Útitárskrém, víkendsajt és joghurthab: a legmenőbb kempingételek a 80-as évekből
A hetvenes évek közepén tombolt a kemping láz és az áruhiány. Bár első látásra nincsen különösebb összefüggés a két dolog között, ám együttesük magával hozta a magyar konzervipar soha nem látott előretörését. A tartósított élelmiszerek megoldhatták az élelmezési gondokat, és ezt a Kádár rendszer komoly propaganda támogatásával folyamatosan erősítette is. Bár addigra a legtöbb árucikkből már szinte teljesen leszűkült a kínálat, és nemegyszer csak egyetlen variáns létezett egy-egy termékből, addig a konzervételek, húskrémek és sajtok kínálata talán még a ma megszokottat is felülmúlta. Nézzük tehát, hogy milyen „finomságokból” válogathatott, aki a 70-es évek végén kempingezni indult.
Az étkezés királya a reggeli, és tudták ezt már abban az időben is. Mivel a magyar ember ritkán kell fel hús nélkül, így a közértek bőven ellátták a proletárokat különböző húskészítményekkel. Élen járt ebben a Szegedi Konzervgyár, melynek igen sokat köszönhetünk gyermekkorunk ízei közül. A két zászlóshajó talán a fogkrémszerű tubusba töltött Májas- és Útitárskrém volt. Ezek a húsfeldolgozás melléktermékéből készült szendvicsalapok akár hűtés nélkül is hónapokig eltarthatóak voltak. A Budapesti Konzervgyár a löncshúsok koronázatlan királya volt a szocializmusban. Aki élt abban az időben, annak örökre a retinájába égett a magyaros- és a különleges vagdalthús piros- vagy a Tavasz vagdalt aranyszínű doboza. Az igazi nyugati életérzést azonban kétségtelenül a gyár sárga dobozos uzsonnahúsa testesítette meg a Luncheon Meat felirattal. Ha az elkészült szendvicseket szerette volna egy kis sajttal megfejelni a kempingező honpolgár, akkor a Budapesti Tejipari vállalat komoly választékkal sietett a segítségére.
A tubusba a húskrémeken kívül ömlesztett sajt is kerülhetett, így például a Boci krémsajt kétféle ízben, ám az igazi sikertermékeket innovatív csomagolásban hozták forgalomba. A krehalon tömlőbe töltött ömlesztett sajtok jobban tárolhatóak és olcsóbbak is voltak a tubusos verzióknál, így az Olimpiade, a Víkend vagy a Camping alig 5 forintba került az ABC-kben.
A szortimentből a piros tömlős Víkend volt a legolcsóbb, míg a kínálati lista csúcsán az arany tubusos Olimpiade állt a maga 5,70-es árával (igaz csak 70 fillérrel volt drágább a Víkendnél). Persze legalább ennyire népszerűek voltak a dobozos sajtok is, melyből valóban lenyűgöző kínálat állt rendelkezésre.
Éppen a minap láttam a Facebookon egy viccesnek szánt kérdést, mely azt taglalta, hogy miért hívunk kockasajtnak egy köralakú dobozba töltött árut. Ó bohó ifjúság! Valószínűleg azért nem tudják a választ mert soha nem ettek hosszúkás dobozba töltött Mackó vagy éppen Brumi sajtot, bár igaz, hogy a kör alakú vagy éppen 8 szögletű dobozba töltött termékek akkoriban is túlsúlyban voltak a kínálatban. A négyzetes formát leginkább a Vas Megyei Tejipari vállalat kedvelte és ilyen dobozokban került forgalomba a kolbászos-, a sonkás és a Royal sajt. A Budapesti Tejipari Vállalat megelégedett a kördobozzal, a Derby-, a Csárdás- vagy éppen a Tettye sajt így is beírta magát a kollektív emlékezetbe. A reggeli után pedig következhetett az ebéd előrelátó összeállítása.
Ahogy korábban említettük a konzervkínálat igen erős volt, ám képzeletbeli kempingezőnk kereshetett valami jó kis üveges ételt is, nemcsak fémdobozosat. Ebben a műfajban a Szegedi Konzervgyár verhetetlenül ült a trónon, hiszen komplett portfóliót hozott létre az ilyen csomagolású ételsűrítményekből. Ezek 450 ml-es üvegek négy főre elegendő ételt zártak magukba, melyeket egy liter vízbe kellett önteni, majd forralás után tálalni. A (reklámok szerint) világhírű szegedi ízvilág remekei között olyan gyöngyszemek készültek, mint a bableves kolbásszal (8 Ft 20 fillér), a kacsapörkölt tarhonyával, a szegedi marhagulyás (mindkettő 13,70) vagy a csúcsgasztronómia belépőszintje a csirke raguleves a maga 14,30-as árával. A finom étek után pedig jöhetett egy kis desszert.
Már a kockasajtok miatt is szükség volt egy hűtőtáskára a kempinglátogatáskor, ám ezt könnyedén be lehetett szerezni a Centrum áruházakban 200-250 Ft közötti árakon. Ha pedig már volt hűtőkapacitás, akkor miért is ne lehetett volna tej alapú desszertekkel dőzsölni a nyári melegben.
A Budapesti Tejipari Vállalat megint csak örök emlékeket hagyott egy korosztálynak, hiszen ki ne emlékezne a joghurthabokra? A zöldalmás-, epres-, meggyes- és citromos ízekben készült édességhez hasonlót ma már nem is gyártanak, holott ennél egyedibb tejterméket nehéz elképzelni. A Danone égisze alatt piacra dobott tégelyek darabját 3,70-ért mérték akkoriban.
Persze ez a felsorolás csak egy szeletét mutatja be a tartós élelmiszerek akkori kínálatának és sok emlékezetes íz kimaradt, hiszen akkoriban a Kádár kormány teljes mellszélességgel támogatta a konzervipar fejlesztését. Ennek hatására pedig a korabeli receptgyűjtemények nagy része is konzervételekre épült. A legtöbb recept csak egy vagy két tartósított anyag összekeveréséről szólt, ám voltak igazán kreatív ötletek is. Példaként említhetjük a májkrémes bundás zsemlét, ehhez a felszeletelt zsemlét kevés tejjel meg- nedvesítjük, a két szelet közé májkrémkonzervet kenünk, és jól összenyomjuk. Lisztbe, felvert tojásba, reszelt sajtba mártjuk, és forró zsírban ropogósra sütjük. (Világosra süssük, mert a sajt hamar megkeseredik!)
Fóliában sült vagdalthús-konzerv
A négyszögletesre vágott alufólia közepére vékony szalonnaszeleteket teszünk, erre néhány karika hámozott burgonyát, esetleg hagymakarikát, egy-két szelet vagdalthús-konzervet ismét burgonyát, és beborítjuk egy vékony szelet szalonnával. Becsomagoljuk, és parázs fölé tett rácson vagy a már hamusodó parázson a csomag mindkét oldalát 5-8 percig sütjük. Salátával, savanyúsággal tálalhatjuk.
A vagdalthúsos csomagba a hagyma helyett tehetünk egy szelet zöldpaprikát, vagy néhány szelet gombát, esetleg 1-2 karika kolbászt.
