KAPCSOLAT
A Rovatból

„Autókból is mindig a régebbi típusok tetszettek” – 45 év van a házaspár között, de nem zavarja őket

Adrián Narváez és Delia Lúquez szerelme igazi csoda: a 45 év korkülönbség sem állhatott közéjük. Az argentin pár huszonhét éve él boldogan, minden nehézséget legyőzve.


Nem mindennapi történet Adrián Narváez és Delia Lúquez kapcsolata, amelyet a brit Mirror bulvárlap is bemutatott. A 43 éves férfi és 88 éves felesége már huszonhét éve vannak együtt, annak ellenére, hogy kapcsolatuk eleinte komoly akadályokba ütközött.

1998-ban találkoztak először egy képzőművészeti kiállításon. Akkor Adrián mindössze 16 éves volt, Delia pedig 61. A közös érdeklődésük, a művészet, rögtön összehozta őket: Delia festett, míg Adrián verseket és novellákat írt. Barátságként indult a kapcsolatuk, levelezni kezdtek, de az idő előrehaladtával egyre közelebb kerültek egymáshoz.

Adrián már fiatalon érezte, hogy más, mint a kortársai. Elmondása szerint soha nem vonzották a vele egykorú lányok, és mindig a régebbi dolgokat szerette: „Még az autók vagy az épületek közül is mindig a régebbi típusok tetszettek.” Szerelmet vallott Deliának, aki viszonozta az érzéseit.

Kapcsolatukat azonban nemcsak a 45 év korkülönbség nehezítette, hanem a vallásuk is. Mindketten a Jehova Tanúi egyház tagjai, ezért szigorú szabályok szerint éltek, és csak nyilvános helyeken találkozhattak kettesben. Egy év titkolózás után elegük lett a rejtőzködésből, és nyilvánosan is felvállalták szerelmüket.

Ez nem ment zökkenőmentesen. Adrián apja elfogadta a kapcsolatukat, de édesanyja ellenezte. „Megpróbálta a lehetetlent, hogy szétválasszon minket” – mondta Adrián.

2005 márciusában házasodtak össze, és azóta is boldogan élnek együtt. Házasságuk huszadik évfordulójára készülnek, és a művészet továbbra is közös szenvedélyük. Adrián saját verseit szavalja Delia kiállításain, míg Delia a képeivel illusztrálja férje könyveit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KAPCSOLAT
Ezért nem szabad háromnál többször kitörölni a fenekünket – hallgass a szakértőre!
Fontos kérdésre kaptunk választ egy Tiktokon posztoló fizioterapeutától.
K. A., fotó: Unsplash - szmo.hu
2024. március 25.



Fontos kérdésre adott választ egy Tiktokra posztoló fizioterapeuta. A George néven futó szakértő ugyanis arról beszélt egy videóban, hogy hányszor érdemes kitörölni a fenekünket kakilás után.

A válasz az, hogy legfeljebb háromszor, mivel a túlzásba vitt törölgetés aranyeret okozhat.

„Amikor kettőnél vagy háromnál többször törlöd meg, azt székletkenésnek hívják. Lényegében arról van szó, amikor túl sok széklet marad a végbélnyílás bejáratánál még azután is, hogy befejezted a kakilást”

- fejtette ki George.

Szerinte az egyik technika, amivel csökkenthetjük a törlések számát az, hogy vízesésszerűen összeszorítjuk a medencefenekünket.

„Tehát kezdd azzal, hogy 20 százalékkal, majd 50 százalékkal, 80 százalékkal és 100 százalékkal összenyomod a végbélnyílást, így a kakilás végére ez négyszer is megtörténik. Ez segíthet lezárni a végbélnyílás záróizmát – ha kis székletdarabok lógnak ki a bejáraton, az általában a külső záróizom gyengeségéből adódik.”

Ha pedig ez sem működik, akkor George szerint érdemes orvoshoz fordulni.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KAPCSOLAT
Anyaszült meztelenül edz egy olasz pár, mert szerintük így sokkal egészségesebb
Te kipróbálnád? Tudományosan nem igazolt az állítás, de az olasz influenszerpár esküszik a módszerre.


A Blikk oszlatta el kétségeinket afelől, hogy igaz-e a hír, miszerint a 31 éves Bella Mantovani és férje, a 34 éves Vagner O Fera, olasz influenszerek (ki nem hallott róluk?), kitalálták, hogy meztelenül edzenek. Azt mondják, az egészséges, és több kilót is képesek leadni.

Hogy mondandójuknak nyomatékot adjanak, fotósorozattal is előrukkoltak.

Az, hogy valóban egészségesebb és hatásosabb-e a meztelen edzés, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy Bella és Vagner jól keres a fotósorozattal, és saját állításuk szerint rengeteg előnye van a meztelen edzésnek. „Így több kalóriát égetünk el” – állítják, bár meggyőző bizonyíték egyelőre nincs a dologra. Bella azt mondja, ő már négy kilót dobott le ezzel a módszerrel. Hozzáteszik azt is, a ruházat hiánya által biztosított szabadság növeli a motivációt, de a testet is intenzívebb munkára ösztönzi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KAPCSOLAT
A Rovatból
Szeretjük egymást, de nem szexelünk – túlélhet-e egy házasság testiség nélkül?
Egy 48 éves nő kért tanácsot miután észrevette: bár szeretik egymást a férjével, de már nincs köztük testiség. A szakértő rövid válasza az, hogy túlélheti a házasságuk, de a helyzet nem feltétlenül egyszerű.


Egy 48 éves nő kért tanácsot Coleen Nolan-től, a Mirror tanácsadó rovatában: az olvasói levél szerzője arról írt, hogy bár ő és a férje szeretik egymást és jó barátok, az elmúlt években valami megváltozott közöttük.

„Azt mondanám, hogy lelki társak vagyunk, ragyogó barátok, és nagyon szeretjük egymást. Azonban az elmúlt néhány évben fokozatosan belecsúsztunk ebbe a mintába, hogy nem szexelünk”

– áll a levélben. Az olvasó arra kíváncsi: van-e jövője a házasságuknak akkor, ha nincsen közöttük szexuális kapcsolat. Coleen határozott igennel válaszolt:

„Nos, a válasz igen, egy házasság túlélhető szex nélkül is, ha mindkét partner 100%-ban benne van.”

A tanácsadó szerint minden kapcsolat keresztül megy különféle fázisokon, ami teljesen normális. Hangsúlyozza azonban, hogy „ha az egyik fél szexet akar, a másik pedig nem”, az bizony probléma. Azt javasolja, hogy beszéljenek nyíltan a helyzetről, hogy tudják, mit szeretne a másik. Emellett azt tanácsolja, hogy próbáljanak „mélyebb szinten újra kapcsolódni egymáshoz”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KAPCSOLAT
A Rovatból
„Folyamatosan csak feszengtem” – Megszólalt a Virgin Island szexuális segítője, aki egy kínos megjegyzés után azonnal félbeszakította a foglalkozást
A brit Channel 4 Virgin Island című műsorában tizenkét felnőtt, még szűz résztvevő próbál megoldást találni szexuális bizonytalanságaira egy radikális terápiás folyamat segítségével, ahol a testi intimitás is szerepet kap..


A formabontó valóságshow célja, hogy a szereplők a műsor végére magabiztosabbá váljanak, és képesek legyenek megélni az intimitást.

Az egyik epizódban a nézők szemtanúi lehettek egy feszült jelenetnek, amikor a Zac nevű szereplő Kat Slade terapeuta társaságában vett részt egy foglalkozáson. A beszélgetés annyira kényelmetlenné vált, hogy Kat végül megszakította az alkalmat - írta meg a LADBible.

Zac a foglalkozás előtt határozottan beszélt arról, hogy akár orális szexben is része lehet, vagy el is veszítheti a szüzességét. A terapeuta megkérte, hogy nézzen a szemébe, és mondja el, mit érez.

Zac így fogalmazott: „Szeretnék továbblépni… meg akarom érinteni Önt, és azt is szeretném, hogy Ön megérintsen engem.” Kat ettől kényelmetlenül érezte magát, mert úgy érezte, Zac kizárólag a testi érintésre koncentrál, és nem érzékeli az érzelmi kapcsolatot.

Kat szerint Zac hozzáállása benne egyfajta védelmező érzést váltott ki. A helyzet még feszültebbé vált, amikor Zac így folytatta: „Magabiztosan és izgatottan jöttem be ide, és nem tudom, mennyire van Ön ehhez hozzászokva ebben a szakmában, és azt sem tudom, hogy Ön ezt ijesztőnek találja-e.” Hozzátette, hogy talán nem is illenek össze. Ekkor Kat megkérte, hogy öltözzön fel, és befejezték a foglalkozást.

Az esetet Kat és kolléganője, Aisha Paris Smith együtt nézték vissza. Egy közösségi médiás videóban osztották meg a gondolataikat. Kat ezt mondta: „Folyamatosan csak feszengtem – végig feszengtem.”

Majd hozzátette: „De jó értelemben kínos”, mire Aisha így válaszolt: „A legjobb fajta kínos helyzet, amikor büszkék vagyunk arra, amit csináltunk, és a résztvevőkre is büszkék vagyunk.”

A műsorban a résztvevők olyan terápiás folyamaton mennek keresztül, ahol a testi intimitás is szerepet kap. A terapeuták – köztük Kat is – akkor vállalnak szexuális kapcsolatot, ha minden érintett fél komfortosan érzi magát a helyzetben. Zac esetében ez nem történt meg.

A Virgin Islandből már csak egy epizód van hátra. A zárórészből az is kiderülhet, hogy lesz-e olyan résztvevő, aki eljut a szexuális kapcsolatig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk