KÉK HÍREK

18 gyerek meghalt egy texasi általános iskolában történt lövöldözésben

Két felnőttet is lelőtt a támadó, több sérültnek válságos az állapota. Joe Biden az eset kapcsán szót emelt a fegyverlobbi ellen.

Link másolása

Legalább 18 diák és egy tanár is meghalt egy iskolai lövöldözés során a Texas állambeli Uvalde városában helyi idő szerint kedden 12 óra előtt – jelentette az amerikai sajtó a Texas állambeli közbiztonsági hivatal tájékoztatására hivatkozva.

Greg Abbot, Texas állam kormányzója korábban elmondta: a feltételezett lövöldöző, akit a 18 éves Salvador Ramosként azonosítottak szintén meghalt. Az első hírek szerint a helyszínre érkező rendőrök lőtték le. A kormányzó beszámolója szerint a feltételezett elkövetőnél „kézi fegyver és puska” is lehetett, amikor tüzet nyitott a San Antonio városától 85 mérföldre nyugatra található uvaldei Robb Általános Iskolában. A republikánus politikus beszámolója szerint két tisztet is meglőttek, de – mint fogalmazott – ők várhatóan életben maradnak.

Hírügynökségi információk szerint a feltételezett elkövető a helyi közösség lakója volt.

Uvalde rendőrfőnöke, Pete Arredondo egy sajtótájékoztatón azt mondta: a fegyveres egyedül követte el tettét. A sérültek számát egyelőre nem határozták meg pontosan, de Arredondo szerint „több sérült is van”. A Robb Általános Iskolában alig 600 diák tanul, és a rendőrfőnök elmondása szerint második, harmadik és negyedik osztályos tanulók voltak az intézményben.

A San Antonio-i Egyetemi Kórház a Twitteren közölte, hogy két sérültet szállítottak hozzájuk az uvaldei iskolából, egy gyermeket és egy felnőttet. Mint írták: mindkét sérült – egy 66 éves nő és egy 10 éves lány – állapota válságos. Az Uvalde Memorial Hospital korábban azt közölte, hogy 13 gyermeket szállítottak az intézménybe.

A CNN amerikai televíziónak nevük elhallgatását kérő hatósági források elmondták, hogy az iskolai lövöldözés feltételezett elkövetője feltehetően lelőtte a nagymamáját is, mielőtt az iskolához ment volna. Roland Gutierrez, Texas állam szenátusának demokrata tagja a hatóságoktól kapott információkra hivatkozva közölte: a nőt helikopterrel szállították San Antonioba, és még életben van.

A Fehér Ház szóvivője, Karine Jean-Pierre elmondta, hogy Joe Biden amerikai elnököt az Air Force One, azaz az elnöki különgép fedélzetén tájékoztatták az iskolai lövöldözésről, ugyanis Biden ötnapos ázsiai útjáról kedden tért vissza az Egyesült Államokba.

Amerikai idő szerint este 9 óra előtt Biden a Fehér Házban elmondott beszédében „újabb mészárlásnak” nevezte a texasi esetet.

„Egy gyermek elvesztése olyan, mintha kitépnék a lelked egy darabját” – tette hozzá. Az elnök felszólította a nemzetet, hogy imádkozzanak az áldozatokért és „álljanak ki a fegyverlobbi ellen”. Biden úgy fogalmazott:

„Az Isten szerelmére, mikor tesszük meg azt, amit mindannyian tudjuk, hogy meg kell tennünk?”

Az elnök hozzátette, hogy egyszerűen rossznak tartja, hogy 18 éves gyerekek bemehetnek egy fegyverboltba, és támadófegyvereket vásárolhatnak. „Az ilyen típusú fegyveres támadások a világ minden más részén ritkábban történnek meg” – mondta.

Kamala Harris amerikai alelnök egy a szövetségi fővárosban, Washington DC-ben rendezett díjátadó gálán azt mondta: „a szívünk minden alkalommal megszakad, amikor egy ilyen tragédia történik”, de ezek a lövöldözések újra és újra megtörténnek. Harris a fegyvertartási szabályokra utalva azt mondta: „nemzetként bátornak kell lennünk, és lépéseket kell tennünk, hogy ilyesmi soha többé ne fordulhasson elő”.

Az Egyesült Államok történetének legsúlyosabb iskolai lövöldözése csaknem egy évtizede történt, amikor fegyveresek megöltek 20 gyereket és 6 felnőttet a Connecticut állambeli Newtownban található Sandy Hook Általános Iskolában. A mostani eset volt Texas állam történetének legsúlyosabb iskolai lövöldözése, amely négy évvel azután történt, hogy egy fegyveres 10 embert megölt a houstoni Santa Fe középiskolában.

A keddi texasi lövöldözés alig több mint egy héttel azután történt, hogy egy fegyveres tüzet nyitott egy szupermarketben a New York állambeli Buffalo városában, és megölt 10 embert.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elvágott torokkal találtak rá a kegyetlen gyilkosra nyíregyházi lakásában
A férfi korábban egy kegyetlen rablógyilkosságban vett részt. 11 évig volt börtönben, de most is sokan tartottak tőle a környéken.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Elvágott nyakkal találtak rá nyíregyházi lakásában csütörtök este egy 45 éves férfira, derül ki a Tények riportjából. Szomszédai szerint az áldozat alkoholista volt, akitől sokan féltek.

A férfihez éppen akkor érkezett látogatóba az egyik barátja, amikor a vérbefagyott holttestet már vizsgálták a rendőrök.

Kiderült, hogy az áldozat korábban 11 évig volt börtönben egy kegyetlen rablógyilkosság miatt, amit csaknem 30 évvel ezelőtt követett el.

A gyilkos holttestét egy ismerőse találta meg csütörtök este, akivel együtt dolgozott, de már napok óta nem jelentkezett. A rendőrség vizsgálja, hogy megölték-e a korábbi gyilkost vagy magával végzett.

A teljes beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült, miért lett öngyilkos az a 98 éves budapesti néni, aki a harmadik emeletről vetette a mélybe magát
A szomszédok úgy tudják, napok óta tervezhette az asszony, hogy véget vet az életének.

Link másolása

Ki sem mert menni az utcára az a boltos, akinek üzlete elé zuhant a járdára egy 98 éves néni szerdán, írja a Blikk. Elmondása szerint a tragédiának olyan hangja volt, mintha egy biciklis esett volna el.

„Azonnal letakarták a testet, így aztán ment a találgatás, pláne úgy, hogy a harmadikról, ahonnan az öngyilkos kiugrott, félig kihajolva sikoltozott egy nő. A rendőrök lekordonozták a területet, sok helyszínelő mozgott, ebből is arra gondoltunk, valami szörnyűséges esetnek voltunk a szemtanúi” – mondta egy közelben vásárló másik szemtanú.

A rendőrségi vizsgálat során kiderült, hogy öngyilkos lett az idős néni, akit nem nagyon ismertek a szomszédai, márciusig ugyanis máshol élt. Az asszony kora ellenére boltba járt, beszélgetett az emberekkel, de néhány hete elesett. Az orvosok közölték, hogy soha többet nem tud majd egyedül járni. Ekkor kérte, hogy ne a saját lakásába, hanem a Ferenc körútra, a gyerekéhez vigyék a kórházból.

A néhány ott eltöltött hét során folyamatosan őrlődött, elment az életkedve, úgy érezte, felesleges ember lett, terhére van másoknak.

„Azt mondják itt a gangon, miszerint napok óta tervezgethette, hogy véget vet a szenvedéseinek, de egymaga ezt nem tudta volna végrehajtani. A családjától hallottuk, hogy azon a napon, amikor délután a lánya hazajött, a néni kérte, hogy nyissa ki az ablakot, mert levegőzni szeretne. Ezután botorkált oda az ablakhoz, kihajolt, majd – az utolsó erejét összeszedve – felkapaszkodott a párkányra és ugrott. Mi a lánya velőtrázó sikoltozására figyeltünk fel, szegény asszonyt azóta is nyugtatózzák. Kegyetlen, feldolgozhatatlan lehet azzal a tudattal élni, hogy ő nyitott utat az édesanyja végzetes lépéséhez” - mondta a ház egyik lakója.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Döbbenetes videó a hajnali Ferihegyi úti halálos baleset mentéséről – roncsok mindenfelé
A vétkes sofőrt még keresik, mivel elmenekült a helyszínről. A múlt század közepén épült ferihegyi gyorsforgalmi úton sajnos gyakoriak a frontális ütközések.

Link másolása

Korábban megírtuk, hogy tömegbaleset történt a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, egy középkorú férfi és nő a helyszínen életét vesztette, a mögöttük érkező autóban ketten könnyebben megsérültek.

A vétkes sofőr elmenekült.

A következő videóban mutatjuk, mi maradt az autókból, és hogyan mentettek a katasztrófavédelem munkatársai:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Métereket repült egy szabálytalan gyalogos, miután elgázolta a villamos Budapesten
A férfi nem a zebrán, hanem a síneken ment át. Nem nézett körbe, ezért telibe kapta a nagy sebességgel érkező villamos.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Métereket repült az a budapesti gyalogos, akit a József körúton gázolt el a villamos csütörtök délután, írja a Tények. A balesetet egy várakozó autó fedélzeti kamerája vette fel.

A gyalogos nem a zebrán ment át, hanem a síneken, de nem nézett körül, ezért nem is vette észre a nagy sebességgel érkező villamost. A felvételen hallatszik a hatalmas csattanás, ami után a férfi métereket repült. A villamos sofőrje szinte azonnal a fékbe taposott, de már nem tudta elkerülni az ütközést.

A szemtanúkat sokkolta a látvány, de gyorsan hívták a mentőket. Az elgázolt gyalogost könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.

A figyelmetlen gyalogos elgázolásáról készült videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: