KÉK HÍREK
A Rovatból

Hiába adta a veséjét a feleség, férje meghalt a sikertelen átültetés után

Az özvegy könnyek közt mondta el, hogy házastársa a karjaiban halt meg, de szerinte ennek nem kellett volna így történnie. Most felelősöket keres férje haláláért.

Link másolása

Férjét gyászolja egy kiszombori asszony, aki azt hitte, segíthet férjének azzal, ha odaadja az egyik veséjét, az átültetés azonban sikertelen volt.

Szekeresné Bíró Mária az RTL Híradónak mesélte el a történetüket. Férje veséje már évekkel ezelőtt leállt, hetente háromszor járt kórházba dialízisre. Csak hosszas vizsgálatok után derült ki, hogy megkaphatja felesége veséjét.

Az asszony elmondása szerint

az orvosok előttük beszélték meg, hogy az ő bal veséjét adják a férjének, akinek a jobb veséjét távolítják el. Ennek ellenére az átültetés során a férfi mindkét veséjét kivették.

Hiába kapta meg felesége egészséges szervét, három héttel a műtét után meghalt. A család szerint azért omlott össze a keringése, mert a megbeszéltek helyett mindkét veséjét eltávolították.

Az özvegy könnyek közt mondta el az RTL Híradónak, hogy házastársa a karjaiban halt meg, de szerinte ennek nem kellett volna így történnie. Most felelősöket keres férje haláláért, a család már ügyvédet is fogadott.

A transzplantációt végző klinika nem reagált az RTL Híradó megkeresésére.

Az RTL Híradó riportja:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
„Húzd fel, húzd fel, húzd fel!” – A pilóta dermesztő utolsó szavai, mielőtt a repülőgép a tengerbe zuhant, megölve 228 embert
Az Air France járata még 2009-ben zuhant le, több mint 200 emberrel a fedélzetén. A feketedoboz rögzítette a személyzet utolsó szavait.

Link másolása

2009. június 1-jén az Air France 447-es járata elindult Rio de Janeiróból Párizsba. Az Airbus A330 azonban soha nem érte el végső célját, mivel az Atlanti-óceánba zuhant.

A fedélzeten tartózkodó mind a 228 személy, a személyzet 12 tagja és 216 utas tragikus halált halt.

Napokkal később az Air France repülőgépének maradványait megtalálták a hullámokon lebegve, ami után kétéves mélytengeri keresés vette kezdetét. A keresőszemélyzet megtalálta a fedélzeti adatrögzítőket, más néven a fekete dobozokat, amelyek kulcsfontosságú információkat tartalmaztak arról, hogy mi történt a levegőben a repülőgép lezuhanása előtt.

Az adatok azt mutatták, hogy a repülőgép sebességérzékelői jegesedés miatt eltömődtek, amikor a gép megpróbált átjutni a viharon.

Ez azt eredményezte, hogy hibás adatokat szolgáltattak a repüléshez. Mivel a hibás adatok a robotpilótát használhatatlanná tették, azt kikapcsolták, miközben a pilóták megpróbálták értelmezni a sebességükre és magasságukra vonatkozó zavaros adatokat. Az 58 éves Marc Dubois kapitányt és két másodpilótája, a 37 éves David Robertet és a 32 éves Pierre-Cédric Bonint helytelen navigációs adatok birtokában próbálták elhagyni a vihar térségét.

A gép már annyit vesztett a sebességéből, hogy átesett, de a trió ezt nem érzékelve tévesen felfelé húzta a gép orrát, nem pedig lefelé.

Ennek következményeként a 447-es járat zuhanni kezdett, miközben a pilóták pánikba esett beszélgetést folytattak.

„Elvesztettük a sebességünket!” – kezdte az egyik pilóta.

„Nem tudom, mi történik” – hallatszott egy másik hang.

Bonin később már így kiabál: „Gyerünk! Húzd fel, húzd fel, húzd fel!”

”B***, le fogunk zuhanni! Ez nem igaz! De mi történik?” - kiáltott fel Robert.

Amikor már szembesültek az elkerülhetetlen sorsukkal, egy ismeretlen személy azt kiáltotta: „Kib***, halottak vagyunk.”

A rögzített beszélgetésekből kiderül, hogy az Air France járatának két pilótája aludt, amikor a gép bajba került.

A tények ismeretében felmerül a kérdés, hogy a végzetes események másképp is lejátszódhattak volna?

A Daily Mail szerint Alain Bouillard vezető nyomozó azt mondta: „Ha a kapitány a helyén maradt volna a viharzónában, és nem megy el aludni, a tapasztalatai miatt talán a történet másképp végződött volna. De nem hiszem, hogy fáradtság miatt távozott az ülésből. Ez inkább a szokásos viselkedés volt, az Air France pilótakultúrájának része. Így a távolléte nem volt szabályellenes. Mégis meglepő, mert ha te vagy a felelős vezető a gépen, nem akkor mész pihenni, amikor ilyen vihar közeleg."

2023-ban egy párizsi bíróság úgy döntött, hogy az Air France és az Airbus nem bűnös a fedélzeten tartózkodók haláláért.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Métereket repült egy szabálytalan gyalogos, miután elgázolta a villamos Budapesten
A férfi nem a zebrán, hanem a síneken ment át. Nem nézett körbe, ezért telibe kapta a nagy sebességgel érkező villamos.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Métereket repült az a budapesti gyalogos, akit a József körúton gázolt el a villamos csütörtök délután, írja a Tények. A balesetet egy várakozó autó fedélzeti kamerája vette fel.

A gyalogos nem a zebrán ment át, hanem a síneken, de nem nézett körül, ezért nem is vette észre a nagy sebességgel érkező villamost. A felvételen hallatszik a hatalmas csattanás, ami után a férfi métereket repült. A villamos sofőrje szinte azonnal a fékbe taposott, de már nem tudta elkerülni az ütközést.

A szemtanúkat sokkolta a látvány, de gyorsan hívták a mentőket. Az elgázolt gyalogost könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.

A figyelmetlen gyalogos elgázolásáról készült videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Hároméves kisgyerek zuhant ki egy csepeli panelház ötödik emeletéről
A zuhanás erejét tompíthatta, hogy az ablak alatti bokrokra esett. A gyereket súlyos állapotban vitte kórházba a mentőautó.

Link másolása

Kizuhant egy hároméves kisgyerek pénteken egy emeletes ház ablakából Csepelen, írja az MTI. A gyereket mentő vitte kórházba a Kossuth Lajos utcai panelháztól.

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a hírügynökségnek elmondta: a rendőrség szemlét tartott a helyszínen, és kiskorú veszélyeztetésének gyanújával büntetőeljárást indított.

A Blikk azt írja, hogy a gyerek az ötödik emeletről zuhanhatott ki.

A ház alatti bokrokon landolt, ami felfogta a zuhanást, de még így is súlyos állapotban szállíthatták kórházba.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„A szívem szakadt meg a kislányért” – kizuhant egy gyerek az ötödik emeletről Csepelen, megszólalt egy szemtanú a tragédiáról
A kislány szerencsére nem a földre, hanem a ház előtti bokrokra esett, így túlélte a zuhanást. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást az ügyben.

Link másolása

Tegnap megírtuk, hogy Csepelen egy ház ötödik emeletéről kizuhant egy hároméves kislány, aki szerencsére nem a földre, hanem a ház előtti bokorcsoportra esett, így életben maradt. Most a Ripost részletesebb beszámolóval szolgált az esetről.

A lap szerint a bokrokon fekvő gyermekre egy arra járó gyalogos bukkant rá, ő riasztotta a mentősöket és a rendőröket is.

Az elsőként kiérkező járőrök közül az egyik rendőrnő fogta a kislány fejét és kezét, és beszélt a gyermekhez, amíg a mentők meg nem érkeztek.

A szülők ekkor vették észre, hogy nagy a baj. Addig csak a lakásban keresték a gyermeket, de az utcai hangokra felfigyelve kinéztek az ablakon, és szembesültek a szörnyű tragédiával. Egy szemtanú így beszélt erről:

Egy nő sírt lent nagyon, amikor a mentők dolgoztak, valószínűleg ő volt a kislány anyja. Nagyon sajnálom, ami történt, tudom, hogy egy ilyen korú gyerek mellett elég egy fél percre másfelé nézni. A szívem szakadt meg a kislányért, meg azért az asszonykáért, ott zokogott szegény.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt indított büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk