hirdetés
Jean-Claude-Juncker.jpg

Juncker: „Mindig diktátornak neveztem Orbánt, csak épp akkor ott volt a mikrofon is”

Az Európai Bizottság leköszönő vezetője szerint Európának nem ártott azzal, hogy összecsókolózott Putyin elnökkel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 04.


hirdetés

Hivatalosan lejár a mandátuma csütörtökön a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottságnak, és ezért ügyvivőként folytatja tevékenységét, miután az új összetételű brüsszeli testület az eredeti tervekkel ellentétben nem tud hivatalba lépni november elsején. Az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság november elején lépett volna hivatalba, azonban ezt el kellett halasztani, mivel a francia, a magyar és a román biztosjelöltet is újra kellett jelölni. A jelenlegi cél december elseje, bár vannak, akik szerint egyre kevésbé valószínű, hogy ez tartható lesz. A csúszás miatt Jean-Claude Juncker mostani elnök és a biztosi testület jelenlegi tagjai maradnak a posztjukon ügyvivőként - írta meg az MTI.

A búcsúzó Jean-Claude Junckerrel a Der Spiegel készített interjút.

A lap az írásában felidézi, hogy a politikus így köszönt le:

"Vive l'Europe – Éljen Európa".

Ő volt az, aki korábban Orbán Viktort diktátornak nevezte. Éppen ezért azt kérdezte a lap, hogy miért nem tudta Juncker Nagy-Britannia, Lengyelország vagy Magyarország esetében is meggyőzni a vezetőket.

Juncker, aki a 2014-es kinevezése előtt 18 évig luxemburgi miniszterelnökként, pénzügyminiszterként dolgozott, azt válaszolta:

"1982 óta veszek részt az európai ügyekben. A britek már a kezdetekkor azt mondták, hogy nekünk a gazdasági unió kell, és a politikairól nem lehet szó, ezért nem lepett meg annyira a Brexit-népszavazás eredménye. Amikor Cameron, az akkori brit miniszterelnök elmondta nekem, hogy népszavazást tervez az uniós tagságról, akkor egyből azt mondtam neki, hogy el fogja azt veszíteni."

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
zivatar.jpg

Sárga riasztást adtak ki zivatarok miatt - Nagy esőkkel közelít a hidegfront

A lehűlést hozó felhők mellett erős, viharos szél, esetleg jég, majd sűrű köd is várható.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 03.



Vasárnap este Győr-Moson-Sopron megyére, míg

hétfőn már hat - Dél-Magyarországi - megyére is sárga figyelmeztetést adtak ki, mert zivatarok alakulhatnak ki. A villámlás mellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat

- írja a Met.hu.

Hétfőn egy hullámzó frontrendszer hoz jelentős mennyiségű csapadékot, kezdetben a Dunántúlon, délután és este a középső és keleti országrészben hullhat többfelé eső, zápor. Délen, délnyugaton néhol zivatar is kialakulhat. A csapadékmező mögött délután nyugat felől csökkenni kezd a felhőzet. Szeles marad az idő. Hajnalban 8-16, délután 13-20 fok között alakulhat a hőmérséklet - írja az Időkép. A Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a front mögött újabb záporok, helyenként zivatar is lehetséges. A késő esti órákban pedig főként északon helyenként sűrű köd képződhet.

Kedden a Dunántúlon és északon többfelé számíthatunk további kiadós csapadékra, eső, záporok, helyenként zivatarok formájában. Délen, délkeleten szakadozottabb lehet a felhőzet, időnként kisüthet a nap. Az élénk, erős délies szélben 12-22 fokot mérhetünk, északnyugaton számíthatunk a legalacsonyabb, délkeleten a legmagasabb értékekre.

Szerdán már csak keleten, délkeleten fordulhat elő a nap első felében gyenge eső. Napközben sokfelé fátyolfelhők szűrhetik a napsütést. A szél a legtöbb helyen veszít erejéből, északkeleten lehetnek még élénk, erős lökések. Délután 13-17 fok várható.

Csütörtökön is sok felhő lesz felettünk. Ismét több helyen kialakulhat eső, zápor. Egy-egy zivatar sem kizárt. A nyugati-délnyugati szelet délen kísérhetik erős lökések. Délután 11-18 fok valószínű.

Pénteken felhős időre, szórványos záporokra van kilátás.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
hungary-105758_960_720.jpg

Nem mert nyilatkozni egy magyar kutató a New York Timesnak, amikor kiderült, miről írnak cikket

Az újságíróknak, akik címlapos cikket írtak az uniós agrártámogatások korrupt felhasználásáról Magyarországon, azt mondták, nem jó ezekről nyilatkozni, mert aki megteszi, eleshet támogatásoktól, vagy váratlan ellenőrzéseket kap.
Kép: Pixabay - szmo.hu
2019. november 04.



Az amerikai lap a hét végén hosszú cikkben foglalkozott az európai agrártámogatások útjával, de többször is falakba ütköztek a kutatás során.

Ahogy korábban is megírtuk: címlapon hozta az amerikai lap, azt, hogy Orbán Viktor Magyarországán a mezőgazdasági „támogatási rendszer szándékosan zavaros, durván aláássa az Európai Unió környezetvédelmi céljait, korrupcióval és önérdekkel átszőtt”. A The New York Times nem először ír a magyar viszonylatokról: október végén a magyar egészségügy helyzetéről értekezett, most pedig a hazai földbárókról, arról, miként csapolják meg az EU-s forrásokat és hogy miért nem tesz az Unió ez ellen semmit.

A cikk egyik szerzője, Matt Apuzzo később külön cikkben írta meg nehezen mennyire nehéz dolguk volt és hogy milyen nehezen sikerült hozzájutniuk a szükséges információkhoz.

Az újságíró azt írja: egyszerűen nem tudták hivatalos forrásból megszerezni azt a listát, amely a támogatott agrárvállalkozókat és birtokokat tartalmazta volna. Úgy véli, többen fedőcégek mögé bújva szerzik meg a pénzeket, így ellenőrizhetetlen a támogatás útja. Az újságírók adatkérését

azzal az indokkal utasították el, hogy túl bonyolult lenne megszerezni a szükséges adatokat a nemzeti kormányok számítógépeiről.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kenguru-Copy.jpg

Kengurut filmeztek le a törökszentmiklósi temetőben

A szakember szerint nem kell félni tőle, mert ha embert lát, inkább elmenekül.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 03.



A törökszentmiklósi temető egyik félreeső részén vették észre a kilátogatók, hogy egy kenguru ül és nézelődik a bokrok között.

Az állat nyugodtan megvárta, amíg közel érnek hozzá, csak ez után iszkolt el, majd a sűrűbb bokrok védelmében megint visszakukucskált.

Az esetet többen is látták, és volt, aki felvételt is készített róla.

Egy budapesti állatvédő szervezet aktivistái is kimentek, hogy megpróbálják befogni az állatot, de ők már nem találkoztak vele. Helyette egy tyúkot találtak, őt megfogták és befogadják.

Az állatvédők nem adják fel, megpróbálják felkutatni a kengurut.

Az RTL Híradó által megkérdezett szakember szerint

a kengurutól nem kell tartani, inkább elmenekül, ha embert lát.

Ha mégis megfognák, akkor lehet, hogy próbál ellenállni, olyankor rúghat, haraphat is.

Júliusban egy somogyi faluból szökött meg egy példány, két nappal később sikerült befogni.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
Képernyőfotó-2019-11-04-10.10.59.png

Egy komplett tórendszer száradt ki Debrecenben

A korábbi népszerű kirándulóhely most már teljesen kihalt, több helyen döglött vagy éppen vergődő halakat látni. Egyelőre anyagi korlátokba ütközik a víz pótlása.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 04.



Teljesen eltűnt a debreceniek kedvelt kirándulóhelyén levő tórendszer. A fancsikai tavak medre kiszáradt, a halak elpusztultak, holott korábban nemzetközileg is ismert horgászhely volt — számolt be az ATV.

Hozzáteszik, leginkább anyagi okai vannak a kiszáradásnak.

A vízügy szerint ez a tórendszer a környék belvizeiből töltődött, de már nem először tűnik el belőle a víz.

A keleti-főcsatornából lehetne táplálni, de ennek költségeit egyelőre nem tudják biztosítani.

Több mint négy éve a horgászok egy tonnányi pontyot telepítettek bele, de reményeik nem igazolódtak be, hiába érzik sokan szívügyüknek a tavat.

"A környéket sokat tisztítottuk, a szemetet összeszedtük, sokat segítettük a hatóság munkáját. Amit el tudtunk emberileg követni, azt mi elkövettük

– nyilatkozta Gál Barna József az ATV Híradójának.

Szerinte régebben nagyon patinás, bőséges halállományú volt ez az állóvíz, külföldi útikönyvekben is szerepelt.

A vízügy szerint már készen vannak a tervek arra, hogy a tórendszert összekössék a keleti főcsatornával. Viszont ennek kiépítése, majd a szivattyúk miatt az üzemeltetése is költséges.

Abban bíznak, hogy találnak olyan uniós pályázatot, amivel a tórendszer megmenthető lesz és a vízpótlása folyamatos lehet.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!