hirdetés
hirdetés
hirdetés
 
 
hirdetés
Jövőre négy koncert is lesz a Balaton közepén
A WOW Hungary kompkoncerteken fellép majd a Punnany Massif, a Quimby, Rúzsa Magdi és Majka is. Jegyek már kaphatók.
Fotók: Vass Adrienn (x) - szmo.hu
2018. december 17.


hirdetés

A MOL Nagyon Balaton hat évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy erősítse a Balaton Régió megítélését az idelátogató hazai és külföldi turisták számára. Az évek során egyfajta védjeggyé nőtte ki magát, a neve alá tartozó rendezvények esetében az érdeklődők biztosak lehetnek benne, hogy értékes, minőségi programok közül választhatnak.

Így van ez a MOL Nagyon Balaton egyik legkülönlegesebb programjával, az óriási népszerűségnek örvendő kompkoncertekkel is.

A Balaton két oldaláról, Tihanyból és Szántódról induló két komp a tó közepén összekapcsolódik, és helyet ad a nyár legkülönlegesebb hangulatú koncertjeinek.

A VOLT Produkció szervezésében megvalósuló kompkoncerteken számos hazai és világsztár lépett már fel, köztük a Halott Pénz, a Tankcsapda, a Kiscsillag és a Stereo MC's is. 2018-ban mind a három kompkoncert telt házzal futott, így nem csoda, hogy a szervezők úgy döntöttek, 2019-ben már négy alkalommal rendezik meg a népszerű koncerteket.

Ráadásul mind a négy eseményen igazi hazai kedvencek lépnek majd a WOW Hungary kompok színpadára: május 24-én a tavalyi STRAND Fesztiválon 15. születésnapját ünneplő Punnany Massif, június 7-én elvarázsol a Quimby, június 21-én a csodálatos hangú énekesnő, Rúzsa Magdi, és a szeptember 7-én az ózdi rapper, Majka. Azoknak, akik megfelelő karácsonyi ajándékban gondolkodnak, jó hír lehet, hogy már most lehet jegyeket kapni a bulikra.


KÖVESS MINKET:





Jégvarázs a Balatonnál - különös képződményeket hozott létre a szél és a víz
Itt van tényleg a tél, és a magyar tenger megint újabb arcával nyűgözi le az arra látogatót.
Fotók: Rostásy Szabó Mihály - szmo.hu
2019. január 04.


hirdetés

A déli parton a kicsapódó víz, és a metszően hideg szél fura formákat alakított ki. A jégcsaptól a jéggömbbig számtalan alakban fagyott meg a tó vize. Ez már tényleg a tél...


KÖVESS MINKET:




Hoppá: Eladó az álomszép, díjnyertes balatoni szőlőbirtok
A Liszkay-birtokot, amelyről néhány éve mi is írtunk, több mint másfél milliárd forintért árulják neten.
Fotó: Mórocz Anikó/Az élet íze blog - szmo.hu
2019. január 06.


hirdetés

Eladó a Balaton-felvidék egyik legértékesebb szőlődűlője, álomszép borkúriája Monoszló határában, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park közelében. A Liszkay Borkúriát, amiről korábban mi is írtunk, egy luxusingatlanokkkal foglalkozó cég, a Barnes-csoport hirdeti 5 millió eurós, vagyis több mint másfél milliárd forintos áron.

A monoszlói Pangyér-dűlő az ország egyik legértékesebb szőlőterülete, s szerencsére az ott termett szőlő lehelete palackba zárható. Természeti adottságai a nagy minőségű borok termelésére kiváló: a szőlő termőhelyi-kataszteri I. osztályba 385 ponttal sorolták be, a lehetséges 400-ból. Országosan az ilyen, 380 feletti összpontszámmal besorolt termőhelyek területe alig haladja meg a termőhelyek 1 százalékát.

A ház a francia Chateau borászatok alapján épült, a borkúria alapterülete 1600 négyzetméter, medence, 9 szoba és 8 hálószoba található benne. A birtokról kilátás nyílik a Hegyestűre és a Badacsonyra is. A Liszkay Borkúria ráadásul megkapta a Magyarország legszebb szőlőbirtoka címet 2017-ben.

Via: Sokszínű Vidék


KÖVESS MINKET:





100 ezer tulipánnal várják a szüretelőket a Kőröshegyi Levendulásban
Belépő nincs, magad szeded a virágot, amiért viszont fizetni kell.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 22.


hirdetés

2019-ben ismét lesz tulipánszüret a Kőröshegyi Levendulásban. Három időpontban várják a tulipánok és nárciszok kedvelőit.

A birtokon összesen 100 ezer tulipánhagymát és 15 ezer nárciszt ültettek, és spárgát, valamint fehér kötözőszalagot adnak ajándékba a virágokhoz, amelyeket így csokorba is lehet kötni.

Belépődíj nincs, viszont a virágokat fajtánként 50-150 forint/szál áron lehet megvásárolni, metszőollót lehet kölcsönözni, de haza is lehet vinni emlékbe 500 forintért.

Nárcisz- és bimbós tulipánszüret:

2019. április 06-07. (szombat, vasárnap) 09.00-18.00

A nárcisz már biztosan virágba borul, ekkor a tulipánok még bimbósak, azonban néhány korán kelő szálra ekkor is rálelhetünk!

FŐ tulipánszüret:

2019. április 12-14. (péntek, szombat, vasárnap) 09.00-18.00

A legtöbb tulipán ekkor nyílik, ilyenkor ezer színben pompáznak a mezők és majd kicsattannak a virágok!

Húsvéti tulipánszüret:

2019. április 19-22. (péntektől hétfőig) 09.00-18.00

Húsvéti hosszú nyitva tartás, állatsimogató és még mindig rengeteg tulipán vár majd ekkor!


KÖVESS MINKET:





Hihetetlen: a hétvégén napozni lehetett a Balaton partján
Az északi part néhány kedvelt partszakaszát járta be a fotós, Rostásy Szabó Mihály.
Fotók: Rostásy Szabó Mihály - szmo.hu
2019. január 13.


hirdetés

Bármennyire hihetetlen, a pár nappal ezelőtt még zord télies Balaton hirtelen tavaszias hangulatú lett. Mit tesz a szikrázó napsütés, a kissé szeles idő, amelyhez kellemes, már-már tavaszt idéző hőmérséklet is társul? Az emberek ellepik a partot, sétálnak, madarat etetnek, sőt a bátrabbak még a napozóágyakra is kiülnek.

A fotós az északi part néhány kedvelt települését járta végig, és most ti is szétnézhettek a magyar tenger partján. Ilyen volt a január második hétvégéje. A képeket nézve nekünk máris kedvünk támad elindulni.

Balatonalmádi

Alsőörs

Balatonfüred

Csopak


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x