hirdetés

KAPCSOLAT

„Titkos kapcsolatból születtem, a nővérem pedig a biológiai apámmal jött össze”

Az igazi családi drámát viszont nem is ez okozta, hanem az, hogy az amerikai lány elmondta a nővérének a titkát.
Címkép: illuszráció (Pexels) - szmo.hu
2021. április 01.

hirdetés

Szappanoperába illő történetet mesélt saját családjáról egy 24 éves amerikai nő, aki a Reddit közösségi oldalon kért segítséget a problémájára.

"Egy titkos kapcsolatból születtem, miután anyám félrelépett. Szerencsére az apám megbocsájtott neki és megtartottak engem, sőt egész jó gyerekkorom volt. Nem igazán hasonlítok a családtagjaimra, és úgy nőttem fel, hogy mindig azt kérdezgettem, hogy én miért vagyok más, mint a többiek. Amikor 17 éves voltam, anyukám elvitt fagyizni, akkor mutatott be a biológiai apámnak. Azt mondta, hogy már elég idős vagyok ahhoz, hogy megtudjam az igazságot, de megígértette velem, hogy nem mondom ezt el a nővéremnek, és belém verte, hogy az igazi apám nem is akart engem és soha nem lesz része az életemnek. Nem fogok hazudni, ez így nagyon sok volt, de megtanultam lenyelni ezt és befogni a számat"

- mesélte.

A titkot éveken át rejtegette a nővére elől, de nemrég megtörtént az, amire senki sem számított: a testvére összejött az ő biológiai apjával, persze úgy, hogy nyilván nem tudta, hogy az a férfi korábban az anyja szeretője volt, és az ő viszonyukból született meg a húga.

"Megosztott a neten egy képet róla és az új barátjáról. Aki - legnagyobb megdöbbenésemre - a biológiai apám. Napokig agyaltam, hogy mit tegyek. Végül úgy döntöttem, hogy elmondom neki az igazat, és így is tettem. Nem viselte túl jól, de rám nem haragudott. Ki is dobta az apámat.

Most meg már azzal viccelődik, hogy ha lefeküdt az apámmal, akkor tulajdonképpen ő az anyám, ezért most már még inkább joga van főnökösködni felettem."

hirdetés

A lányok anyja viszont nagyon is mérges volt, amikor rájött, hogy a kisebbik lánya nem tartotta a szavát és elárulta a nővérének a nagy titkot.

"Anyám dühöngött. Szerinte olyan dolgot mondtam el, ami nem is az én titkom volt, és amit nem volt jogom senkinek elárulni. Azt mondta, a nővérem nem áll rokoni kapcsolatban a biológiai apámmal, ezért nem is számított, hogy ők randiztak, hiszen nem arról volt szó, hogy összeházasodnak, vagy ilyesmi. Két hónap telt el, és még mindig mérges rám. Folyton árulónak hív, és minden alkalmat kihasznál, hogy azt hangoztassa, mennyire megbízhatatlan vagyok, és semmilyen privát vagy fontos dolgot nem lehet velem megosztani."




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KAPCSOLAT

Saját 60 éves apósához ment hozzá egy 31 éves amerikai nő, miután tönkrement a házassága

Erica exférjét cseppet sem zavarja, hogy a nő a nevelőapjával találta meg a boldogságot.
Fotó: Internet Refresh/YouTube - szmo.hu
2021. április 21.

hirdetés

Saját férjének 60 éves nevelőapjához ment feleségül egy 31 éves nő, miután a házassága tönkrement - írja a Daily Mail. A Kentucky állambeli Erica Quiggle apósával, Jeffel vigasztalódott, miután Justin Towell, Jeff nevelt fia elhagyta.

Erica és kilencéves kisfiának apja, a gyári munkás Justin kapcsolata még 2011-ben romlott meg. A mérnökként dolgozó Jeff ekkor karolta fel a nőt, aki nem sokára rádöbbent, hogy többet érez a hálánál a férfi iránt.

Mivel nem akart senkit megbántani, ekkor még próbált szembeszállni az érzelmeivel. 2017-re azonban mindkettejük házassága véget ért, és apósa bevallotta, ő is hasonlóan érez. Azóta alkotnak egy párt, és nem zavarja őket a 29 éves korkülönbség sem.

Jeff és Erica még 2018 augusztusában házasodott össze, azóta babát is vállaltak: közös kislányuk, Brexlee idén már kétéves.

“Botrányosan hangzik, de nem tudtuk letagadni, hogy szeretjük egymást. A kapcsolatunk a körülményeink ellenére is tökéletes. Jeff az, akinek fiatal a lelke, míg az enyém inkább idősebb. Nevet, amikor ezt mondom, de minden jól alakult - és Justin volt a legmegértőbb!”

- árulta el Erica, aki annak idején mindössze 19 évesen találkozott exférjével.

hirdetés

“Randizgattunk, és valamiért úgy tűnt, a házasság a helyes döntés. A családom és az övé is egyetértett, hogy nagyszerűek lennénk egymás mellé” - meséli.

Sajnos Erica és Justin közt nem igazán működött a kémia, és még fiuk 2012-es születése sem volt elegendő ahhoz, hogy összetartsa őket. Amikor a nő állást kapott egy nagy sminkes cégnél, utazásra és kalandra vágyott, míg Justin szívesebben üldögélt otthon. Ahogy Erica ambíciói nőttek, úgy vált egyre egyértelműbbé a kettejük közti különbség.

“Egy kisvárosban az emberek nem igazán mernek nagyot álmodni. Nem arról volt szó, hogy ezt ellenezte volna, de nem igazán értette meg. Nem tudtunk kapcsolódni” - mondja az anyuka, aki mindig is szerette a vintage ruhákat, és a helyi modellversenyeken pózolni bennük. Apósa, Jeff egy ilyen esemény szervezője volt, így a közös érdeklődés mentén ismerték meg jobban egymást. Hamar bizalmas viszonyba kerültek, így a nő házassági problémáit is megosztotta Jeffel. 2015 végére aztán Erica házassága végleg zátonyra futott, majd véget ért.

Nem sokára Jeff és Justin nevelőanyja is elváltak. A férfi ekkor megvallotta, hogy érez menye iránt.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KAPCSOLAT

Órákig tartó orgazmus miatt került kórházba egy amerikai nő

Csak egy kis reggeli összebújásnak indult, hónapokig tartó kálvária lett az amerikai házaspár szeretkezéséből.
képünk illusztráció, fotó: Pixabay/Victoria_Borodinova - szmo.hu
2021. április 23.

hirdetés

Négyórás orgazmust élt át egy amerikai feleség, miután egyik reggel szeretkezett a férjével, írja a Szexvészhelyzetek című dokumentumfilm-sorozat alapján a Daily Star.

Liz azt mondja, hogy a soha véget nem érő gyönyör 240 perce egyszerre volt "fizikailag, érzelmileg és mentálisan megterhelő".

Akkor estek igazán pánikba, amikor az aktus után láthatóan nem akart csillapodni a nő orgazmusa. Másfél órával később Liz ugrálni kezdett, hátha a mozgástól csillapodik az orgazmus, majd egy pohár vörösborral próbálkozott, később pedig antihisztamint vett be. Miután semmi sem segített, a nő felhívta a főnökét, és azt mondta neki, hogy nem megy dolgozni, mert nem érzi jól magát. Ezután rögtön a kórházba vitte a férje.

Az orvosok jobb ötlet híján váliumot írtak fel Liznek, ám végül az orgazmus négy órával a kezdete után magától elmúlt. A végtelen orgazmust átélő nő azt hitte, hogy a szünet csak ideiglenes, és hamarosan visszatér a gyönyör, de nem így történt. Egy darabig.

Ám hosszú távon a probléma nem oldódott meg:

hirdetés
Liz azóta is a semmiből érkező orgazmusokat él át néha. Éppen ezért naponta gyógyszert szed, hogy megelőzze váratlan kielégüléseit, amik tetszőleges időpontban, olykor akár nyilvános helyen is rátörnek.

Elmondása szerint olyan hétköznapi tevékenységek közben lesz hirtelen orgazmusa, mint a kutyasétáltatás vagy a tévénézés. A rekord eddig az volt, amikor egy nap alatt 12 alkalommal élvezett el.

