hirdetés
lanchid-mti-foto.jpg

Karácsonyt meglepte volna, ha jóváhagyják a Lánchíd-tendert

A Közbeszerzési Hatóság tartalmi hibák miatt visszadobta a híd felújítására kiírt közbeszerzést, erre reagált a főpolgármester.
Címkép: MTI/Mónus Márton - szmo.hu
2020. augusztus 04.


hirdetés

A Magyar Nemzet nemrég a budapesti Fidesz Facebook-bejegyzése alapján számolt be arról, hogy a Közbeszerzési Hatóság tartalmi hibák miatt visszadobta a Lánchíd felújítására kiírt közbeszerzést, a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) pedig módosítania kell azt.

Karácsony Gergely a Facebook-oldalán azt írta: "a BKK igazgatósága körülbelül 10 napja, a jogszabályi határidőket betartva, alapos mérnöki és jogi előkészítés után elfogadta a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzés kiírását. A kiírás azt hivatott szolgálni, hogy lehetőséget adjon a legnagyobb mértékű átlátható versenyre, minél több alkalmas kivitelező pályázására".

A főpolgármester azt is megjegyezte, hogy a közbeszerzés a hatályos szabályok szerint akkor tud megjelenni, ha azt egy kormányzati szerv, a Közbeszerzési Hatóság is jóváhagyja. A kormányzati hatóság azonban az igazi versenyt szolgáló 10 éves (120 hónapos) referenciaidőszakot soknak tartotta, előírta annak 8 évre (96 hónapra) való csökkentését.

"Miért van ennek jelentősége? Mert hát az elmúlt 8 évben egyetlen hidat sem újítottak fel Budapesten, vagyis a hatóság döntése szerint egyetlen korábbi budapesti hídfelújítás sem számíthat bele a referenciák körébe. Ez a korlátozás tehát alkalmas lehet arra, hogy szűkítse a közbeszerzésen indulók körét"

hirdetés

- fogalmazott Karácsony Gergely.

A főpolgármester azt is leírta, hogy a döntéssel nem értenek egyet, az eredeti kiírást jogilag is megalapozottnak tartják. Ugyanakkor a hatályos szabályok és a Lánchíd felújításának sürgőssége miatt beépítik a kormányzati hatóság előírását a kiírásba.

"Ezt a BKK igazgatósága haladéktalanul megteszi, a Lánchíd felújítását tehát ez nem hátráltatja"

- írja Karácsony Gergely, aki azt is hozzáteszi:

"a politikai viszonyok ismeretében az lett volna a nagyobb meglepetés, ha a kormányzati hatóság jóváhagyta volna a kiírást".

Azzal azonban nem számoltak, hogy a kormány fél év alatt is képtelen betartani az ígéretét.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
ep-kepvisleo-szexparti-brusszel.jpg

Ereszcsatornán menekült egy szexpartiról egy magyar EP-képviselő – írják belga lapok

A kilétét hivatalosan egyelőre nem erősítették meg.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2020. december 01.


hirdetés

Frissítés (15:57): Szájer József elismerte, hogy részt vett a pénteki, brüsszeli házibuliban. Mint közleményében írja, a rendőrségi igazoltatás után jelezte, hogy képviselő, mert igazolvány nem volt nála. A rendőrség az eljárást lefolytatta, szóbeli figyelmeztetésben részesítették, majd hazavitték.

A rendőrség által talált ecstasy tablettákról azt írta: "Az nem az enyém, arról hogy ki és miképp helyezte el nincs tudomásom".

Elnézést kért családjától, kollégáitól és a választóktól. Hozzátette, hogy a botlás személyes, azt kéri, senki ne terjessze azt ki hazájára vagy politikai közösségére.

Korábban írtuk:

hirdetés

Az Európai Parlament egyik képviselője is részt vett azon a brüsszeli szexpartin, amit a rendőrség oszlatott fel, írja két belgiumi újság, a 7sur7 és a HLN - szúrta ki a Telex.

A Brussels Times szerint a rendőrség pénteken éjszaka csapott le egy szexpartira Brüsszelben. Az orgián 25-en vettek részt, főleg férfiak, köztük több diplomata, és egy európai parlamenti képviselő is. A helyszínen drogokat is találtak.

A HLN információi szerint a

szexpartin részt vett az Európai Parlament egyik magyar képviselője is.

A képviselő a beszámolók szerint az ereszcsatornán próbált elmenekülni, de a rendőrök elkapták.

A képviselő kilétéről egyelőre nincs hivatalos információ.

A 444.hu az esettel kapcsolatban kereste Jaume Duch Guillot, az EP szóvivőjét, aki a lapnak azt mondta: a rendőrség egyelőre nem tájékoztatta a parlamentet az incidensről, így ők is csak annyit tudnak, amennyi a sajtóban megjelent.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
Screenshot-2020-12-01-at-12.04.19.png

Bencsik András: „Többször végigolvastam, Demeter Szilárd írása kifogástalan volt”

A Sajtóklubban vette védelmébe az óriási botrányt kavart és azóta visszavont cikket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 01.


hirdetés

A Hír TV Sajtóklubjában vette védelmébe Bencsik András az írása után Holokauszt-relativizálással vádolt PIM-főigazgatót, Demeter Szilárdot – vette észre a 24.hu.

Demeter Szilárd írásától - amit később visszavont - saját beosztottjai és kormánytagok is elhatárolódtak. A Hír TV műsorában Bencsik András úgy kommentálta az esetet: "túlérzékenységből a magyarországi zsidó szervezetek, illetve zsidó személyek kifogásolták, úgymond relativizálásra hivatkozva. Szerintem nincs igazuk".

"Az, hogy most kihez szabad hasonlítani magunkat és kihez nem, ez őszintén szólva óvodista színvonal. Tehát a zsidók szenvedéseihez nem hasonlíthatjuk magunkat, de remélhetőleg a bantu négerek vagy a kihalt gepidákhoz nyilván szabad. Ez nem színvonal szerintem, nem kéne ebbe belemenni" - tette hozzá.

Testvére, Bencsik Gábor elmondta, hogy szerinte Demeter ugyan szerencsétlenül fogalmazott, de igaza volt. Néző László ugyancsak arra hívta fel a figyelmet, hogy Demeter fogalmazásmódja nem a legszerencsésebb volt.

hirdetés

Bencsik András azonban fontosnak tartotta tisztázni: "Demeter Szilárd írása, amit többször figyelmesen végigolvastam, kifogástalan, nem volt abban szerencsétlen fogalmazás, az úgy volt helyes, ahogy volt."

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
gulyas-gergely-koronavirus.jpg

Gulyás: akár már december másodikán tetőzhet a járvány

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a parlament alkotmányügyi bizottsága előtt beszélt arról is, mikor születhet döntés a karácsonnyal kapcsolatban.
Címkép: MTI/Koszticsák Szilárd - szmo.hu
2020. december 01.


hirdetés

A járvány második hullámának a tetőzésére számtalan matematikai és virológiai képlet van

"az egyik oldalon december 2-a, míg a másik oldalon január vége"

- mondta Gulyás Gergely a parlament alkotmányügyi bizottsága előtt az ATV tudósítása szerint.

A lap szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is elmondta: a három héttel ezelőtt bevezetett korlátozó intézkedések eredményét most lehet majd látni.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a kormány már a szerdai ülésén foglalkozik a karácsonyi járványügyi szabályokkal. Ha holnap nem tudnak döntést hozni, a következő kormányülésen, december 9-én már lesznek világos szabályok karácsonyra, attól függően, hogy a szakemberek mennyire tudják előre jelezni a járványhelyzet alakulását - jelentette ki, majd személyes véleményként hozzáfűzte: szerinte a karácsonyi időszakra speciális szabályokat kell hozni.

hirdetés

"Jó lenne, ha ez a találkozásokat is érintené. Nem lesz olyan a karácsony, mint az eddigiek voltak. De a találkozásokat nyilván a családok között talán valamivel szélesebb körben is érdemes néhány napra lehetővé tenni"

- jelentette ki a miniszter, aki hozzátette: a külföldről történő beutazás kérdését is meg kell fontolni, mert nagyon sokan karácsonyra szeretnének hazajönni, még ha ennek számtalan veszélye is van.

Gulyás a tesztelésekkel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt hetek tesztátlaga semmiben nem marad el az európai átlagtól. A pedagógusok megbetegedésének adataiból pedig szerinte lehet következtetni az országos adatokra is.

A vakcináról is szót ejtett. Úgy fogalmazott: bízzunk abban, hogy sikerül vakcinát szerezni, "és akkor harmadik hullám nem lesz".

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
2048px-European_Parliament_Strasbourg_Hemicycle_-_Diliff.jpg

DK: A fideszes Szájer József próbált elmenekülni egy ereszcsatornán a hatóságok elől, mert tetten érték egy illegális, drogos szexpartin?

A párt azonnali választ vár a kormánytól.
Fotó: Diliff/Wikimedia Commons - szmo.hu
2020. december 01.


hirdetés

Ahogy arról ma írtunk, a Brussels Times szerint a rendőrség pénteken éjszaka lecsapott egy szexpartira Brüsszelben. Az orgián 25-en vettek részt, főleg férfiak, köztük több diplomata, és egy európai parlamenti képviselő is. A helyszínen drogokat is találtak.

A HLN információi szerint a szexpartin részt vett az Európai Parlament egyik magyar képviselője is, aki ezután lemondott. A képviselő a beszámolók szerint az ereszcsatornán próbált elmenekülni, de a rendőrök elkapták.

A Demokratikus Koalíció az ügy kirobbanása után sajtóközleményt adott ki, amiben azt írja:

"Az elmúlt napokban csak egyetlen magyar EP-képviselő mondott le mandátumáról: Szájer József."

hirdetés

Hozzátették: A Demokratikus Koalíció azonnali választ vár a kormánytól és a Fidesztől, ahogy a hagyományos családmodell, a keresztény értékek és a konzervatív világszemlélet gyakorlói is biztosan szeretnék tudni a választ az alábbi kérdésre: Szájer József az a bizonyos magyar EP-képviselő?

Szájer József múlt vasárnap mondott le európai parlamenti mandátumáról. A képviselő úgy fogalmazott akkor: egy ideje a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést jelent számára.

Harminc éve szolgálja Magyarországot hivatásos politikusként, túlnyomó részében az európai terepen dolgozott. Feladatait igyekezett lelkiismeretesen ellátni, a magyar emberek, a választói érdekeit képviselni - tette hozzá.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!