hirdetés
nemar.jpg

Kedves mamahotelben élő fiatalok, szerintem fel kellene állnotok a fotelből, és elindulni!

Nem élhettek le úgy egy életet, hogy rettegtek a változástól.
ESz - szmo.hu
2018. június 21.


hirdetés

Kedves Fiatalok, akik még mindig a szülőknél! Szeretettel írom a soraimat. Olvastam a cikket a mamahotelről, és erre szeretnék reagálni.

Tényleg megértem ezeket a problémákat, elhiszem, hogy nehéz a helyzet, elolvastam az érveket az otthon maradás mellett, és mélyen átérzem, milyen az, amikor az embernek nincsen elég pénze és lehetősége ahhoz, hogy lépjen, és amikor az ember mögött nem áll olyan család, amelyik finanszírozni tudná az első lépéseket.

És mégsem tudok teljes mértékben egyetérteni veletek.

Úgy gondolom, a problémák ellenére mégis fel kellene állni a mama foteljéből, és elindulni.

Nem lehet egy egész életet úgy leélni, hogy mindig arra várunk, hogy minden passzoljon, pont minden jó és tökéletes legyen.

Nem élhettek le úgy egy életet, hogy féltek a változástól, attól, hogy az eddigi gondok után még nagyobbak jönnek, hogy nem mertek mozdulni, nyitni, lépni. Nem foszthatjátok meg magatokat a teljes önállóság és függetlenség fantasztikus élményétől.

Nem lehet úgy élni, hogy nincsenek terveink, nem sakkozunk a pénzzel, idővel, nem nézünk előre hónapokkal, évekkel, hogy jó lenne ez meg az, akkor megteszem érte ezt meg azt.

Ne keseredjetek meg már most, ennyi idősen, és ne éljetek helyhez kötve, úgy, mint a 90 évesek, akiknek jó része már tényleg nem tud mozdulni semerre.

Úgy hozta az élet, hogy nekem is haza kellett költöznöm életem során kétszer is, és jelenlegi párom is került már padlóra anyagilag és érzelmileg. És ismerek súlyos, agorafóbiás pánikbetegeket is, akik legyűrték ezt az iszonyatot, lassan, kis lépésenként elhagyták Anyu/Apu lakását, egyre feljebb tolták magukat célokkal, munkával, spórolással, munkahelyváltással, meg még a jóég tudja hányféle stratégiával. Úgy, hogy volt akinek ehhez nemhogy egy fillérje nem volt, hanem durva mínuszban volt a számlaegyenlege a bankban. Mégis kitört a búra alól.

Az egyik érv az volt a szülőknél lakás mellett, hogy nincs elég pénz albérletre, és napról napra kell élni, ha egy vagy két nap kiesik, aznapra nincsen bevétel.

De hát pontosan így élek én is a munkám miatt: ha aznap nem dolgozom, nincs lóvé. Nem lehetek beteg, mert ha csak egy hétre kiesem, nincs lóvé, viszont ott a gyerek, akinek enni kell, aki kinövi a ruháit, a cipőit, aki néha használhatatlan cafattá amortizálja a drága mesekönyveit, aki után fizetni kell az óvodában az ebédpénzt, a tisztasági csomagot, a csoportpénzt stb.

Ám ezért a helyzetért nem kesergek, hogy de rossz ez, hát így nem lehet tervezni, és nem a szocializmust szidom visszamenőleg, hogy bezzeg akkor könnyű volt, mert mindenkinek a feneke alá toltak mindent, meg ingyen kapott mindenki lakást, mert ez rohadtul nem igaz, ez totál hazugság,

hanem tolom a melót, hajtok, igyekszem, alkalmazkodom, tanulok, képzem magam, meghallgatom a kritikát és beépítem, még akkor is, ha pont rosszul esik és felbosszant, és MEGYEK ELŐRE.

Más is totál a jelenben él, nem csak ti.

(Ám nem csak hajtásból állnak a napjaink, járunk szórakozni, kirándulni, van magánéletünk, hobbink, szakítunk időt olvasásra, pihenésre is, és szeretjük egymást, meg az életünket.)

További érv volt az alap albérlet 150 ezer havonta. Ez igaz. De nem fejenként, hanem lakásonként. Ha többen vesztek ki egy pecót, olcsóbb. Próbáltam, tök jó volt. Párkapcsolatban is voltam albérletes, többen béreltünk lakást, így annyi volt egy főre a költség, hogy mellette lehetett szórakozni is és félretenni is. De ha valami miatt hó végén parizer volt, abból nem csináltunk tragédiát.  Szuper volt ez az időszak is, eszméletlenül sok dologra tanított meg és az így szövődő barátságok rengeteg ajtót kinyitottak.

Számtalan ember él úgy, hogy a szülei nem tudnak nekik segíteni, látjuk a nálunk 15 évvel fiatalabb párokat, hogyan kommandózzák végig az életüket kisgyerekekkel úgy, hogy az ő szüleik tőlük távol élnek, és nem tudnak egy zúzósabb munkanapon elugrani a gyerekért az oviba. Mégis boldogok.

„Ha nincs a számládon tíz millád, neki se indulj, egynek se, pláne kettőnek.” Nyugi, nekünk sem volt.

Mégis itt a gyerek, élvezzük, hogy van, hálát adunk érte, szeretjük, büszkék vagyunk rá, és szeretjük az életünket a gyereknevelés összes nehézségével együtt. Albérletben élünk, nem vettek nekünk a szüleink csilivili kérót, mert nem engedhették meg maguknak. Mi magunk gondoskodunk magunkról.

Szóval szerintem – és a párom szerint is – merjetek lépni. Kezdjetek el élni.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
drogfuggok-szabadulas-rehab-abcug-5.jpg

'Ahogy kihúztam a tűt, szebb lett a világ' - drogfüggők mondták el, milyen szabadulni a pokolból

A ritka sikerek közé tartozik Béci és Béla története: nekik sikerült a leállás, pedig mindketten nehéz körülmények között nőttek fel.
Mizsur András, Fotó: Végh László, Forrás: Abcúg - szmo.hu
2019. augusztus 13.



Az előítéletek és a rendszerszintű problémák miatt a rossz szociális helyzetben lévő drogfüggők nehezen jutnak ellátáshoz: félnek, ha kiderül a droghasználat, rájuk hívják a rendőrséget vagy a gyámügy elveszi a gyereküket.

Rehabból alig néhány működik az országban, az alacsonyküszöbű szolgáltatásokból még nagyobb hiány van. Az olcsó és könnyen beszerezhető dizájner szerek térnyerése óta még nagyobb szükségük lenne segítségre.

A ritka sikertörténetek közé tartozik Béci és Béla: nekik sikerült a leállás, pedig mindketten nehéz körülmények között nőttek fel, családjuk majdnem elhagyta őket, egyikük a börtönt is megjárta - írja az Abcúg. A lap riportját teljes terjedelmében közöljük.

Turró Béla, azaz Béci Miskolc Hideg sornak nevezett részén él. Zűrös családból származik, apja alkoholista volt, rendszeresen megverte. “Hamar belenevelődtem az agresszív életbe” – mesélte a roma férfi. Az iskolában sokat verekedett, a legtöbb helyről kirúgták. Ahogy idősebb lett, elkezdett kimaradozni otthonról, szipuzott, lopott, kocsikat tört fel.

Burai Bélával a református egyház fenntartásában működő ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban találkoztunk. Néhány hónapja volt hátra a terápia végéig, októberben került be a rehabra. Részben kényszerből, a gyámügy elvette volna a gyerekeit, ha nem áll le az anyagozással. A 26 éves srác Recsken, a cigánytelep szélén nőtt fel. Nagyszülei nevelték fel, apjáék még csecsemőkorában lemondtak róla.

A vidéki szegregátumokat járva ritkán találkozni sikertörténetekkel, amikor valakinek sikerült leállnia az drogokkal, Béci és Béla története viszont ilyen.

Ahogy kihúztam a tűt, más lett a világ

Béci még tizenöt éves sem volt, amikor megházasodott, gyereke lett. Egy családi veszekedésből kifolyólag feleségének rokonai csúnyán megverték, erre négyüket megkéselte, tettéért kilenc év börtönre ítélték.

“Addigra megéltem annyi rosszat, mint más egész életében soha. A rendes élethez viszont hülye voltam: hogyan kell gyereket nevelni, működtetni egy házasságot. Mentem bele ugyanabba az életbe, amit apámtól láttam”.

Kigyúrva, tele tetoválásokkal hagyta el a börtönt 2005-ben. Diszkókban kidobóként kezdett el dolgozni, gyorsan nevet szerzett magának az éjszakai életben. Ekkor találkozott először kábítószerekkel: főleg speedet és ecstasyt szedett, hogy munka közben ne legyen fáradt. A nyugtatókra még a börtönben szokott rá, a napjai azzal indultak, hogy a kávé mellett bedobott néhány szem Rivotrilt.

Négy év múlva újra börtönbe került, de mire kijött, megváltoztak a drogfogyasztási szokások: megjelentek a dizájner szerek és az intravénás használók. “Láttam, hogy belőtték maguknak. Gondoltam, fú, ez ennyire jó?” Szabadulása után összeveszett feleségével, annyira megbántottnak érezte magát, hogy kipróbálta, milyen ha belövi magát. “Ahogy kihúztam a tűt, más lett a világ, minden szebb lett”. Onnantól mindig talált indokot, hogy szúrjon: a nehéz gyerekkor vagy a börtönben töltött évek ugyanúgy ürügy lehetett. Azzal áltatta magát, hogy ameddig nem maga veszi az anyagot, és más lövi be neki, addig nem lehet baj. Ez a pont is gyorsan eljött, akkor elkezdődött az igazi lejtmenet. “Van, aki bánatában drogozik, és van, aki örömében. Ő meg tud állni, sajnos én nem ez voltam.”

Már nem kellettek a barátok és a bulik ahhoz, hogy drogozzon: naponta 3-4 alkalommal szúrta magát, főleg kristályal és a zenének nevezett szintetikus szerrel. Bármit eladott, csak anyaghoz jusson. Teste tele lett sebekkel, bedrogozva késsel vagy üvegszilánkokkal vagdosta magát. Volt, hogy beletörte a tűt a karjába. Barátai elfordultak tőle, ha meglátták az utcán beállva, inkább átmentek a túloldalra. Szervezetét is megviselte a rendszeres drogfogyasztás: gondok voltak a szívével, tüdőembóliája lett. “Volt sok felismerésem, hogy le kéne már állni.”

Nem sok jóra számíthat egy drogos

A Bécihez hasonló hátrányos helyzetű drogfüggők nehezen jutnak egészségügyi és szociális ellátáshoz, pedig még nagyobb szükségük lenne a segítségre. A legszegényebbek legfeljebb a háziorvosig jutnak el, nekik viszont nincs megfelelő szaktudásuk a probléma kezeléséhez, de az is kérdéses, van-e egyáltalán helyben állandó orvos.

Szociális munkással ritkán találkoznak, az pedig még ritkább, hogy eljussanak egy drogambulanciára. Ebben szerepet játszik az is, hogy bizalmatlanok az intézményekkel, például a családsegítővel szemben. Részint az előítéletek miatt (kevésbé kapnak megfelelő tájékoztatást az orvosnál, amit tovább nehezít az alacsony iskolázottság), másrészt félnek, ha kiderül a drogozás, rájuk hívják a rendőrőket vagy elveszíthetik gyereküket.

“Aki drogosként kerül be az ellátórendszerbe, nem sok jóra számíthat”

– mondta Csák Róbert szociológus, a Magyar Addiktológiai Társaság vidéki szegregátumokban élő szerhasználók helyzetével foglalkozó kutatásának egyik szerzője. (Bár Burai Bélát a gyerekek elvesztésének lehetősége motiválta a változásra, de ettől még nem tekinthető rendszerszintű válasznak a problémára, hiszen előfordul, hogy valakinek elsőre nem sikerült a leállás.)

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
tizezrekert-visznek-bevasarolni-az-uzsoras-soforok-abcug.jpg

Tízezrekért viszik bevásárolni a kiszolgáltatott embereket az uzsorás sofőrök

Súlyos pénzekbe kerülhet egy fuvar azoknak a szegényeknek, akik a legkisebb falvakból a városba akarnak eljutni.
Forrás: Zsilák Szilvia/Abcúg, Fotó: Magócsi Márton - szmo.hu
2019. augusztus 07.



Súlyos pénzekbe kerülhet egy fuvar azoknak a szegényeknek, akik a legkisebb falvakból a városba akarnak eljutni.

Egy sofőrködő uzsorás a benzinköltség háromszorosával, ötszörösével számol, az üzlet pedig annyira jól megy, hogy van, aki meg is tud élni belőle

- írja az Abcúg.

"Ezt nehezebb tetten érni, mint a pénzbeli uzsorát, raádásul sok helyen már nem is lehet enélkül megszervezni az életet, így a rendőrség is szemet huny felette. Az igazán szemfüles uzsorások szerszámmal, csokimikulással és gyerekgyógyszerrel is ügyeskednek."

Az Abcúg cikkét változtatás nélkül közöljük.

Az Ormánságban láttam, hogy irreálisan sokat kérnek el azoktól, akik a faluból a városba akarnak eljutni bevásárolni. 15 ezer forintba kerül egy fuvar, miközben a benzinköltség háromezer forint körül mozog. Ez már nevezhető uzsorának, még akkor is, ha a sofőr fáradságát is beleszámítjuk

– mondja Béres Tibor, a kirekesztett csoportok támogatásával, roma integrációval foglalkozó Autonómia Alapítvány programfelelőse. Az uzsoráról a legtöbb embernek a pénzbeli uzsora jut eszébe, vagyis amikor valaki aránytalan kamatra ad kölcsön, kihasználva a másik ember szorult helyzetét. Béres szerint a rendőri intézkedések elérték, hogy ez az “1.0-ás uzsora” valamelyest háttérbe szoruljon, és felváltsa az “uzsora 2.0”, ami már nem pénzbeli, hanem természetbeni szolgáltatásokra épül.

Ezt a jelenséget eltorzított reciprocitásnak nevezik, ami akkor áll fenn, ha az egyik fél kiszolgáltatottsága miatt az egészséges kölcsönösség eltorzul, és irreálisan sokat kell fizetni egy szolgáltatásért. “Magyarországon jó dolguk van az uzsorásoknak, hiszen kiveszőben van a társadalmi szolidaritás, és hiányoznak azok a szociális intézmények, amelyek ezt pótolni tudnák. Minden mélyszegény és kiszolgáltatott faluban lehet találkozni a természetbeni uzsorával. Ennek az élelmiszer-uzsora mellett az egyik leggyakoribb formája a be nem jelentett, túlárazott, üzletszerűen végzett falusi sofőrszolgáltatás” – mondja Béres.

A benzinköltség háromszorosával, ötszörösével számolnak

Körbekérdeztünk más, hátrányos helyzetű térségekben működő civil szervezeteknél is, találkoztak-e már hasonló jelenséggel. Kiderült, hogy az ilyen, uzsora jellegű kocsikáztatás nemcsak az Ormánságban fordul elő.

“Mindezt a szükség és a szegénység hozza magával, hiszen ami kell, annak felbecsülhetetlen ára van” – mondja az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítvány vezetője, Tóth Ákos. A túlárazott fuvarozással a fesztiválozók is szembesülnek, amikor ezer forint helyett négyezret fizetnek ki a taxiért, a falvakban ugyanez a helyzet, “csak sokkal keservesebb és kiszolgáltatottabb körülmények között”. Tóth látott már olyat, hogy egy autó igen drágán, 5-8 ezer forintért vitt el valakit a városba, miközben a benzin csak 700 forintba került volna.

“A benzinköltség háromszorosával számolhatunk, persze, ha többen is össze tudják szervezni az utat, akkor ez többfelé oszlik” – mondja L. Ritók Nóra, a Hajdú-Bihar megyében működő, szegénységben élőkkel foglalkozó Igazgyöngy Alapítvány vezetője. “Ha valakinek van egy autója a faluban, és ilyen szolgáltatást nyújt a többieknek, azzal megélhetést adó jövedelemre tesz szert”.

Fuvarozó uzsorás nélkül meg sem lehet szervezni az életet

Többen a bevásárláshoz veszik igénybe ezt a szolgáltatást, mivel sok faluban nem működik bolt, helyben pedig egyáltalán nem, vagy csak többszörös áron juthatnának alapvető élelmiszerekhez. Máskor krízishelyzet miatt van rá szükség,

“sok faluban nincs gyógyszertár, se orvos, így ha a gyerekre rátör a lázgörcs, akkor egy anyukának nincs sok más választása”

– mondja Tóth Ákos.

Erről a fuvaroztatásról is mindenki tud a falvakban, de ahol a szolgáltatások hiányosak, ott már nem lehet megszervezni az életet ezek nélkül, ezért mindenki elnézi. Ameddig valaki ezt nem viszi túlzásba, addig nincs gondja belőle

– mondja L. Ritók Nóra. A baj tehát az, hogy nincs nagyon más alternatíva: egy néhány száz fős faluba, ami még távol is esik a fő közlekedési útvonalaktól, nem éri meg több buszjáratot bevezetni. Ahhoz, hogy például egy Hajdú-Bihar megyei, szegénységben élő, kisgyerekes nő eljusson Debrecenbe egy felülvizsgálatra, többször át kell szállnia, és a csatlakozásokra is sokat kell várnia, gyerekkel ezt sokan nem vállalják be.

Helyi busz közeledik az úton Bánszállás-telep mellett, Ózd külterületén, 2014-ben. Fotó: Magócsi Márton

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
mamahotel-fiatalok-onallosag.jpg

„Azért laktam együtt a szüleimmel, mert nem volt más választásom” – egy mamahoteles fiatal érvei

Istvánnak már huszonévesen saját vállalkozása és lakása volt. Aztán beütött a krach, és vissza kellett költöznie a szülői házba. Elmesélte, mi történt pontosan.
SzÉ - szmo.hu
2019. augusztus 16.



Mi is írtunk arról, hogy egyre több fiatal marad a szüleivel már dolgozó emberként vagy a felsőoktatási tanulmányai elvégzése után is. Van, aki még harmincas éveiben is a mamahotel lakója.

Ez egyáltalán nem új és nem is egyedülálló jelenség, nekem már az 1990-es évek végén, 2000-es évek elején arról panaszkodtak az olasz ismerősök, hogy sok fiatal nem tud elköltözni otthonról a magas lakbérek és ingatlanárak miatt és egyáltalán nem ritka, hogy harmincas fiatalok otthonról mennek férjhez vagy nősülnek meg. Akadt olyan olasz ismerősöm is, aki nem is akart elköltözni otthonról, jó érezte magát az édesanyjával, és egyáltalán nem találta furcsának, hogy miután vacsorázni visz egy lányt, a randi után megy haza a mamához.

Itthon is tapasztaltam hasonlót. Csak a jelenség mértéke volt más, mint most. Jelenleg a fiatal felnőttek több mint egyharmada képtelen elköltözni otthonról.

A KSH statisztikái szerint 1990 óta folyamatosan nő a mamahotelben ragadt fiatalok arány a társadalomban. 1990-ben még 459 ezer 20-39 év közötti fiatal felnőtt élt a szüleivel. 2001-re a számuk már 819 ezerre nőtt. 1990-ben a fiatal felnőttek 16 százaléka, a 2011-es népszámláláskor a fiatal felnőttek 31 százaléka élt még mindig a szüleivel.

Az Eurostat májusi adataiból pedig az derült ki, hogy a 18 és 34 év közötti magyarok 42,2 százaléka lakik még otthon, átlagosan 27 éves korukban költöznek el a szülőktől, és főleg a fiúk ragadnak otthon.

Pedig sokan nem így tervezik. Tinédzser korukban arra készülnek, hogy az érettségi után vagy szakmát tanulnak vagy egyetemre mennek, és ha megvan a papír, dolgozni kezdenek, és legkésőbb akkor dobbantanak otthonról.

„Ember tervez” - mondja erről István, aki 18 évesen szintén úgy képzelte, hogy 30 évesen családja, saját lakása, autója, biztos megélhetése lesz. Ehelyett harmincas éveiben még mindig a szüleivel pecózott.

A története azzal kezdődött, hogy az érettségi után dolgozni kezdett, egyre több pénzt keresett, albérletbe költözött. Később saját lakáshoz jutott, és a munkája mellett vállalkozást is indított egy ismerősével. Úgy tűnt, övé az élet.

Aztán beütött a krach: az üzlettársa kiürítette a vállalkozásuk bankszámláját és eltűnt, állítólag külföldre ment. Az üzlettárs adósságokat is hagyott maga után, ezeket István csak úgy tudta kifizetni, hogy eladta a lakását. A baj pedig nem jár egyedül: a munkáját is elveszítette, és mivel éppen akkor egyedülálló volt, nem volt hová mennie. Visszaköltözött a szüleihez.

"A legnehezebb az önállóság feladása volt. Az hogy valakitől függök" - mondta arról, hogyan élte meg a visszaköltözést.

"Az volt a szörnyű, hogy 18-19 évesen már egyszer elköltöztem, kialakítottam a saját életemet, és ennek vége szakadt. Újra a szüleimhez kellett alkalmazkodni, nem volt pénzem, nem voltak lehetőségeim, kiszolgáltatottnak éreztem magam."

Hogyan teltek István napjai? Megpróbált a napi rutinba belefolyni, hogy ez elterelje a figyelmét. Segített a ház körül, ő is végezte a házimunka rá eső részét. Amikor megkérdeztem, miért nem ment el dolgozni, miért nem keresett akár olyasmit is, amihez nem volt képesítése, elmondta, hogy a szülei egy kis faluban laktak, eléggé elszigetelve, és a környéken nemigen akadt munka. Ha nagy ritkán hallott valamilyen helyi álláslehetőségről, és jelentkezett, elutasították, mondván, abban a munkakörben még nem dolgozott. Betanítani pedig nem akarták.

Ördögi körbe került: nem kapott semmilyen munkát, ezért nem volt pénze, így esélye sem arra, hogy egy kis pénzt gyűjtsön ahhoz, hogy nagyobb városba menjen, és végre újra az eredeti szakmájában dolgozzon.

Szórakozni, bulizni sem járt sehova abban az időben, ehhez sem kedve, sem pénze nem volt, na meg a kis faluban olyan hely sem akadt a kocsmán kívül, ahová elmehetett volna. Barátnője sem volt, a kis faluban ismerkedésre sem nyílt lehetősége. Az internet volt az egyetlen erősebb kapocs a régi élete és az új között. Azt mondja, olyan volt, mint egy ablak a civilizációra.

"Miután kényszerből kerültem újra haza, a szüleimhez,

számomra a mamahotel szó elég ellentmondásos. A kifejezésben ott a hotel szó, ami azt sugallja: olyan hely, ahol kinyalják az ember s.ggét és bármit megtehet. Ahol kényelmesen ellébecolhat.

Ahol ágyba kapja a reggelit, ahol szobaszerviz van, mosnak, főznek rá, gondoskodnak róla. De ez egyáltalán nem ilyen, aki volt már hasonló helyzetben, mint én, az nagyon jól tudja.

Ezért egyrészt az én esetemre magamtól nem is mondanám, hogy visszamentem a mamahotelbe. Másrészt úgy látom, hogy az embereknek a mamahotel szó hallatán nincsenek is reális fogalmai arról, milyen is ez a helyzet valójában."

A szerencse a szerencsétlenségben az volt, hogy a szülei elfogadták a helyzetet, nem noszogatták, nem piszkálták, nem sürgették - ha már segíteni nem tudtak anyagilag vagy munkalehetőségekkel.

"Annyi haszna volt az egésznek, hogy rájöttem, mennyire jó fejek a szüleim, és megtudhattam, bármi történik velem, mindig számíthatok rájuk."


KÖVESS MINKET:




hirdetés
abcug-bolcsode-1000x563.jpg

Hiába bővítik a bölcsődéket, ha nincs, aki gondozza a gyerekeket

Az alacsony fizetés, a kiszámíthatatlanság és a képzés hiányosságai azokat is távoltartják a pályától, akik amúgy szívesen dolgoznának benne, és alkalmasak is lennének rá.
Szurovecz Illés írása az Abcúgon - szmo.hu
2019. augusztus 15.



Jól teszi a kormány, hogy tömegesen bővítené a bölcsődei ellátást, de ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Több gyerekhez több gondozó kell, belőlük viszont most is kevés van. Az alacsony fizetés, a kiszámíthatatlanság és a képzés hiányosságai azokat is távoltartják a pályától, akik amúgy szívesen dolgoznának benne, és alkalmasak is lennének rá. Magyarország nincs egyedül a problémával, Nyugat-Európában is ezzel küzdenek. Ők főleg a béremelésben és a képzetlen fiatalok bevonásában látják a megoldást.

A kormány bölcsődebővítési programját általában azok is támogatják, akik amúgy kritizálják a többi családpolitikai intézkedést. Nem véletlenül, hiszen minél több gyerek jár bölcsődébe, annál több nő tud visszatérni a munkaerőpiacra. Ez egyszerre jó a gazdaságnak és a gyerekvállalási kedvnek is: általában azokban az országokban magasabb a termékenység, ahol könnyebb összehangolni az otthoni és a munkahelyi feladatokat.

A kormány szeretné, ha 2020 végére a mostani 47 ezerről 60 ezerre nőne a bölcsődei férőhelyek száma, 2022-re pedig teljes körű bölcsődei ellátást akarnak. Ezért előírták, hogy minden település köteles bölcsődei ellátást szervezni, ahol legalább 40, három év alatti gyerek lakik, vagy legalább öt gyerek szülei igénylik a bölcsődei elhelyezést. Közben kormányzati és uniós fejlesztési projektek indultak, és rugalmasabbá is tették a rendszert. Támogatják a mini és munkahelyi bölcsődéket, a családi napközik helyén pedig létrejöttek a családi bölcsődék.

Több bölcsődéshez viszont több kisgyermeknevelő kell, amiben nem állunk túl jól. Az alacsony fizetés és a bizonytalan környezet sokszor még azokat is elriasztja a pályától, akik amúgy alkalmasak lennének rá. Honnan lesz elég munkaerő, és mivel próbálkoznak más országokban?

Már most hiányoznak

“Van olyan budapesti kerület, ahol már most körülbelül harminc kisgyermeknevelő hiányzik. Van, ahol több csoport működésének szüneteltetésére kényszerültek a létszámhiány miatt”

– mondta Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (BDDSZ) elnöke. Ez azt jelenti, hogy ha csak ebben a kerületben sikerülne találni harminc dolgozót, akkor 180-al több gyereket láthatnának el. Erre viszont kicsi az esély, hiszen Budapesten különösen súlyos a bölcsődei munkaerőhiány: egyrészt mert eleve ott van az intézmények 30 százaléka, másrészt könnyen találni jól fizető munkát, akár teljesen más területen.

A KSH 2018 végi adatai szerint országosan 200 dolgozó hiányzik. “Ez azt jelenti, hogy 1200 gyerek csak azért ellátatlan, mert nincs elég kisgyermeknevelő. Vagy ha egy részük bent is van a rendszerben, őket többletmunkával látják el azok, akik az intézményekben dolgoznak (nem ritkán annak honorálása nélkül). És akkor még nem beszéltünk a bővítés következményeiről”. Szűcs szerint az utóbbi időben talán a kormányban is belátták, hogy akármilyen szép terv a férőhelybővítés, dolgozók nélkül nem tud megvalósulni. “Ezt a nyár elején leírták egy véleményezésre megküldött minisztériumi anyagban is, amiben terveztek némi béremelést, de csak a szakdolgozóknak, ami önmagában is visszás és igazságtalan”. Azóta viszont semmit sem hallottak erről, és így már egyáltalán nem biztos, hogy a javaslatból rendelet is lesz.

Így nehéz lesz bővíteni

Pedig a bővítést nem lehet megúszni: most csak a három év alatti gyerekek 17 százalékának jut férőhely, nagyjából 2600 településen pedig egyáltalán nincs bölcsőde. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2017-ben több mint 70 ezer olyan gyerek élt Magyarországon, akit nem tudtak helyben bölcsődébe vinni. Ráadásul nagyok a területi különbségek is, Észak-Magyarországon és Dél-Dunántúlon különösen kevés a férőhely.

Országosan, ha lassan is, de évről évre egyre jobb a helyzet. A növekedés egy részét mégis érdemes fenntartásokkal kezelni: 2009 után azért is történt ekkora ugrás, mert az akkori kormány 10-ről 12-re emelte a maximális csoportlétszámot. (A kétévesnél idősebb gyerekekből álló csoportoknál pedig 12-ről 14-re). Vagyis úgy lett hirtelen ötezerrel több férőhely, hogy közben egyetlen intézmény sem lett nagyobb, és sehová sem vettek fel új dolgozót. (A grafikonon a hagyományos bölcsődék férőhelyeit ábrázoltuk, ebben nincsenek benne a családi, a mini és a munkahelyi bölcsődék).

Szűcs szerint ahhoz, hogy tartható legyen a kormány férőhelybővítési terve, legalább ötezer új dolgozóra lenne szükség, a kisgyermeknevelők száma azonban nem növekszik ilyen ütemben.

“Dolgozói utánpótlás nélkül nem lehet beindítani az intézményeket, és nem lehet több gyermeket bölcsődébe íratni. Az pedig elfogadhatatlan lenne, és a minőség rovására menne, ha egy kisgyermeknevelőnek több gyerekre kellene figyelnie, mint eddig”.

Magyarországon most hat gyerek jut egy kisgyermeknevelőre (csak kétévesekből vagy idősebbekből álló csoport esetén ez hét is lehet), ami nemzetközi összevetésben nem rossz, de inkább az lenne a cél, hogy javuljon ez az arány.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy az OECD 2016-os adatai szerint a magyar bölcsődei dolgozók több mint 40 százaléka 50 év feletti, vagyis hamarosan nyugdíjba megy. Közben a 30 évnél fiatalabbak alig tíz százalékot tesznek ki. Az ábrán látszik, hogy ennél csak Olaszországban, Szlovákiában, Csehországban, Portugáliában és Litvániában nagyobb az idősek aránya.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x