Génszerkeszett babák? Megszűnő betegségek? Örök élet? – bioetikai kérdések és válaszok
Jennifer Doudna, a CRISPR-Cas9 génszerkesztési technológia kifejlesztéséért Nobel-díjjal kitüntetett vegyész professzor rémálomból ébredt. Álmában egyetemi előadást tartott, egyik hallgatója pedig lelkesen kérdezett, kérdezett és kérdezett a génszerkesztésről. A tudós válaszolt a diáknak, aki szinte itta a szavait. Azután észrevette, hogy a tudásra szomjas hallgató nem más, mint Adolf Hitler.
A történetet Sándor Judit, a CEU Bioetikai és Jogi Központjának igazgatója, az UNESCO Bioetikai részlegének volt vezetője mesélte el a CEU által szervezett „Szerkesztett életek – Bioetikai jövőképek” címet viselő online konferencián.
Valamilyen szinten mindannyiunkban felmerül időnként, hogy egy rosszindulatú, őrült tudós vagy akár csak egy tetteinek következményeit helytelenül felmérő kutató könnyen bajt okozhat. A génszerkesztés pedig nem alaptalanul ébreszt aggodalmakat.
Tevékenysége még az emberjogi ügyekben alapból nem finnyás kínai vezetés számára is vállalhatatlanak bizonyult, jelenleg börtönben ül.
A bioetika tudománya arra törekszik, hogy megpróbálja elkerülni a hasonló helyzeteket. A bioetikát lehet jogi, orvosi vagy etikai szempontból vizsgálni. A CEU pont ezt tette, az általuk meghívott három előadó ebből a három szempontból közelítette meg a témát.
Sándor Judit előadása a géntechnológia jogi aspektusaira fókuszált. Előadását azzal a gondolattal indította, hogy régóta bennünk él az emberi adottságok módosítása, jobbá tétele utáni vágy. Ám a filmekben-könyvekben felvázolt sötét jövőképek azt mutatják, félelemmel tölt el minket a lehetőség, hogy tökéletesítsünk egy emberi testet.
Az orvostudomány fejlődésével, és különösen a géntechnológia újabb és újabb eredményeivel, szinte az ajtónkon kopogtat az az egyszerre csalogató és ijesztő lehetőség, hogy "tökéletesedhetünk". Ilyen helyzetben mindenképp szükség van írott jogszabályokra, amik keretet adnak a tudósok munkájának.
Az 1951-ben elhunyt amerikai Henrietta Lacksot például méhnyakrákkal kezelték. A testéből kivett szöveteket később felhasználták az úgynevezett hallhatatlan sejtvonalakhoz, úgy, hogy erre senkitől sem kértek engedélyt. A jog csak később reagált, a hozzátartozók hozzájárulását utólag szerezték be.
1978-ban világra jött az első lombikbébi. Viszont Louise Joy Brown már tizenkét éves volt, amikor a reprodukciós orvoslás kérdéseit taglaló jogszabály megfogalmazódott 1990-ben.
1997-ben nyilvánosságra hozták, hogy megszületett(?) az első klónozott emlős, Dolly birka. Erre a hírre felbolydult a világ, hiszen nyilvánvalóvá vált: a tudomány képes lenne génszerkesztést végezni emberen is. Az általános közhangulat ezt szerette volna elkerülni, de más kérdések is megfogalmazódtak, „időszerűvé váltak”. Legyen lehetőség terápiára használni? Kinek az érdekében alkalmazható? Az emberi méltóság, és az esetleges diszkrimináció kérdése szintén felmerült.
Az 1997-es Ovideói Egyezmény 13. cikkelye ugyan kimondta, hogy géntechnológiát kizárólag megelőzési, kórismézési vagy gyógyítási indokkal lehet használni, és csak akkor, ha nem célja a leszármazottak genetikai állományának megváltoztatása, de Sándor Judit legtöbb diákja mégis szupererőt, átlagon felüli IQ-t, vagy zenei tehetséget várna a génszerkesztéstől.
Példaként Sándor Judit egy fikciót vázolt fel. Létrehoznak egy eljárást, aminek segítségével a tüdőt nem károsítja légszennyezés. A gazdagok és a befolyásosok megfizetik, a szegények nem tudják. A továbbiak mindenkinek a saját képzeletére vannak bízva. Megjelenhet az egészséges genommal születés joga, mint alapjog, és bizonyos etikai viták elkerülhetetlenül át fognak íródni. Például eddig az életvédő álláspont szerint nem etikus „belepiszkálni” a génekbe. De most pont ez a technológia adhatna esélyt olyan embrióknak, akik amúgy kiszelektálódnának.
Sándor Judit előadását azzal a nagyon fontos gondolattal zárta, hogy a génszerkesztés óriási lehetőség az emberiségnek, de semmiképpen nem lehet magányos kutatói ambíció vagy üzleti érdek függvénye. Ennek elkerüléséért a társadalom- és a természettudományok még soha nem voltak ennyire egymásra utalva.
VIDEÓ: a teljes előadás
Dinnyés András, a Szegedi Tudományegyetem professzora, a Biotalentum Kft. igazgatója az orvos álláspontja felől közelítette meg a témát. Előadása az irányított regenerációs gyógyítás új lehetőségei címet viselte.
Nyitógondolata szerint az emberiség célja boldogan és sokáig élni. A sokszor negatív kontextusban emlegetett elöregedett társadalom alapvetően jó dolog, mert jelzi, hogy az emberi élet egyre hosszabb. Viszont az öregedés folyamata, a sejtek elhasználódása olyan betegségekkel jár együtt, mint a demencia, a vakság és az infarktus. (Ezek az egészségügyi problémák kifejezetten a sejtek „használhatatlanná válásával” vannak összefüggésben.)
A regenerációs orvoslás széles területet fed le, ennek részeként jelentek meg az őssejt alapú terápiák. Talán kissé leegyszerűsítve az őssejtek olyan sejtek, melyek még képesek a környezeti hatásoktól függően bármilyen, a szervezetben speciális funkciót ellátó sejtekké alakulni. Nagyon tudománytalanul: a segítségével képesek lehetünk az elhasznált sejtek, szövetek helyett újat létrehozni.
Léteznek embrionális őssejtek, de az embriókkal való kísérletezés rengeteg problémát vet fel. Viszont léteznek őssejtek a felnőtt szervezetben is, a kutatások ebbe az irányba mozdultak el. A csontvelőben találhatóak a vérképző őssejtek, ezek felelősek a szervezet regenerációjáért, de léteznek a kötőszöveti őssejtek is. Ezen sejtekre alapozott terápiáknak a lényege, hogy a sejtek önmagukat újítják meg, az utódsejtek pedig differenciálódnak. 2002-ben Nobel-díjat „ért” a felnőtt őssejtből történő „újraprogramozás”. A technológia teljes egészében mellőzi az embrióból nyert sejteket, de így is rengeteg kérdést vet fel, például alkalmazása során előfordulhat daganatképződés vagy problémás mutáció.
Aktív kutatások folynak például a gerincvelő-szakadás gyógyítása érdekében. (A 2004-ben elhunyt Christopher Reeve aktívan érvelt az őssejtek felhasználásáért. A Supermanként ismerté vált színész pont emiatt került tolószékbe balesete után.)
A technológia segítségével képesek lehetünk a hasnyálmirigy működését visszaállítani, és ezzel „emlékké válna” a cukorbetegek inzulin-kezelése, de a Parkinson-kór és a makuláris degeneráció okozta vakság szintén kezelhető lenne. A sience-fiction határát súrolja az a (cseppet sem távoli) lehetőség, hogy az őssejteket a szervátültetések esetében használják. Köztudott, hogy sokkal több beteg vár új szívre, májra, tüdőre, mint amennyi beültethető szerv van. Dinnyés András szerint könnyen lehet, hogy a jövőben genetikailag módosított emlősökben fogják „megtermelni” a szükséges szervet.
Ez azért is fontos, mert máris megjelentek különböző „csodaklinikák”, amelyek állítólagos őssejt-kúrával ígérnek gyógyulást. Ezen „intézmények” ellenőrizhetetlen „terápiákat” folytatnak, sokszor embriókból kinyert sejtekkel dolgoznak, és akár onkológiai problémákat is eredményezhetnek. A természettudományokban nem otthonosan mozgó átlagemberként nehezen tájékozódunk, sokszor nehéz eldöntenünk, ki a kuruzsló, és ki a valódi orvos. Dinnyés András szerint ennek a következménye az az elkeserítő eset, amikor Olaszországban szolidaritási tüntetés zajlott ilyen ”vajákosok” mellett.