hirdetés
varkert_0110_0136
Juhász Anna: "Van felelősségünk abban, hogyan élünk!"
A Várkert Irodalom sorozat legújabb projektje, a 'Nők, Aranyban' kapcsán mesélt az előadás üzenetéről, illetve az Ugron Zsolnával való közös munkáról.
Schranez Rebeka interjúja, fotók: varkertbazar.hu - szmo.hu
2018. március 10.


hirdetés

Juhász Anna mára a magyar irodalmi élet megkerülhetetlen alakja lett, több helyen is folyamatosan szervez irodalmi beszélgetéseket, előadásokat, sorozatainak – Várkert Irodalom, New York Művész Páholy, Hadik Irodalmi Szalon – művészeti vezetője is.

A Várkert Irodalom sorozat legújabb projektje a Nők, Aranyban című Arany emlékévre készült előadás kapcsán beszélgettünk az előadás üzenetéről, Ugron Zsolnával való közös munkájáról, és persze arról, mit jelent számára az irodalom, miben látja az irodalom szeretetének tovább örökítését.

– A Várkert Irodalom sorozat egyik februári estje a Nők, Aranyban előadás volt, mely Arany János balladáinak női szereplői köré épül. Ennek a produkciónak a születése mennyiben köthető szorosan a Várkerthez?

– Ez a második olyan produkciója a Várkert Bazárnak, ami saját elképzelés útján jött létre. Az ötlet Ugron Zsolna íróé, akivel kolléganők vagyunk, hisz együtt szervezzük a Várkert Irodalom sorozatot. Zsolna korábbi munkáiban, köteteiben rendre történelmi nőalakokat állít középpontba, így a Hollóasszony könyv és előadásban is. Ennek az „ívnek” a folytatása a Nők, Aranyban - a cél, hogy megszólalhassanak, megmutatkozhassanak az Arany János által megteremtett nőalakok – mai reflexióval.

A produkció az Arany Emlékévhez kapcsolódik, az én munkám a gyakorlati részben kezdődött, és Zsolnához kapcsolódva a projekt megvalósítása volt. Később jött az ötlet, hogy – moderátort, azaz magamat alakítva – magában az előadásban is részt vegyek, így a formabontó produkció érthetőségét segítsem. Így váltam összekötő szállá Arany János, azaz Lackfi János és a hat fellépő művésznő (Szabó Borbála, Ugron Zsolna, Kormos Anett, Szávai Viktória, Berg Judit, Tóth Krisztina) között.

– Február 3-án volt a premier a Várkert Bazárban, mikor és hol lesz látható legközelebb?

– További előadásokat is tervezünk – külső helyszínen, vidéken és a Várkert Bazárban is –, hisz mindenkiben erős, szép élmény a premier. Olyan helyszínekkel tárgyalunk, akiknek a koncepciójába, vagy a működésébe beleillik a Nők, Aranyban, azaz a magyar szerzők feldolgozása, jelen esetben, Arany Jánosé, és ennek női megközelítése, gondolatisága.

varkert_nok_aranyban_049varkert_nok_aranyban_132

– Milyen visszajelzések érkeztek eddig a közönség részéről?

– Sokan dicsérték a látványos díszletet (Pallós Nelli munkája), a rendezést (Végh Zsolt), és nem utolsósorban azt a munkát, amit a szereplők végeztek Perczel Enikő dramaturg szerkesztésével.

Szávai Viktóriától Kormos Anettig mindenki maga írta a monológját, és tudjuk, nem csak írónők vettek részt a darabban. Lackfi János ezekre a szövegekre reflektált, így született meg ez a kortárs előadás.

Bízom benne, hogy a közönség, mikor egy ilyen este után hazamegy, és újraolvassa ezeket a balladákat, verseket, kap egy új és meghatározó élményt, ami közelebb viszi őket a történetekhez.

– Hogyan jelenik meg a zenei kíséret a darabban?

– Kárász Eszter zenész-énekest kértük fel – ő a Walesi bárdokat jeleníti meg –, hogy a színpadon lévő hangszereit szólaltassa meg, és reagáljon egy-egy monológra, Arany Jánosra, vagy akár egy feszültségre, vagy viccre az előadásban. Fontos az improvizáció is, amiben Eszter szerencsére igazán otthonosan mozog. A következő előadásoknál hangsúlyosabb lesz a zenei jelenlét, a premieren pici hiányérzetünk volt nekünk és a közönségnek is.

– Szerinted miben számít kifejezetten egyedülállónak a Nők, Aranyban?

– Arany női archetípusai igen sokszínű, aktuális női sorsokat jelenítenek meg, akik sokszor tragikus élethelyzetbe kerülnek – például halál, veszteség, elvonulás, vagy csata – mindenképpen nehézségeken mennek keresztül. Ezeket a történeteket a mai korban is lehet aktuálisan értelmezni. A jelenbe beépülve tud fennmaradni egy alkotói életmű – ez az, ami a mi célunk: egy új reflexiót adni Arany János műveinek. A korral minden változik - a körülöttünk lévő világra, a történelemre mi is reagálunk gondolatainkkal, így ezek a sorsok, szereplők sok mindent mesélhetnek akár saját magunkról is… A monológokkal, és ezeknek a karaktereknek a megtestesítésével erre adódik lehetőség.

varkert_nok_aranyban_135

– Rengeteg érdekes irodalmi eseménynek adtok otthont a Várkertben Ugron Zsolnával. Hogyan jött létre ez az együttműködés? Mióta dolgoztok együtt?

– Idén épp tíz éve szervezek önállóan irodalmi, művészeti esteket, ez idő alatt számos könyvkiadóval kezdtem együttműködni, így a Librivel is. Velük kooperálva szerveztem meg 2013 őszén az Erdély-estemet, ahol Ugron Zsolna Erdélyi menyegző című könyvét mutattuk be a New York Művész Páholyban. Mind magánemberként, mind a munkámban azt szeretem a legjobban, amikor összekapcsolhatok embereket egymással, például Zsolnát ekkor mutattam be Várkonyi Gábornak, akivel most már önálló sorozatuk van, és számos bemutatót terveznek együtt. Gábor történészként pont ráérzett arra, amit Zsolna célja is: felébreszteni a történelmi regény műfaját a női alakokat középpontba helyezve és egyfajta új látásmódot adni.

Azóta nekünk is több közös fellépésünk volt, Zsolna rendszeres vendége irodalmi estjeimnek, tavaly a Hollóasszony kötetét is egy másik sorozatomban, a Hadik Irodalmi Szalonban mutattuk be. 2017 januárjában ültünk le a Várkert irodalmi sorozatáról közösen gondolkodni – hisz ki tudjuk egészíteni egymást, másképp működünk, de sok közös pont van. A karácsonyi Összetartozunk című jótékonysági est volt az első, amikor közösen voltunk műsorvezetők, különböző vendégeket hívtunk, és váltottuk egymást a színpadon. Azt gondolom, minket igazol az idő.

– Milyen tematika szerint választotok előadásokat a Várkertbe?

– Két típusú előadásunk van a Várkert Irodalomban. Az egyik, ami Zsolnához tartozik, az ún. befogadott rendezvények, már meglévő (kamaraszínházi) produkciók bemutatása a mi közönségünknek. Alakult is előadás, a Hollóasszonyt többször játszották már a tavalyi évben nagy sikerrel. A másik típusú est hozzám kapcsolódik: irodalom, kultúra központú pódiumbeszélgetéseket szervezek – a téma Tamási Árontól Weöres Sándorig, Hamvas Bélától Ottlik Gézáig nagyon szerteágazó. Estjeim között a kapocs mindig az érték, amit kapunk az íróktól, költőktől.

Az én személyközpontú szemléletem talán szembemegy más irodalomtörténeti nézőponttal, mivel eszerint nemcsak a mű számít, hanem az is, aki írta.

A felkészülés során a könyvtárakban, levéltárakban felkutatható irodalomtörténeti jelentőségű szövegekből válogatunk, és e mentén beszélgetünk életről, halálról, alkotásról.

varkert_2017_12_17_209

– Mi az, amit számodra mindig is jelentett maga az irodalom és az irodalmi életben való aktív jelenlét?

– Mindig is nagyon erősen része voltam a szüleim életének, születésem óta mindenbe bevontak minket a nővéremmel. Édesapám költő, Édesanyám orvos, a testvérem is az lett. Bár régen nem voltam ennyire céltudatos, de élt bennem, hogy az irodalommal foglalkozzam. Hetente ültünk felolvasásokon, irodalmi beszélgetéseken, akaratlanul figyeltem, mi tetszik, és min változtatnék. Szerettem volna megújítani egy olyan műfajt, ami létezett eddig is, csak másképp. Mozgalmat szerettem volna elindítani, mert van felelősségünk abban, hogyan élünk.

Az, hogy ma már a New York Kávéházba hatszázan, a Várkertbe hétszázan tudnak eljönni egy-egy előadásra, rekordszerű Budapesten irodalmi téren. Erre igazán büszke vagyok, őszintén hiszek az emberekben és az irodalomban.

– Melyik helyszín áll hozzád a legközelebb?

– Mindegyik másképp. Igazából egyik helyszín adódott a másikból, a Hadikban 2010 óta dolgozom, amióta újranyílt, a New York Kávéházban 2013 óta, 2014-ben egy évig dolgoztam a Centrál Kávéházban, utána a Kieselbach Galériában szerveztem irodalmi esteket, majd 2017-ben már a Várkertben.

