Újabb magyar résztvevője van az élhető világunkért folyó nemzetközi erőfeszítéseknek. A HybridCycle kapta meg a budapesti születésű Tom Szaky alapította hulladékgyűjtő és recikláló cég Magyarországra, valamint a régiónk további 7 országára szóló licenszét. Az együttműködés születéséről és a tervekről beszélgettünk Erdélyi Szabolccsal, a HybridCycle tulajdonosával.

- Hogyan kerültek kapcsolatba ezzel a területtel?

- A Hybridart az elmúlt 10 évben főleg képzőművészeti és dizájn-programok szervezésével foglalkozott. Öt éve kezdtük el az első művésztelepünket, amelynek középpontjában a fenntarthatóság áll.

Ezt látván Sinkovits Ede képzőművész megkeresett bennünket, és elmondta, hogy ő évek óta részt vesz a TerraCycle művésztelepének programján, mely cégnek magyar származású tulajdonosa van, érdemes lenne megismerkedni vele. Tom a pandémia előtt rengeteget utazott, általában évente kétszer eljött Magyarországra, mert a TerryCycle informatikai lába itt működik. Találkoztunk, bemutattuk, mivel foglalkozunk és találtunk kapcsolódási pontokat. Meghívott bennünket Párizsba a Loop nevű programjuk  nemzetközi bevezető kampányára. Ezen számos multinacionális cég mutatta be azokat a termékeit, amelyek remélhetően csak hosszú idő után válnak szemétté: olyan csomagoló anyagokban dobnak piacra termékeket, amelyeket visszagyűjtve újra lehet tölteni. Ekkor született a megállapodás, hogy a TerraCycle know how-ját Magyarországon és a régió többi országában szeretnénk képviselni.

- Hogyan látja a hazai hulladékgyűjtés és reciklálás helyzetét, a lakosság „szemétkultúráját?”

- Egy kilenc lakásos társasházban lakunk, folyik a szelektív hulladékgyűjtés, de azért sajnos tapasztalom, hogy gyakran a kommunális hulladék megy a műanyag közé. A pandémia óta nagyon megugrott az on-line rendelések száma, ezzel együtt a papír- és műanyag csomagoló anyagok mennyisége. Úgy érzem, hogy a lakossági szinten már átment a köztudatba a „kék kuka-sárga kuka”, és gyakran találkozom azzal például a Mediamarktban, hogy az emberek nylonzsacskóban hozzák a kiégett villanykörtéket, a távirányítókból kivett akkumulátort. Mindez azért még elmarad az elvárható szinttől. Volt egy közös programunk két évvel ezelőtt a budapesti strandokon a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Intézettel és az FKF Zrt-vel : szelektív gyűjtőpontokban gyűjtöttünk alapanyagot az éves művészeti táborunkhoz, a HybridArt Camphez. Egy melegebb nyári napon 5-6000 ember is megfordul egy Palatinus méretű strandon. Vegyes tapasztalataink voltak.

Azon a nyáron egyébként hihetetlen mennyiségű aluminiumdobozt gyűjtöttünk össze a strandokon, és abból hoztunk létre egy nagy köztéri installációt, egy sakktáblát. A Dunakorzón állítottuk fel a sakk-matt helyzetet ábrázoló állást – ezzel is illusztráltuk, hogy az utolsó pillanatban vagyunk a hulladék és a fenntarthatóság terén a világban, mert sokkal többet használunk fel erőforrásainkból, mint ahogy azt a Föld lehetővé teszi.

- Az aluminiumdobozokról egy közel 30 évvel ezelőtti londoni élményem jut eszembe. Meghívott otthonába egy helyi zenész, aki sörös- és üdítős dobozokkal bélelte ki a hangstúdióját, és elképesztő akusztikai hatást ért el vele.  

- Emlékszem, gyerekkoromban, a 80-as években éppen kezdte felütni a fejét nálunk a dobozos ital, és kuriózumnak számított, ha hozzájutottunk egy piros dobozos Coca-Colához. Mi is gyűjtöttük őket, akár komplett várakat fel lehetett belőlük építeni. Ma már ebből valóságos iparág született. Magyarországon van a Quality Pack Zrt aluminiumgyártó üzeme, mely üzemben a Hell energiaitalok csomagolását is gyártják. A Hell Energy azt tűzte ki célul, hogy teljesen visszaszorítják a PET-palackot, és csak aluminium dobozokba csomagolják a termékeket, így a gyártás során az aluminiumdobozok 70%-a is újrahasznosított náluk.

A magyar kormányzati és az EU-s megszorítások idővel valószínűleg minden gyártót rá fognak kényszeríteni az újrahasznosított csomagolásra. Egyébként immár az egész világon trend a fenntarthatóság kiemelt kezelése.

- Milyen konkrét programokat terveznek a közeljövőben?

- Az idén mindenképpen csak Magyarországra fogunk fókuszálni, mivel úgy tűnik: a covid miatt ősz előtt nemigen lesz komoly nyitás. Programjaink két régióra koncentrálódnak. Az észak-balatoni régióban júniustól négy programot indítunk el, az egyik egy oktatási platform lesz. Strandokon tartunk fenntarthatósági workshopokat főleg a fiatal generációk számára. Tematikus napokat rendezünk, a csapat megjelenik egy strandon, felállít egy sátrat, odaviszünk mindenféle visszagyűjtött terméket, amelyekből új használati tárgyakat lehet csinálni. A strand vendégeit fogjuk megszólítani, mindenekelőtt a gyerekeket. Elindítunk továbbá három észak-balatoni helyszínen egy artist rezidencia programot, olyan magyar és nemzetközi művészeket látunk vendégül hat hónapon keresztül, akik hulladékból fognak alkotni és ezekből kiállítást is rendezünk.

A visszatérő évente megrendezett HybridArt Camp keretében az idén művészeti hallgatókat várunk a V4-országokból és az Egyesült Arab Emírségekből egy tíznapos művésztelepre, ezt a programot idén a Káli Medencében szervezzük meg. Ősztől Veszprém megyében elindítunk egy olyan edukációs programot is, amelynek célja az általános iskolások szemléletformálása. November 10-én az idén harmadszor rendezzük meg Budapesten a Waste Revolution konferenciát. Ez az esemény a hétköznapi életünk és a fenntarthatóság kapcsolatának témái köré épül. Témáink a városi mobilitástól a fenntartható szépségápoláson át, a gasztronómiáig, fenntartható design és művészetig számos területet lefednek, izgalmas kerekasztal beszélgetésre hívjuk az egyes témák szakértőit. Ezzel egyidőben szintén Budapesten körülbelül három hétig zajlik majd az Art Moments nevű programsorozat, ahol közel 15 beltéri és köztéri kiállítást szervezünk, ezek a művészeti programok mind a  fenntarthatósághoz kapcsolódó képzőművészeti anyagokat fognak bemutatni. Karácsonykor az Allee bevásárlóközpontban rendezzük meg az Ajándékterminál nevű dizájnvásárt.

- A HybridCycle a fenti eseményekkel bizonyos értelemben a trash art áramlatához csatlakozik.

-A trash art világszinten, művészettörténeti megközelítésben még nem „izmus”, de idővel olyan bevett irányzat lehet, mint például a graffiti. Az alkotók vagy a problémakörre reflektálnak, vagy pedig a felhasznált anyagaik a hulladékból valók. Három évvel ezelőtt a Gödöllői Természetfilm-fesztivállal közösen hívtuk életre trash art-programunkat, és magyar művészeti egyetemi csoportokat fogadtunk be, amelyek köztéri installációkat hoztak létre hulladékból. Nagyon aktív részvétel tapasztalható e hallgatók részéről, és egyre több művész csatlakozik hozzájuk. Ne feledkezzünk el a nemzedéki kötődésről sem.

- Amikor hulladékról van szó, mindig elénk villannak a világ bármely tájáról készíthető szeméthegyek, az óceánokon úszó hulladékszigetek. És valójában minden a túlfogyasztásra vezethető vissza, miközben a világ még mindig a fogyasztói társadalmat dicsőíti. Hogyan lehet ez ellen eredményesen felvenni a küzdelmet?

- Az alapvető probléma a multinacionális cégek profitorientáltsága. Nincs növekedés, nincs profit, a részvényesek kiszállnak, tehát állandó kényszer alatt állnak. Vegyük például a divatot, amely meglehetősen szennyező iparág.

A divattervezők pedig újabb és újabb kollekciókat dobnak ki. Vagy nézzük az autóipart. Az 1970-es, 80-as években az autógyárak azon versengtek, hogy ki tud hosszabb életű, megbízhatóbb, jobb minőségű autót gyártani. Ma ez a tendencia is megszakadni látszik. Ez egy nehéz folyamat, és a döntéshozóknak, az államoknak, a cégeknek nagy a felelőssége, hogy milyen irányban befolyásolják a piacokat. A szabadpiacot viszont elég nehéz korlátozni, legfeljebb meghatározott környezetvédelmi kvótákkal lehet irányítani. Mit tehetünk egyéni szinten? Például városi szinten többet kell sétálni, a tömegközlekedést, vagy alternatív eszközöket használni. A járvány is segített valamennyire: a korlátozások miatt rájöttünk arra, hogy vannak olyan dolgok, amelyek nélkül is van élet.

Most egy évig visszaesett a fogyasztás minden téren a reptéri kávézóktól a ruhaboltokig, de sajnos az emberi természet nehezen alakítható és félő, hogy visszatérünk a normálisnak nem mondható, de régi kerékvágásba.