JÖVŐ
A Rovatból

Mesés fizetések, egekbe kilövő részvényárak – a Szilícium-völgyben kitört a mesterséges intelligencia új aranyláza

A Nvidia pénzügyi igazgatója a ChatGPT bevezetését egy új iPhone-pillanatnak nevezte, ahhoz hasonlítva a helyzetet, amikor a világ rájött, hogy a mobiltelefonok teljesen megváltoztatják az emberek életét.
Fotó: Flickr - szmo.hu
2023. június 08.


Link másolása

Egy évvel ezelőtt már a Szilícium-völgy végét kezdték jósolgatni. A nagy technológiai cégek részvényei zuhanni kezdtek, kidurrant a kriptovaluta léggömbje és számos vállalatnál megindultak az elbocsátási hullámok. Kevesen gondolták, hogy a mesterséges intelligencia berobbanása mekkora fellendülést hoz.

A Pitchbook kockázati és magántőke-adatbázis szerint csak az idén májusban 11 milliárd dollárt fektettek be AI-start-up-okba. Ez a tavaly ilyenkori helyzethez képest 86%-os növekedést jelent. A hónap végén a mesterséges intelligenciák chipjeit gyártó Nvidia egyike lett a világ azon kevés cégeinek, amely elérte az 1 trillió dolláros értéket

– írja a Washington Post

A lap tudósítója szerint San Franciscóban szinte lehetetlen elkerülni az AI-hisztériát. Még a bárokban, éttermekben is az a leggyakoribb téma, hogy miként használják a ChatGPT-t, és vajon a mesterséges intelligencia elveszi-e az emberek munkáját vagy pedig egyenesen átveszi az uralmat a világ felett. AI-iparágban folyamatosan toboroznak munkaerőt, a cégek hatalmas fizetéseket adnak a szakértőknek, miközben folyik az alkalmazottak átképzése.

A mesterséges intelligencia új aranyláza – amelyben nagy része volt a ChatGPT tavaly novemberi piacra dobásának – a generatív AI-nak köszönhető, amely a nyílt internet több trilliónyi szaván és képén edzett összetett algoritmusokat használ szövegek, képek és hanganyagok gyártására.

„A minőségi javulás sokkal nagyobb a vártnál” – állapítja meg Dan Wang, a Columbia egyetem professzora, aki a technológiai üzletágat tanulmányozza. „Meglepte az embereket, egyben elszabadította a már működő és a leendő vállalkozók képzeletét.”

A ChatGPT megjelenése után a Microsoft és a Google is bekapcsolódtak a „fegyverkezési hajszába”. Bár korábban óvakodtak attól, hogy kísérleti stádiumban lévő AI-eszközöket bocsássanak az emberek rendelkezésére, mindkét cég felgyorsította a munkát, hogy legfontosabb termékeiket, mint a Microsoft Wordöt vagy a Google Searchöt elláthassák szöveggenerátorokkal.

Jellemző, hogy az Alphabet konszern pénzügyi helyzetével kapcsolatos közelmúltbeli nyilatkozataiban Sundar Pichai elnök-vezérigazgató 34-szer említett az AI-t, szemben a tavalyi öt alkalommal. A cég fejlesztési konferencián mondott ilyen tárgyú kijelentése a közösségi médiában is nagy sikert aratott. „Izgalmas fordulóponthoz érkeztünk. Újragondoljuk kulcstermékeinket” – mondta Pichai. Ugyancsak hangosan hirdeti saját mesterséges intelligencia-munkáját a Facebook és az Amazon, és valószínűleg hamarosan az Apple is előjön kutatásainak eredményeivel.

Az egyik legnagyobb haszonélvezője ennek a robbanásnak a Nvidia. A cég videójátékokhoz használt számítógépes chipjeit kutatók és cégek éveken át használták, hogy futtassák a nagy mennyiségű és bonyolult algoritmusokat a legkorszerűbb AI-programok kiképzésére.

Aztán elkezdtek kifejezetten az AI számára készülő termékeket gyártani, és ennek nyomán 2019 végétől 2023 elejéig megnégyszereződött a Nvidia tőzsdei értéke.

A múlt héten bejelentették, hogy az év második negyedében várhatóan 11 milliárd dollár értékben adnak el új chipeket, és ez 4 milliárddal több, mint amennyit a Wall Street elemzői előrejeleztek. Részvényeik 24%-kal emelkedtek a bejelentésre, így a cég már 971 milliárd dollárt ér.

Colette Kress, a Nvidia pénzügyi igazgatója a ChatGPT bevezetését egy „új iPhone-pillanatnak” nevezte, ahhoz hasonlítva, amikor a világ rájött, hogy a mobiltelefonok teljesen megváltoztatják az emberek számítógép-felhasználását.

Tavaly, miután a pénzügyi szakértők befejezettnek nyilvánították a tíz évig tartó konjunktúrát, a technológiai cégek által uralt Nasdaq 100 tőzsdei index értékének egyharmadát vesztette el. Ezzel szemben 2023-ban máris 31%-os növekedést mutat. Még a Meta is olyan szinten szorgalmazza a mesterséges intelligenciák fejlesztését alkalmazottai körében, hogy már előfordult, hogy munkaértekezleten megkérdezték: még mindig a Metaverzum-e az elsődleges célkitűzés? Ugyanez tapasztalható az Amazonnál is.

A egész iparágban megfigyelhető az is, hogy a mesterséges intelligenciákon dolgozók megpróbálják kihasználni a mostani robbanást saját vállalkozásaik beindítására. Ez történt például a Google-nál egy egész fejlesztő csapattal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Elérhette a fordulópontot a klímaváltozás az Antarktiszon, virágzásnak indultak a növények
A két őshonos virágzó növény terjedése ötszörösére gyorsult az elmúlt tíz évben. A globális felmelegedés mellett a fókaállomány ritkulása is a hozzájárulhatott az Antarktisz kivirágzásához.

Link másolása

Az Antarktisz két őshonos virágos növénye is virágzik a nyári hőhullámok és az emelkedő hőmérséklet közepette, írja az IFL Science. Tudósok szerint mindez az ember okozta éghajlatváltozás következménye lehet, és

akár azt is jelezheti, hogy a jéggel borított kontinens elérte a fordulópontját.

A zord körülmények miatt az Antarktiszon mindössze két őshonos növény él: az antarktiszi sédbúza (Deschampsia antarctica) és a felemásvirágú szegfű (Colobanthus quitensis). Az olaszországi Insubria Egyetem tudósai tavaly publikáltak egy tanulmányt, melyben 2009 és 2019 között figyelték a két növényt a Signy-szigeten, mely fontos fészkelőhely számos tengeri madár számára az Antarktiszon. Ezt követően összehasonlították ezeket a megfigyeléseket az előző ötven évben végzett felmérésekkel.

Az olasz tudósok arra jutottak, hogy

a két növénypopuláció az utóbbi tíz évben robbanásszerűen megnőtt.

Valójában csak az utóbbi évtizedben annyival gyorsabban terjedtek, mint a megelőző ötven évben. Ráadásul ez a növekedési ütem szorosan összefügg a levegő hőmérsékletének melegedési tendenciájával, mely 2012 nyarán indult meg az Antarktiszon.

A növények elszaporodáshoz a klímaváltozáson túl hozzájárult az is, hogy egyre kevesebb fóka él arrafelé, melyek letapossák a növényzetet. A tudósok szerint ahogy a hőmérséklet tovább emelkedik, várhatóan ez a tendencia folytatódni fog. Tavaly márciusban például olyan hőhullám érte el az Antarktiszt, hogy az ott dolgozó kutatók rövidnadrágot húztak, néhányan pedig még az ingüktől megszabadulva napoztak.

Becslések szerint

az évszázad végére az Antarktiszon a hőhullámok az éghajlati válság következtében további 5-6 Celsius-fokkal emelkedhet a hőmérséklet, ami drasztikus változásokat eredményezhet a kontinensen.

A nővények robbanásszerű terjedése már azt jelezheti előre, hogy az Antarktisz estében közel lehet a globális felmelegedés miatti fordulópontot.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Csak az okos embereknek kellene gyereket vállalni Elon Musk szerint
A világ leggazdagabb embere szerint a születési ráta nagyobb gond, mint a globális felmelegedés. De szerinte azért nem mindegy, hogy kinek születik gyereke.

Link másolása

Elon Musk szerint komolyan kellene foglalkozni a gyerekszületések számának növelésével világszerte. A milliárdos azonban úgy véli, hogy csak bizonyos intelligenciaszintű embereknek kellene szaporodniuk. Musk erről a hamarosan megjelenő életrajzi könyvében vall, írja a Page Six.

A New York Times birtokába került részletben az 52 éves üzletember azt mondja, mindent megtesz azért, hogy harcoljon a világot sújtó alulnépesedési válság ellen. A 11 gyerekes apuka szerint „az összeomló születési ráta messze a legnagyobb veszély, amivel a civilizációnak szembe kell néznie”. Musk nézeteit rendszeresen posztolja is az X-re átkeresztelt Twitterre.

Grimes-szal közös harmadik gyereke születés után nem sokkal a SpaceX alapítója azt írta egy bejegyzésben, hogy az alacsony születési ráta „sokkal nagyobb veszélyt jelent a civilizációra, mint a globális felmelegedés”. De már hat évvel ezelőtt is aggodalmát fejezte ki a témában. Akkor úgy fogalmazott, hogy „a világ népessége az összeomlás felé gyorsul, de úgy tűnik, kevesen veszik észre, vagy kevesen törődnek vele”.

Walter Isaacson, Musk hamarosan megjelenő életrajzának szerzője elárulta: a milliárdos felajánlotta a spermáját a Neuralink vezetőjének, Shivon Zilisnek, hogy „a gyerekek genetikailag az övéi legyenek”. A párnak 2021 novemberében születtek végül ikrei. Rajta kívül Musknak három gyereke született Grimestól, míg Justine Wilsontól hármasikrei és egy ikerpárja is született a termékeny vállalkozónak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Egy éves bérlet árát fizetheti ki Bécsben az az autós, aki a tömegközlekedést akadályozva parkol
A városvezetés már hosszabb ideje igyekezett különféle kampányokkal nagyobb körültekintésre bírni az autósokat, most azonban jelentősen bekeményítettek.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2023. szeptember 12.


Link másolása

Bécsben a figyelmetlenül parkoló autósok tavaly 1535 alkalommal akadályozták a villamosok továbbhaladását, míg a buszok beállását a megállóba 787 alkalommal hiúsították meg a szabálytalanul leállított autók - írja a 444 az osztrák főváros képviseleti irodájának közleménye alapján.

Történt mindez annak ellenére, hogy a városvezetés már hosszabb ideje igyekszik különféle kampányokkal nagyobb körültekintésre bírni az autósokat parkoláskor. Emellett folyamatosan építik át az érintett megállók és szakaszok környezetét.

Most azonban drasztikusabb lépéshez folyamodtak: szeptember 15-től a korábbi 128 euróról 365 euróra emelik a büntetését azoknak, akik autójukkal akadályozzák a közösségi közlekedést. Ráadásul az elvontatás és a tűzoltóság költségét is nekik kell állniuk.

A bírság összegének jelentős emelésével nem az a cél, hogy jól megbüntessék az autósokat, hanem az, hogy a buszok és villamosok zavartalanul közlekedhessenek – magyarázta a döntést Ulli Sima közlekedésért felelős városi tanácsnok.

Egy alacsony padlós villamoson körülbelül 200 utasnak van hely, vagyis egy szabálytalanul leállított autó ennyi embert tart fel és kényszerít átszállásra.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Balatoni nádpusztulás: „Valami olyan történik ezeken a helyeken, amire nincs magyarázatunk”
Tóth Viktor limnológus szerint könnyen elképzelhető, hogy a vízszint túlszabályozásának, a stégek telepítésének és a szabályozott nádaratás hiányának együttes következménye az, amit most látunk.

Link másolása

Egyre több nádpusztulást jelentenek a Balaton környékéről. Hétfőn a balatontipp.hu közölt megdöbbentő fotókat a Paloznak és Alsóörs közötti szakaszon szürkévé változó növényzetről. Két nappal később pedig a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) honlapján jelentek meg hasonló fotók a tihanyi Külső-tó környékéről.

Tóth Viktor limnológussal beszélgettünk arról, mi történhet a Balaton partján.

– Tényleg rendkívüli az, ami most a nádasokkal történik?

– Idén összesen hat balatoni helyről jelezték nekünk, hogy szokatlan, de kísértetiesen hasonló események zajlanak. Eddig a nádpusztulás a Balatonban mindig a víz felőli oldalon történt, míg most a szárazföld felőli részeket érinti.

Úgy tűnik, hogy valami olyan történik ezeken a helyeken, amire nincs magyarázatunk, mert annyira egyedi eset.

A bejelentések mindegyike csónakbeállók, strandok és stégek környékén kipusztuló nádasokról érkezett. Amikor körbejártuk az érintett területeket, egyértelművé vált, hogy olyan helyekről van szó, ahol az emberi tevékenység nagyon-nagyon intenzív.

– Arra gondol, hogy valaki szánt szándékkal pusztíthatja a nádast?

– Nem hiszem, hogy szánt szándékkal történne ez. A nádas sok mindent képes tolerálni, de egy bizonyos határig. Idén például nagyon megemelték a tó vízszintjét, ami messze áll a természetes ingadozástól. Ez normális esetben egy magas kora tavaszi vízállásról alacsonyra csökken az ősz elejére, ám a Balaton esetében ennek pont az ellenkezője történt. De itt vannak az egymástól tíz méterre épített stégek is. Az emberek gyakran jobbító szándékkal próbálnának valamit kezdeni a tó körül, például amikor le akarják aratni a „pusztuló” nádast. De mi alapján gondoljuk egy több millió éves növényfajról, hogy jobban tudjuk, mire van szüksége?

– Akkor természetes okai lehetnek a jelenségnek?

– Legfeljebb tíz százalékban. Például a tihanyi Külső-tó esetében nagy valószínűséggel egy microburst, vagyis kis területre lecsapó függőleges irányú, intenzív légzuhatag állhat a pusztulás hátterében. Innen nem messze, Sajkodnál pedig egy nagyon jól körülhatárolható fertőzést figyeltem meg. Az a baj, hogy a tó 240 kilométeres teljes partszakaszát képtelen vagyok folyamatosan egyedül felügyelni, ezért a [email protected] e-mailcímen bárki bejelentést tehet, ha problémát észlel a balatoni nádasok esetében.

– A szóban forgó paloznaki, ábrahámhegyi vagy éppen pálkövei nádasok végleg elpusztultak vagy még menthetők?

– Erre sajnos nem tudok válaszolni, mivel annyira egyedi esetekről van szó. Őszintén szólva én még ilyet nem tapasztaltam korábban. A jelek alapján mindenesetre én leginkább zsombékosodásra gondolok, melynek a végkövetkezménye zsombékmocsár, ami pedig visszafordíthatatlan.

– Miért probléma, hogy ez történik a balatoni nádassal?

– Nem probléma, ez egy természetes jelenség. A gond a sebességgel van.

Ha ez valóban zsombékosodás, akkor egy ilyen folyamat évszázadokat vesz igénybe. Ehhez képest most azt látjuk, hogy nagyjából két év alatt lezajlik a zsombékosodás olyan területeken, ahol korábban nem voltak erre utaló jelek.

Többször elmondtam már: véleményem szerint nem a bolygót kell megvédeni, hanem saját magunkat. A Föld köszöni szépen, alkalmazkodni fog. A kérdés az, hogy az emberiség szeretni fogja-e, ahogyan a bolygó alkalmazkodik az általunk teremtett feltételekhez. Könnyen elképzelhető, hogy a vízszint túlszabályozásának, a stégek telepítésének és a nádaratás hiányának együttes következménye az, amit most látunk.

– Mit gondol, ki fog derülni valaha, hogy pontosan mi történik most a tóval?

– Igen, persze, ha lenne szándéka a kormánynak arra, hogy ezt kivizsgálja. De pontosan tudjuk: minden kutatás csak addig működik, amíg pénz van mögötte. A Balatoni Limnológiai Kutatóintézetben én egyedül foglalkozom ezzel a területtel, más intézményeknél még vannak olyan kutatók, akik értenek a növényökológiához. Szeretem, amit csinálok, ezért kimegyek önszántamból is az érintett területekre, de igazából évtizedekig tartó vizsgálatra lenne szükség.

– Mit tehetnek ebben a helyzetben a kirándulók, strandolók, vitorlázók, horgászok? Tudnak ők segíteni valahogyan?

– Nem igazán. De mondjuk jó lenne, ha a nyaralótulajdonosok felszámolnák a néhány tízméterenként telepített saját stégeket, és átállnának mondjuk egy-két kilométerenként kialakított közösségi stégek építésére. Ehhez azonban a jelenlegi gondolkodásmód teljes átalakítására lenne szükség.

– Milyen problémákat okozhat a tó életében, ha ez a folyamat nem áll meg, tovább terjed, és a nádas nem regenerálódik?

– A partmenti területek, beleértve a hinarasokat is, a biodiverzitás központjai minden tó esetében.

Ez azt jelenti, hogy nemcsak maga a nádas tűnik el, hanem az ahhoz köthető élőlényközösségek is.

Magyarországon börtönbe kerülhet, aki meggyilkol egy macskát. Ellenben egy négyzetméter nádas kivágásáért semmi nem jár, holott az a kis terület több ezer, esetenként több millió faj élettere is lehet.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET: