145 embert szúrtak meg fecskendővel a Zene Ünnepe nevű utcazenei fesztiválon, többen kórházba kerültek Franciaországban
Tizenkét embert vett őrizetbe a francia rendőrség, miután
Az esetről a The Guardian is beszámolt, kiemelve, hogy egyelőre nem tudni, mi állhat a támadások hátterében.
A Zene Ünnepén szombaton több millióan vettek részt Franciaország-szerte, a bejelentések másnap érkeztek. A legtöbb eset Párizsból, összesen 13, de több vidéki városból is jelentettek hasonló támadásokat.
A francia belügyminisztérium megerősítette, hogy az áldozatok közül többen kórházba kerültek toxikológiai vizsgálatra. Azt írták: „Néhány áldozatot kórházba szállítottak toxikológiai tesztek elvégzésére.”
A fővárosban egy 15 éves lány és egy 18 éves fiú is jelezte, hogy megszúrták őket, és ezután rosszul lettek. A párizsi ügyészség szerint nem egy helyen történt velük az eset, hanem különböző helyszíneken. Az ügyészség mindkét esetben nyomozást indított.
A hatóságok megerősítették, hogy 14 fesztiválozó is súlyosan megsérült. Köztük volt egy 17 éves fiú, akit szúrt sebekkel találtak meg az utcán, az alsó hasán sérülésekkel, őt kórházba szállították.
A Guardian cikke szerint Angoulême városában négy embert vettek őrizetbe, akiket azzal gyanúsítanak, hogy körülbelül 50 embert támadtak meg tűszúrással. Metzben pedig két férfit tartóztattak le, miután az egyiküknél fecskendőt találtak, a másikat pedig felismerte egy nő, aki szerint őt is megszúrták. Az ügyészség közölte, hogy az áldozatok valószínűleg 18 év alattiak. Az egyik gyanúsított, egy 20 éves férfi, már korábban is szerepelt a rendőrség nyilvántartásában erőszakos cselekmények miatt.
Tours városában 13 nő fordult a zenei eseményen jelen lévő tűzoltókhoz, akiknek elmondták, hogy fecskendővel szúrták meg őket.
Nem ez az első alkalom, hogy hasonló esetekről számolnak be Franciaországban. 2022-ben is több száz ilyen támadást jelentettek különböző városokból, például Nantes-ból, Grenoble-ból és Toulouse-ból. Akkor a kormány arra kérte az embereket, hogy aki úgy érzi, hogy megszúrták, azonnal menjen a rendőrségre, és kérjen toxikológiai vizsgálatot is. A rendőrség akkori jelentése szerint a szúrások általában a karon, a háton vagy a fenéken történtek, és az áldozatok nem látták, ki támadta meg őket.
A mostani esetek miatt sokan ismét aggódnak a nyári fesztiválszezon biztonsága miatt, főként Párizsban, ahol a következő hetekben több nagyszabású zenei rendezvény is lesz. A hatóságok nyomoznak, és arra kérik az embereket, hogy ha gyanús dolgot tapasztalnak, haladéktalanul forduljanak a rendőrséghez.
Forrás: Telex