hirdetés
venezuela-1000x677.jpg

Katonai járművek hajtottak a tüntetők közé és lövések is dördültek Venezuelában

A venezuelai kormány puccskísérlettel vádolja Juan Guaidót, Donald Trump viszont támogatja a 'Szabadság Hadművelet' megindítását.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. április 30.


hirdetés

Arról már korábban beszámoltunk, hogy Juan Guaidó, a venezuelai ellenzék vezére videót posztolt a Twitterre, amiben arra kéri a híveit, hogy vonuljanak utcára (az erőszakmentességet hangsúlyozta), a hadsereget pedig arra, hogy támogassák őt. Guaidó egy Caracas közelében lévő légibázisról jelentkezett be, ahol több katona is megjelent.

Nicolás Maduro venezuelai elnök ennek ellenére kedden arról írt Twitter-bejegyzésében, hogy egyeztetett az összes katonai övezet parancsnokával és mindannyiuk biztosította őt a teljes támogatásról és a hűségükről a néphez, az alkotmányhoz és a hazához.

A tömegből, ami Caracas keleti részében gyűlt össze, köveket dobáltak, a jelenlegi elnökhöz, Nicolas Maduróhoz hű biztonsági erők válaszként, a Guardian információi szerint, könnygázt is bevetettek ellenük. Később az AP amerikai hírügynökség értesülései szerint a La Carlota légi bázis felé vezető főúton is könnygázzal válaszoltak. A CNN helyszíni tudósítói pedig lövéseket is hallottak.

hirdetés

Az NBC News pedig arról posztolt videót a Twitterre, ahogy két katonai jármű a tömeg felé veszi az irányt, a felvételen az látszik, hogy vannak, akik emiatt el is esnek.

A jelenlegi információk szerint harminchét ember sebesült meg a kormányellenes tüntetéseken a Caracas melletti La Carlota légi támaszpont közelében.

A venezuelai kormány szerint puccskísérletről van szó, Vladimir Padrino López, védelmi miniszter pedig azt is közölte, hogy amennyiben az elnöki palotánál bárki erőszakos akciót hajt végre, akkor a hadsereg fegyverrel fog rendet tenni. Az AFP szerint korábban a venezuelai hadsereg egyik vezetője szintén arra figyelmeztetett, hogy vérfürdő lehetősége sem kizárt.

A venezuelai eseményekről tájékoztatták Donald Trumpot is. Mike Pompeo, az amerikai külügyminiszter azt írta, az Egyesült Államok a venezuelai nép mellett áll a szabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelmében, és támogatja a Guaidó által bejelentett Operación Libertad (Szabadság Hadművelet) megindítását.

De az eseményekről Valgyimir Putyin orosz elnök is egyeztetett az oroz biztonsági tanács tagjaival. Az orosz külügyminisztérium a zavargások és az erőszak elkerülésére szólította fel a venezuelai radikális ellenzéket. A caracasi orosz nagykövetség a TASZSZ orosz hírügynökségnek azt a tájékoztatást adta, hogy a Venezuelában lévő orosz katonák nem avatkoztak be az eseményekbe, mert ők műszaki szakemberek, akik a kétoldalú haditechnikai együttműködési megállapodás keretében karbantartási és kiképzési feladatokat hajtanak végre.

António Guterres ENSZ-főtitkár is követi az eseményeket, aki arra szólított fel, hogy kerüljék az erőszakot. A török külügyminiszter pedig arról tájékoztatott, hogy párbeszéd útján oldják meg a problémákat.

Venezuelában januárban súlyosbodott a belpolitikai válság, miután Guaidó nem ismerte el frissen újraválasztott Maduro elnökségét és saját magát nevezte Venezuela ideiglenes elnökének. Emellett a dél-amerikai országot társadalmi krízis és súlyos gazdasági válság is sújtja.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
meghalt-szivos-istvan.jpg

Meghalt Szívós István olimpiai bajnok vízilabdázó

Háromszor választották meg az év vízilabdázójának. 71 éves volt.
MTI - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

Meghalt Szívós István. A 1976-os játékokon aranyérmes válogatott tagjának haláláról a magyar szövetség és az FTC honlapja számolt be vasárnap este.

A sportoló 1948. április 24-én született. Szívós István - akinek édesapja kétszeres olimpiai bajnok (Helsinki, Melbourne) - négy olimpián vett részt, és mind a négyszer érmes lett.

A montreali bajnoki cím mellett az 1972-es müncheni olimpián ezüst-, az 1968-as mexikóvárosi és az 1980-as moszkvai nyári játékokon pedig bronzérmet nyert a csapattal.

Emellett világ- és kétszeres Európa-bajnok volt. A válogatottban tizennyolc évesen, 1966-ban mutatkozott be, és 1980-ig összesen 308 alkalommal szerepelt.

hirdetés

1974-től a SOTE Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika tanársegéde, 1986-tól 2010-ig adjunktusa volt. Munkája mellett 1981-re elvégezte a Testnevelési Főiskola (ma Egyetem) edző szakát.

1980-81-ben a Medicor OSC technikai vezetője, 1983-tól 1990-ig az FTC vízilabdacsapatának edzője, közben 1986 és 1990 között az ifjúsági, illetve az utánpótlás-válogatott szövetségi kapitánya volt. A zöld-fehérekkel nyert két bajnokságot és két Magyar Kupát.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
nyugdijpremium-nyugdijkiegeszites.jpg

Nem minden nyugdíjas kap novemberben nyugdíjprémiumot

A frissnyugdíjasok hiába várják.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

A bankszámlákon a szokásos havi nyugdíj mellett a nyugdíjprémiumot és az infláció miatti egyösszegű kiegészítést november 12-én, kedden írják jóvá.

Ám lesznek, akik ezt nem kapják meg.

A kormány közleményben tudatta, hogy

hirdetés

idén ősszel lesz nyugdíjprémium.

Azzal indokolták a döntést, hogy "az időseknek is részesülniük kell a gazdasági növekedés eredményeiből, hiszen egy életet ledolgoztak ezért az országért".

A nyugdíjprémium maximális összege 22 ezer forint. A nyugdíjasok a nyugdíjprémiummal együtt megkapják az egyszeri nyugdíjkiegészítést is, amelynek célja a nyugdíjak inflációkövető emelése és ezzel vásárlóértékük megőrzése.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
mercury-nasa.jpg

Átvonult a Merkúr a Nap előtt hétfőn délután – legközelebb 2032-ben láthatod újra

A jelenség megfigyeléséhez minimum 10-szeres nagyítású megfelelő szűrővel ellátott távcső szükséges.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

2019. november 11-én a kora délutáni órákban figyelhető meg az idei év egyik várva várt csillagászati eseménye, a Merkúr bolygó átvonulása a napkorong előtt - írja az Időkép.

Magyarországról csak a jelenség első fele lesz megfigyelhető, mivel a maximum előtt nem sokkal a Nap lenyugszik. A teljes jelenség a Kárpát-medencétől jóval nyugatabbra, Dél- és Közép-Amerikából, illetve Észak-Amerika keleti részéről követhető végig. A NASA is követi a jelenséget, itt a link, ahol ti is bekapcsolódhattok.

hirdetés

Az idei teljes átvonulás 5 és fél órán át fog tartani.

Budapestről nézve ebédidő után lesz érdemes az eget kémlelni: a külső érintés 13.35:26 -kor, a belső 13.37:07 -kor észlelhető, a napnyugta 16.13-kor következik be. A belépés után hazánkból több, mint két órán át figyelhetjük, amint a Merkúr lassan vonul a Nap közepe felé, napnyugta idejére majdnem elérve a korong közepét (ez 16.19:48-kor következik be).

A jelenség megfigyeléséhez minimum 10-szeres nagyítású megfelelő szűrővel ellátott távcső szükséges.

A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy csakis megfelelő védelemmel, szűrővel nézzünk a Napba, ellenkező esetben súlyos szemkárosodást okozhat.

Legutóbb 2016. május 9-én lehetett ezt a jelenséget megfigyelni, és legközelebb 2032. november 13-án lesz látható - írja a portál.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
holtan-talaltak-fehersisakos.png

Holtan találták a Fehér Sisakosok alapítóját Isztambulban

James Le Mesurier halálának oka ismeretlen. A többi önkéntessel Szíriában mentéssel és orvosi segítségnyújtással foglalkozó férfit a múlt héten kémkedéssel vádolta meg az orosz külügyminisztérium.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

Holtan találták isztambuli otthona közelében James Le Mesuriert, a szíriai Fehér Sisakosok nevű szervezet alapítóját.

A férfi halálának oka egyelőre ismeretlen.

Le Mesurier a Mayday Rescue nevű szervezet vezetője is volt, ők képezték ki a Fehér Sisakosokat.

"Halála már csak azért is nagyon furcsa, mert a férfit − aki korábban a brit hadsereg tisztje volt − a múlt héten kémkedéssel vádolta meg az orosz külügyminisztérium' - írja az Index.

hirdetés

A szír kormány és Oroszország szerint a szervezet "a lázadókat segítette" a harcban, és "dzsihádista szervezetek ügynökei". A szervezet aktivistáit tavaly januárban az izraeli hadsereg menekítette ki Szíriából, mivel életveszélyben lettek volna volna a szír kormányerők bevonulása után.

Le Mesurier november 8-án posztolt utoljára Twitteren, bejegyzései a jelenlegi szíriai katonai beavatkozással, illetve egy templom ellen intézett támadással foglalkoztak.

A Fehér Sisakosok nevű szervezetet James le Mesurier alapította 2014-ben.

Az önkéntesek főleg orvosi segítségnyújtással és bombázások utáni mentéssel foglalkoznak.

A szervezet székhelye Londonban van, aktivistái pedig - mintegy háromezren - Szíria azon részein tevékenykednek, amelyek nem a damaszkuszi kormány, hanem különböző lázadó szervezetek ellenőrzése alatt állnak.

A damaszkuszi kormányzat és szövetségesei terroristáknak tekinti őket, míg az Egyesült Államok és több nyugat-európai kormány pozitívan ítéli meg tevékenységüket.

A szervezet 2016-ban alternatív Nobel-díjat kapott.


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!