KAPCSOLAT

Miért randiznak a férfiak náluk idősebb nőkkel?

Emmanuel és Brigitte Macron, Shakira és Gerard Piquet, Demi Mooore és Ashton Kutcher - csak néhány példa a közéletből olyan párokra, ahol jelentős a korkülönbség a nő javára. De miért vállt ki sokakból rosszallást egy ilyen kapcsolat?

Link másolása

Gyakran szembesülhetnek környezetük rosszallásával azok a párok, akik közt nagy a korkülönbség. Ez talán még inkább igaz azokban az esetekben, amikor nem a férfi, hanem a nő az idősebb egy párkapcsolatban.

Pedig a közéletből is számos példát találtunk erre. Emmanuel Macron francia köztársasági elnök (címlapképünkön) például 24 évvel fiatalabb a feleségénél, Brigittenél, aki korábban a tanára volt. Demi Moore 41 éves volt, amikor 2003-ban összejött az akkor 26 éves Ashton Kutcherel, akivel aztán évekig voltak együtt. Shakira pedig tíz évvel volt idősebb Gerard Piquetnél - igaz ők éppen most vannak túl egy igen zajosra sikerült szakításon.

A közéletből vett példákon kívül azonban a „hétköznapi emberek” körében is könnyen találni olyan párokat, akiknél jelentős a korkülönbség.

A Sassy.hu cikkében idézi Gloria Cowan 1984-es kutatását, ami szerint

a tinédzserek és a felnőttek kisebb valószínűséggel tartották sikeresnek az olyan kapcsolatokat, amelyekben a nő idősebb 18 évvel, mint azokat, amelyekben nincsen korkülönbség.

Abban az esetben azonban, ha korkülönbség kisebb volt a nő javára, azt a megkérdezettek kevésbé találták rossznak. A 7 év korkülönbség már nem váltott ki olyan negatív reakciókat.

Brian Collisson és Luciana Ponce De Leon 2018-as tanulmánya pedig arra mutatott rá, hogy az evolúciós elmélet szerint a fiatalabb nőknek a reproduktivitás és az erőforrások maximalizálása érdekében a náluk valamivel idősebb férfiakat kellene preferálniuk, és fordítva.

A nagyobb korkülönbséggel járó atipikus kapcsolatok azonban - főleg, ahol a nő az idősebb - sértik ezeket a kialakult párválasztási preferenciákat.

Talán ez lehet az oka, hogy sokakban rosszallást vált ki egy-egy ilyen kapcsolat. Persze ebből adódik a kérdés is: miért randiznak akkor a férfiak náluk idősebb nőkkel?

Korábban a Today.com egy hosszabb cikket szentelt ennek a témának. Az általuk megkérdezett férfiak több indokot megosztottak, amiért idősebb nőket választottak Ezek között volt például, hogy az idősebb nők nagyszerű partnerek, magabiztosak, okosak, jó beszélgetőpartnerek, és nem csak a családalapításra koncentrálnak.

Egyesek azt is elmondták, hogy

egy náluk idősebb nő figyelme növelte a saját önbizalmukat és önbecsülésüket, másoknak pedig az idősebb nők élettapasztalata imponált, illetve az, hogy érzelmileg stabilabbak, reálisabbak, őszinték és eltérő nézőpontokat is meg tudnak mutatni.

Az egyik férfi azt is elárulta a Today-nek, hogy a nála csak 5 évvel idősebb nővel nem találta meg azt az érzelmi mélységet, amit keresett. Ő a 10 évvel is idősebb nők társaságét kereste, mert szerinte ők magabiztosabbak, és mellettük jobban tud fejlődni a személyisége.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KAPCSOLAT
A Rovatból
„Több mint 720 emberrel feküdtem le a 18 évvel ezelőtti válásom óta, szeretem a jó szexet”
Heti 3-5 új emberrel bújt ágyba a brazil nagyi. Az utóbbi három évben kicsit lassult a tempó, mert összejött valakivel.

Link másolása

Több száz egyéjszakás kalandja volt egy Londonban élő brazil nagymamának a válása óta, írja a Daily Star. A biszexuális Andréa Sunshine úgy számolja, hogy az azóta eltelt 18 év alatt összesen 720 férfi és női szexpartnere lehetett.

Az 54 éves influenszer nehezen tartja észben a számokat, de úgy saccolja, hogy heti átlagban 3-5 emberrel randizott, mióta szingli lett. Némileg lassult a tempó az utóbbi három évben, mert a fitt nagyi azóta nyitott kapcsolatban él, ahol a szex is kielégítő számára.

Andréa elmondása szerint az olyan partnereket kedveli, akik dominálni tudják őt. Szereti, ha egyszerűen a falhoz préselik, a nyakát harapdálják és a szexben átveszik az irányítást. De a leginkább azok tudják levenni a lábáról, akik kiválóan csókolóznak.

A brazil nő nemrég azzal került a hírekbe, hogy az OnlyFans-en tervezett pornós karriert. Ehhez pedig az interneten keresett állandó partnert maga mellé:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KAPCSOLAT
Öt jel, ami arra utal, hogy a kapcsolatod a végéhez közeledik
Érdemes időben felfigyelni az intő jelekre és megelőzni a bajt.
Sassy.hu, Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay - szmo.hu
2023. április 22.


Link másolása

Vannak olyan jelek, amelyek már akár évekkel korábban jelzék, hogy a kapcsolat nem tart örrökké, és szakítás lesz a vége. Érdemes tahát figyelni és időben reagálni rájuk.

A viták

Az egyik figyelmeztető jel a viták és az ezekre való reagálás. Ha nem tudod a partnered szemével nézni a dolgokat, az súlyosbíthat néhány kapcsolati problémát, melyek csak még inkább kiéleződnek a viták során.

Ha egy vita állóháborúvá válik, a 30 perces szabályt alkalmazd: hagyjátok félbe a beszélgetést, és 30 perccel később folytassátok. Addigra mindenki lehiggad, és sokkal nagyobb esély lesz arra, hogy belássátok, ha esetleg a másiknak van igaza és nem nektek. Ha képes vagy uralkodni magadon, azzal azt üzened a partnerednek, hogy figyelsz rá, és egy csapatban játszotok.

A kíváncsiság

Már nem kérdezősködsz, és nem érdeklődsz az álmairól vagy reményeiről - mert azt hiszed, hogy olyan régóta együtt vagytok, hogy mindent tudsz róla.

Őrült nagy meglepetések érik ilyenkor az embert.

Amikor elkezdünk randizni, rengeteget kérdezünk a másiktól, érdeklődünk iránta, de idővel elmaradnak ezek a beszélgetések. Fontos, hogy te továbbra is kérdezz: hogy érzi magát? Mire gondol? Mik a hosszú távú céljai? Ha úgy érzed, hogy a válaszok laposak, és inkább csak rutinszerűek, vedd észre, hogy baj van.

Felelősségvállalás

Gyakran megtörténik, hogy az egyik fél teljesen kilép a kapcsolat építéséből, és úgy csinál, mintha neki nem lenne szerepe a dolgok jóra vagy rosszra fordulásában.

Csak azt ismételgeti, hogy ha a partner megváltozna vagy másképp csinálna ezt-azt, akkor minden rendben lenne.

Sokkal könnyebb ujjal mutogatni a másikra, mint felelősséget vállalni a tetteinkért, gondolatainkért..

Amit teszel, az hatással van a partneredre, aki aztán hatással lesz rád - ilyen egyszerű ez. A viselkedésmódok sajnos erősítik egymást.

Bizalom

Az utolsó előtti jel az, amikor a szavaid és a tetteid nem fedik egymást, így

a partnered nem tud megbízni abban, hogy akármit is ígérsz, az összhangban lesz azzal, amit végül teszel.

Ezen nincs mit magyarázni: ha hazudós vagy, hűtlen, link, akkor az a kapcsolat megy a kukába.

Támogatás

Az utolsó jel az, amikor nem állsz a partnered mellett - vagy épp ő nem áll melléd az életed nagy és nehéz megpróbáltatásaiban.

Nem állsz ki érte, nem támogatod, magára hagyod, bármilyen szituációról legyen is szó.

Amikor már egymással harcoltok, és nem együtt, a világ ellen - ott a vége.

Ha időben reagálsz, ám süket fülekre találsz, még így is előfordulhat, hogy végül nem tudjátok elkerülni a szakítást, de legalább néhány vakon töltött évet megspórolhatsz így magadnak, amiért később nagyon hálás leszel. Mert egyáltalán nem mindegy, hogy egy új esély mikor érkezik az életedbe. Gyerekekkel és tönkrement házassággal a hátad mögött, vagy még mindezek előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KAPCSOLAT
A Rovatból
Elárulta egy válóperes ügyvéd, hogy miért megy tönkre a legtöbb házasság
A nők túlvállalják magukat, majd kipurcannak, a férjek eközben belekényelmesednek a helyzetbe.

Link másolása

Már több mint 4,5 millióan nézték meg a TikTokon azt a videót, amiben egy New York-i válóperes ügyvéd elárulja, miért megy tönkre a legtöbb házasság napjainkban. Dennis R Vetrano szerint a nők egyszerűen túlvállalják magukat, a férfiak pedig belekényelmesednek a helyzetbe, emiatt romlik meg a házaspárok többségének viszonya egymással, írja az Independent.

Az ügyvéd szerint a feleségek gondoskodnak a gyerekekről, bevásárolnak, mosnak, főznek, dolgoznak, intézik a házimunkát, és az is előfordul, hogy ők a fő pénzkeresők a családban, emiatt a hitelek törlesztése is rájuk hárul. A férfiak pedig hajlamosak belekényelmesedni a helyzetbe, eljárnak otthonról, a barátaikkal lógnak, végül pedig a feleségek egyszerűen belefáradnak az egészbe.

A kommentelők között több elvált nő egyetértett Vetrano megfigyelésével. Egyikük azt írta a volt férjére utalva, hogy a válása után „egy gyerekkel kevesebb volt, akiről gondoskodni kellett”. Egy másik elvált asszonyt megvádolta a férje azzal, hogy megcsalta. A nő szerint valójában annyi ideje sem volt soha, hogy leüljön a kanapéra, nemhogy randevúkra járjon. Egy harmadik hozzászóló pedig úgy fogalmazott, hogy kétgyerekes elvált anyukaként több szabadideje van, mint kétgyerekes házas nőként volt.

A válóperes ügyvéd angol nyelvű videóját itt lehet megnézni:

@drvlaw The major theme I’ve been seeing? Women are TIRED #divorce #divorced #divorceparty #divorcedlife #divorcedmom #divorcesucks #divorcecoach #divorcedparents #divorceattorney #divorcesupport #divorceparties #divorcehelp #divorcerecovery #DivorceForce #divorcecourt #divorcecommunity #divorcedonedifferently #divorceddad #divorcechaos #divorceproceedings #divorcedmoms #divorcee #divorcecoaching #divorcees #divorcecake #divorcelawyer #divorceeducation #divorcesurvivor ♬ original sound - Dennis R. Vetrano, Jr.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KAPCSOLAT
„Naponta ötszáz férfi kattan rám, mégis szingli vagyok”
A Kylie Jennerre hasonlító brazil modell már azt is megfigyelte, hogy a kevésbé vonzó nők könnyebben találnak párt, mint ő.

Link másolása

Napi többszáz férfi húzza jobbra az egyik online társkeresőkben Julia Medeirost, a brazil modell mégsem talált párt magának, írja a Daily Star. A 22 éves szépség szerint a pasik túl dögösnek tartják, és egyszerűen inukba száll a bátorságuk, amikor szóba kerül a személyes találkozás.

A Kylie Jennerre megszólalásig hasonlító nő havonta 100 ezer dollárt (34,5 millió forint) keres többek között az OnlyFans-en, de Instagram oldalát is százezres tömeg követi. Medeiros már azt is megfigyelte, hogy a nála kevésbé vonzó nőkhöz több férfi lép oda a klubokban, ami szerinte szintén a feltűnő külsejének köszönhető.

„Szerintem a férfiak félnek az elutasítástól” – vonta le a következtetést a Miamiban élő modell, akit mindenki megbámul a szórakozóhelyeken, mégsem mer odamenni hozzá senki.

Julia Medeiros már annyira kétségbe van esve, hogy a kutyasétáltatásban látja az ismerkedés zálogát. Úgy gondolja, hogy kedvencei sétáltatása közben nagyobb eséllyel botlik majd valakibe, akivel párkapcsolatot alakíthat ki. A trükköt a volt főnöke tanította neki, aki szerint a pasiknak ürügyként szolgál a kutya, hogy leszólítsanak egy vadidegent az utcán.

Pedig állítása szerint nincsenek túlzó elvárásai: a 167 centiméter magas nő csak annyit szeretne, hogy a partnere mellett nyugodtan viselhessen magassarkú cipőt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: