JÖVŐ

Most dől el, hogy lesz-e síelésre alkalmas hótakaró a jövőben Magyarországon

Ha túl későn, 2040 után cselekszünk, akkor a pesszimista forgatókönyv szerint kell felkészülnünk arra, hogy 2060 után nem lehet síelésre alkalmas hótakaró az országban.

Link másolása

73%-os valószínűséggel állíthatjuk, hogy az általunk okozott klímaváltozás miatt csökkent harmadára a síelésre alkalmas téli hóvastagság Magyarország magasabban fekvő területein az elmúlt 60 évben. Míg az 1960-70-es években november közepétől január közepére egyenletesen növekedve átlagosan 12-14 cm-es hóvastagság alakult ki hegyeinkben, mára ez inkább februárban és csupán 4 cm-nél érte el a sokévi átlagos maximumát. A legerősebb negatív változás az Északi-középhegységben észlelhető. A hóvastagságot a téli csapadékösszeg és a hőmérséklet emelkedése határozza meg, és növekedhet ugyan a téli csapadékmennyiség, a felmelegedés a hegyekben erőteljesebb, így a csapadék nem hó formájában érkezik. Csak a Párizsi Megállapodással összhangban lévő, azonnali és jelentős kibocsátás-csökkentést jelentő forgatókönyv követése esetén van esélyünk arra, hogy a síelésre alkalmas hóvastagságú napok jelenlegi vagy akár 2000 előtti átlagos gyakorisága megmaradjon hazánkban. Ha csak túl későn, 2040 után cselekszünk, akkor gyakorlatilag a cselekvés nélküli, pesszimista forgatókönyvhöz hasonlóan nullához közelítő átlagos éves értékekre kell felkészülnünk 2060 után. Magyarán alig vagy egyáltalán nem lehet síelésre alkalmas hótakaró az országban a jövőben. Különösen az Északi-középhegységben van ennek nagy tétje. Szabó Péter és Pongrácz Rita elemzése.

Teleink melegedésével az egyéb hatások mellett a havazások száma is csökken: egy éve azt vizsgáltuk, hogy a havazások gyakorisága az ország teljes területén mennyire változott az elmúlt néhány évtizedben, s az elemzés alapján csupán az ország északi részén jelentkezett 1981-től statisztikailag szignifikáns csökkenés.

Ezúttal arra vagyunk kíváncsiak, hogy hazánk magasabban fekvő területein mennyiben változott a hóvastagság, és ehhez az 1960-70-es éveket is bevontuk az elemzésbe. A havazásokat két alaptényező határozza meg hegyeinkben:

• az emelkedő hőmérséklet,

• a növekvő téli csapadékösszeg.

Hogy melyik az erősebb hatású, azt most a mérések felhasználásával vizsgáljuk. Ha növekszik a csapadék mennyisége, és például Budapesten már nincs is megmaradó hó, a Bakonyban vagy az Északi-középhegységben még megmaradhat, és akár jelentősebb hótakaróként is jelentkezhet (ahogyan ezt idén januárban is megfigyelhettük). Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy sajnos a globális eredmények azt mutatják, hogy a (hazainál jóval) magasabban fekvő területeken a felmelegedés nagyobb, mint síkvidékeken, különösen a téli és tavaszi évszak során, és ez mind a minimum-, mind a maximumhőmérsékletet érinti. Ezt elsősorban a napsugárzáshoz köthető fizikai folyamatok befolyásolják, melyek eredője pozitív visszacsatolásként erősebb felmelegedést eredményez a hegyekben.

Megnéztük tehát, hogy a november és március közötti téli idény folyamán hogyan alakultak hazánk magasabban fekvő területein az átlagos hóvastagságok az elmúlt 60 évben, melyet három 20 éves időszakra bontottunk: azaz az 1961-1980, 1981-2000 és 2001-2020 időszakokat vizsgáltuk a megfigyelésen alapuló adatbázis szerint (1. ábra). Ehhez egy területi átlagban vett 200 m-es magassági küszöböt tekintettük, mellyel az ország teljes területének kb. 22%-át választottuk le.

Az adatok azt mutatják, hogy míg az 1960-70-es években november közepétől január közepére egyenletesen növekedve átlagosan 12-14 cm-es hóvastagság alakult ki hegyeinkben, addig az 1980-as évektől ez inkább már februárban érte el maximumát, és a mennyisége is jelentősen csökkent, nagyjából megfeleződött. A legutóbbi két évtizedben tovább módosult a hótakaró, már csak november végétől számíthattunk alig növekedő hóvastagságra, mely 4 cm-nél érte el a sokévi átlagos maximumát, ugyanakkor látszódnak az emlékezetes márciusi havazások nyomai is.

Azaz az elmúlt 60 év alatt harmadára csökkent az átlagos téli hegyvidéki hótakaró Magyarországon.

Jelen tanulmányban azt vizsgáljuk, hogy a magasabban fekvő területeken a szakirodalom szerinti természetes, síelésre alkalmas napok száma (amikor a hóvastagság eléri a 15 cm-t) hogyan változott, s ezért vajon az emberi tevékenység felelős-e, illetve mire számíthatunk, ha nem teszünk semmit a globális felmelegedés ellen, vagy ha azonnal kibocsátás-csökkentésbe kezdünk. Egyes sípályákon hóágyúzással ugyan ennél kisebb hóvastagság esetén is készülhet mesterséges, de jó minőségű hó, de ennek vizsgálatától most eltekintünk - írja a Másfélfok.

Nem számít, hogy több a téli csapadék, ha melegebb van, nem lesz hótakaró

Tekintsük először az elmúlt bő 60 év megfigyeléseit a magasabban fekvő területekre! A vizsgálatnál fontos, hogy a téli idényt, tehát az egybefüggő november és március közötti időszakokat vettük, melyet az időszak végének évszámával jelölünk – azaz pl. 1969/70 telét annak végével, 1970-ként jelöljük a következő ábrán. A legtöbb síelésre alkalmas napunk 1962/63 és 1969/70 telén volt hegyeinkben, mely elérte a 3 hónapos időtartamot is, ezután pedig 1963/64 és 1986/87 telei következnek, mely utóbbira talán még emlékezhetünk is.

Természetesen az egyes tájegységeken nem minden esetben ezeken a teleken volt a legtöbb ilyen hótakarós nap, pl. a Bakonyban egyértelműen 1995/96 tele a 3., de ezt a 2. ábra egyes területegységeire kattintva, az interaktív térképen vizsgálhatjuk meg részletesebben.

Magyarországon a tél a legváltozékonyabb évszak, ezért előfordultak olyan évek is, amikor a november-márciusi időszakban egyetlen napon sem volt 15 cm-es vastagságot elérő hómennyiség, még az ország magasabban fekvő területein sem. Ez egyértelműen a vizsgált 60 év második felében fordult elő: ilyen volt az 1997/98, 2006/07, valamint két egymást követő évben sajnos a 2019/20 és 2020/21 tél is. Mivel a hó konzerválja a hideget is, ez általában jó egyezést mutat azzal, hogy az adott évben mennyi téli napunk volt, ezt egy korábbi cikkünkben elemeztük részletesen.

A 2. ábra mutatja azt, hogy a hegyvidéki területeken mekkora változást tapasztalhattunk a vizsgált időszak első 20 éve és a legutóbbi 20 éve között. A legkisebb, éghajlati átlagban 7-9 nap/év mértékű csökkenést az Őrség déli részén láthatjuk, és ez itt nem is jelent statisztikailag szignifikáns változást.

Mindenhol máshol azonban szignifikáns csökkenés jelentkezett. A legerősebb negatív változás az Északi-középhegységben észlelhető, ahol ez egyes területeken meghaladja a 25-30 nap/év értéket is.

Ez alapján úgy tűnik, hogy a melegedés a magasabban fekvő területeken valóban nagyobb hatással bírt a hóra, mint a növekvő téli csapadékösszeg, különösen az ország magasabban fekvő északi területein.

Nagy valószínűséggel miattunk csökken a hegyvidéki hótakaró

Ahhoz, hogy ezekről a csökkenő gyakoriságokról eldöntsük, vajon az emberi tevékenység miatt következtek-e be, kétféle éghajlati szimulációt vizsgáltunk 1961-től. Az egyikben csak természetes kényszerekkel számoltak a modellek, míg a másikban a valóságban lezajlott folyamatokat, azaz a természetes hatások mellett az emberi tevékenység miatt egyre növekvő üvegházgáz-koncentrációkat is tekintették.

Ezen nagy számosságú modellszimuláció alapján az eddig tapasztalt, szignifikánsan csökkenő trendet 22-ből 16 modell esetében csak akkor kaptuk meg, ha az emberi tevékenységet is figyelembe vettük. Tehát ez azt jelenti, hogy összességében

73%-os valószínűséggel állíthatjuk, hogy antropogén hatásra következett be a síelésre alkalmas hótakarós napok számának hazai csökkenése.

Mire számíthatunk az előttünk álló évtizedekben?

A jövőbeli modelleredmények vizsgálatakor háromféle forgatókönyvet tekintettünk:

Az azonnali kibocsátás-csökkentéssel számoló, ún. RCP2.6-os forgatókönyvet, amely a legzöldebb jövőt feltételezi, és lényegében a párizsi klímacélok teljesülését, azaz a maximálisan 2 Celsius-fokos globális felmelegedést jelenti. Ezt zölddel jelöljük a következő ábrákon.

A közepesen optimista, ún. RCP4.5 forgatókönyvet, amely szerint később, 2040 körül kezdjük meg a globális kibocsátás-csökkentést. Ezt sárgával jelöljük a jövőbeli ábrákon.

A pesszimista forgatókönyvet, amely esetén az eddigi kibocsátási trendek folytatódnak tovább, s 2100-ig egyáltalán nem kezdünk kibocsátás-csökkentésbe vagy az energiafelhasználás zöldítésébe.

Fontos megjegyezni, hogy az azonnali kibocsátás-csökkentésnek sincs rögtön észlelhető hatása, hanem csak leghamarabb 20 év múlva érezhetjük majd annak kedvező hatásait.

A csapadékkal való kapcsolat miatt a hótakaróra vonatkozó modelleredmények is nagy bizonytalansággal bírnak (a 3. ábra függőleges oszlopai ezt a modellek közötti bizonytalanságot jelenítik meg), ugyanakkor azok átlagából már megfelelő következtetéseket tudunk levonni. 2040 után, amikor az azonnali kibocsátás-csökkentés hatása már érződik,

kizárólag a legzöldebb forgatókönyv szerint van esély arra, hogy a síelésre alkalmas hóvastagságú napok jelenlegi átlagos gyakorisága megmaradjon.

Sőt, ezt a forgatókönyvet követve akad olyan szimuláció is, amely a vastagabb hótakarójú 1981-2000 időszak éves átlagát is megközelíti vagy eléri. Emellett természetesen nagy az évek közötti változékonyság is (ezt az ábra nem jeleníti meg), ugyanakkor egyre gyakrabban lesz majd olyan év, amikor egyáltalán nem lesz síelésre alkalmas, természetes hóréteg a hazai hegyekben. Ha csak túl későn, 2040 után cselekszünk (ez jelenti a későbbi kibocsátás-csökkentést),

akkor gyakorlatilag a pesszimista forgatókönyvhöz hasonlóan nullához közelítő átlagos éves értékekre kell felkészülnünk 2060 után. Magyarán alig vagy egyáltalán nem lesz síelésre alkalmas hótakarós nap az országban.
Az eredményekből arra következtethetünk, hogy a fokozódó hőmérsékletnövekedés megállításával, elsősorban az Északi-középhegység lehet az azonnali kibocsátás-csökkentés kiemelkedő nyertese, hiszen itt a legnagyobb a pesszimista forgatókönyv és az azonnali kibocsátás-csökkentés közötti különbség.

A téli turizmus elsősorban itt lendíthető fel leginkább, ha előtte a megfelelő mitigációs célokat teljesíteni tudjuk. Ellenkező esetben túl sok jóra ne számítsunk még a legjobban felszerelt síterepeken sem.

Összefoglalásként tehát elmondhatjuk:

• Az átlagos hegyvidéki hóvastagság az elmúlt 60 év alatt mára a harmadára csökkent. A magasabban fekvő területeken a síelésre alkalmas napok száma ezzel jelentősen csökkent, de leginkább az Északi-középhegységben.

• Csak az üvegházhatású gázok antropogén kibocsátásának azonnali csökkentésével van csak esélyünk arra, hogy a már alacsonyabb 2001-2020-as átlaghoz közeli értékeket, de tartósan akár annál nagyobbakat is mérhessünk a jövőben. A jelenlegi kibocsátási trendek folytatódása esetén a természetes, síelésre alkalmas hótakarójú napok teljesen eltűnnek majd a hazai hegyekből.

Szerzők: Szabó Péter, Pongrácz Rita

Az interaktív ábrák, térképek a Másfélfok.hu-n tekinthetők meg.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
New York a saját súlya miatt is süllyed, mert a rajta lévő felhőkarcolók annyira nehezek
Manhattan süllyed, körülötte a vízszint emelkedik, ez nem a legszerencsésebb kombináció. Mintha a jégkorszak következményei és a klímaváltozás nem volna elég baj.

Link másolása

A New York-i épületek súlya is hozzájárulhat a metropolisz süllyedéséhez, állítják kutatók. Ugyanakkor ennek más okai is lehetnek, például a bolygón végbemenő változások, és az utolsó, mintegy tízezer évvel ezelőtti jégkorszak következményei.

Ha sikerül megérteni, hogy a New Yorkhoz hasonló területek miért kerülnek egyre alacsonyabbra, az segíthet felbecsülni, hogy a jövőben mekkora ezeken az áradás kockázata a klímaváltozás miatt.

Az Atlanti-óceán észak-amerikai partvidékén a vízszint a globális átlagnál máris három-négyszer gyorsabban emelkedik.

„A tengerszint-emelkedés hamarosan áradási problémákat fog okozni New Yorkban és világszerte” – figyelmeztet a tanulmány vezető szerzője, Tom Parsons geofizikus.

A jégkorszak érdekes utóhatása

GPS-adatok szerint a város déli része, Lower Manhattan évente nagyjából 2,1 milliméterrel kerül lejjebb.

Ennek egyrészt természetes oka van. Az utolsó jégkorszak leghidegebb időszakában a bolygó nagy részét vastag jégtakaró fedte. A jégtáblák alatt lévő talaj süllyedni kezdett, ez azt jelentette, hogy a földtömegek szélei magasabbra kerültek. Miután a jég elolvadt, egy idő után ez utóbbi területek indultak süllyedésnek.

Egy korábbi kutatás szerint a keleti part mentén ez a jelenség 2100-ra akár 48-150 centiméteres süppedést is okozhat.

A süllyedésnek emellett a természetes oka mellett Parsons és csapata meg akarta vizsgálni a mesterséges okok, például az ember alkotta épületek lehetséges hatását is.

Parsonsnak akkor ugrott be az ötlet, amikor meglátogatta felesége családját Belgiumban 2019-ben.

„Az antwerpeni katedrális mellett volt a szállásunk, figyeltem az épület alapzatának hatalmas köveit, és azon töprengtem, hogy hogyan hozhatták ide ezeket nagy távolságokból, majd hogyan rakták őket össze, mint egy kis hegyet. Kíváncsi lettem arra, hogy ez milyen hatással lehet a kövek alatt húzódó talajra” – idézte fel az ötlet kipattanásának körülményeit.

A baj az, ha összeadódik

A megépítés után minden épület besüllyed egy kicsit a födbe, még azok is, amelyeket keményebb kövekre építenek. Azok, amelyeket puhább talajra emelnek, természetesen jobban.

A tudósok becslése szerint New York City öt kerületének több mint egymillió (pontosan 1.084.954) épülete összesen 762 milliárd kilogramm súlyú, és egy 778 négyzetkilométeres területen helyezkedik el.

Ezután számítógépes modellt fejlesztettek ki annak megállapítására, hogy ez a súly különféle talajviszonyok esetén miképpen süllyed.

Műholdfelvételekből az derült ki, hogy a város átlagosan évente 1-2 milliméterrel kerül lejjebb. Ez megegyezett azzal az adattal, amit a számítógépes modell jelzett a jégkorszak utáni természetes mozgás következményeként.

Bizonyos városrészek azonban az adatok szerint sokkal gyorsabban süppednek, mint mások. Ez feltehetően az épületek súlya miatt van, de nem zártak ki más lehetséges indokokat sem, amelyek egyelőre még ismeretlenek.

New York tehát átlagosan csupán egy picikét süllyed évente. Parsons ugyanakkor rámutatott, hogy eközben New York körül a tengerszint emelkedés évente 1-2 milliméteres, így aztán minden milliméternyi süppedés plusz egy évet jelent a tengerszintnél.

(Forrás: Live Science, Earth's Future)


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Dollártrilliókban számolható az a veszteség, amelyet a közelgő El Niño okozhat a világnak
Peruban óriási esőzések jöhetnek, az amazóniai esőerdőket kegyetlen aszály sújthatja, Délkelet-Ázsiában hatalmas kiterjedésű erdőtüzeket okozhat a jelenség.

Link másolása

Ismét felbukkant a klímaváltozás egyik legfélelmetesebb jelensége, az El Niño. A kutatók szerint a Csendes-óceán vizeit átszelő meleg áramlatot már áprilisban is lehetett érzékelni, várhatóan a következő hetekben, de legkésőbb júliusig kialakul és 55% esélyt adnak arra, hogy ezúttal rendkívül súlyos következményekkel jár, ráadásul elhúzódhat akár télig is. Mindenekelőtt félő, hogy hozzájárul a párizsi klímamegállapodásban meghatározott 1,5 C fokos emelkedés küszöbének túllépéséhez, miközben a világ egyes részein hatalmas szárazságot, másutt pedig hatalmas esőzéseket okozhat.

És akkor még nem is szóltunk a várható súlyos gazdasági károkkal. A WIRED által idézett jelentés szerint a következő években a veszteség akár 3 trillió dollárt is elérheti. Különösen érzékenyen érintheti a szegény trópusi országokat, de mint Christopher Callahan, a dartmouth-i főiskola tanára, a jelentés társszerzője figyelmeztetett, hatása az egész Földön érezhető lesz.

A Science-ben megjelent cikkben felidézik, hogy az 1982-83-as El Niño 4,1, míg az 1997-98-as 5,7 trillió kárt okozott, és mindkét esetben több mint öt évbe telt, amíg a klimatikus változások hatásai elmúltak. Az évszázad végére e természeti jelenség által okozott károk pénzben kifejezhető értéke elérheti a 84 trilliót is.

A cikk megerősíti azokat a korábbi kutatásokat, amelyek szerint a klímaváltozás és az extrém időjárási jelenségek rendkívüli anyagi károkkal járnak, különösen a fejlődő gazdaságok esetében. Leonie Wenz, a potsdami klímakutató intézet munkatársa szerint ahhoz, hogy optimális és igazságos klímapolitikát folytassanak világszerte, tisztába kell lennünk a klímaváltozás társadalmi és gazdasági árával, és egyre több bizonyíték van arra, hogy a felmelegedés sokkal többe kerül az emberiségnek, mint ahogyan azt korábban gondoltuk.

Amint az El Niño vizei felmelegítik a Csendes-óceánt, a trópusi országoknak kell viselniük a legdrámaibb hatásokat. Peruban például ilyenkor olyan súlyos esőzések vannak, amelyek tönkreteszik az ország infrastruktúráját, eláztatják a gabonaféléket. Normális körülmények között a Peru partjainak vizei felhozzák azokat a tápanyagokat, amelyeken a halállomány él, de ez a folyamat is lelassul az El Niñóval. Ezenkívül a tengeri hőhullámok elpusztítják a halakat és ez megfosztja az ott élő embereket egyik legfőbb bevételi forrásuktól.

A meleg áramlatnak azonban keletebbre éppen az ellenkező hatása lehet: kegyetlen aszállyal sújthatja az amazóniai esőerdőket, amelyeket már így is megtizedelt az emberi terjeszkedés és az egyre gyakoribb erdő- és bozóttűz.

Egy újabb nagy szárazsággal Amazónia még közelebb kerülhet ahhoz a kritikus ponthoz, amikor az esőerdőből füves területté válik, és ökológiai szempontból innen nincs visszatérés. A fák pusztulása végveszélybe sodorhat számos élőlényt, és gyengítheti Amazónia széndioxid-elnyelő képességeit.

A Csendes-óceán másik oldalán is pusztíthat szárazság. Callahan szerint különösen veszélyeztetett lehet Indonézia és Ausztrália, emlékeztetve arra, hogy 1998-ban az El Niño nyomán Délkelet-Ázsia nagy részén hatalmas kiterjedésű erdőtüzek volt, különösen az indonéz szigetvilágban. Ott ugyanis a kockázatot a szárazság és a nagy meleg mellett az is növeli, hogy hatalmas tőzeges területei vannak, amelyek, ha belobbannak, nagyon nehéz őket eloltani. Az erdőtüzek emellett jelentős mértékben növelhetik a széndioxid-kibocsátást, és ezzel is gyorsíthatják a klímaváltozást.

Bár az El Niño hatásai főleg a trópusokra koncentrálódnak, más régiók is érintettek. Az Egyesült Államok északi területei jóval melegebbek lesznek, a délnyugati államokban viszont sokkal több eső esik. Egyetlen dolognak örülhetnek a térségben, hogy az El Niño általában csökkenti a hurrikánok aktivitását az Atlanti-óceánon.

Az alacsony GDP-vel rendelkező trópusi országok gazdasági sebezhetőségét az okozza, hogy nemzeti össztermékük nagyobb részét a mezőgazdaság adja, tehát sokkal jobban ki vannak szolgáltatva a mezőgazdaság viszontagságainak, mint a fejlett ipari országok.

A farmerek egyenesen megélhetésüket kockáztatják, különösen azok, akiknek nincsen öntözőrendszerük, ők szinte azonnal a szárazság áldozataivá válnak.

Callahan úgy véli, hogy az El Niño gazdasági károkat alulbecsülték, mert általában csak azokat az éveket vették figyelembe, amikor a jelenség aktív volt.

Az új kutatás azonban arra mutat rá, hogy még tíz évvel a meleg áramlatok eloszlása után is lehet érezni hatásukat.

Callahan szerint az El Niño igazi stresszteszt a melegedő bolygó számára, mivel a klímaváltozással gyakoribbakká válnak a hőhullámok, az erdőtüzek, a szárazságok és az áradásokkal járó esőzések is. Ugyanakkor alkalom a kormányoknak, hogy felkészüljenek a rendkívüli időjárásokra infrastruktúráik megerősítésével, az erdőtüzek megelőzését célzó befektetésekkel. Ezek előbb-utóbb elkerülhetetlenek lesznek, és mindenki csak jól járhat velük.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A földi élethez nélkülözhetetlen nyolc határértékből hetet már átlépett az emberiség
Veszélyes zónában van a földi élet. Már csak a légszennyezettség esetében nem léptük át a kritikus értéket.

Link másolása

Nyolc olyan határértéket tartanak számon a tudósok, melyek nélkülözhetetlenek az élet fenntartásához, ám ezek közül már hét esetében az emberiség átlépte a határt, írja a Nature. A több mint 40 szakértőből álló Az Earth Commission nemzetközi tudóscsoport által megállapított értékek azt mutatják, mennyire biztonságosak és méltányosak a földi élet feltételei.

A határértékek az éghajlatot, a légszennyezést, a műtrágyák túlzott használata miatti eredő foszfor- és nitrogénszennyezést, a felszín alatti vízkészleteket, a felszíni édesvizeket, a beépítetlen természetet, illetve a természetes és az ember építette környezetet vizsgálja. Ezek közül egyedül a légszennyezettség az, ahol még nem léptük át az egész bolygót figyelembe véve a küszöbértéket. Egyes területeken azonban már a levegő minőségének megítélése is a káros tartományba esik.

A tanulmányban kitérnek arra, hogy amennyiben a Föld évente orvosi vizsgálaton venne részt, a doktor most azt mondaná, hogy a bolygó annyira beteg, ami már a földlakók életét is érinti.

A tudósok túlnyomó többsége egyetért abban, hogy az éghajlatváltozás az ember hibája, mely elsősorban a bolygó erőforrásainak hatalmas mértékű fogyasztása miatt következett be. Több mint 88 ezer klímaváltozásról szóló tanulmány vizsgálata során arra jutottak, hogy ezek 99,9 százaléka az emberiséget teszi felelősség a globális felmelegedés miatt.

A tudóscsoport szerint „ugrásszerű fejlődésre lenne szükség annak megértésében, hogy a jog, a gazdaság, a technológia és a globális együttműködés” hogyan tudna együttesen egy biztonságosabb és boldogabb jövőt eredményezni. Az Earth Commission tagjai szerint a helyzet megmentése érdekében létfontosságú lenne a globális hőmérséklet-emelkedés 1,5 Celsius-fokra való korlátozása és a világ ökoszisztémáinak védelme.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Megölte emberi kezelőjét a mesterséges intelligencia vezérelte drón egy szimulációs gyakorlatban
A drón feladata az volt, hogy semmisítse meg az ellenség légvédelmi rendszerét, és mindenkit támadjon meg, aki akadályozni próbálja a misszió végrehajtásában.

Link másolása

Az amerikai hadsereg egyik szimulációs gyakorlata során a légierő mesterséges intelligencia által vezérelt drónja meggyilkolta az irányítóját, mert csak ezzel tudta biztosítani a misszió végrehajtását.

Az erről szóló információt Tucker ‘Cinco’ Hamilton ezredes, az amerikai légierő AI-tesztelésért és bevetésért felelős vezetője osztotta még májusban egy londoni szakmai konferencián.

Hamilton elmondása szerint a drón feladata az volt, hogy semmisítse meg az ellenség légvédelmi rendszerét, és támadjon meg bárkit, aki ezt megpróbálná megakadályozni.

A rendszert eredetileg úgy alakították ki, hogy az emberi kezelőé volt a döntő szó, a megerősítéses tanulás során a mesterséges intelligencia a megerősítést jelentő pontokat az ellenséges célpontok megsemmisítéséért kapta, amit az emberi kezelő többször is megakadályozott.

A drón ennek megfelelően végül arra a következtetésre jutott, hogy a kommunikációs torony ellen kell fordulnia, ahonnan a kezelője kommunikált vele.

Hamilton az eset ismertetésével arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy nem szabad túlzottan az MI-re bízni a gépeket a légierőnél.

(via 444, Guardian)


Link másolása
KÖVESS MINKET: