hirdetés
helleragnes.jpg

Július 29-én lesz Heller Ágnes filozófus temetése

A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja július 19-én Balatonalmádi partjainál hunyt el 90 éves korában.
MTI - szmo.hu
2019. július 24.


hirdetés

Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus temetése július 29-én, hétfőn 11 órakor lesz a Kozma utcai izraelita temetőben - közölte a család szerdán a Facebook közösségi oldalon.

A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja július 19-én Balatonalmádi partjainál hunyt el 90 éves korában. A Budapest díszpolgára címmel 2008-ban kitüntetett filozófust a főváros saját halottjának tekinti.

Heller Ágnes 1929-ben Budapesten született zsidó polgári családban. A második világháború idején a szigorodó zsidótörvények ellehetetlenítették a család életét, a deportálás elől Heller Ágnesnek sikerült megszöknie.

A háború után a pesti egyetem magyar-filozófia szakán tanult tovább. 1951-ben szerzett diplomát, 1955-ben lett a filozófiai tudományok kandidátusa, 1967-ben doktori fokozatot szerzett. 1947-ben lépett be a kommunista pártba, de később kizárták. 1953-tól 1958-ig volt ismét az állampárt tagja. Ebben az évben '56-os szerepvállalása miatt fegyelmivel elküldték az egyetemről, öt évig gimnáziumban tanított, írásai nem jelenhettek meg, útlevelet nem kaphatott. 1963-tól az MTA Szociológia Kutatócsoportjának munkatársaként filozófiai kérdésekkel foglalkozott.

1968-ban aláírta a csehszlovákiai bevonulás elleni tiltakozást, emiatt 1973-ban az MSZMP Politikai Bizottsága határozatában Heller filozófiai nézeteit is antimarxistának nyilvánította. Ezután négy évig fordításokból élt.

hirdetés

1977-ben második férjével, a szintén filozófus Fehér Ferenccel elhagyta az országot, és előbb Melbourne-ben tanított, majd 1986-tól a New York-i Új Társadalomtudományi Főiskola professzora lett. 1989-ben hazatért, 1995-től a JATE filozófiai és az ELTE Esztétika Tanszékének egyetemi tanára volt, és tanított New Yorkban is. 1999-ben nyugdíjba vonult, 2010-től professor emeritaként ismét tanított az ELTE Esztétika Tanszékén. 1990-től az MTA levelező, 1995 óta rendes tagja volt.

Heller Ágnes fő kutatási területe az etika és a történetfilozófia volt. Pályája kezdetén munkáit a marxizmus és az újbaloldali gondolkodás jellemezte, később inkább posztmodern szempontból értelmezte az etikát és a modern világot, új megközelítési lehetőségeket kínált fontos társadalomelméleti problémák megoldásához.

Heller Ágnes 1981-ben Lessing-, 1995-ben Széchenyi-, 1996-ban Hannah Arendt-díjat kapott, 2006-ban elnyerte a dán Sonning-díjat, majd 2008-ban a Ben Gurion Egyetem díszdoktorává avatta, és megkapta a Karel Kramár emlékérmet is. 2010-ben Goethe-érmet kapott, 2012-ben a németországi Oldenburg városa a Carl von Ossietzky-díjat adományozta neki, az olaszországi Primo Levi Kulturális Központ pedig neki ítélte a Primo Levi 2012 nemzetközi díjat. 2014-ben a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Radnóti-díjjal tüntette ki.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
snapshot-1.jpg

Nyomtalanul eltűnt a vuhani doktornő, aki az elsők között figyelmeztetett a koronavírus-fertőzésre

Aj Fen még tavaly december végén értesítette kollégáit, hogy koronavírus-fertőzöttet talált.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 01.


hirdetés

A doktornő fotót készített a betegről, és e-mailben elküldte Vuhan többi kórházának is, hogy figyelmeztessen a járványveszélyre. Felettesei azonban, mint arról korábban nyilatkozott, rendkívül súlyos megrovásban részesítették emiatt. E felvétel nyomán riasztotta a világot egy másik vuhani orvos, az azóta a fertőzésben meghalt Li Ven-liang, akit szintén el akartak hallgattatni az illetékesek.

Aj Fen márciusban interjút adott egy kínai lapnak, amelyben keményen bírálta a kórház vezetését, mert nem vették komolyan a figyelmeztetést. Azóta azonban a doktornőt senki sem látta, félő, hogy letartóztatták – írta a Daily Mail.

Peking kezdetben megpróbálta eltitkolni a járványt a figyelmeztető orvosok megbüntetésével, az egészségügyi hatóságok tagadták, hogy a vírus terjedhet emberről emberre, és késlekedtek az érintett körzetek lezárásával. Amikor viszont a vírus már komolyan terjedni kezdett, a hivatalos szervek cenzúrázni kezdték az ezzel kapcsolatos információkat, miközben dezinformációs kampányba kezdtek külföldön. Azt sugallták például, hogy amerikai katonák voltak a kezdeti vírushordozók.

Aj Fen eltűnése egybeesik azoknak a vádaknak az erősödésével, amelyek szerint a kínai kormány hazudott és szándékosan félrevezette a közvéleményt.

A doktornő az említett interjúban közölte: sajnálta, hogy nem állt ki még jobban a nyilvánosság elé, miután négy kollégája, köztük Li belehalt a koronavírusba.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kecskemet_neumann.jpg

Megszüntette volna a város egyetemét a kormány Kecskemét fideszes polgármestere szerint

Szemereyné Pataki Klaudia nagyon örül, hogy kemény munkával sikerült elérni az alapítványi fenntartást.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 02.


hirdetés

„Ezúton tájékoztatom Kecskemét lakosságát arról, hogy a Neumann János Egyetemre ősszel még a szegedi felsőoktatásba történő teljes beolvadás várt, ami a Neumann János Egyetem megszűnését jelentette volna!”

- kezdi Facebook-posztját Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét fideszes polgármestere. Mint írja, a kormány által kedden éjjel benyújtott törvényjavaslat értelmében sok más egyetemhez hasonlóan a Neumann is alapítványi fenntartásba kerül, amit a városvezető szerint „mérhetetlen mennyiségű munkával, tárgyalások sokaságával sikerült elérni”. Amint írja, „Az alapítványi működés nem az állami finanszírozás megszűnését jelenti, hanem egy sokkal rugalmasabb, egyszerűbb döntésmechanizmussal működő intézmény lehetőségét”.

Hozzáteszi:

„a Pedagógusképző Kar a tervek szerint átkerül a Károli Gáspár Református Egyetemhez. Ez pedig nem a kar elvesztését jelenti, hanem a Károli Egyetem ismételt megjelenését Kecskeméten.”

Nem volt ilyen ügyes vagy szerencsés a Kaposvári Egyetem: ők a parlament honlapján megjelent törvénytervezetből tudták meg, hogy intézményüket összevonják a Szent István Egyetemmel. Mint írják: „A Kaposvári Egyetem vezetése a tervekről egy, majd a döntésről két alkalommal kapott szóbeli tájékoztatást az ITM Felsőoktatásért, Innovációért és Szakképzésért felelős államtitkárságától.”

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
mecses.jpg

A születésnapján halt meg a koronavírussal fertőzött szerb államtitkár

Branislav Blazic öt napig volt lélegeztetőgépre kapcsolva, de az orvosok nem tudták megmenteni az életét.
MTI - szmo.hu
2020. április 01.


hirdetés

Belehalt az új típusú koronavírus-fertőzés szövődményeibe a szerb kormány környezetvédelmi államtitkára - közölte az illetékes tárca szerdán.

A 63 éves Branislav Blazicnál március 25-én állapították meg a fertőzést, öt napig volt lélegeztetőgépre kapcsolva, ám az orvosok nem tudták megmenteni az életét.

Branislav Blazic 1957. április 1-jén született, így éppen a születésnapján hunyt el.

A járvány egyik gócának számító Nagykikindáról származó orvos volt a szerb kormány első igazoltan koronavírus-fertőzött, majd beteg tagja.

Szerbiában a legfrissebb jelentések szerint 1060 regisztrált fertőzött van, és 28-an haltak bele a SARS-CoV-2 vírus okozta megbetegedésbe.

hirdetés

Horvátországban és Szlovéniában is tovább emelkedett az új koronavírussal fertőzöttek száma.

Horvátországban egy nap alatt 96-tal, összesen 963-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és eddig hat halálos áldozata van a járványnak.

Szlovéniában egy nap alatt 39-cel, összesen 841-re emelkedett a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma, és eddig tizenöten haltak meg a járvány következtében.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
telenoros-cimkep.jpg

Egy ezresért 100 giga mobilnetet ad a Telenor

Áprilisban és májusban lehet igényelni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 01.


hirdetés

A koronavírus karanténja idején különösen jó hír, hogy a mobilszolgáltatók plusz ingyenes vagy kedvezményes mobilnettel ajándékozzák meg előfizetőiket.

Most a Telenor dobott egy nagyot: a márciusi ajándék 100 GB adat után április 1-től 1+99GB-ot nyújt kedvezményes áron, 1000 forintért.

Az új Hipernet adatjegy további előnye, hogy egy telefonszámhoz többször is megrendelhető az 1+99 GB opció ugyanezen az áron. Az 100 GB adat április 1. és május 31. között rendelhető meg a MyTelenor applikáción keresztül vagy SMS-ben a 1744-es számra küldött PROMO100 kódszóval. Az 100 GB a megrendeléstől számított 30 napig használható fel, azok számára is, akik igénybe vették a 100 GB ajándék Hipernetet.

A cég külön kéri, hogy az ügyfelek a MyTelenor online felületeit vagy a telefonos ügyfélszolgálatot használják a csomag igénybevételéhez, és lehetőség szerint ne keressék fel személyesen az üzleteket.

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!