfigyelő kamera felvételét, ami az egész esetet rögzítette. A felvételen jól látszik, hogy az igazoltató rendőrök integetve jeleznek a járőrautóban ülő társaiknak. A terepjáró sofőrje ekkor gázt ad, majd előbb nekihajt a balról érkező babakocsit toló nőnek, végül az utca másik oldalán pakoló férfit is telibe találja a kocsi elejével. Ezután megállás nélkül elhajt helyszínről. A történteket követően az anyuka szinte azonnal felpattan és a karjaiba kapja gyerekét.

A megdöbbentő cserbenhagyásos gázolásról készült videót itt lehet megnézni:

A gázoló autóját nem sokkal később Brooklynban találták meg, a sofőr azonban még mindig nem került elő. A sérülteket egy közeli kórházban látták el.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÉK HÍREK
Bizarr baleset: egyszerűen átment a Hyundai egy Lamborghinin az angliai kereszteződésben
Senki nem sérült meg, de a Lamborghini eleje rommá tört a másik autó súlya alatt.

Link másolása

hirdetés

Ritkán látni annyira furcsa, egyúttal drága balesetet, mint ami szerdán történt az angliai Leedsben. Az érthetetlen jelenetet köztéri kamera is rögzítette, így a 250 ezer fontot (116 millió forint) érő olasz sportkocsi sofőrje mellett mindenki végignézheti, ahogy egy családi szedán komótosan átgurul a motorháztetőn, írja a The Sun.

A felvétele elején látszik, hogy a Hyundai a kereszteződésben várakozik, miközben bal oldalról érkezik a Lamborghini. A koreai kocsi sofőrje egészen addig vár, amíg az olasz sportjárgány közel nem ér, majd ekkor hirtelen kihajt az útra.

A lamborghinis azonnal állóra fékezi a kocsit, amivel el is kerüli az ütközést, de a másik autó sofőrje ahelyett, hogy félrerántaná a kormányt, egyszerűen felkaptat luxusjárgány motorháztetejére, amin majdnem teljesen végig is gurul.

A rendőrség később megerősítette, hogy senki nem sérült meg a bizarr balesetben, de a Lamborghini eleje rommá tört a másik autó súlya alatt.

A teljesen szürreális jelenetről készült videót itt lehet megnézni:

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: