KÉK HÍREK
A Rovatból

Egy amerikai szankciós listán újabb magyar nevek tűntek fel, akik részt vettek a katonai rádiók Oroszországba csempészésében

Kijött egy új szankciós lista, amelyen 17 ország 275 személye és cége szerepel – többek közt Magyarországról is, akik az orosz hadiiparnak próbáltak eszközöket juttatni. Bence Horvath mellett az anyja orosz cége, valamint egy szerb cég is, amely szintén magyar tulajdonosi háttérrel bír.


Bence Horvath neve először augusztus végén került nyilvánosságra, amikor elfogták az Egyesült Államokban.

A vád szerint katonai rádiókat próbált csempészni Oroszországba, pedig ezek az eszközök szigorú szankciók alatt állnak: az orosz rendőrség, hadsereg, nemzeti gárda és titkosszolgálatok használják őket, és a törvény tiltja, hogy a háború kirobbantó országba kerüljenek. Horvathot elfogták ugyan, de kérdés, hogy ő-e a valódi felelős. A háttérben ugyanis mások állhatnak: például az anyja, Horváth Ficzere Margarita, aki a külügy egyik partnercégének volt a vezetője Moszkvában.

A 444 cikke szerint az amerikai pénzügyminisztérium új szankciós listát tett közzé, amelyen 17 ország 275 személye és cége szerepel – többek közt Magyarországról is, akik az orosz hadiiparnak próbáltak eszközöket juttatni.

Wally Adeyemo amerikai miniszterhelyettes közleményben szólította fel az érintett országokat, hogy lépjenek fel ezekkel a szervezetekkel szemben. A magyar hatóságok viszont egyelőre nem tettek konkrét lépéseket, holott a listán ott van Bence Horvath mellett az anyja orosz cége, valamint egy szerb cég is, amely szintén magyar tulajdonosi háttérrel bír.

Horváth Margarita 2019-től vezette a külügy partnercége, a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) moszkvai irodáját, amelyet 2023-ban zártak be rejtélyes körülmények között. Emellett több orosz cégben is érdekelt volt.

Az egyik ilyen a Budaphone nevű vállalat, amely éveken át 3,5 milliárd rubelnyi (13,6 milliárd forint) támogatást kapott az orosz államtól Motorola rádiók szállításáért. 2019 után ezt a tevékenységet egy másik, hozzá köthető cég, a PromSzvjazRádió vette át, amely továbbra is szállít az orosz belügyminisztériumnak. Ezt a céget az amerikai hatóságok most először nevezik meg nyilvánosan.

Horváth Margarita hollétéről jelenleg nincs információ, bár több telefonszámán és a Telegramon is próbálták már elérni. Csepelen van egy nagyobb villája, de ezen kívül több európai érdekeltsége is van Spanyolországban, Gibraltáron, Cipruson, az Egyesült Királyságban, Romániában, Lettországban, Dubaiban, Svájcban és Szerbiában.

Az amerikai hatóságok szerint a szerbiai Ventrade DOO nevű vállalat fontos szerepet játszott az oroszoknak szánt katonai eszközök csempészésében. A cég vezetését M. Renáta látta el, aki több spanyol érdekeltségben is jelen van Horváthék mellett, és akinek neve egy orosz cégnél is felmerült, amely a HEPA irodát működtette Moszkvában.

A magyar külügyminisztériumhoz már fordultak kérdésekkel Horvath Bence letartóztatásával kapcsolatban, de eddig azt válaszolták, hogy a területileg illetékes magyar konzulátust tájékoztatták, azonban Horvath nem kért magyar konzuli védelmet.

Kérdés marad, hogy vajon a magyar hatóságok tesznek-e lépéseket ebben az ügyben, vagy az amerikai nyomásgyakorlásnak lesz szüksége komolyabb eszközökre ahhoz, hogy az érintettek valóban felelősségre vonhatóak legyenek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón a szentmártonkátai szörnyű baleset: a Rendészeti Államtitkárság elrettentésből osztotta meg a felvételt
A kocsiban ülő hat fiatalból öten a helyszínen meghaltak, az egyetlen túlélő egy 18 éves lány. Az államtitkárság felhívta a figyelmet, hogy a szabályokat mindenkinek be kell tartani.


A lezárt sorompót kikerülve, a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre annak a személyautónak a sofőrje, amelybe múlt kedden nagy sebességgel belerohant a Tokaj InterCity Szentmártonkátán.

A tragédiáról készült térfigyelő kamerás felvételt pénteken tette közzé a Rendészeti Államtitkárság. Céljuk az elrettentés volt, a megosztott videó mellé az alábbi szöveget írták:

„A rendőrök rendszeresen, a földön és a levegőből ellenőrzik az ország közel 5500 vasúti átjáróját. De nem tudnak mindegyiknél éjjel-nappal ott lenni. Az átjárókon sofőrök, biciklisek, gyalogosok haladnak át – az áthaladás egyszerű szabályait nekik kell betartaniuk. Fegyelmezetten, önmaguk és mások iránti felelősséggel.”

A videón látni, ahogy a kocsi vezetője lassítás nélkül hajt a sínekre, ahol rögtön érkezik a vonat.

Ahogy arról korábban írtunk, a kocsiban ülő hat fiatalból öten a helyszínen meghaltak, az egyetlen túlélő egy 18 éves lány.

A lányt súlyos sérülésekkel vitték kórházba, napokig mesterséges altatásban tartották, de már felébredt, és tudott beszélni az édesanyjával, akinek azt mondta, hazavágyik.

A balesetben meghalt egy 15 és egy 17 éves fiú, egy 18 éves lány, valamint egy 30 éves férfi. A járművet egy 24 éves férfi vezette, aki szintén életét vesztette. Az áldozatok között volt a balesetet túlélő lány testvére is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Letartóztatták a szolnoki gyilkost: az erkélyen lévő padba rejtette volt barátnője holttestét, majd a nevében írt üzeneteket
A 22 éves férfi a bíróságon beismerte a gyilkosságot. A vita egy bankkártya miatt robbant ki, ami a fiatal lány életébe került.


Letartóztatta a Szolnoki Járásbíróság pénteken azt a 22 éves férfit, akit volt barátnője meggyilkolásával gyanúsítanak. Beismerte tettét, a bíróság döntése jogerős. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szóvivője, Lánczi Rajmund a 24.hu-nak is eljuttatott közleményében számolt be a nyomozás új részleteiről.

November 12-én reggel a fiatal nő megjelent a volt párja által használt, de még közösen bérelt szolnoki lakásban. Azzal szembesítette, hogy az engedélye nélkül vásárolt a bankkártyájával az interneten. A pénzügyi vita hamar veszekedéssé fajult, amelyben a kapcsolatuk múltbéli konfliktusai is előkerültek.

Amikor a nő megpróbált elmenni a lakásból, a férfi rátámadt.

„Ekkor az ajtóból visszarántotta, a száját befogta, és egy konyhakéssel több alkalommal a nyakát hátulról a gégéjénél megvágta, majd egy másik késsel a még ellenálló nőt több alkalommal fej- és nyaktájékon megszúrta.”

Az ügyészség közlése szerint az áldozat a helyszínen életét vesztette. „Az áldozat vérvesztés, valamint légzési és keringési elégtelenség miatt a helyszínen elhunyt.”

A gyilkosság után a férfi a nő holttestét egy felnyitható tetejű padba tette.

Ezt követően feltakarította a vérnyomokat a lakásban, a takarításhoz használt eszközöket pedig kidobta. Hogy magának alibit gyártson, a nő telefonjáról üzeneteket küldözgetett, a gyilkos fegyverek egyikét pedig a közeli erdőnél egy csatornába hajította. A holttestet végül csütörtökön hajnalban, a Széchenyi lakótelepen találták meg, a rendőrség még aznap elfogta és őrizetbe vette a gyanúsítottat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia: fogászati mélyaltatás közben halt meg egy 2 éves kislány Bukarestben
A beavatkozás közben állt le a gyermek szíve és légzése. Az orvosok és a mentők közel két órán át küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni.


Egy rutinbeavatkozásnak induló fogászati kezelés végződött tragédiával csütörtökön Bukarestben, ahol egy kétéves kislány életét vesztette, miután két szuvas fogának ellátásához mélyaltatásba helyezték.

A beavatkozás megkezdése után nagyjából 20 perccel a gyermeknél szív- és légzésleállás lépett fel. A klinika orvosai és a mentők közel két órán át küzdöttek az életéért, de nem tudták újraéleszteni.

A szülők szerint a tragédiának voltak előjelei: állítják, hogy a friss leletek súlyos májérték-eltérést mutattak, ezért kérték a beavatkozás elhalasztását, amit az orvos elutasított. Azt is mondják, hogy sem az altatás, sem az újraélesztés idejére nem engedték be őket a rendelőbe.

Az édesapa összetörten nyilatkozott: „Megölték őt.”

Az eset miatt több vizsgálat is indult: az ügyet a bukaresti törvényszéki ügyészség vette át, miközben az Állami Egészségügyi Felügyelet és a Fogorvosi Kamara is vizsgálódik – számolt be róla a Maszol. Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter szerint a klinika engedélyezése nem volt megfelelő, és felmerült a gyanú, hogy késlekedhettek a mentők értesítésével is. Az előzetes boncolási jegyzőkönyv komplex, krónikus alapbetegséget állapított meg a kislánynál.

A fogászati klinika közleményben reagált, amelyben teljes együttműködést ígértek a hatóságoknak.

Kiemelték, hogy több mint 1700 hasonló altatást végeztek már el komplikáció nélkül. Hozzátették, hogy a kislány idén januárban már átesett náluk egy sikeres altatáson, amelyet ugyanaz az orvosi csapat végzett.

via 24.hu

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Letakart holttestet találtak egy bokorban Győrben
A rendőrség szerint egyelőre úgy tűnik, nem bűncselekmény áldozata lett az elhunyt férfi. Közigazgatási hatósági eljárást indítottak.


Holttestet találtak csütörtökön Győrben, az Ifjúság körúton – írja a Kisalföld.

Az elhunyt férfi egy bokorban feküdt letakarva.

A lap szerint délután 17 óra körül találtak rá a holttestre, amelyet fél órával később egy temetkezési vállalat el is szállított.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a lap megkeresésére azt közölte, egyelőre nem merült fel bűncselekmény gyanúja. A Győri Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk