JÖVŐ
A Rovatból

Kiderült, mely országok élhetnek túl a legnagyobb eséllyel egy társadalmi összeomlást

A tudósok szerint szerencsések vagyunk, hogy eddig még nem volt példa arra, hogy egyszerre több komoly válság is sújtsa a világot, de ez a jövőben bármikor megtörténhet.
Címkép: Unsplash - szmo.hu
2021. július 29.


Link másolása

Új-Zéland, Izland, az Egyesült Királyság, Tasmánia és Írország azok az országok, amelyek a leginkább esélyesek arra, hogy túléljenek egy globális társadalmi összeomlást egy tanulmány szerint - írja a Guardian.

A kutatók azért vizsgálták meg, hogy mely országok a legalkalmasabbak a társadalmi összeomlás túlélésére, mert egyre inkább úgy vélik, hogy az emberi civilizáció veszélyes állapotban van az energiaigényes és egymástól szorosan függő társadalom, illetve az ebből származó környezeti károk miatt.

Az összeomlást okozhatja például egy súlyos pénzügyi válság, a klímaválság hatásai, a természet pusztulása, egy, a koronavírusnál is súlyosabb járvány, vagy ezek kombinációja.

A szakemberek azt szerették volna felmérni, hogy mely nemzetek lehetnek a leginkább ellenállóak egy ilyen válsággal szemben. Az országokat aszerint rangsorolták, hogy mennyire képesek élelmiszert termelni a lakosság számára, mennyire tudják megvédeni a határaikat a nem kívánt tömeges bevándorlástól, és hogyan képesek fenntartani az elektromos hálózatot és bizonyos gyártási kapacitást.

Ezek alapján Új-Zéland van a legjobb helyzetben geotermikus és vízenergiája, bőséges mezőgazdasági területei és alacsony népsűrűsége miatt.

A kutatók nem lepődtek meg, hogy ez az ország végzett a lista élén, azon viszont már annál inkább, hogy az Egyesült Királyság is ilyen jól áll ezen a téren. A szigetország ugyanis sűrűn lakott, nem a leggyorsabb a megújuló technológiák kifejlesztésében, és az élelmiszereinek csupán a felét állítja elő országon belül. Ennek ellenére arra jutottak, hogy az Egyesült Királyság is képes lenne átvészelni egy súlyosabb válságot.

Összességében egyébként azt állapították meg, hogy a mérsékelt égövi, főleg alacsony népsűrűségű szigetek lehetnek a legellenállóbbak a társadalmi összeomlással szemben.

A kutatók szerint a környezet pusztulása, a korlátozott erőforrások, a népességgyarapodás jelenti a legnagyobb fenyegetést az emberiségre nézve. Jelezték, hogy az elmúlt években volt már gazdasági válság, világjárvány és komoly globális élelmiszer-veszteségek. Úgy vélik, szerencsések vagyunk, hogy ezek nem egyszerre történtek, mert simán előfordulhat, hogy ezek mind egyszerre sújtják a világot.

Aled Jones, az Anglia Ruskin Egyetem Globális Fenntarthatósági Intézetének tudósa szerint a koronavírus-járvány is bebizonyította, hogy a kormányok szükség esetén tudnak gyorsan cselekedni, pl. lezárni a határokat, vagy a mindennapokat alapvetően befolyásoló döntéseket hozni. Szerinte fontos, hogy az országok még rugalmasabbak legyenek a jövőben, hogy jól tudjanak reagálni a váratlan helyzetekre.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Tudományos szenzáció: először beszélgettek bálnával az emberek
Az Alaszka partjainál úszkáló púpos bálna 36 alkalommal válaszolt a kutatók üzenetére. A SETI szerint ez mérföldkő lehet majd az űrlényekkel kommunikálásban is.

Link másolása

Először beszélgettek emberek egy bálnával, derül ki a BBC beszámolójából. A SETI Intézet és a Kaliforniai Egyetem tudósai még 2021-ben próbáltak kapcsolatba lépni Alaszka partjainál a bálnákkal.

A hatfős tudóscsoport víz alatti hangszórókkal felszerelkezve bonyolódott üzengetésbe egy púpos bálnával. Először lejátszották a púpos bálnáknál korábban megfigyelt üdvözlő hangsort, amire legnagyobb megdöbbenésükre egy Twainnek nevezett bálna válaszolt. A következő 20 percben a bálna összesen 36 alkalommal reagált a tudósok üzenetére. Ebből jó néhány üzenetváltást meg is lehet hallgatni a BBC videójában.

Bár a különös társalgás tudományos mérföldkőnek számít, a tanulmány vezető szerzője szerint a kutatás még csak gyerekcipőben jár. A tudóscsoport azt tervezi, hogy a következő alkalommal variálják az állatoknak küldött üzeneteket.

Mivel a púpos bálnák éneke a legösszetettebbnek számít az állatvilágban, a földönkívüli intelligencia kutatásával foglalkozó SETI kutatócsoport abban bízik, hogy kommunikációjuk megfejtése segíthet a marslakókkal történő esetleges jövőbeni kommunikációban is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: