HÍREK
A Rovatból

Putyin kirúgta az egyik tábornokát a harkivi összeomlás miatt

Az ukrajnai fordulat egyik felelőse az alig több mint két hete kinevezett parancsnok lehet az orosz elnök szemében.
Fotó: MTI/AP/TASZSZ - szmo.hu
2022. szeptember 13.



Mindössze 16 nappal a kinevezése után Vlagyimir Putyin kirúgta az egyik tábornokát, írja az Independent.

Roman Berdnyikov altábornagynak az ukrán hadsereg harkivi ellentámadásának sikere és az oroszok összeomlása miatt kellett távoznia.

Berdnyikovot még augusztus 26-án nevezték ki az orosz hadsereg Nyugati Katonai Körzetének parancsnoki posztjára. Alig több mint két héttel később azonban felmentették, miután a vezetése alá tartozó csapatok csalódást keltő vereségeket szenvedtek Harkiv térségében. Az ukrán védelmi minisztérium értesülései szerint helyét Alekszandr Lapin altábornagy veszi át. Moszkva hivatalosan még nem erősítette meg a változásokat.

Az elmúlt napokban jelentős sikereket ért el az ukrán hadsereg, miután ellentámadást indított az elfoglalt területeken állomásozó oroszokkal szemben. Volodomir Zelenszkij ukrán elnök kedd reggeli beszédében azt monda, hogy több ezer négyzetkilométernyi területet szereztek vissza az oroszoktól a hónap eleje óta.

A harkivi ellentámadás sikerét követően az orosz hadsereg Ukrajna több pontját támadta. Egyes területeken emiatt akadozik vagy teljesen megszűnt a vízellátás és az áramszolgáltatás.

Zelenszkij szerint szó sincs katonai létesítmények elleni akciókról, szerinte az oroszok egyszerűen a civileknek akarnak ártani.

Hasonlóképp vélekedik az oroszok bosszújáról Bridget Brink. Az Egyesült Államok ukrajnai nagykövete a Twitteren azt írta, hogy

a katonai akciók célja a kritikus polgári infrastruktúra megsemmisítése lehet válaszul az ukránok sikeres ellentámadásaira.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Blikk: ByeAlex 20 adagnyi kokaint adott át a rendőröknek
Az énekes mellett a zenekar több tagjánál is házkutatást tartottak. Két tagot szintén kábítószer birtoklással gyanúsítják.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. november 14.



Mint azt mi is megírtuk: szerdán házkutatást tartottak a rendőrök ByeAlexnél, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Az énekes később egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála. „Nem én vagyok az Escobar semmilyen szinten, velem a rendőrség nem nagyon nyert semmit” - tette hozzá.

A Blikk most arról ír, hogy információik szerint

ByeAlex önként 5 gramm kokaint adott át a nyomozóknak, amely a szakértők szerint mintegy húsz adagra elegendő mennyiség.

A lap azt is hozzátette: az általuk megkérdezett szakértők szerint 1 gramm piaci ára 35 ezer forint.

Ugyanakkor nemcsak őt, de zenekara két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják. A Blikk szerint eljárás alá vonták az együttes 45 éves „mindenesét”, Sz. Zoltánt is, aki beismerte, hogy saját fogyasztásra, barátainak ingyen, illetve értékesítésre is szerzett be kábítószert. A nyomozók gyanúja szerint egy 63 éves olasz férfi, a szórakoztatóiparban komoly érdekeltségekkel rendelkező R. Antonio is érintett az ügyben; nála 4 millió forintnyi valutát és 50 millió forint értékű luxuskarórákat foglaltak le.

Tran Dániel ügyvéd a Blikknek azt mondta, a birtoklást a törvény szabadságvesztéssel bünteti, de ha ez az első eset, csekély mennyiségről van szó, és a gyanúsított együttműködik, elterelésre küldhetik. Sikeres elterelés esetén a büntetőeljárást megszüntetik, és az illető erkölcsi bizonyítványa tiszta marad.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Fordulat a Humanistáknál: csak papíron indítanak jelölteket, akik egyéniben a Tiszára kérik a szavazatokat
Cseh Katalin és Barabás Richárd ezzel a trükkel kerülné meg a választási törvényt. Így a listás szavazatokért versenyezhetnek, miközben szerintük nem gyengítik Magyar Péter jelöltjeit.


Közös videóban beszélt terveiről Cseh Katalin és Barabás Richárd, akik nemrég bejelentették, hogy új pártot alapítanak. A bejelentés hatalmas visszhangot váltott ki, sokan azzal vádolják őket, hogy a párt indításával akadályozzák a Fidesz leváltását.

Megismételték, hogy csak listán számítanak a kormányváltást akarók szavazataira, egyéniben nem. Ennek viszont van egy technikai akadálya, országos listát ugyanis csak az a párt állíthat, amely legalább 71 egyéni választókerületben képes jelöltet indítani.

Barabás Richárd szerint a jogszabályi feltételt teljesítik, de a Humanisták jelöltjei arra fogják buzdítani a választókat, hogy az egyéni választókerületekben ne rájuk, hanem a Tisza Párt indulóira adják a voksukat.

„Megfelelünk a jogszabályoknak, kiállítjuk a jelölteket, majd ezek az emberek elmennek, és szépen elmondják, hogy Magyar Péter jelöltjére kell szavazni. Papíron lesznek csak jelöltek”

– részletezte a tervet, hozzátéve, bízik a választók bölcsességében.

Barabás Richárd azt is elmondta, hogy szerinte a momentumosok mai vezetői kizárják azokat, akik liberális politikai alternatívát kívánnak nyújtani a választáson, és inkább a Tiszának kampányolnak.

„Szerintem azt gondolják, hogy tiszás bársonyszékek lesznek ebből, de kétlem, hogy ez így lesz”

– tette hozzá.

Cseh Katalin pedig arra a vádra reagált, miszerint a Fidesz áll mögöttük. A politikus felidézte, hogy a kormánysajtó korábban azt állította róla, hogy egy botmixeres tömeggyilkos, és drogosnak nevezték az esküvői fotói miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
VSquare: Megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon Hilarion metropolita, mégis gyorsított eljárásban kapott magyar állampolgárságot
A lap szerint az Alkotmányvédelmi Hivatal jelezte a kormánynak, hogy az orosz ortodox egyházi vezető FSZB-s kapcsolatai miatt kockázatot jelent, a figyelmeztetést azonban figyelmen kívül hagyták.


Bár a magyar elhárítás nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva nem javasolta, Hilarion metropolita mégis gyorsított eljárásban kapott magyar állampolgárságot 2022-ben - írja a VSquare magyar és cseh forrásokra hivatkozva.

A lap úgy tudja:

a nemzetbiztonsági átvilágításokat végző az Alkotmányvédelmi Hivatal jelezte a kormánynak, hogy az orosz ortodox egyházi vezető FSZB-s kapcsolatai miatt kockázatot jelent, a figyelmeztetést azonban figyelmen kívül hagyták.

Hilarion végül gyorsított eljárásban kaptam meg a magyar állampolgárságot, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közbenjárásával történt. Röviddel ezután pedig Hilarion édesanyja is magyar állampolgár lett családegyesítés jogcímen.

Gulyás Gergely a Kormányinfón annyit közölt, hogy a metropolitának is át kellett esnie a nemzetbiztonsági átvilágításon, de arról nem beszélt, hogy az milyen eredménnyel zárult.

A Hilarionnal kapcsolatos gyanút egy nemrég nyilvánosságra került videó is erősíti, amelyen Hilarion egy pisztollyal lő egy lőtéren. Oknyomozók szerint a helyszín az orosz titkosszolgálat, az FSZB moszkvai, lubjankai székháza alatt található, a fegyver pedig rendszeresített szolgálati fegyver az orosz hadseregnél és a titkosszolgálatnál is.

Hilarion tagadja a vádakat.

„Soha nem dolgoztam egyetlen titkosszolgálatnak sem...Soha nem kaptam feladatot vagy megkeresést a részükről”

– mondta a BBC-nek adott interjúban, hozzátéve: „Az egyházi szolgálat nem egyeztethető össze a titkosszolgálati munkával. Ez két egészen különböző lojalitást kíván.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szankciómentesség: „Aki fölül van, annak a szava számít” – Orbán Viktor reagált az amerikai külügyminiszter állításaira
Marco Rubio csütörtökön arról beszélt, hogy Magyarország egy évre kapott mentességet az orosz olaj- és gázimporttal kapcsolatos amerikai szankciók alól. A magyar kormány ezzel szemben továbbra is mást állít.


Az múlt heti washingtoni amerikai-magyar találkozó témájával kezdődött Orbán Viktor szokásos péntek reggeli interjúja a Kossuth Rádióban. A műsorvezető rögtön arról kérdezte a miniszterelnököt, hogyan fér össze az a két állítás, hogy az energetikai szankciókról szóló mentesség az amerikai külügyminiszter szerint egy évre szól, a magyar kormány állítása szerint viszont időkorlát nélküli.

„Aki fölül van, annak a szava számít. Az elnök van fölül. Azzal kell számolni, hogy amíg Donald Trump-nak hívják az Egyesült Államok elnökét, és nemzeti kormány van Magyarországon - legyünk szerények, mert nem rólam van szó végülis... - addig a rezsicsökkentés él. Ha bármelyik eleme ennek megváltozik, új helyzet van, akkor a rezsicsökkentésnek nuku...Tehát ez egy személyfüggő megállapodás, ami mögött két vezető személyes megállapodása van. A bürokraták meg leírnak, amit leírnak, de annak nincs semmi jelentősége”

- fogalmazott válaszában Orbán.

Mint azt mi is megírtuk: Marco Rubio amerikai külügyminiszter csütörtökön egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy Magyarország egy évre kapott mentességet az orosz olaj- és gázimporttal kapcsolatos amerikai szankciók alól. A magyar kormány viszont eddig időkorlát nélküli mentességről beszélt, Gulyás Gergely még a csütörtöki kormányinfón is ezt állította.

Az amerikai külügyminiszter szavaira Szijjártó Péter is reagált. A magyar külügyminiszter továbbra is mást állított, mint Rubio.


Link másolása
KÖVESS MINKET: