hirdetés
karacsony-1.jpg

Karácsony: Partneri viszonyra törekszik a kormánnyal, és levelet ír ez ügyben a miniszterelnöknek

Sürgősen foglalkoznak a Városligettel és a Római-parttal, és megtiltják a 'rabszolga-törvény' alkalmazását a fővárosi intézményekben.
MTI, Fotó: Mónus Márton - szmo.hu
2019. október 16.


hirdetés

Budapest új vezetése készen áll partneri viszony kialakítására a kormánnyal - hangsúlyozta első nemzetközi sajtótájékoztatóján szerdán Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester. Ezt pénteki hivatalba lépése után levélben jelzi Orbán Viktor miniszterelnöknek, akitől személyes találkozót kér.

Karácsony Gergely közölte, még októberben szeretné összehívni az összes ellenzéki vezetésű város polgármesterét, hogy létrehozzák a Szabad Városok Szövetségét, megmutatva, hogy "azok a városok, amelyek szembemennek a politikai árral, szolidárisak" egymással, és megosztják tapasztalataikat, tudásukat.

Kiemelte, a CEU rektorának levelet küld, ebben arra kéri, hogy az intézmény a lehető legtöbb tevékenységét, amely nem ütközik jogszabályba, próbálja megőrizni Budapesten.

Karácsony Gergely kitért arra is, hogy partnerségi viszonyokban gondolkodnak, és ebben

hirdetés

nagy segítségére van Tarlós István eddigi főpolgármester, aki - mint mondta - az átadás-átvétel előkészítésekor rendkívül korrekt partner volt, és "méltó ellenfél után, méltó barát lesz ahhoz, hogy Budapest főpolgármesterét támogató fellépésével a város érdekét szolgálja".

Mindezért szeretné kifejezni nagyrabecsülését - jelentette ki Karácsony Gergely, aki az előbbieket nagyon fontos lépésnek nevezte ahhoz, hogy "Magyarország a stabil polgári demokrácia normális szabályaihoz visszatérjen".

Karácsony Gergely közölte: az új Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésének napirendjén várhatóan szerepel majd - az antikorrupciós civil szervezetek ajánlásaira épülő -

átláthatósági, valamint a szociális és a zöldcsomag.

Utóbbi részeként, szimbolikus intézkedésként kihirdetnék - a világ több nagyvárosához hasonlóan - a klímavészhelyzetet. Ez nagyon világos politikai vállalás azzal kapcsolatosan, hogy Budapest új vezetősége nagyobb figyelmet fordít a klímaváltozás ügyére.

A szociális csomag részeként elkezdik előkészíteni

a 14 évesnél fiatalabbak ingyenes tömegközlekedését Budapesten,

és még idén 6-ról 7 évre emelik az ingyenesség felső korhatárát. Ingyenes közlekedést ajánlanak a regisztrált munkakeresőknek is - jelezte.

Karácsony Gergely elmondta: a Városliget és a Római-part ügyében tesznek azonnali lépéseket,

megtiltják a "rabszolgatörvény" alkalmazását a fővárosi cégeknél, és budapesti érdekegyeztető tanács létrehozását kezdeményezik.

Javaslatot tesznek egy ötletpályázat kiírására, hogy a Városháza most parkolónak használt területét parkká alakítsák.

Október 23-án megnyitják ezt a parkolót - ezzel is azt üzenve a polgároknak, hogy nyitott Városházát szeretnének -, és a rendszerváltást, valamint a harmadik köztársaságot ünneplő kulturális programsorozattal várják a fővárosiakat - jelentette be.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
toth-tibor.png

Meghalt egy 15 éves békési kézilabdázó

Tóth Tibor a Békési Férfi Kézilabda Club játékosa volt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 26.


hirdetés

Mély fájdalommal és megtört szívvel kaptuk a hírt, hogy 2020. február 26.-án Tóth Tibor fiatal játékosunk váratlanul elhunyt

- írja Facebook-oldalán a Békési Gérfi Kézilabda Club.

A csapat nem közöl pontosabb részleteket a fiatal fiú haláláról.

Mint írják:

„Tibi 2004.10.15.-én született, még csak 15 éves volt. Egy jókedvű, szorgalmas, jólelkű gyermek volt, aki óvodás kora óta húzta fel hétről hétre a békési mezt.”

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
borondbe-zarta-a-parjat-meghalt-a-ferfi.jpg

Bőröndbe zárva halt meg a férfi, mert a párja azt hitte, jó vicc, ha rácipzározza éjszakára

A floridai pár együtt italozott, és tragikus vége lett bulinak.
Fotó: Illusztráció/Pixabay - szmo.hu
2020. február 27.


hirdetés

Borzalmas halálesetről számolt be a Guardian című lap.

Egy floridai nőt a párja meggyilkolásával vádolnak.

A 42 éves Sarah Boone hétfőn délután hívta a 911-et, mert a barátja, Jorge Torres Jr. meghalt.

A nő azt mondta, hogy előző este együtt italoztak, és amikor bújócskát játszottak, a férfi úgy gondolta, hogy jó móka lesz, ha bebújik bőröndbe.

A nő állítása szerint,miután a férfi belemászott, ő becipzározta a bőröndöt, majd felment az emeletre és lefeküdt aludni. Reggel, miután már csak élettársa holttestét találta a táskában.

hirdetés

A rendőrség azonban a nő telefonján megtalált videó alapján másként rekonstruálta a történteket.

A férfi ugyanis megpróbált kiszabadulni a bőröndből, segítségért kiabált, és azt kiabálta, hogy nem kap levegőt.

A nő erre azt válaszolta, hogy ő is ugyanezt érzi, amikor a férfi hűtlenkedik.

A helyi hatóságok letartóztatták a gyilkossággal vádolt nőt.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
leves2.jpg

Ne vedd meg! Allergén összetevő miatt visszahívott egy levesport a Nébih

A termék csak a tejre érzékeny fogyasztóknál válthat ki allergiás reakciót.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 26.


hirdetés

A Nébih a honlapján közölte, hogy a „DEMAE RAMEN SPICY 100 g” (levespor) nevű terméket visszahívják.

Indoklásban azt írják, hogy tej összetevő kerülhetett a levesporba, melyet a termék jelölésén nem tüntettek fel.

A német hatóság a RASFF rendszeren keresztül értesítette a problémáról a Nébih-et, emellett a visszahívásról a Müller Drogéria Magyarország Bt. is tájékoztatta a hivatalt. A Nissin Foods GmbH az esetlegesen előforduló,

nem jelölt tej összetevő miatt visszahívja a terméket. A levesport a Müller üzletlánc hozta forgalomba, a termékvisszahívás honlapjukon elérhető. A terméket blokk nélkül is visszavásárolják.

A termék adatai:

hirdetés

Termék neve: „DEMAE RAMEN, Geschmacksrichtung SPICY” (levespor)

Márka: Nissin

Csomagolás: műanyag zacskó, 100 g-os kiszerelésben

Gyártó: Nissin Foods GmbH (Németország)

Tételszám/ MMI: L908594 / 2020.12 és L000623 / 2021.01

Magyar forgalmazó: Müller üzletek

RASFF referenciaszám: 2020.0890

A Nébih tájékoztatja a lakosságot, hogy

a termék csak a tejre érzékeny fogyasztóknál válthat ki allergiás reakciót, ezért esetükben a fogyasztása kerülendő. Azon fogyasztók számára, akik tejre nem érzékenyek, a termék fogyasztása nem jelent veszélyt.

Az allergénekről

Allergénnek nevezünk minden olyan anyagot, amely szervezetünkben túlérzékenységi, azaz allergiás reakciót válthat ki. Az allergiás reakció az immunrendszer nem megfelelő válasza, amelynek során valamely, a szervezetünkre egyébként veszélyt nem jelentő anyag ellen ellenanyagot termel. Az Európai Unióban jogszabály írja elő, hogy az élelmiszerek címkéjén fel kell tüntetni a leggyakrabban allergiát vagy intoleranciát okozó összetevőket, így a tejet is.

Címlapfotó: illusztráció, forrása: Pixabay

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
oldalara-borult-egy-mentoauto-budapesten.jpg

Felborult egy mentőautó Budapesten, a XX. kerületben

Egy ember megsérült.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 27.


hirdetés

Baleset történt Budapesten csütörtökön reggel.

Összeütközött egy gépkocsival és felborult egy mentőautó a XX. kerületben, a Nagysándor József utca és a Mártírok útja kereszteződésében.

A hírt a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján közölte.

A közleményben azt írták, hogy az első információk szerint egy ember megsérült.

A forgalmat rendőrök irányítják, a környéken torlódásra kell számítani.

hirdetés

Forrás és fotó: MTI.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!