hirdetés
PR_pics_1200x1200px_JUdit_Ivan_10212-1.jpg

Kamarás Iván és Schell Judit szerelmes párt alakít egy új darabban

A Thália Színház ismét műsorára tűzi a Ketten Egyedült, mely egy párkapcsolat kezdetét mutatja be.
Szponzorált tartalom (X) - szmo.hu
2019. november 18.


hirdetés

A Ketten egyedül romantikus sztoriját nagy sikerrel játszotta a Broadway, Krumplirózsa címmel film is készült belőle Al Pacino és Michelle Pfeiffer szereplésével, most pedig a Thália színház is ismét műsorra tűzi, ezúttal Kamarás Ivánnal a főszerepben.

A Ketten egyedül New York-ban játszódik:

Frankie felszolgáló, Johnny szakács. Először kinézték egymást az étteremben. Azután szeretkeztek. Eddig csodálatos, de rá kéne jönni, hogyan tovább...

Hogyan bízhat valaki másban ismét, ha korábban csalódott? Hol van a mai világban a romantika? Többek között ezekkel a kérdésekkel is foglalkozik a darab. A felszolgálót Schell Judit, a szakácsot Kamarás Iván személyesíti meg. Az előadást Goda Krisztina rendezi, aki a Csak szex és más semmi című filmet is készítette.

Ez lesz Kamarás Iván és a rendezőnő első közös munkája, noha korábban már volt szerencséjük egymáshoz:„Ha jól emlékszem, valamikor a Csak szex és más semmi forgatása környékén történt. Nem dolgoztunk még együtt, éppen ezért is várom nagyon izgatottan a közös munkát. Kriszta kiváló rendező, aki nemcsak filmekkel, de már színpadon is bizonyított.” – mesélte Kamarás Iván, aki bár nagy filmrajongó hírében áll, elmondása szerint a darabból készült Krumplirózsát még nem látta. „Most viszont már nem akarom megnézni, legalábbis a bemutatóig semmiképpen. De később lehet, hogy sort kerítek rá.”

hirdetés

A Ketten egyedült decemberben láthatja először a közönség, úgyhogy a színészek már javában készülnek a bemutatóra:

"Izgalmas kihívás olyan nagy térben kétszereplős darabot játszani, mint a Thália Színház, egy olyan fantasztikus színésznő oldalán, mint Schell Judit” - mondja Kamarás Iván.

Goda Krisztina már korábban is rendezett színházi darabot, és habár továbbra is úgy tartja, hogy a film jelenti számára a fő csapásvonalat, bevallása szerint a színházi rendezést is nagyon izgalmasnak tartja. „Ami nagy különbség a film és a színház között, hogy a filmen nagyon egyszerű jeleneteket váltani vagy ugrani az időben. A színházban minden jelen idő. A vásznon azt és annyit mutatok meg, amennyit akarok – mondjuk egy meztelenségből. Míg a színpadon valaki vagy fel van öltözve vagy nincs. Ezek az egyértelmű különbségek más hozzáállást követelnek, de a film és a színház lényege ugyanaz: megpróbálni megteremteni egy történetet és érteni a kapcsolat dinamikáját és változását.”

És hogy miként néz ki mindez színpadon és hogyan alakul a New York-i páros közös jövője, az december 19-én kiderül a Thália Színházban.

Az előadás további időpontjaiért és a jegyekért kattints ide.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
alarcos-enekes-mehecske.jpg

Álarcos énekes: a Méhecske lepleződött le, Rubint Rella volt a jelmezben

Egyik nyomozó sem találta el, hogy Rubint Réka unokahúga bújt meg a maszk alatt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 27.


hirdetés

A Méhecske esett ki az Álarcos énekes második évadának negyedik adásában, így neki kellett levennie a maszkot.

A vasárnapi műsorban rajta kívül az Egér, a Bika, a Kaktusz, a Zebra, a Röfi és a Kakas énekelt még. A párbajok alapján a biztos továbbjutók az Egér, a Zebra és a Röfi voltak, így a három megmaradt jelmezes közül választották ki a nyomozók azt, akinek a műsor végén fel kellett fednie magát.

A döntésük a Méhecskére esett. Mielőtt levette a maszkot, a nyomozók megtették végső tippjeiket. Hargitai Bea Bódi Sylvire, Csobot Adél Kapás Boglárkára, Sebestyén Balázs Mihalik Enikőre, Puskás Peti pedig Szilágyi Liliánára tippelt.

Végül kiderült, hogy Rubint Rella volt a jelmezben.

A leleplezés pillanata:

hirdetés

Így énekelt a Méhecske, azaz Rella a negyedik adásban:


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
retus.jpg

Kőhalmi Zoltán: „Vannak mániáim, amiket színpadra viszek, és ott derül ki, hogy mást is érdekel, vagy magamra maradok”

A népszerű humorista elmondta, miért nem lett karikaturista, miért nem politizál, és szóba került második kötete is.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2020. szeptember 24.


hirdetés

Kőhalmi Zoltánnal nagyon sokáig párhuzamosan haladt a pályánk, hisz mindketten az 1998-as Humorfesztiválon kezdtük, és jó tíz évig dolgoztunk együtt Fábry Sanyi gegcsapatában. Örülök, hogy végre interjút is készíthettem vele.

- Mostanában mindenkitől megkérdezem, hogy áll vírusilag, hogy vészelte át a karantént.

- Átvészelésről még nincs szó. Valamiért kialakult bennünk az az érzés, hogy valamin túl vagyunk, pedig egyáltalán nincs így.

Legfeljebb az első hullám átvészeléséről beszélhetünk.

Az első hullám alatt, azt kell mondjam, nagyon jól éreztem magam. Általában úton vagyok, keveset találkozom a gyerekekkel. Ez most megfordult. Otthonülők lettünk. Igyekeztem a helyzet jó oldalát nézni. Belefogtam furcsa projektekbe. Például a hangyás ismeretterjesztő sorozatomba. Írogatni otthon is tudok.

hirdetés

- Ha jól emlékszem, amúgy sem szeretsz utazni.

- Utazni nem. Pontosabban úton lenni. Ott lenni már nagyon szeretek. Csak rákészülni, elindulni és visszaindulni nem. Azt az utazást sem szeretem, amit az emberek nyaralásnak hívnak. A munkám sok utazással jár. De még azt sem mondhatom, hogy a vezetés élményét megadja, mert az autópályán megyek. Aki szeret autózni, azt szokta mondani, hogy a dombok között jó vezetni, a szerpentineken. Én általában csak azt látom, hogy megyek az autópályán, és néha vannak benzinkutak és művelődési házak. Ezt nem panaszkodásból mondom, ez ilyen. Így lehet lejutni Nyíregyházára.

- A humorfesztiválon 1998-ban még szerzőként indultál. Nem is akármilyen szerző voltál, benned láttuk a hazai abszurd humor következő nagy dobását. Aztán mintha elvágták volna. Mi történt?

- Volt pár évem a Humorfesztivál után, amikor a humor elképzeléseim finoman szólva nem találkoztak a közönség igényeivel. Sőt, többnyire a megvalósításig sem jutottak el, mert már a szerkesztőknek sem tetszettek. Talán túlságosan abszurdan gondolkoztam. Nem tudom.

Minden esetre számomra nagyon nagy élmény volt, hogy színpadra állva, és kicsit hétköznapibb dolgokról beszélve egymásra találtunk a közönséggel, és így a Rádiókabaré ajtaja is újból megnyílt előttem. Végre tudtam olyat csinálni, ami nekem is jó, a szerkesztőknek is jó, és a közönségnek is jó.

Nagyon hétköznapi témákkal indítottam, de mára igencsak elmerészkedtem abszurdabb területekre. Hogyha megkedvel a közönség egy előadót, akkor hajlandó követni elvetemültebb területekre is. Be tudja vonzani őket a saját univerzumába, amibe most már teljesen belefér, ha arról beszélek, hogy mit csinál napközben a TV Maci, vagy miről beszélnek a fák.

Egy kollégám azt mondta, ilyesmikről csak én beszélhetek. Ha ő kiállna ugyanezzel, azt mondanák, hülyeségekről beszél.

- A frappáns című A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit című regényedben viszont alaposan kiélhetted magad.

- Igen. Azt hiszem, az is gyomorszájon vágott egy-két hagyományosabb könyvekhez szokott olvasót.

Kérdés, hogy ki mit várt, amikor meghallotta, hogy írtam egy könyvet. Nyilván ez egész más, mint ami a színpadon történik. De meghallgatva sok véleményt úgy látom, hogy van, akinek a regény nagyon sűrű volt.

Elsőkönyves betegség, vagy szokás, hogy az ember úgy áll hozzá, mintha azt az egy könyvet írná, mindent abba akar beletenni, mindent ki akar próbálni. A második könyvem viszont egészen másmilyen lesz, de erről egyelőre nem mondanék többet.

- Kicsit mindig is úgy éreztem, hogy kívülálló vagy a Dumaszínházban. Nem szerepeltél bankreklámban, nem írtál sit comot. Sőt emlékszem, volt egy év, amikor minden második stand upos könyvet írt, valóságos divat volt. Te akkor még ellenálltál a kísértésnek. Szándékosan maradsz kicsit kívül, vagy csak nem érdekelnek ezek a dolgok?

- Ezt mástól is megkaptam már. Talán ilyen alkat vagyok. Rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok feltétlenül csapatjátékos. De azért nagyon sokat fejlődtem. Remélem. Meg kellett tanulnom a Dumaszínházban, de a HVG címlapkészítő csapatában is, hogy közösen hozunk létre egy kész terméket. Élvezem ennek az előnyeit is, de azért a mai napig minden kérdést, kérést aszerint gondolok végig, hogy kell-e ez nekem.

Nyilvánvaló, hogy ha olyan műsort készítünk, ahol többen vagyunk színpadon egymás után, akkor egymásért is felelünk. Ha például felkonferálok valakit, akkor azon dolgozom, hogy a lehető legnagyobb tapsra léphessen be.

Ezzel együtt magányos harcos vagyok. Például sosem szerepelek a színpadon másokkal egyszerre. Az egy teljesen más szakma, úgy figyelni a másikra, úgy összeszokni, ahogy mondjuk a Duma aktuált vagy a DumaJamet csinálják mások.

- Amiben ugyancsak különbözöl a többiektől, hogy míg Litkai és KAP híradó paródiákat készít, Bödöcs a köztársasági elnököt parodizálja, te nem igazán nyilatkozol a politikáról.

- Nyilván mindenkinek van politikai véleménye. Nekem is van, amit családi és baráti körben hangoztatok is. De nem érzem, hogy előadóként ez lenne a feladatom, nem erről szól a színpadi jelenlétem. Sosem ez határozta meg az életemet. Nagyon átpolitizált az életünk, és örülök, ha meg tudom mutatni, hogy lehet érdekesen, viccesen gondolkozni másfél órán át politika nélkül is.

A színpadi politizálásnak nagyon nagy veszélye, világnézettől függetlenül, hogy az ember elkezdi azt hinni, hogy igaza van, és nem veszi észre, amikor már nem poént mond, hanem csak a véleményét. Az emberek nem azt várják az előadótól, hogy megmondja a tutit.

Viszont, ha valaki színpadon áll, és a véleménye összekeveredik a szórakoztatással, és ezért megtapsolják, akkor hajlamos azt hinni, hogy a véleménye miatt hallgatják.

- Említetted a HVG címlap készítését. Ez olyan része a pályafutásodnak, amit még mindig sokan nem ismernek...

- Volt olyan kommentelő, aki meggyanúsított, hogy eltitkolom. Pedig ahol tudom, mindenütt elmondtam.

- Remekül rajzolsz, a könyvedet is Te magad illusztráltad. Úgy tűnik, humorod is van. Nem gondoltál még rá, hogy karikatúrákat készíts?

- Zsenge gyerekkoromban a kettő abszolút egybeforrt. Anyukám a mai napig azt mondja, hogy jó-jó ez a színpadi bohóckodás, de igazán a karikatúrához lenne tehetségem.

Mindig nagyon szerettem rajzolni, most is sokat rajzolgatok, de azért vegyük észre, azt nem engedik, hogy én rajzoljam a HVG címlapját.

Én ötletfelelős vagyok. És persze rajzolva ötletelünk, én is firkálok, de nem az valósul meg.

A rajzkészségemet sosem fejlesztettem. A könyvbe is csak azért kerültek be a rajzaim, mert megmondtam a kiadónak, hogy anyukám boldogsága kedvéért be kell tenniük őket.

Viszont nem gondolom, hogy például rajzolhatnék bárki más könyvébe. Nem vagyok grafikus. Egy grafikus sokféleképpen tud rajzolni, és tudja, hogy az adott feladathoz milyen stílus illik. Én viszont úgy rajzolok, ahogy rajzolok.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
enola-holmes-netflix.png

Híres férfiak elnyomott lánytestvéreinek állított emlékműveket a Netflix az Enola Holmes című film kapcsán

Valószínűleg legtöbbünknek nem mond sokat Frances Dickens, Mary Hardy, Helena Victoria hercegnő, vagy éppen Maria Anna Mozart neve, pedig épp olyan tehetségesek voltak, mint ismert fiútestvéreik.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 26.


hirdetés

Szeptember 23-án jelent meg a Netflixen az Enola Holmes című film, amely Sherlock Holmes háttérbe szorított lánytestvéréről szól, Nancy Springer amerikai írónő The Enola Holmes Mysteries című regénysorozatán alapján.

A fikciós karakter, Enola által inspirálva a Netflix több szobrot helyezett el szerte az Egyesült Királyságban olyan híres férfiak emlékműve mellé, akiknek bár lánytestvéreik ugyanolyan tehetségesek voltak, mint ők, mégis elfelejtődtek, eltűntek a történelemkönyvekből.

Szobrot kapott Frances Dickens zongorista és énekesnő, aki olyan nagy tehetséggel volt megáldva, hogy a Dickens család az ő taníttatását részesítette előnyben Charleséval szemben, mivel csak egyikük oktatására volt pénzük. A lány a brit Királyi Zeneakadémián tanult, Beethoven egykori növendékétől.

hirdetés

Thomas Hardy író testvére, Mary Hardy szintén magasabb oktatásban részesült, és évekig dolgozott tanárként, mígnem kinevezték iskolai igazgatónőnek. Ez abban az időben óriási eredmény volt egy nőnek.

Helena Victoria hercegnő VII. Edward király testvére volt, a brit Vöröskereszt egyik alapító tagja, valamint a Royal British Nurses Association elnöke. Sokat tett az egészségügyben dolgozókért, harcolt, hogy jobb munkakörülmények között dolgozhassanak, magasabb fizetésért.

Maria Anna Mozart ügyesen játszott csembalón és fortepianón, turnézott Bécsben és Párizsban is. Mikor fiatalabb korukban Wolfganggal együtt zenéltek, Maria gyakran több elismerést kapott, mint testvére, azonban a kulturális nyomás miatt nőként nem tudta folytatni karrierjét.

Ez az akció egyrészt zseniális marketing húzás volt a Netflix részéről, másrészt viszont egy nagyon szép kezdeményezés, hogy a kiszorított nők érdemeire terelnek egy kis figyelmet.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
lugosidani.jpg

„Azért élünk, hogy éljünk, nem azért, hogy túléljünk” – Lugosi Dániel dalpremier

Az Űrbe mászni című szám először nálunk hallható.
Fotó: Horpáczi Dávid - szmo.hu
2020. szeptember 24.


hirdetés

Harmadik szólódalával jelentkezik Lugosi Dániel, aki Polytrip nevű zenekara, illetve Takács Vilkóval közös Nirvana tribute bandája mellett kezdett el egyedül is alkotni.

Az alábbiakban saját szavaival meséli el, miért fontos neki a szólóprojekt is a fentiek mellett, és mi ihlette az Űrbe mászni című számot.

A szólóprojektről

"Egész életemben kísérletező típus voltam, színészkedtem (Pál utcai fiúk, Feketerigó, Madách színház), táncoltam, voltam rendszermérnök és hangtechnikus (Wellhello, Jetlag, Green Day, Bob Geldof), voltak kisebb zenekaraim, voltam Mikulás szellemi sérült gyerekek óvodájában és dolgoztam internetkávézóban is. Mondjuk utóbbiban csak kétszer.

hirdetés

Mindig is volt indíttatásom magyar szöveget, verset írni, és ez párosítottam azzal, hogy majdnem minden héten eszembe jut egy dallam, egy vízió, egy kép, amiről úgy érzem, hogy ki tudnám fejezni zeneileg. Szeretek belevágni az ismeretlenbe, és kreálni valamit, ami által új tudást, tapasztalatot szerezhetek.

Innen jön az, hogy a saját titkos dolgaimat zenekartól függetlenül, egyedül csináljam meg, a kísérletezés fázisaitól kezdve a kivitelezésig. Igazából a célom az, hogy a hallgatókból előcsalogassam azt, amiről nem mernek beszélgetni, vagy ami miatt furcsának és kívülállónak érzik magukat. Szerintem mindenkiben motoszkálnak filozofikus, mély, titkos dolgok, amiket ritkán vállalnak fel akár saját maguk, akár mások előtt.

Szerintem az érzékenység és az őszinteség segíthet önreflexiót gyakorolni, és ebben segít az, ha a saját érzéseinek, gondolatainkat visszahalljuk más szájából, és felismerjük, hogy nem vagyunk azokkal egyedül.

Nem akarok ezzel senkinek semmit megmondani, csak adok egy opciót a kezébe, hogy magára formálhassa, ha akarja. Szeretnék mindenkihez szólni, de mindenki válogassa ki a zenémből azt, ami számára ad valami többletet.

A Polytripben, és a Nirvana emlékműsorban kiőrültködöm magam, feszegetem a határokat, meglepetést akarok okozni és megdöbbenteni az embereket.

Ez a szólóprojektnél annyiban változik, hogy egy befogadhatóbb, kellemesebb zenei kanapéba ültetem a hallgatókat, de a szövegekkel olyan témákat feszegetek, amik olykor kívül esnek a komfort zónán. Szóba kerülhet az, amiről eddig hallgattunk, vagy ami kényelmetlen. Ehhez pedig szerintem a magyar nyelv a legalkalmasabb a világon a gazdagsága miatt.

A dolog magánya és különlegessége egyben, hogy mindent én csinálok teljesen egyedül, legyen szó zeneszerzésről, szövegírásról, felvételről, a hangszerek feljátszásáról, keverésről, videoklip rendezésről és készítésről. Azért választottam ezt, mert a szólóprojektemnél minden egyszerre és egyben jelenik meg a fejemben: amikor kitalálom a basszust, már hallom a dobokat, és látom magam előtt a klipet. Éppen ezért egyedül tudom úgy megvalósítani, hogy teljesen én legyek a végeredmény.

Szeretnék itthon bekerülni a vérkeringésre ezzel a projektemmel is, akusztikus esteket adni egyedül, vagy akár nagy zenekarral."

A dalról

"Ez a szám is kimondatlan, bennünk ragadt dolgokat fogalmaz meg, többféle látszólag különböző, mégis egy irányba mutató szituációkon keresztül. Pont akkor írtam, amikor elbizonytalanodtam azt illetően, hogy van-e értelme a zenémnek, komolyan szabad-e vennem magamat.

Az alapvető kérdése, hogy megérdemeljük-e, amit kapunk vagy elvesztünk az életben. Hogy van-e értelme bármibe belekezdeni egy vagy több kudarc után. A megoldás mindig az, hogy igen és akármennyire is rossz lesz még, nekünk az a feladatunk és azért élünk, hogy éljünk, nem azért, hogy túléljünk. Nem védekezni kell az élet ellen, hanem kitölteni magunkkal úgy, hogy jó legyen.

Nem ragaszkodhatunk azokhoz a dolgokhoz, amik bántottak bennünket, akár egy ember, akár egy haláleset, akár egy félresikerült állásinterjú.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!