hirdetés
karacsony-2.jpg

Karácsony Gergely felfüggesztette a kilakoltatásokat Budapesten

Azt szeretnék elérni, hogy legyen egy védőháló, és az emberek ne hagyják egymást hajléktalanná válni.
MTI, fotó: Kovács Tamás - szmo.hu
2019. október 18.


hirdetés

Felfüggesztette a kilakoltatásokat Budapesten a vasárnap megválasztott új főpolgármester.

Karácsony Gergely ezt a Facebook-oldalán jelentette be pénteken. Bejegyzésében emlékeztetett, hogy a kampányban meghirdetett "Budapest Alkotmányban" azt írták:

a lakhatást alapjognak tekintik, a városnak mindent meg kell tennie a mindenki számára elérhető, megfizethető lakhatás érdekében. "Fellépünk az elhelyezés nélküli kilakoltatások ellen"

- fogalmaztak akkor.

A megválasztott főpolgármester azt mondta, sokszor látták, hogy a Fidesz által vezetett önkormányzatok "gyakran igazságtalanul és indokolatlanul, esetenként jogszerűtlenül tettek embereket utcára". Erre tekintettel intézkedett a fővárosi önkormányzat által kezdeményezett összes kilakoltatási eljárás felfüggesztéséről és felülvizsgálatáról - közölte.

hirdetés

Azt írta: ez volt az első lépés.

Feladatuk a következő években az lesz, hogy a kerületi önkormányzatokkal közösen kialakítsanak egy olyan védőhálót, amely végre eleget tesz annak az erkölcsi alapvetésnek, hogy egy tisztességes városban az emberek nem hagyják egymást hajléktalanná válni

- tette hozzá Karácsony Gergely.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
megszolalt-dr-szlavik-laszlo-a-koronavirusrol.jpg

Megszólalt a magyar infektológus főorvos a koronavírusról

„Az a baj, hogy hiába magyarázom el, hogy a koronavírus csak alig veszélyesebb, mint az influenza” - mondta Dr. Szlávik János.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 27.


hirdetés

Koronavírus: pánikkeltés vagy reális a félelem?

Ezzel kapcsolatban adott interjút Dr. Szlávik János, a Dél-Pesti Centrum Kórház infektológus főorvosa.

Az Újpest Médiának a koronavírus terjedéséről és annak veszélyeiről nyilatkozott a főorvos.

"Általában ezek a légúti vírusok, ezek a járványok a meleg idővel elmúlnak, ahogyan az influenza is nyáron eltűnik. Ha feltételezem a koronavírusról, hogy el fog tűnni, akkor már nem sok ideje van. Úgyhogy elképzelhető, hogy megússza Európa a komolyabb járványt"

hirdetés

- mondta arra a kérdésre válaszolva, hogy heteken belül Magyarországon is megjelenhet-e a fertőzés.

Arra a kérdésre, hogy mennyire veszélyes a vírus a halálozási arány szempontjából, Dr. Szlávik János azt válaszolta:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
87985255_764242087439067_4037400319167037440_n-1.jpg

Koronavírus: nincs ok az otthoni készletek felhalmozására - mondta a kereskedelmi szövetség főtitkára

Ennek ellenére az emberek pánikszerűen vásárolnak a nagyobb üzletekben, és ürítik ki a boltok polcait.
Fotó: Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 27.


hirdetés

Mint megírtuk, a koronavírus-járvány veszélye miatt Magyarországon is aggódnak az emberek.

Legalábbis ez derült ki több kollégáink és olvasóink helyzetjelentéséből.

Kedden napközben még nem volt feltűnő, hogy néhányan elkezdtek készleteket felhalmozni és nagyobb bevásárlásokat tartani.

Szerdán azonban már egyre több helyről jelezték, hogy a nagy szupermarketekben és élelmiszerboltokban számos tartós fogyasztási cikk elfogyott, hiába töltik fel a polcokat áruval.

hirdetés

A liszt, rizs, konzervek, olaj, ecet, cukor, ásványvíz és hasonló hosszan tárolható élelmiszerből szűkös volt már délutánra a választék, de volt olyan hely, ahol már reggel elkapkodták ezeket az áruféleségeket.

Most az Országos Kereskedelmi Szövetség tett közzé közleményt ezzel kapcsolatban.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
vuhan_koronavirus-1000x593.png

Megvan az első olyan ember, aki kétszer is elkapta a koronavírust Kínán kívül

Egy japán idegenvezető gyógyult meg, majd kapta el újra a betegséget.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 27.


hirdetés

A 40 éves japán nő Oszakában dolgozott idegenvezetőként, buszos kirándulásokat vezetett, itt került kapcsolatba a járvány epicentrumából, Vuhanból érkező turistákkal - írja a Guardian. A betegséget először január 29-én mutatták ki nála, ám február 6-ára gyógyulttá nyilvánították, miután a tesztje negatív lett. Igaz, a nő köhögött még egy kicsit, de a teszt eredménye félreérthetetlenül azt mutatta, hogy már meggyógyult, így kiengedték a kórházból. A köhögése elmúlt, jól érezte magát, ám február 21-én ismét orvoshoz fordult, mivel erős mellkasi fájdalom kínozta, és torokgyulladása volt.

Két nappal később ismét pozitív lett a tesztje, azaz egy hónapon belül másodjára is elkapta a vírust.

Kínán belül már fordult elő hasonló helyzet, ám az országon kívül ez az első olyan eset, ahol a gyógyulást követően ismét elkapta valaki a koronavírust.

A lap megkérdezte Philip Tiernót, a New York-i Egyetem professzorát, aki azt nyilatkozta, hogy nem meglepő az eset:

"Ha egyszer valaki elkapja a vírust, akkor előfordulhat, hogy a szervezetben marad lappangó állapotban minimális tünetekkel. Amint azonban megtalálja az útját a tüdőbe, ismét súlyosbodhat a beteg állapota."

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
wizz-repulogep-illusztracio-001c.jpg

Koronavírus: a Wizz Air több olaszországi járatát törli március 10. és április 4. között

Ritkítják a járatokat az olasz nagyvárosok felé.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 27.


hirdetés

A Wizz Air több olaszországi járatát törölte március 10. és április 4. között - írja az Dehír.hu a légitársaságtól származó információkra hivatkozva.

Jelenleg nem lehet jegyet foglalni ebben az időben Rómába, Bolognába, Cataniába, Nápolyba, Milánóba és Bariba sem. Ezekre a napokra a foglalási oldal azt jelzi, hogy nincs járat.

Radó András, a Wizz Air kommunikációs menedzsere a Dehir.hu érdeklődésére közölte, nem szüntetnek meg járatokat, hanem a kereslet változása miatt töröltek egy-egy járatot. Debrecent ez egyelőre nem érinti, továbbra is heti kétszer lehet repülni Milánó és a cívisváros között.

Lapozz a friss közleményért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!