A Hadik az otthonom, szemben lakom vele, a New York Kávéház nagy szerelem, itt nőttem fel, hisz édesapám a Palotában dolgozott, a Centrálban és a Kieselbach Galéria helyén álló egykori Luxorban pedig több verset írt, ott ez a kötődés. A Várkert Bazár előtt gyerekkorom óta naponta autózunk, mert útba esik – így sokat beszéltünk róla, milyen volt egykoron, és milyen lehetőségek rejlenek benne. Amikor Zsolna elhívott dolgozni, boldog voltam a kihívástól. A Várkert nagyterme nagyobb, mint egy színházterem – irodalommal megtölteni felemelő érzés hónapról hónapra.

– Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a közönségnek mennyire sikerült felkelteni az érdeklődését a hazai kortárs írók és költők, egyáltalán az irodalom iránt?

– Klasszikus és kortárs szerzők otthon vannak az esteken. A Hadikban februárban Závada Péter volt a vendégünk, március 21-én Simon Márton és Forgách András emlékezik Petri Györgyre. Ez ugyanígy működik az összes helyszínen.

Nekem jó tapasztalataim vannak: nemcsak én tanultam rengeteget az elmúlt tíz évben, de velem együtt a több tízezres közönség is – estjeimen a kulcs mindig az irodalom, nem feltétlen csak beszélgetni szeretnék, hanem kifejezetten kultúráról, átadandó értékekről, művészetről. Ezek nem társasági, közéleti események, hanem az alkotáshoz és az irodalomhoz kötődnek. Remélem az elkövetkező tíz év is hasonlóan alakul majd.

– Az oktatás területén mostanában nagy problémát jelent, hogy a fiatalok kevésbé érdeklődőek a kötelező, klasszikus irodalom irányában. Hogyan lehetne közelebb hozni hozzájuk?

– Az biztos, hogy komoly munkával...

Amit én végzek, az „népművelés”: nyitott, érett emberekkel találkozom, tizennyolctól hetvenöt éves korig, olyanokkal, akik saját döntésükből jönnek el egy irodalmi estre.

Az iskolában nem a saját döntésükből ülnek a gyerekek, hanem mert kötelező, és azt olvassák, ami kötelező. Eddig azt hittem, sokkal jobb a helyzet, de látom, hogy abban a világban, ahol mindenki a telefonját nyomkodja egész nap, és kis videókat készít magáról, annak nem az olvasás lesz az első az életében. Szomorú. Persze tudok mondani ellenpéldát is: Marci, a nővérem nagyobbik fia most elsős, és számtalan verset tud fejből, szereti őket. Élményközpontú irodalom órával, akár irodalmi kávéházak látogatásával, mint a Hadik – szabad értelmezésre biztatással izgalmassá és élővé lehet tenni az irodalmat! A kultúra nagyon sokat segít és ad az életünkben. Erre fokozott hangsúlyt kell fektetni, már kicsi korban. Meg kell mutassuk a diákoknak, hogy irodalomról közösen kell gondolkodjunk, és ez az a része a történelmünknek, ami mindig velünk marad.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
Telefonján írt egy regényt a menekülttáborban – elnyerte vele az egyik legrangosabb irodalmi díjat
Ausztráliába nem engedik be a kurd-iráni újságírót, most mégis óriási elismerésben részesült.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 01.



Egy Pápua Új-Guineai táborban tartózkodó menekült nyerte meg Ausztrália legnagyobb pénzzel járó irodalmi díját, amellyel 125 ezer ausztrál dollár járt, tudósított a CNN.

Behrouz Boochani nem tudott jelen lenni a csütörtöki Victorian Premier's Literary Awrds nevű díjátadón, ahol mind a Victorian díjat, mind a non-ficiton kategória díját neki ítélték oda. Ausztrália 2013-ban toloncolta kényszerrel a kurd-iráni újságírót Manus-szigetre, mivel a férfi megpróbált érvényes vízum nélkül belépni Ausztráliába. Boochani és 600 további menekült hiába várja, hogy kiszabaduljon a fogolytáborból. Ausztrália a szigeten bezárta regionális ügyviteli központját 2017-ben.

من عاشقی زه ویم, من عاشقی به رزی چیاکانم من عاشقی سه ر لووتکه ی گه وره ترین به رده کانم من که وکێکم و په ڕه کانم ره نگین ترینه له دونیادا من هە ڵوئێکم به رز ده فڕم من بۆنێ هه ناسه کانی کچێکی لاوم من کۆن ترین ئاوازم من من عاشقی مروڤم "بێهرووز بووچانی"

1,873 Likes, 73 Comments - Behrouz Boochani (@behrouzboochani) on Instagram: "من عاشقی زه ویم, من عاشقی به رزی چیاکانم من عاشقی سه ر لووتکه ی گه وره ترین به رده کانم من که وکێکم..."

Boochani a mobiltelefonját használta írásra a táborban, s egy regény született meg így: "No Friend But the Mountains: Writing from Manus Prison" a címe, magyarul: "Csak a hegyek a barátaim - A manusi börtönből írva". A regény kiadója darabonként, sms-ben kapta meg az írást.

A regényt méltató díjazók szerint Boochani műve a túlélés regénye, igazi lírai első kézből való beszámoló, "az ellenállás sóhaja", amely mind Ausztráliáról, mind az ország tetteiről árulkodik, s újfajta perspektívából mutatja be mindezt.

#BehrouzBoochani #nofriendbutthemountains

2,036 Likes, 103 Comments - Behrouz Boochani (@behrouzboochani) on Instagram: "#BehrouzBoochani #nofriendbutthemountains"

Boochani tavaly a CNN-t is tájékoztatta helyzetéről, s úgy írta le a szituációt, mint "államilag szankcionált túsztartást".

"Elfelejtett emberek vagyunk - írta - s elfelejtett szigeteken tartanak minket fogva."

Az ausztrál kormány tartja magát kijelentéséhez, miszerint a szigorú határvédelmi szabályok miatt fontos, hogy elkerüljék az embercsempészek által a tengeren elkövetett gyilkosságokat. Így hát azokat, akik ausztrál vizekre érkeznek hajóval, offshore ügyviteli központokba küldik s elrendelik, hogy soha nem tehetik be a lábukat az országba. Boochani regényének most mégis sikerült.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Al Ghaoui Hesna: "Fogadjuk el, ha a gyerek fél, ne bagatellizáljuk, és ne szégyenítsük meg érte"
Hesna szerint a gyerekek félelmére nem jó szülői válasz, hogy ettől butaság félni. Szembe kell nézni a félelmekkel. Ebben segít új könyve, a Holli, a hős.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2018. november 24.



A TEDxDanubia 2016-ban indította el a Conversations programot, hogy az érdeklődök ne csak előadásokat hallgassanak, hanem beszélgethessenek is az érdekes témákról. A november 13-án tartott konferencia első szegmensében összesen 21 helyszínen lehetett érdekes témákról beszélgetni. Az egyik téma a félelem volt, amelyhez Al Ghaoui Hesnát kérték fel szakértőnek.

- Milyen élmény volt nem előadóként, hanem beszélgető partnerként részt venni a programban?

- Nagyon izgalmas volt. Mindenki hozzászólt a beszélgetéshez és az emberek egész bensőséges dolgokat is el mertek árulni ahhoz képest, hogy másfél óra alatt nem igazán lehet nagy lelki mélységekig eljutni.

De mint kiderült, már az is segítség, ha halljuk, hogy mások is félnek, és gyakran ugyanattól félnek, mint mi.

Ez az a helyzet, amikor a félelem nem szétválasztja, izolálja az embereket, hanem összeköti őket. A félelem elveszíti a negatív erejét, ha kimondjuk, mitől félünk, ha beszélünk róla.

- Szeptemberben jelent meg új könyved: Holli, a hős – mese arról, hogyan félj bátran. Korábban már írtál egy könyvet a félelemről felnőtteknek, ez volt a Félj bátran. A Holli tulajdonképpen a korábbi könyved lefordítva a gyerekek nyelvére, vagy egészen más a megközelítése?

- Tulajdonképpen a Félj bátran legfontosabb üzeneteit szerettem volna átültetni mesébe, egy gyerekeknek szóló történetbe. Éppen ezért a két könyv között szoros kapcsolat van. Nyilvánvalóan a Félj bátran megközelítése sokkal részletesebb és tudományosabb. De a célja és az üzenete mindkettőnek ugyanaz, hogy a bátorságot egy picit más szemszögből láttassa. Azt szerettem volna elmondani a gyerekeknek, hogy a félelem teljesen normális, természetes érzés.

Bár hozzáteszem, hogy a Holli, a hős kicsit a szülőknek is szól.

Egy kedves ismerősöm családi könyvnek nevezte. Eleve több korosztályhoz is szól, mert szerintem akár egy 4-5 éves gyerek is tud azonosulni vele, de talán a 9-12 éves korosztály az, amelyiknél igazán mélyre tud menni az üzenete, és akiknek igazi támasz tud lenni egy-egy szituációban. Ők gyakran már önállóan is olvassák a könyvet.

- Amikor hozzáfogtál, hogy a félelem témájával foglalkozz, akár előadás, akár könyv formájában, teljes mértékben a tapasztalataidra hagyatkoztál, vagy tudományos igényességgel utánanéztél a területnek?

- Nagyon alaposan utánanéztem tudományos szemmel is, de úgy gondoltam, akkor lesz a könyv hiteles ebben a témában, ha a saját élményeimből indulok ki, és azokhoz is érkezem vissza. Tulajdonképpen a saját élményeimre próbáltam valamiféle tudományos magyarázatott találni, pszichológiai, szociológiai, fiziológiai megközelítésből.

- Szülőként az egyik leggyakoribb hiba, amit elkövetünk, és itt nyugodtan beszélhetek magamról is, hogy hajlamosak vagyunk bizonyos félelmekre legyinteni. Szerinted van olyan félelem, amit lazábban kezelhetünk, vagy a gyerek összes félelmét egyforma súllyal kell kezelni?

- Szerintem figyelni kell a gyerekre, és ha fél valamitől, akkor azt igenis komolyan kell venni. Ha ez egy irracionális félelem, akkor érdemes megnézni, hogy milyen racionális okok húzódhatnak meg mögötte, mert ezek sokszor nem is egyértelműek. Lehet, hogy rájön a szülő, de előfordulhat, hogy segítséget kell kérnie ahhoz, hogy kiderítse, miért képzel a gyerek szörnyeket az ágy alá.

De ebben az egészben azt érzem a legfontosabbnak, hogy fogadjuk el, ha a gyerek fél, ne bagatellizáljuk, és ne szégyenítsük meg érte.

Mert nagyon sokszor hallom akár az utcán sétálva is, hogy a szülő azt mondja, „Á, ettől butaság félni.” Ezzel rögtön szégyenbélyeget ragasztanak a gyerek félelmére és a gyerekre, és sokkal kisebb az esély, hogy legközelebb el fogja mondani, ha fél valamitől. Ráadásul ez hosszútávon kialakít a gyerekben egy hibás stratégiát, ami azt sugallja, hogy félni butaság, szégyenteljes dolog, és ha van valamilyen félelme, attól meg kell szabadulnia, azt el kell nyomnia. Márpedig a félelmektől nem lehet és nem is kell egy csettintésre megszabadulni, mert azok értünk vannak, azok indikátorok, és inkább kíváncsisággal kell feléjük fordulni. Sok mindent jelenthet a félelem. Miért van ez? Miért félek ettől? Az önbizalmammal van probléma? Vagy a hatékonyságomon kell javítani? A gyerekeknél ugyanígy van. Nagyon káros, ha az ember úgy nő fel, hogy a félelemhez a gyávaságot és a szégyenérzetet kapcsolja. Mert az biztos, hogy úgy sokkal nehezebb lesz szembenéznie majd a kihívásokkal, sokkal nehezebben hagyja el a komfortzónáját.

Az sem helyes hozzáállás, ha a szülő inkább megpróbálja elkerülni azokat a szituációkat, amelyek félelmet okoznak a gyereknek.

Mondok egy példát. Ha a gyerek teszem azt fél a kukásautóktól, és a szülő ezért úgy közlekedik, hogy véletlenül se találkozzanak kukásautóval, nehogy a gyereket traumatizálja, akkor a gyerek azt tanulja meg, hogy érdemes a félelmeket elkerülni. Ez a magtartás a legrosszabb, mert minden más problémára ezt fogja alkalmazni, és soha nem tanulja meg, hogy beleálljon helyzetekbe, amelyek esetleg kockázattal, félelmekkel járnak.

- Tegyük fel, hogy a családunkat valamilyen veszély fenyegeti. Például anyagilag megszorulunk. Szerinted hasonló helyzetben jobb megkímélni a gyereket, hogy ne kelljen félnie, vagy vegyük komolyan annyira, hogy beavassuk ezekbe a problémákba?

- Szerintem tévedünk, ha megpróbáljuk rejtegetni a dolgokat a gyerek elől, mert azt gondoljuk, hogy még úgyis kicsi, nem érzékel semmit. A gyerekek mindent érzékelnek, legfeljebb még nem tudják szavakba önteni, és nem tudják racionalizálni, hogy mi is ténylegesen a gond. Nagyon sok gyerek ilyenkor magában kezdi keresni a hibát. Vagy nagyon sok gyerek úgy veszi át a szülő félelmeit, mintha a sajátja lenne. Fontos beszélgetni velük, kommunikálni, de az ő szintjükön, akár szimbólumok segítségével. Az sem jó, ha olyan és annyi információt zúdítunk rájuk, hogy azt már nem tudják feldolgozni.

- A kollektív félelmekkel, akár az irracionális kollektív félelmekkel hogyan lehet személyes szinten megbirkózni?

- Mire gondolsz?

- Vegyük például a menekültválságot, amihez úgy gondolom, a sok jogos félelem mellett sok irracionális félelem is párosul.

- Ezek a félelmeket is csak egyéni szinten tudjuk kezelni. A saját életünket tehetjük jobbá azzal, ha foglalkozni kezdünk azzal, ami félelemmel tölt el minket, és elkezdjük kicsit távolabbról figyelni ezt az egészet, és a helyzetre adott reakcióinkat is. Bár lehet, én ezt inkább társadalmi szintű szorongásnak hívnám.

Hiszen sokszor ilyenkor valójában meg sem tudjuk fogalmazni, hogy mitől félünk, csak azt érezzük, hogy védenünk kell magunkat és be kell zárkóznunk.

Ez elmondható a menekültválság és sok más kollektív félelem kapcsán. Ilyenkor tényleg az a legjobb, ha egyfajta helikopter perspektívából nézzük a helyzetet és a racionálisan megvizsgáljuk. Először is fogalmazzuk meg, mitől félünk pontosan. Mennyire valós ez. Mit teszek ehhez hozzá? A konkrét példára lefordítva, honnan tájékozódom? Hiteles forrás? Mennyire kattintok rá a kattintás vadász, tragédiáktól hemzsegő oldalakra, ami miatt aztán egész éjszaka nem tudok aludni?

Pont a menekültválság kapcsán lehetett nagyon jól érzékelni, hogy a félelemkeltés, a félelemmel való manipuláció nagyon hatékony fegyver mind a politika, mind a marketing kezében, és élnek is vele, mert ezzel lehet leginkább az embereket befolyásolni. Akár szavazatokat szerezni, akár vásárlásra ösztönözni. A közösségi média jóvoltából pedig még a bőrünk alá is bejutnak ezek a hírek, akkor is, ha próbálunk elzárkózni előlük. Sokszor úgy manipulálnak minket, hogy észre sem vesszük.

Hiszen ezek a dolgok akkor hatékonyak, ha azt mondják, amit hallani szeretnénk, de azt érik el vele, amit ők szeretnének. Ez egy elég egyszerű képlet, amit amerikai szociológusok már a 70-es években leírtak, de a mai napig képesek az emberek ennek a csapdájába esni. Főleg napjainkban, amikor a Facebook vagy a Google az algoritmusai révén azokat a tartalmakat teszi elénk, amelyekre amúgy is nyitottak vagyunk. Elkezdünk egyfajta valóság buborékban élni és azt gondoljuk, akkor vagyunk biztonságban, ha bezárkózunk ebbe a buborékba. Saját magunk cenzorai leszünk azáltal, hogy megpróbálunk minden más tartalmat és véleményt elnémítani az életünkben, és aztán elcsodálkozunk, amikor „pofán vág” a valóság, hogy nagyon sok ember nem úgy gondolkozik, ahogy mi.

- Kicsit elkanyarodtunk az eredeti témánktól. Mesélj a Holli, a hősről.

- Fantasztikusak a visszajelzések, például van olyan szakember, aki elkezdte terápiás jelleggel használni a könyvet. Volt egy nagyon cuki kisfiú is, aki elmondta, hogy Holli példáján felbuzdulva hiszti nélkül megengedte az anyukájának, hogy megmossa a haját, mert olyan bátor szeretett volna lenni, mint Holli. Hallottam olyat is, hogy gyerekek kipróbálták a könyvben szereplő légzésgyakorlatokat az iskolában felelés, vagy ünnepség előtt. Hála Istennek azt érzem, hogy tényleg egyfajta gyakorlati támasz tud lenni a gyerekeknek. Ez volt az alapvetően a célom, hogy mesébe ágyazva gyakorlati dolgokban is tudjak segíteni. Úgyhogy fontolóra vettem a folytatását is, mert úgy látom, nagy szükség van ilyen témájú könyvekre, és hogy beszélgessünk ezekről a témákról a gyerekekkel.

Képek forrása: Al Ghaoui Hesna Facebook oldala, TEDx


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Hogyan udvarolt Gárdonyi, Ady és Krúdy? 125 szerelmes levél a legnagyobb magyar íróktól
Nyáry Krisztián 7-8 évig kutatta a szerelmi titkokat, legújabb könyvében ezekből válogatott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2018. november 17.



Írjál és szeressél címmel rendezett kötetbe 125 szerelmes levelet és mesélte el történetüket Nyáry Krisztián. A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója, irodalomtörténész és író nevéhez olyan könyvsikerek fűződnek, mint az Így szerettek ők-kötetek, a Merész magyarok – 30 emberi történet, az Igazi hősök és a Festői szerelmek. Ezúttal ismert magyar művészek, közéleti személyiségek levelezéseiből válogatott és ezeken keresztül mutatja meg, milyen volt Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond, Juhász Gyula, Ady Endre, Szabó Lőrinc, József Attila vagy épp Csáth Géza magánéletének egy-egy szeletkéje.

A könyvbemutatón kiderült, Nyáry már 7-8 éve kutat leveleket, jóval régebb óta foglalkozik ezzel, mint magával a könyvírással. Sőt, gyűjti is a számára kedveseket – némelyik azért érdekes, mert olyan, mint egy novella, más pedig azért, mert egy-egy szerző olyan arcát mutatja meg, amit nem ismerünk – főleg nem az irodalomkönyvekből.

Szeretlek Magyarország

ÉLŐ: Írjál és szeressél - Nyáry Krisztián könyvbemutatója

A legkorábbi szöveg a mohácsi csata előtt kevéssel íródott 1526-ban, a legrégebbi pedig 1976-os. Vonzódás, féltékenység, lánykérés, házasság, harmónia, szakítás, beteljesült szerelem – ilyen fejezetekre bontva találjuk a szövegeket, a mű teljesen lefedi a szerelem különféle stációit.

Különlegesek a kötetben azok a levelek, amelyek fogságban, börtönben íródtak.

A szerző elárulta, szívesen levelezne Krúdy Gyulával és Örkény Istvánnal is, de a kedvence az a szöveg, amelyet Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona írta férje szeretőjének, Radákovich Máriának írt 1935-ben:

„Maga szerencsétlen, tájékozatlan lúd, ha én magát még egyszer meglátom az erkélyén szenvelegni, ha maga még egyszer csak egyetlen izenetet, levelet, apróhirdetést vagy csak jelt is ad vagy jelet elfogad az én szerencsétlen, haláltól és öregségtől - sajnos joggal - rettegő, gyönge jellemű uramtól, akkor én magát a nyílt utcán, a fia szeme láttára összeverem, mint egy haszontalan, rossz és ostoba dögöt, de az is lehet, hogy lelövöm, mint valami veszett kutyát.” Kosztolányi felesége az életveszélyes fenyegetés után még jó néhány szitkot szór Mária fejére, búcsúzóul még közli: „...vagy azonnal ugorjon a Dunába, de jól, vagy pedig tanuljon, és próbálja megtudni, mi van a látszatok mögött. Ez talán még rendes embert csinálhat magából.”

Krúdy Gyula külön fejezetet kapott – a leveleit olvasva könnyen megérthetjük, miért szerettek bele nők tömegei azonnal. Elképesztő stílusban írt, az összes kiszemeltjének esküdött égre-földre, hogy mindenkinek hazudott eddig, csak az éppen aktuális címzettnek nem. A nők – és ez már a hozzá címzett levelekből tűnik ki – egy olyan ködlovagot láttak benne, amilyen Ő maga valószínűleg sohasem volt. Férjes asszonyok is szép számmal írtak neki, dacára annak, hogy ezáltal teljesen kiadták magukat.

Gárdonyi Géza udvarlási szokásairól valóban nem sok minden derül ki az iskolában, de a könyvből az mindenképp, hogy a határozottság nem volt a sajátja. Hosszú ideig, évekig udvarolt egy Szarvassy Margit nevű tanítónőnek – legalábbis Gárdonyi úgy gondolta, hogy udvarol. Margitnak sajnos ez nem volt ennyire egyértelmű, abban a hitben volt, hogy baráti az ismeretségük. Az író végül egy 1901-es levélben a maga tartózkodó módján megvallotta érzéseit.

„Ha nekem férfi ismerősöm van, aki testvér az én lelkemnek, azt mondom neki: te szeretsz engem, én is szeretlek téged, éljünk együtt, mert öröm nekünk együtt élni, és így cselekszünk. De más a helyzet férfi és nő között. (...) már most az én hibám folytán fel van törve a pecsét. Én nem bírtam megállni, hogy meg ne látogassam, mert kegyed barátjának nevezett, azt gondoltam, hogy egyik jó barát a másikat meglátogathatja (...) Gondoltam, így eljárogatok majd kegyedhez, és kegyed azt fogja nekem mindig mondani: barátom. Én meg azt fogom mindig gondolni: kedvesem. És aztán átéljük szépen az életet, s majd mikor magánál is december lesz, nálam is, egyszer majd én, ráncos képű ősz ember, azt mondom teakevergetés közben: bizony, Margitka, bizony (...) Mindezeket gondolja át, Margitka, és írja meg: kettőspontot tegyünk-e a mostani állapotunkhoz, vagy csak szimplát.”

Gárdonyi ezt gondolta leánykérésnek. Margit megértette és határozottan, praktikusan, a dolgok komolyan vételét sürgetve válaszolt, amitől azonban az író halálra rémült és végül nem lett házasság a dologból.

Ennek tökéletes ellentéte tornádószerű szerelmi vallomásaival Ady Endre. Ez a levele 1905-ös, nem sokkal a Lédával való megismerkedése után íródott, de már nem az első volt.

„... lásd és érezd meg, mennyire szeretlek. S könyörülj, ha tudsz és akarsz. Soha ennyire testem-lelkem nem voltál. Százszor jelensz meg nekem éjszakánként s én milliószor csókollak. Szeretlek, nagyon-nagyon, talán az elpusztulásig. Ha te ezt nem hiszed, s ha így viselkedsz, tönkremegyek, vagy nagyon veszettet, bolondot csinálok. Csókollak, szorítlak, vágyammal benned vagyok, te édes, egyetlen Asszony.”

Érdekes, de egész gyakran előfordul, hogy a levelek írói (akik zömmel koruk ünnepelt művészei is egyben) sokszor talán kikacsintanak az elvileg privát, hivatalosan nem a nyilvánosságnak szóló üzeneteikből – mintha csak tisztában lennének azzal, hogy az utókor valószínűleg olvasni fogja őket. Erre remek példa Karinthy Frigyes levele szeretőjének, Gordon Ibynek (aki maga is irodalmi körökben mozgott, az írónak kezdő költőként mutatták be) 1927-ből:

"Rettenetesen szeretlek, mit szólsz hozzá? Mint a mennydörgős mennykő, úgy vágott főbe az a furcsa lehetetlen feltevés, hogy talán... talán... Te is -

Rémes. Hm? Mi?

Hogy mi lesz?

Az elejét látom. Csak a közepét nem látom, a végét is látom. Iskolában fogják tanítani a mi dolgunkat, fiam, az a gyanúm. Érettségi tétel leszünk.

'Kérem, Schwarz, beszéljen valamit Karinthy és G... legendás ügyéről. Hát kérem. Talán a bécsi levelekből valamit.' "

Aki még több izgalmas vagy édes-bús szerelmi történetre kíváncsi, itt tudja előrendelni a könyvet.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Kollár-Klemencz László szerint a műanyag kerti székek szimbolikus lenyomatai korunknak
Az ember és természet viszonyát kutató új novelláskötet mellé egy fotópályázatot is kiírtak. A verseny lezárult, az első öt helyezettről ebben a cikkben hull le a lepel.
Címkép: Révai Sára - szmo.hu
2018. október 22.



Kollár-Klemencz László nagy sikerű bemutatkozó kötete (a 2015-ben megjelent Miért távolodnak a dolgok?) után most újabb természetírásokban mutatja meg, hogyan találkozik az ember a természettel, hogyan működik az ember a természetben, és végső soron azt is: mi a természetes az emberben.

A szabadságot és biztonságot, kalandokat és kihívásokat, válaszokat és felejtést kereső figurák ismeretlenek és ismerősek. Titkuk van, és beszédes hallgatásuk. Mintha ismeretlen lábnyomokat követnénk az erdőben. Balladisztikus históriák, önéletrajzi elbeszélések, költői pillanatképek, abszurd rövid történetek váltakoznak a könyv lapjain.

"A műanyag kerti székek szimbolikus lenyomatai korunknak, viszonyunknak a természethez, önmagunkhoz, olcsó, könnyen eldobható, újra cserélhető életünkhöz, miközben az írások keresik a kapcsolatot az aranykorral, elveszni látszó értékeinkkel, és ezek átmentésének egyre nehezebb, de annál nagyobb űrt generáló mindennapos küzdelmével"

– teszi hozzá a szerző. A kapcsolódó játék kiírásában az volt a feladat, hogy a kötet kapcsán küldjenek be a játékosok olyan műanyag kerti székeket ábrázoló fotókat, amikhez kapcsolható egy-egy általunk előre megadott idézet a könyvből.

A kétszemélyes zsűrit Laci és Révai Sára alkották. Összesen 10 képet választottak ki, ezeket még idén kiállítják a Barabás Villában és a Premier Kultcaféban is, jövőre pedig utazókiállításként járják majd a fotók az országot. Az első 5 helyezettet – illetve a képeket ihlető idézeteket – pedig az alábbiakban is megnézheted.

5. helyezett: Gábor Béla

“Világos volt még, de érezhetően közeledett az este. Szeptember utolsó napja, ilyenkor hat óra körül már rohamosan sötétedni kezd, s ahogy eltűnik a meleg őszi nap, azonnal kidugja a hideg lábujjait a tél a takaró alól, hogy tudja mindenki merre halad a világ.”

4. helyezett: Király Péter

“Csak így résztvenni a világban, ami körülvesz, így alkalmazkodni mozdulatlanul. Hagyni, hogy a gravitáció legyen az erősebb, hagyni, hogy mozdulatlanságba kényszerítse.”

3. helyezett: Szerda Zsófia

“Egy rét, amint veszi a levegőt, megemelkedik a tüdő felett a selymes fű, majd egy enyhe fuvallatra kifújja, s hömpölyög a fűtenger az őt körülvevő tölgyek, gyertyánok, berkenyék lábainál. A rét szélén a fák kisebb hajtásai próbálják visszafoglalni a területet az erdőnek. Sok vadrózsa bokor szóródott el a réten. A kopott kertiszék felől ez jól látható, mert arról a pontról teljes egészében látható a terület.”

2. helyezett: Fábrik Gabriella

“Világos volt még, de érezhetően közeledett az este. Szeptember utolsó napja, ilyenkor hat óra körül már rohamosan sötétedni kezd, s ahogy eltűnik a meleg őszi nap, azonnal kidugja a hideg lábujjait a tél a takaró alól, hogy tudja mindenki merre halad a világ.”

1. helyezett: Kovács Réka

„Tisztuljon ki belül minden, hogy aztán jöhessen a következő nyár új legyekkel. Azok zúgják tele élettel a kerteket, de a régiek akkor már ne legyenek itt a téli házban. Ne hozzanak semmit át a múltból.”

(A kiállításhoz a képeket a Simul-Art Kft. készítette.)


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x