A megoldás egyelőre csak a gyógyszer, ami valamennyire kordában tartja az állandó gyönyört. Liz már annak is örül, hogy a kezdeti nonstop orgazmusból előbb napi egy, majd kétnaponta egy, végül hetente és havonta egy-egy orgazmus maradt csak hátra.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KAPCSOLAT

Egy nappal az esküvő után tudta meg egy nő, hogy 8 hónapja mással van viszonya a férjének

A férfi először még tagadta a megcsalást, aztán előkerültek a kínos bizonyítékok is.
Fotó: Northfoto/Aubry Lyn/SWNS - szmo.hu
2021. április 20.

hirdetés

Még csak egy napja ment feleségül Aubry Lyn Justin Unfredhez, amikor egy névtelen üzenetből megtudta, hogy újdonsült férjének 8 hónapja egy másik nővel van viszonya, írja a Mirror. A 41 éves Aubry a Facebookon kapott üzenetet egy ismeretlen nőtől, aki azt állította, hogy Justin a lányával csalja hónapok óta az órákkal korábban az oltár elé álló feleséget.

Aubry kezdetben nem hitt az idegennek, ezért bizonyítékot kért a titkos kapcsolatról. Válaszul néhány meglehetősen intim beszélgetésről készült képernyőfelvételt küldött neki az állítólagos édesanya. Aubry végül szembesítette a 35 éves Justint a vádakkal, aki elismerte, hogy még az esküvőjük napján is váltott üzenetet a másik nővel.

A házaspár azóta is együtt él, de Aubry azonnal a házasság érvénytelenítést kezdeményezte. A megcsalt nő azt mondja, hogy szinte teljesen megsemmisült, amikor kiderült a titkos viszony. A férfi azóta többször is bocsánatot kért, de Aubry szerint elképzelhetetlen, hogy túl tudjanak lépni ezen az ügyön.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Itt az eddigi legpontosabb kutatás arról, mennyi ideig tart átlagosan a szex

500 pár adatait vizsgálták négy héten keresztül.
Címkép: Illusztráció, Pixabay - szmo.hu
2021. április 28.

hirdetés

Brendan Zietsch, a Queenslandi Egyetem pszichológusa járta körbe a sokakat foglalkoztató kérdést: átlagosan mennyi ideig tart a szex, írja a 24.hu a The Conversation cikke alapján.

A kutató kiemeli: a közösülésbe az előjáték is beletartozhat, de ezúttal kifejezetten az intravaginális ejakuláció, a pénisz hüvelybe helyezésétől a magömlésig bekövetkezett idő érdekelte.

Az eddigi legpontosabb tanulmányban 500 pár adatait vizsgálták négy héten keresztül. A résztvevők a közösülés kezdetekor el kellett indítaniuk egy órát, majd a magömlésnél megállítaniuk. Kérdés, hogy ez mennyire biztosít megfelelő környezetet a valós adatok méréséhez, de idáig ez a legátfoobb kutatás, ami született – érvel a cikkében Zietsch.

A vizsgált adatok nagy különbségeket mutattak: volt olyan pár, akiknek a négyhetes átlaga 33 másodperc volt, és olyan is, akiknek átlagosa 44 percig tartott az együttlét.

Az összes párt figyelembe véve a medián középérték 5,4 perc volt.

A vizsgálatból kiderült az is, hogy az óvszer használata, illetve a körülmetéltség látszólag nem növeli a közösülés időtartamát. Országok között sem jöttek ki jelentős különbségek a szex átlagos hosszát illetően, érdekes eredmény viszont, hogy úgy tűnik, minél idősebb egy pár, annál rövidebb a szex.

hirdetés

A kutató szerint érdekes kérdés, hogy miért tart ennyi ideig az együttlét, ha a biológiai funkciója csupán a reprodukció, a megtermékenyítés. Zietsch szerint egy lehetséges válasz, hogy a pénisz mozgása közben valamilyen mértékben meg is tisztítja a hüvelyt mások potenciális spermáitól, ezzel elősegítve, hogy az ő génjei öröklődjenek. Ez magyarázhatja azt is szerinte, hogy a magömlés után kellemetlen sokaknak a szex folytatása, ilyenkor ugyanis a férfi már a saját spermáját "veszélyezteti".


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: