KAPCSOLAT

Rácáfoltak a kétkedőkre: két nappal az első találkozásuk után jegyezték el egymást, már 11 éve együtt vannak

A nyári szerelemből tartós kapcsolat, majd háromgyerekes család lett. A feleség szerint sorsszerű volt a találkozásuk.

Link másolása

Mindössze két napja ismerte egymást egy férfi és egy nő, amikor eljegyezték egymást - ennek már 11 éve, azóta már családot is alapítottak.

Shari Thorpe a barátnőjével nyaralt 2011-ben a Kanári-szigeteken, amikor megpillantotta későbbi férjét egy medence mellett.

"Emlékszem, hogy mondtam a barátnőmnek, tegye fel a napszemüvegét és sunyiban tartsa szemmel őt. Rögtön feltűnt, hogy milyen jóképű férfi. Kiderült, hogy Ryan is észrevett engem, és azt mondta a barátjának, hogy én vagyok az a lány, akit feleségül fog venni"

- mesélte a 33 éves nő.

Az akkor 22 éves fiatalok végül egy karaoke bárban kezdtek el beszélgetni, rögtön egymásba is szerettek. Ryan annyira biztos volt az érzéseiben, hogy két nappal a megismerkedésük után meg is kérte Shari kezét. A lány először azt hitte, a fiú csak viccel, amikor letérdelt elé egy gyűrűvel, de aztán úgy döntött, ad egy esélyt maguknak.

Még a családjuk és a barátaik sem gondolták, hogy ebből tartós kapcsolat lesz, de rácáfoltak minden kétkedőre, ugyanis azóta is együtt vannak. Egy évvel az első találkozásuk után gyerekük született, 2015-ben pedig össze is házasodtak. Már három fiuk van: a 9 éves Cayden, a 6 éves Curtis és az egyéves Cilian.

Shari számára még mindig hihetetlen, hogy idáig jutottak. A sors kezének tartja, hogy megismerte Ryant, hiszen nem volt tervezett a 2011-es nyaralása. Csak azért ment el a Kanári-szigetekre a barátnőjével, mert az utolsó pillanatban kiderült, hogy a lány párja mégsem tud elmenni. Shari viszont nem gondolta, hogy nemcsak szuper élményeket fog szerezni, hanem egy férjet is.

Szerelmük annak ellenére is kitartott, hogy a nyaralás után távkapcsolatban éltek, mivel Shari akkoriban az Anglia északkeleti részén fekvő Newcastle upon Tyne városban élt, Ryan pedig több mint 480 kilométerre, a Londontól délnyugatra található Odihamben.

Alig fél év járás után a lány úgy döntött, a vőlegényéhez költözik, amivel az egész családját megdöbbentette, de helyesnek érezte a döntését. 2012 februárjában kiderült, hogy első közös gyereküket várják, amitől szintén nem ijedtek meg, hiszen bár fiatalok voltak, már szerettek volna családot.

Az egyéves évfordulójuk alkalmából visszatértek a Kanári-szigetekre, ahol megismerkedtek. Az ominózus karaoke bárban még akkor is megismerték őket, ami nagyon jól esett a párnak. Három évvel később az esküvőjükön is visszaköszönt az első találkozásuk emléke: Ryan azt a dalt adta elő, amit a 2011-es nyaraláson énekelt neki a karaoke bárban. A pár számára olyan fontos lett az a hely, hogy egyszer a három gyerekükkel is szeretnének visszamenni oda.

"A családunk és a barátaink szkeptikusak voltak, miután ilyen gyorsan eljegyeztük egymást, de amint láttak minket együtt, és amikor Caydennel családdá váltunk, már láthatták, hogy mi tökéletesek vagyunk együtt. Mindketten olyan emberek vagyunk, akik mernek kockáztatni, és nagyon örülök, hogy így tettünk akkor. Most, 11 évvel később még mindig jók vagyunk együtt"

- mondja a feleség.

Forrás: The Sun

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KAPCSOLAT
Így vallotta be Alföldi Róbert, hogy a férfiakhoz vonzódik
A színész-rendező tíz éve coming outolt. Nem ő volt akkoriban az egyetlen hazai sztár, aki bevallotta másságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. március 19.


Link másolása

Tíz évvel ezelőtt beszélt először nyíltan melegségéről Alföldi Róbert, írja az rtl.hu.

„Melegként lemenni az edzőterembe, az megint egy plusz szorongás”

– mondta 2014 márciusában a színész-rendező, aki fél évvel korábban Csáki Judit Alföldi színháza – Öt nemzeti év című könyvében törte meg először a csendet. Alföldi akkor a Nyitottak vagyunk kampányhoz csatlakozott, amiben az elfogadásra hívták fel az emberek figyelmét.

Nem ő volt az egyetlen, aki akkoriban felvállalta szexualitását. Kulka János mellett Gallusz Niki is őszintén beszélt boldogságáról a Fókusznak:

„Mitől érzi egy nő magát igazán nőnek? Én ettől, hogy számításba vagyok véve, és úgy, hogy tudom, követi a gondolataimat. Velem van. És ettől érzem magamat úgy, mint egy hagyományos kapcsolatban” – mondta a színésznő.

A hírességek tíz évvel ezelőtti coming outjait ebben a videóban lehet megnézni:

Kvíz ajánló: Mennyire emlékszel Szécsi Pál dalaira?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KAPCSOLAT
A Rovatból
Ezért nem szabad háromnál többször kitörölni a fenekünket – hallgass a szakértőre!
Fontos kérdésre kaptunk választ egy Tiktokon posztoló fizioterapeutától.
K. A., fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. március 25.


Link másolása

Fontos kérdésre adott választ egy Tiktokra posztoló fizioterapeuta. A George néven futó szakértő ugyanis arról beszélt egy videóban, hogy hányszor érdemes kitörölni a fenekünket kakilás után.

A válasz az, hogy legfeljebb háromszor, mivel a túlzásba vitt törölgetés aranyeret okozhat.

„Amikor kettőnél vagy háromnál többször törlöd meg, azt székletkenésnek hívják. Lényegében arról van szó, amikor túl sok széklet marad a végbélnyílás bejáratánál még azután is, hogy befejezted a kakilást”

- fejtette ki George.

Szerinte az egyik technika, amivel csökkenthetjük a törlések számát az, hogy vízesésszerűen összeszorítjuk a medencefenekünket.

„Tehát kezdd azzal, hogy 20 százalékkal, majd 50 százalékkal, 80 százalékkal és 100 százalékkal összenyomod a végbélnyílást, így a kakilás végére ez négyszer is megtörténik. Ez segíthet lezárni a végbélnyílás záróizmát – ha kis székletdarabok lógnak ki a bejáraton, az általában a külső záróizom gyengeségéből adódik.”

Ha pedig ez sem működik, akkor George szerint érdemes orvoshoz fordulni.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KAPCSOLAT
A Rovatból
Anyaszült meztelenül edz egy olasz pár, mert szerintük így sokkal egészségesebb
Te kipróbálnád? Tudományosan nem igazolt az állítás, de az olasz influenszerpár esküszik a módszerre.

Link másolása

A Blikk oszlatta el kétségeinket afelől, hogy igaz-e a hír, miszerint a 31 éves Bella Mantovani és férje, a 34 éves Vagner O Fera, olasz influenszerek (ki nem hallott róluk?), kitalálták, hogy meztelenül edzenek. Azt mondják, az egészséges, és több kilót is képesek leadni.

Hogy mondandójuknak nyomatékot adjanak, fotósorozattal is előrukkoltak.

Az, hogy valóban egészségesebb és hatásosabb-e a meztelen edzés, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy Bella és Vagner jól keres a fotósorozattal, és saját állításuk szerint rengeteg előnye van a meztelen edzésnek. „Így több kalóriát égetünk el” – állítják, bár meggyőző bizonyíték egyelőre nincs a dologra. Bella azt mondja, ő már négy kilót dobott le ezzel a módszerrel. Hozzáteszik azt is, a ruházat hiánya által biztosított szabadság növeli a motivációt, de a testet is intenzívebb munkára ösztönzi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KAPCSOLAT
Megvető pillantásokat kap mellmérete miatt az édesanya – állítja, hogy hátrány is éri, amiért nem hord melltartót
Melltartó nélkül hordja azokat, ezért is jár a rosszallás. Mérete miatt kényelmetlen lenne neki a melltartó.

Link másolása

A kanadai Torontóból származó Lyla King gyermekei iskolájának környékén sok kellemetlen élményben részesül azért, mert nem képes melltartóban hordani minden képzeletet felülmúló melleit. A 27 éves nő szerint

gyakran kap megvető pillantásokat más szülőktől és tanároktól is.

Ezektől olyan érzése támad, mintha a többi anya féltékeny lenne rá, esetleg attól tartanának, hogy el akarja csábítani a férjeiket. A Daily Mailnek ezt mondta erről: „Nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem a partnereik után vágyom. Ha ennyire zavarom őket, rejtsék el a férjüket. Ha annyira bántja őket, hogy nem viselek melltartót, az az ő problémájuk, nem az enyém."

Hosszasan beszélt arról, mennyi problémát okozott neki, hogy elfogadja különleges méreteit. „Hetedikes koromban az év végére A-kosrából nagy C-be kerültem. Gyerekként ez volt az utolsó dolog, amit akartam. Boldogabb lettem volna, ha kicsik maradnak.

Az emberek mindig zaklattak, mert azt hitték, hogy kitömöm a melltartómat, főleg a lányok."

Így folytatta: „Kilencedik osztályban középiskolába járva E-kosaras lett a méretem. Nem tudtam olyan melltartót vagy ruhát viselni, amilyet szerettem volna. Ráadásul a melltartók is nagyon drágák voltak. nehezen találtam divatos ruhákat, amelyek jól illeszkedtek az alkatomhoz. Tinédzser lányként kicsi volt a derekam, de nagyobb mellkassal nagyobb méretet kellett vennem. Nagyot vagy extra nagyot vettem. Ez ártott az önbecsülésemnek."

Lyla elmagyarázta: „Az évek során, ahogy a melleim nagyobbak lettek, olyan tüneteket kezdtem kapni, amelyek kényelmetlenebbé tettek. Fiatalabb koromban fontolgattam a kisebbítést. 18 éves koromban elmentem egy plasztikai sebészhez. Nyolc-tizenkét kilót kellett leadnom, hogy megcsinálhassa. Megtettem, de soha nem mentem vissza, mert a műtét gondolata megrémisztett."

Az elmúlt néhány évben Lyla megtanulta szeretni magát olyannak, amilyen. Most pénzt keres a OnlyFans-en keresztül, és boldog kapcsolatban él.

„A párom támogatja azt, amit csinálok, nagy rajongója a melleimnek" – zárta le.


Link másolása
KÖVESS MINKET: