JÖVŐ
A Rovatból

Mennyit szenvednek a tehenek azért, hogy tej, sajt és vaj kerüljön az asztalunkra?

Az állatvédők világszerte régóta kritizálják a zsúfolt istállókat, a tejtermelő tehenek folyamatos mesterséges megtermékenyítését, és azt, hogy azonnal elszakítják tőlük újszülött borjaikat.

Link másolása

Joaquin Phoenix alig néhány nappal a 2020-as Oscar-gála után a kezében hozott el egy újszülött borjat az egyik Los Angeles-i vágóhídról. Magával vitte a borjú anyját is. Az állatokat egy állatvédő szervezet farmjára szállították, ahol a színész szerint békében élhetnek majd.

Magán az Oscar-gálán a díj átvételekor mondott köszönőbeszédében Joaquin Phoenix azt állította, a vegán életmód morális kötelessége az embereknek.

"Azt gondoljuk, hogy mi vagyunk az univerzum közepe, és ezért kifosztjuk a természet erőforrásait. Úgy érezzük, jogunk van arra, hogy mesterségesen megtermékenyítsünk egy tehenet, majd ellopjuk a borját. És hiába hallani a sírását, mi fogjuk a tejét, és a kávénkra meg a müzlinkre öntjük, ahelyett, hogy a borjúnak jutna"

– mondta.

VIDEÓ: Joaquin Phoenix beszéde

De igaza van-e a világhírű színésznek?

Az emberiség jelentős hányadának nélkülözhetetlen tápláléka az állati eredetű tej, és az abból származó különböző termékek, a vajtól a sajtig, a savótól a túróig. Számos országban vajjal sütnek-főznek, több helyen a sokszáz féle sajt, másutt a joghurt, a kefir jellegzetes része a nemzeti gasztronómiának. A Tej Terméktanács által megrendelt friss, reprezentatív kutatás szerint a felnőtt magyar lakosság 97%-a fogyaszt tejet és/vagy tejterméket.

Csakhogy az állatvédők világszerte régóta kritizálják a zsúfolt istállókat, a tejtermelő tehenek folyamatos mesterséges megtermékenyítését, és azt, hogy azonnal elszakítják tőlük újszülött borjaikat. Azt is felhozzák, hogy a nőstény borjakat elkülönített karámokban tartják, szarvkezdeményeiket 8 hetes korukban levágják, a bikaborjak pedig általában vágóhídra kerülnek.

Azt mondják, egy átlagos tejelő tehén egész életét egy beton-padlózatú, elkerített helyen tölti, és bár akár 20 évig is elélhetne, 4-5 évesen a vágóhídra küldik, miután a tejtermelése apadni kezd.

De vannak olyan táplálkozás-szakértők is, akik aggódnak. Szerintük az állatokban kialakult stressz a húsukat, tejüket fogyasztó emberek egészségét is károsíthatja. Felróják azt is, hogy az állatok gyakran kapnak antibiotikumokat, amelyek erősíthetik az antibiotikum-rezisztenciát, ez pedig szintén fenyegetheti az embereket is.

Radikális állatvédők a közelmúltban Londonban rendeztek meghökkentő akciót, ahol egy vérző mellű nő illusztrálta, szerinte mit kell kiállniuk az állatoknak.

Fotó: Elek Krisztián

2017 októberében pedig világszerte óriási felháborodást váltott ki az Animal Outlook titokban készített filmje, amiben azt mutatták be, hogy egy dél-kaliforniai családi farmon a munkások rugdossák vagy fémrudakkal ütik a teheneket, és hogy az újszülött bikaborjút, amelynek fejét legyek lepték, hagyták a sárban elpusztulni. Tejipari szakértők és farmerek sora is felháborodott, és azt mondták, az ott látható kegyetlen bánásmód egyáltalán nem általánosítható.

A New York Times megkérdezte Marina von Keyserling-et, a kanadai British Columbia egyetem kutatóját, aki régóta vizsgálja, hogyan hatnak a modern tejgazdaságok a szarvasmarhákra. Boldogtalanok-e azok a tehenek, amelyek egész életüket egy elkerített belső térben töltik? Okoz-e az anyatehénnek komoly szorongást, ha elválasztják újszülött borjától? És nem utolsósorban: lehet-e tejtermelő tehén életét javítani úgy, hogy az tudományos megalapozott és gazdaságilag is kivihető legyen?

Marina maga is egy tehénfarmon nőtt fel, és részt vett számtalan bikaborjú fájdalomcsillapító nélküli kiherélésében.

Azt mondja, ma már eszébe sem jutna ilyesmi.

Munkatársaival bebizonyították, hogy ha két borjút egy térben tartanak, kevésbé lesznek félősek és könnyebben lehet bánni velük, mintha egyesével elkülönítenék őket. Arra is rájöttek, hogy a teheneknek egyéni viselkedési jegyeik vannak, amit akár személyiségnek is nevezhetünk. Ezek azután serdülőkorban náluk is teljesen felborulnak. A változások állatról-állatra mások, némelyek bátrabbak, némelyek félősebbek lesznek.

„Tisztában kell lennünk azzal, hogy képesek megélni olyan negatív érzelmeket, mint a fájdalom vagy a félelem. Másfelől pedig vannak pozitív tapasztalataik, mint az élvezet, a jutalom, a megelégedettség”

– hangsúlyozta Jennifer Van Os is, a wisconsini Madison egyetem állat-jólét kutatója.

Marina von Keyserling és kollégái kipróbálták azt is, hogy mi történik, ha automatikusan nyíló ajtókat szerelnek fel az istállókra. Arra voltak kíváncsiak, hogy a vemhes tehenek szívesebben maradnak-e a klimatizált zárt térben, hogy ott fogyasszák el kedvenc táplálékukat, vagy pedig inkább a kinti legelő felé indulnak. Kiderült, hogy az állatok szabadságvágya az időjárástól és a napszaktól függ. Eső és hó esetén bent maradnak, jó időben és éjjelente viszont inkább voltak odakint (a szarvasmarhák naplementekor, éjfélkor és hajnalban legelnek a legszívesebben).

Magyarországon a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal külön állatjóléti tananyagot állított össze, ami szerint a "tejelő állományoknál is kiemelkedően fontos a legelőre vagy száraz kifutóra való kijutás lehetősége." Azt írják, a napsugárzás serkenti az anyagcserét és a D-vitamin termelődést, javítja a mozgást, edzi a csülköt, így kisebb a nehézellések és a fertőző betegségek gyakorisága.

Igaz, azt is hozzáteszik, sok helyen ez mégsem gyakorlat.

Megkülönböztetik a kötött tartást, illetve a szabadabb mozgást biztosító kötetlen mélyalmos tartást, valamint a kötetlen pihenőbokszos tartást. Az állatok szempontjából a kötött tartás biztosítja a legkevesebb szabadságot. A NÉBIH szerint az így tartott szarvasmarhák felkelését és lefekvését nehezítheti például az úgynevezett tehén tréner, amely az állatot hátralépésre kényszeríti, hogy az ott húzódó trágyacsatornába ürítsen. Ugyanakkor ebben a tartási formában nincs agresszió, mert az állatok teljesen el vannak választva egymástól.

A szabadban a rangsorban közelállók közt akár komoly harc is kialakulhat, és az állatok 3-5 kilométert is vonulnak egy nap.

De nagyon más sors vár a tejelő borjakra is, mint ami a szabadban történne velük. Ott ugyanis az újszülöttjét naponta 6-8-szor szoptatja meg az anyaállat, és az első hét után kialakul köztük az anya-utód kötődés. A csordában a borjak 2-3 hetes koruktól nagyon sokat játszanak, és az új borjú születéséig, vagyis minimum 9 hónapig az anyjukkal maradnak.

A tejelő borjakat ezzel szemben 24 órás és 4 napos koruk közt elválasztják az anyjuktól.

Az anyai gondozás hiánya, az ingerszegény környezet, az izoláció, a mozgáshiány miatt sérülhet az állatok szociális fejlődése, ami viselkedési problémákhoz vezethet - áll a Szent István Egyetem Alkalmazott Etológiai Tanszékének szakmai anyagában.

Ez például nyelvöltögetésben mutatkozhat meg, vagy az úgynevezett álszopásban, amikor a borjak társaik kiálló testrészeit szopogatják. A NÉBIH szerint ezeket gyakran szopás-gátló eszközök felhelyezésével, vagy műtéttel próbálják a gazdák megakadályozni, ami sérti az állatok jólétét, sérüléshez és félrenyeléshez vezethet.

Ugyanakkor nagy szerepe van a gondozók személyiségének, ha a borjak 1-4 napos korában sokat beszélnek hozzájuk, simogatják, vakargatják őket, akkor 15-20%-kal is jobb lehet a tejhozam, ami arra utal, hogy ez is sokat számít az állatoknak.

Míg a húsukért tartott tehenek 8-10 liter tejet termelnek a borjaiknak, a tejükért tartott társaikból 20-40 litert is kifejnek, és négyszer annyi táplálékra van szükségük, mint egyébként lenne.

A magyar szabályok szerint a fájdalmat okozó beavatkozások is elfogadottak.

Így például a szülést követő 20. napig érzéstelenítés nélkül helyezik el a füljelzőt. Engedélyezett a szarvtalanítás is, amire azért van szükség, hogy a szarvasmarhák ne tudják egymást vagy az őket ellátó embereket megdöfni. Bár erre a célra pákát, fogót, huzalfűrészt is lehet kapni, a NÉBIH állatjóléti szempontból a "szarvtalanító pasztát" javasolja, ami egy erősen lúgos kémhatású méreg. Hatására az elhalt bőrfelület 10-12 nap után leválik.

Nagy stressz jelent az állatoknak a kényszerű vég is, főként az, amikor teherautókra rakják őket, illetve beterelik a vágóhídra. Németországban a húsmarháknál már engedélyezték a legelőn vágást, mert a hatóságok arra jutottak, hogy ez nemcsak állatjóléti szempontból előnyös, hanem a hús minőségén is sokat javít.

A New York Times pozitív példának bemutat egy New Jersey-i családi farmot, ahol 1500 tehenet nevelnek. A jószágok napközben kényelmesen őgyeleghetnek szellős istállóikban, vályúból esznek. Napjában háromszor átviszik őket a fejőterembe, ahol számítógépes irányítású vákuumos készülékek szívják le tejüket alig néhány perc alatt. Minden újszülött borjút cumisüvegből táplálnak. A 42 éves Nathan Chittenden nagyon szereti állatait, amelyek láthatóan viszonozzák is ezt.

„Felelős vagyok az életükért a bölcsőtől a sírig, fontos számomra, hogy tudjam, egy állat szenvedés nélkül éli le életét. Rossz ember vagyok, ha szenvedni hagyom” – mondta a lapnak a gazda.

Chittenden szerint az alacsony átvételi árak, az egyre szigorúbb környezetvédelmi szabályok és az állatvédők figyelme miatt az elmúlt 5 év különösen nyomasztó volt számukra. Az a véleménye, hogy az állatokkal szemben gyakori rossz bánásmódról szóló állítások eltúlzottak, és meggyőződése, hogy a boldogtalan tehenek rossz tejelők.

A New York Times bemutat egy olyan farmert is, akinek a tehenei tavasztól hónapokat töltenek a szabadban szopós borjaikkal együtt. Bár ezzel csökken az emberi fogyasztásra alkalmas tejük mennyisége, édesebb és tápértékben gazdagabb lesz. Igaz viszont, hogy a végtermék kétszer olyan drága, mint az átlagos tej, ezért kisebb iránta a kereslet.

Alternatívát kínálhatnak a növényi alapú tejek is. Ezek Magyarországon is egyre népszerűbbek, a Tej Terméktanács már említett kutatása szerint már a magyar lakosság 28%-a fogyasztja őket. De azt is hozzáteszik, ezen belül mindössze 3% azok aránya, akik teljesen elzárkóznak a tej vagy tejtermékek fogyasztásától. Vagyis a többiek inkább kiegészítésként tekintenek erre a lehetőségre.

„Olyan társadalmakban élünk, amelyekben az emberek eldönthetik, hogy olyasmit esznek-e, ami megfelel az értékrendjüknek. Ez az egyik legnagyobb kihívása az állattenyésztésnek, mert még akkor is, ha a közvélemény nem várja el, hogy a gazdálkodás egyik napról a másikra megváltozzon, azt igen, hogy a gazdák jó életet biztosítsanak állataiknak” – hangsúlyozta Marina von Keyserlingk professzor.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Tudományos szenzáció: először beszélgettek bálnával az emberek
Az Alaszka partjainál úszkáló púpos bálna 36 alkalommal válaszolt a kutatók üzenetére. A SETI szerint ez mérföldkő lehet majd az űrlényekkel kommunikálásban is.

Link másolása

Először beszélgettek emberek egy bálnával, derül ki a BBC beszámolójából. A SETI Intézet és a Kaliforniai Egyetem tudósai még 2021-ben próbáltak kapcsolatba lépni Alaszka partjainál a bálnákkal.

A hatfős tudóscsoport víz alatti hangszórókkal felszerelkezve bonyolódott üzengetésbe egy púpos bálnával. Először lejátszották a púpos bálnáknál korábban megfigyelt üdvözlő hangsort, amire legnagyobb megdöbbenésükre egy Twainnek nevezett bálna válaszolt. A következő 20 percben a bálna összesen 36 alkalommal reagált a tudósok üzenetére. Ebből jó néhány üzenetváltást meg is lehet hallgatni a BBC videójában.

Bár a különös társalgás tudományos mérföldkőnek számít, a tanulmány vezető szerzője szerint a kutatás még csak gyerekcipőben jár. A tudóscsoport azt tervezi, hogy a következő alkalommal variálják az állatoknak küldött üzeneteket.

Mivel a púpos bálnák éneke a legösszetettebbnek számít az állatvilágban, a földönkívüli intelligencia kutatásával foglalkozó SETI kutatócsoport abban bízik, hogy kommunikációjuk megfejtése segíthet a marslakókkal történő esetleges jövőbeni kommunikációban is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: