JÖVŐ
A Rovatból

Tudósok olyan sisakot hoztak létre, amely képes az elmével irányítani a tolószéket

Új reményt adhat több millió mozgássérültnek az a most kifejlesztett sapka, ami képes az elme által irányítani a kerekesszéket.

Link másolása

Az austini Texasi Egyetem kutatói kifejlesztették azt a technológiát, ami egy olyan 31 elektródával ellátott koponyához illeszkedő sapka, ami érzékelni képes az agyi régióban a mozgást szabályozó jeleket.

Ehhez tartozik egy kerekesszékhez rögzített laptop is, ami a jeleket mozgássá konvertálja át.

A betegeknek csak azt kell elképzelniük, hogy a kezüket vagy a lábukat mozgaltják. Ha jobbra haladnának, akkor a felhasználók mindkét karjuk, a balra való mozgáshoz pedig mindkét lábuk mozgatását kell elképzelniük.

A DailyMail által szemlézett sajtóközleményben kifejtették a kutatók, hogy a gondolattal irányított kerekesszék koncepcióját évek óta tanulmányozták, de a legtöbb projektben nem fogyatékkal élő alanyokat vagy nem megfelelő ingereket alkalmaztak, ezért nem tudták irányítani az eszközt.

Ebben az esetben három tetraplégiában szenvedő személy, akik a gerincsérülések miatt nem tudták mozgatni karjaikat és lábukat, zsúfolt, természetes környezetben működtették a kerekesszéket, változó sikerrel.

Az elektródákkal ellátott koponyakupak non-invazív módszerrel gyűjtik össze az agyból érkező jeleket, amit végül egy eszközre, jelen esetben a kerekesszék hátulján lévő laptopra továbbít.

A kísérlet első fázisában kiképezték a betegeket, hogy hogyan használhatják az elme által irányított kerekesszéket.

A kutatók arra kérték őket, hogy képzeljék el azt, hogy a saját kezüket és lábukat mozgatják. Ezek az elképzelések adták meg, hogy a rendszer milyen irányba mozgassa a széket.

A sikeresség másik fontos eleme a robotika, ugyanis a kerekesszéket olyan szenzorokkal szerelték fel, amit képes a környező környezetet feltérképezni. A szoftver pedig megtervezi a pontos és biztonságos mozgást a felhasználó elképzeléseinek összehangolásával.

A csapat mind a három résztvevővel összesen 60 alkalommal tesztelte a balra vagy jobbra mozgást a New Scientist információi szerint.

Az első 10 alkalom során az „1. ​​személy” átlagosan az 37 százalékában adott megfelelő parancsokat, ami az utolsó 10 alkalommal viszont már 87 százalékos pontosságú volt, azaz a kerekesszék nagy részben olyan irányba fordult, amerre a testelő szerette volna.

A „3. személy” pontossága pedig 67 százalékról 91 százalékra javult a tesztelési folyamat során.

A tesztelés következő fázisában minden résztvevőnek egy olyan akadályokkal teli utat kellett megtenniük egy szobában, amiben voltak térelválasztók és a kórházi ágyak is.. Ezeket szándékosan úgy rendezték, hogy szimulálják a valós környezetet.

Az első személy körülbelül négy perc alatt fejezte be a pályát, 80 százalékos pontossággal. A 3. személy hét perc alatt teljesítette, a 2. személy azonban 5 perc alatt elérte el a harmadik ellenőrző pontot, de nem tudta teljesíteni a pályát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Itt a világvége? – Egyre gyorsuló antarktiszi szuperörvény okozhatja majd
A Földön egyedülálló cirkumpoláris áramlat miatt rengeteg tengeri jég olvadhat fel a jövőben. Emiatt jócskán megemelkedhet a tengerek vízszintje.

Link másolása

Rekordsebességgel olvaszthat fel több ezer kilométernyi tengeri jeget az antarktiszi szuperörvény, írja a Daily Star. A cirkumpoláris áramlat a Földön egyedülállónak számít, mivel mind a 360 hosszúsági körön áthalad az Antarktisz körül. Ezért a tudósok „a bolygó legnagyobb és leggyorsabb áramlatának” is nevezik.

Az örvény most minden eddiginél nagyobb sebességgel halad, és úgy tűnik, hogy több tengeri jeget pusztít el, mint 14 millió éves történelme során bármikor. Egy negyven fős tudóscsoport arra jutott, hogy ez rossz hír az emberiség számára, mert az olvadó jég miatt jelentősen megemelkedhet a tengerek szintje, és a Holnapután című filmben látottakhoz hasonlóan jeges víz áraszthatja el a szárazföld egy részét.

A szuperörvényről néhány hete még azt mondta a lapnak egy időjárási szakértő, hogy februárban egy hirtelen sztratoszférikus felmelegedés blokkolhatta az áramlatot, ami így gyakorlatilag leállhatott.

A mostani tanulmány vezető szerzője szerint azonban ez nem így történt. Dr. Frank Lamy a lapnak elmondta, hogy a jelentős mennyiségű tengeri jég elvesztése a dél felé irányuló fokozott hőszállításnak tulajdonítható. Ennek köszönhetően több meleg víz éri el az Antarktisz jégtakarójának peremét, ami gyorsítja az olvadást.

Az áramlat működését ebben az angol nyelvű videóban magyarázzák el részletesen:


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: