News here
hirdetés

JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés

WWF: csütörtökre elfogynak a Föld éves erőforrásai

Évről évre egyre hamarabb jön el a túlfogyasztás világnapja. Ez a dátum 2018-ban még augusztusra esett, 1970-ben pedig csak december 23-án értük el a túlfogyasztás határát, vagyis akkor még jóval fenntarthatóbban élt az emberiség, mint most, 50 évvel később.

Link másolása

hirdetés

Idén július 28-ra esik a túlfogyasztás világnapja: a Global Footprint Network adatai szerint

a Föld lakossága csütörtökre használja el a bolygó egy évnyi erőforrásait.

Mint a Természetvédelmi Világalap (WWF) magyarországi szervezetének közleménye szerint évről évre egyre hamarabb jön el a túlfogyasztás világnapja.

A Global Footprint Network adatai szerint az emberiség fogyasztása idén július 28-án lépi át azt a szintet, amelyet a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni.

Ez a dátum 2018-ban még augusztusra esett, 1970-ben pedig csak december 23-án értük el a túlfogyasztás határát, vagyis akkor még jóval fenntarthatóbban élt az emberiség, mint most, 50 évvel később.

Fel kell ismerni, hogy az emberiség csak akkor boldogulhat, ha sokszor mértéktelen fogyasztását valóban csökkenti. Ehhez pedig nagymértékben hozzájárulhatunk személyes döntéseinkkel - hangsúlyozza a WWF.

Mint kiemelik, Magyarországon olyan mértékű a fogyasztás, hogy ha mindenki így élne, 5 hónap alatt éltük volna fel a Föld egész éves erőforrásait.

hirdetés

Manapság azonban folyamatosan újabb kihívások előtt állunk - a járvány, a háború, a gazdasági krízis azt diktálja, hogy újra felelősebben bánjunk az erőforrásainkkal, a tartalékainkkal, hiszen a következményeket már a saját pénztárcánkon is megérezzük - hangsúlyozzák a közleményben.

Mint kiemelik, ha életmódunkban fenntartható döntéseket hozunk, abból mi is profitálunk és a környezet is. A kormányok és a vállalatok felelőssége mellett hangsúlyozzák, hogy az egyének is sokat tehetnek azért, hogy az ember és a természet harmóniában élhessen egymással.

A közleményben kiemelik: a világ mai élelmiszerellátási rendszere is fenntarthatatlan. A jelenlegi élelmiszertermelési, -feldolgozási és -szállítási gyakorlatok már most is természetrombolók, és gyorsítják az éghajlatváltozás ütemét: a biológiai sokféleség csökkenésének 60 százalékáért, az üvegházhatású gázok kibocsátásának 30 százalékáért, a folyóinkból és tavainkból származó édesvízkivétel 70 százalékáért felelősek.

Mint hangsúlyozzák, amellett, hogy a fenntartható, biztonságos és kiegyensúlyozott élelmiszerellátás a gyártók, ellátók, kereskedők és szakpolitikai döntéshozók elsődleges felelőssége, egyénileg is sokat tehetünk a helyzet javítása érdekében, a személyes döntésekkel nyomást lehet gyakorolni a nagy szereplőkre.

Sokat számít például a húsfogyasztás mérséklése, és több növényi alapú étel fogyasztása, ezek közül is a helyi, szezonális, lehetőleg kistermelőtől származó alapanyagok választása. Fontos a hulladék, azon belül is az élelmiszerpazarlás csökkentése. Ez például úgy érhető el, hogy mindig csak annyi ételt veszünk, illetve készítünk el, amennyit el is fogyasztunk, vagy változatos tartósítási technikákkal - fagyasztás, szárítás, befőzés, fermentálás - meghosszabbítjuk az eltarthatóságukat.

A közleményben kiemelik, hogy az élelmiszerfogyasztás fenntarthatóbbá tételében is segíthet a WWF Magyarország hazai adatokra épülő mobilalkalmazása, a WWF Léptem, amellyel megtudható, hogy jelenlegi életmódunkkal milyen mértékben terheljük a Föld erőforrásait - vagyis mekkora az ökológiai lábnyomunk -, majd konkrét tippekkel és kihívásokkal kísérve fejlődhetünk ezen a téren.

Emellett a szervezet a napokban indítja útjára a "Jó neked, jó a bolygónak" szemléletformáló kampányt a fenntartható életmódért, az egészségesebb életért és bolygóért. A kezdeményezés a WWF és a Tesco együttműködésével indult el, célja a megfizethető és fenntartható élelmiszerelőállítás és -fogyasztás előmozdításának támogatása Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában.

A közleményben kitérnek arra, hogy a táplálkozásnál is nagyobb mértékben járul hozzá a túlfogyasztáshoz az otthoni energiafelhasználás. Mint írják, számos módja van annak, hogy életünket fenntarthatóbbá tegyük: például

ha kerüljük a repülést, és preferáljuk a tömegközlekedést, csökkentjük a vízfogyasztást, vagy ha kertes házban élünk, akkor udvarunkból nem elvezetjük, hanem megtartjuk és később felhasználjuk a csapadékvizet.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
JÖVŐ
23 százalékkal kevesebbet fogyasztanának az autók, ha 130 helyett csak 100 km/h-val mehetnének az autópályán
A Greenpeace Magyarország az autómentes nap alkalmából a klímajegyek bevezetését sürgette.

Link másolása

hirdetés

Szeptember 22-én van az európai autómentes nap, ami kapcsán a Greenpeace Magyarország összegyűjtötte miként lehetne radikális energiatakarékosság elérni a hétköznapokban, ezzel a közlekedésben felhasznált üzemanyag mennyiségét is csökkenteni.

A szervezet szerint a közösségi közlekedés a kulcs ahhoz, hogy mindenki fenntartható módon elégíthesse ki a napi közlekedési igényeit. Ennek eléréséhez azonban európai szinten kellene bevezetni a klímajegyeket a vasútra és más tömegközlekedési eszközökre. A cél nem lehet kevesebb, mint hogy senki ne szoruljon autó- vagy repülőgép használatra pusztán azért, mert az megfizethetőbb vagy könnyebben elérhető – olvasható bejegyzésükben.

A közlekedés reformjával és szigorúbb sebességkorlátozással is nagy mértékben, uniós szinten 13 százalékkal lehetne csökkenteni az energiaigényt. Az autósok számára a leglátványosabb eredmény az autópályákon mutatkozna meg, a sebességnek 130-ról 100 km/órára való csökkentése ugyanis kb. 23%-kal alacsonyabb fogyasztást eredményez.

Az autómentességet az otthoni munkavégzés támogatásával lehetne az egyik legkézenfekvőbb módon támogatni. Uniós szinten 27 és 47 százalék közé tehető a vizsgált országokban az aránya annak, amit naponta az összes megtett távolságból a munkába történő eljutás tesz ki. Erre megoldást jelenthetne, ha a kormányok folytatnák, vagy pedig újra bevezetnék azokat a szabályokat az otthoni munkavégzésre, amiket a koronavírus-járvány miatt egyszer már úgyis meghoztak. De akár az autók kihasználtságával is spórolhatnánk:

uniós szinten 1,45 utas használ átlagosan egy autót. Az autómegosztást olyan ösztönzők bevezetésével lehetne támogatni, mint az olcsóbb parkolás, vagy a buszsávok használatának engedélyezése olyan autók számára, amelyek tele vannak utasokkal.

Míg a városi közlekedés esetében a kibocsátásmentes közlekedési megoldásokat kellene ösztönözni, legyen az kerékpár, gyaloglás, vagy bármilyen más mikromobilitási lehetőség.

Az árucikkek szállítása is egy olyan terület, amely szinte teljesen az olajfelhasználásra támaszkodik. A cégeket adókedvezményekkel lehetne ösztönözni arra, hogy az utak helyett a vasutakat válasszak a szállításkor. Persze ahhoz, hogy ez itthon is reális megoldás legyen, természetesen jóval több forrást kellene fordítani a vasúti közlekedés fejlesztésére, mint jelenleg – írja a Greenpeace.

hirdetés


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés
Gyorsabban süllyed több tengerparti város, mint a tengerszint emelkedése
Megdöbbentő adatok és okok, amelyek akár pár éven belül is igen komoly következményekkel járhatnak. Például Rio De Janeiro területének két négyzetkilométere kerülhet víz alá 2030-ra.

Link másolása

hirdetés

Számos tengerparti város gyorsabban süllyed, mint amennyire a tengerszint emelkedik állapította meg a szingapúri Nanyang Egyetem és a NASA közös kutatása.

A Nature Sustainability című tudományos lapban közzétett, műholdas felvételek segítségével készített és a világ legnagyobb városai közül 48-at vizsgáló tanulmánya 2014 és 2020 között elemezte a süllyedésüket – idézte a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

Korábbi tanulmányok szerint

a globális felmelegedés világszerte jégolvadáshoz vezet, ez pedig emeli a tengerek szintjét, fenyegetést jelentve számos tengerparti város számára.

Sok város azonban más gonddal is küzd: a talajvíz és vagy a földgáz elvezetése miatt süllyed, az épületek óriási súlya alatt tömörödik a talaj.

A többéves vizsgálat során azt figyelték meg, hogy minden városban - különböző mértékben - süllyedt a talaj, 44 településen pedig a süllyedés nagyobb mértékű volt a tengerszint emelkedésénél.

hirdetés

Az ezt megelőző kutatások szerint

a tengerek szintje az olvadó jégsapkák nyomán évente körülbelül 3,7 milliméterrel emelkedik, a most közzétett tanulmány pedig azt írja, hogy több város egyes részei évente 20 milliméterrel süllyednek.

A kutatás Ho Si Minh-várost és Rio De Janeirót is említi, az elsőben a süllyedés 16,2 milliméter évente, az utóbbinál pedig azt jelentették, hogy – amennyiben nem hoznak megfelelő intézkedéseket - a város területének mintegy két négyzetkilométere kerülhet víz alá 2030-ra.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
JÖVŐ
A Rovatból
hirdetés
Elérkeztünk a fordulópontra: visszafordíthatatlanná válhat az amazóniai esőerdők pusztulása
Az esőerdők 20%-át már kiirtották, 6% pedig nagyon rossz állapotban van. Ha szavannává változik a terület, az beláthatatlan következményekkel járó láncreakciót indíthat el az egész Földön.
Fotó: Wikimedia Commons - szmo.hu
2022. szeptember 18.


Link másolása

hirdetés

Évtizedek óta téma a „Föld tüdejének” tekintett amazóniai esőerdők esztelen irtása, amellyel a mezőgazdasági területek és a legelők terjeszkedését erőltetik, nem gondolva az ökoszisztéma végzetes felborításának veszélyére.

Most az amazóniai régió kilenc országának őslakos vezetői limai csúcstalálkozójukat adták le a legújabb vészjelzést: az esőerdők 26%-a máris elpusztult vagy súlyosan megrongálódott, és ha nem állítjuk meg az erdőirtási folyamatot, akkor a fennmaradt rész szavannává változik, előbb, mint arra a korábbi előrejelzések figyelmeztettek – írja a New Scientist.

A kutatók már régen felhívták a figyelmet arra, hogy ha az amazonasi esőerdők egy bizonyos aránya elpusztul, nem lesz képes az önmaga fenntartásához szükséges nedvességet magába fogadni és esőt generálni.

A világ legnagyobb esőerdőjének szavannásodása pedig beláthatatlan következményekkel járó láncreakciót válthat ki az egész Földön.

Egy 2018-as becslés ezt a bizonyos küszöböt 20-25%-ra tette, egy évvel később pedig megállapították, hogy az amazóniai medence elvesztette esőerdőinek 17%-át. A legújabb jelentés szerint pedig már át is léphették a küszöbértéket, mert az erdő 20%-át már kiirtották, és közel 6% állapota sokat romlott az elmúlt 35 évben.

Marlene Quintanilla és kollégái az amazonasi társadalmi-környezeti információs hálózatnál (Amazon Geo-Referenced Socio-Environmental Information Network - RAISG) az őslakos szervezetekkel együttműködve az erdő borította területekre vonatkozó adatokból kiindulva mutatták ki, hogy mennyi esőerdő veszett el 1985 és 2020 között. Megvizsgálták továbbá az erdők sűrűségét, a csapadékmintákat, és szénfelvevő képességüket is. Ez utóbbiak árulkodnak ugyanis az esőerdők túlélési képességéről, valamint az erdőtüzek lombozat alatti hatásáról, amelyet nem mutatnak ki a műholdas felvételek.

hirdetés
A jelentés megállapította: Amazónia 33%-a maradt meg ősállapotában és a térség 41%-ánál észlelhető enyhe pusztulás, amely önmagától regenerálódhat. 26%-nál azonban mindenképpen szükséges az emberi segítség a fennmaradáshoz.

„Megváltozott az erdő ökológiai válasza és elvesztette ellenálló képességét. A visszafordíthatatlanság pontjához érkeztünk” - mondta Quintanilla.

Amazónia 847 millió hektáron terül el, de tőle távoli régiók is nagy mértékben függnek tőle. Ha egy területen kipusztulnak az esőerdő fái, azt jelenti, hogy kevesebb lesz az eső, magasabb a hőmérséklet és kevesebb CO2-t tudnak elnyelni másutt is a fák. Ezáltal jobban fenyegetik őket az erdőtüzek, és kevésbé tűrik a klímaváltozást. Mindezek hosszú távon pusztuláshoz vezetnek.

Ez a változás már látható Brazíliában és Bolíviában, ez a két ország felelős az amazóniai erdőirtások 90%-áért.

Az elmúlt 20 évben a bolíviai részen 17%-kal csökkent a csapadék, a hőmérséklet pedig 1,1 fokkal emelkedett.

A korábban sűrű esőerdős területek szavannákká válnak, és az ország északi részén lévő gyümölcsfák már nem teremnek, holott ezektől függ a világtól elzárt őslakos közösségek táplálkozása.

A jelentés szerzői hangsúlyozzák: ha a mezőgazdasági terjeszkedést, a bányászatot és az erdőírtás más okait nem szüntetik meg, akkor ez a folyamat hamarosan más országokra is át fog terjedni.

Az erdőirtások 86%-a a nemzeti parkok és az őslakos rezervátumok területén kívül zajlott le, és miután Amazónia 48%-a nem védett terület, ezek az esőerdők megfelelő törvények híján végveszélybe kerülhetnek.

A bennszülöttek rezervátumai egy fokkal jobb állapotban vannak, mint a nemzeti parkok, annak ellenére, hogy kevesebb ott a kormánytámogatás. Éppen ezért a tanulmány szerzői szerint az esőerdők megvédésének legjobb módja a védtelen erdőket őslakos-területté nyilvánítása. Egyúttal komoly erőfeszítéseket kell tenni a súlyosan megrongált 6%-nyi esőerdő helyreállítására (54 millió hektáros területről van szó).

Carlos Nobre, a Sao Pauló-i egyetem kutatója három évtizeden át készített klímamodelleket, hogy kiszámítsa: mikor érkezhet el Amazónia a kritikus ponthoz. Rá kellett jönnie, hogy a korábbi modellek immár nem működnek.

Kiderült például Amazónia déli részéről, ahol az esőerdők egyharmada található, a száraz évszak ma 4-5 hónapig tart, legalább 5 héttel tovább, mint 1999-ben. Ha ez a tendencia tovább folytatódik, és eléri a 6 hónapot, nincs esély a túlélésére.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
JÖVŐ
A globális felmelegedés tömeges fapusztulással fenyeget, már az ősfák sincsenek biztonságban
Az egymást követő aszályos évek a fák túlélését is veszélyeztetik, a klímaváltozás a Föld ősfáit sem kíméli. Afrikában például sorra pusztulnak a csodálatos majomkenyérfák.
Fotó: Flickr - szmo.hu
2022. szeptember 22.


Link másolása

hirdetés

Bár az elmúlt hetekben sok helyütt óriási felhőszakadások zúdultak Európára – Olaszország középső részén például több település is víz alá került – az idén nyáron pusztító hőségnek és aszálynak még komoly hatása lehet kontinensünk fáira.

A kutatásokból ugyanis az derült ki, hogy

a tömeges fapusztulás általában 1-2 évvel az aszályos időszak után jelentkezik

- írja a New Scientist című tudományos magazin.

Ezt erősíti meg a müncheni műszaki egyetem munkatársainak, Cornelius Senfnek és Rupert Seidlnek a kutatása is, akik kimutatták, hogy a 2018-as nagy aszályt az elmúlt 170 év legnagyobb fapusztulása követte. Igaz, az akkori helyzetet súlyosbította, hogy sok helyen már harmadik éve tartott a szárazság, emiatt az egyes száraz időszakok között nem volt ideje a természetnek regenerálódni.

A kutatók szerint több egymással összefüggő oka is van annak, hogy miért a szárazság utáni években lehet számítani a fák pusztulására. Egyrészt amikor kevesebb tápanyaghoz jutnak, a vízszállító szöveteik tartósan károsodhatnak. Másrészt sebezhetőbbekké válnak a kártevőkkel és betegségekkel szemben, így például könnyebben támadhatják meg a fákat különböző gombák, és nagyobb a szuvasodás veszélye is.

hirdetés
A globális felmelegedés miatt egyre több az aszályos év, és a fapusztulás Európában is egyre nagyobb mértéket ölt.

A Jan-Peter George vezette tartui kutatócsoport már tavaly arra hívta fel a figyelmet, hogy 2010 és 2020 között a norvég lucfenyők átlagosan 60%-kal nagyobb arányban pusztultak, mint 1995 és 2009 között. A skót fenyőnél 40%-kal, az európai bükknél 36%-kal, míg a tölgynél 3,5%-kal ugrott meg a fapusztulás mértéke.

A klímaváltozás még Földünk ősfáit sem kíméli. A New Scientist felidézi annak a zimbabwei majomkenyérfának a történetét, amely valamikor Kr.e. 500 körül sarjadt ki, azokban az időkben, amikor az ókori Rómában kikiáltották a köztársaságot. Túlélt királyságokat és háborúkat is. A Panke baobab 2010-ig a világ legidősebb virágzó fája volt. Akkor ledőlt és elpusztult. Sajnos nem ez volt az egyetlen tiszteletre méltó ősfa, amely erre a sorsra jutott.

Az elmúlt 12 évben Afrika 13 legöregebb majomkenyérfája elpusztult.

Pedig a majomkenyérfák a világ leghosszabb életű és legnagyobb virágzó fái. Tömegük elérheti az 500 köbmétert is. Elvesztésük katasztrófa az emberek és a vadon élő állatok számára egyaránt. Hatalmas koronájukkal menedéket, táplálékot, sőt, még vizet is adnak, mert a baobabok vastag törzse olyan, mint egy vízzel teli szivacs.

Az emberek szinte minden részüket felhasználják az ehető gyümölcsöktől a kérgükig és a gyökerekig, rostjaikból kötelet, kosarat fonnak, ruhákat szőnek. Még kulturális szerepük is van: az UNESCO világörökségébe felvett afrikai mesemondók sokszor a baobab köré gyűlteknek mondták el a sok generációra visszamenő történeteiket.

Thomas Pakenham brit történész-arbológus 2004-ben megjelent könyvében, A nevezetes baobab-ban még azt is leírta, hogy egy afrikai faluban külön temetési szertartással búcsúznak az elpusztult majomkenyérfáktól, amiket „mindannyiuk anyjának” hívnak.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: