SZEMPONT
A Rovatból

„Bolondok voltunk, hogy a MÁV-ban bíztunk” – a viharban a vonaton rekedt utas leírta, mi történt velük

Egy olvasónk kálváriája a tegnapi vihar következtében megbénuló vonatközlekedéssel. Végül Oszkárral jutott el a Balatonra.

Link másolása

A közlekedésért felelős államtitkár, Vitézy Dávid keményen bírálta a MÁV működési rendszerét, miután a tegnap este folyamán a viharos szél több órás fennakadásokat okozott a Velencei-tónál.

"Ha az ország egyik legforgalmasabb vasúti fővonalát órákra le kell zárni, az sosem lesz fájdalommentes, mindig lesz bizonytalanság, várakozás, bosszankodás. De egy ekkora rendszerben azonnal képesnek kell lennünk arra, hogy megszervezzük az utasok tájékoztatását, az autóbuszos pótlást és legalább a vonatok közlekedését azokon a szakaszokon, ahol nincs zavar" - írja Facebook-bejegyzésében Vitézy, aki elnézést is kért mindenkitől, aki a tegnapi és a helyreállítás miatt még a mai napra is áthúzódó zavar következményei érintettek.

Egy olvasónk a következőket írta a tegnapi "élményeiről" az érintett vonalon:

"18.42-kor gyanútlanul felszálltam a Balaton felé tartó IC-re. Mire elhelyezkedtem a pótjegy ellenében birtokba vehető ülésemen, és épp csak rögzítettem magamban, hogy azért ez a vonatkocsi inkább gyorsvonat színvonal, mint IC,

megszólalt a hangosbemondó a vonaton: vihar miatt fák dőltek a sínekre Székesfehérvárnál, felsővezeték-szakadás is történt, a vonatközlekedés bizonytalan ideig szünetel.

Ó, hát vannak emlékeim arról, mit jelent a MÁV értelmező szótárában a "bizonytalan ideig". Bizonytalanságban tartásban profik, most sem jött semmi további infó arról, mégis mi fog történni. Még kicsivel 7 óra előtt jártunk, gyorsan ránéztem a Siófok felé elérhető oszkáros utakra - pont volt egy fél 8-kor Kelenföldről induló. Szuper. De a mobilom nem emlékezett az oszkáros jelszavamra, nagyobb baj, hogy én sem. Mire megújítottam a jelszavamat, a kocsi betelt - lám, nem én vagyok a vonaton az egyetlen, aki inkább kifizet még egy utazást, csak ne kelljen órákat a vonaton vesztegelni. Hát akkor legyen a 8-kor induló, nem hiszem, hogy a vonat gyorsabb lenne. Azért a sofőrrel megbeszéltük, hogy szólok, ha mégis sikerül elindulni. Mivel egyre jobban lógott az eső lába, gondoltam, egy ideig jobb, ha a vonaton maradok, legalább befejezek pár mailt.

De egyszer csak a vonat elindult, különösebb bejelentés nélkül. Csigalassúsággal előre ment úgy 200 métert. Ahhoz épp elég távolságot, hogy már ne a peron mellett legyünk. A mellettem ülő 2 lánnyal megbeszéltük, hogy bolondok voltunk, hogy a MÁV-ban bíztunk.

Felmértem az ablakból, hogy a vonat utolsó kocsija még a peron mellett áll, és bízva abban, hogy nem haladunk tovább előre a következő pár percben, a nem is olyan kevés cuccommal elindultam a vonat vége felé. Közben hallottam olyan felháborodott, de lássuk be, naiv kérdést a kalauzhoz intézve, hogy ugye visszakapjuk a jegy árát.

Sikeres landolást követően egyeztettem az oszkáros sofőrrel, hova is menjek. Nem jelölt ki fix helyet, majd felvesz. Azt gondoltam, ha az ÖMV kúthoz megyek, az neki irányban lesz. Ja, csak 2 másik MÁV-hajótöröttet is felvett az Etele plázánál, onnan pedig nem volt egyszerű az én koordinátáimhoz keverednie.

Most 2 órával azután, hogy azt hittem, elindultam Siófokra, tényleg úton vagyok Siófokra.

Tudom, a MÁV nem tehet a viharról, meg a kidőlt fákról. De arról igen, hogy nem képes megfelelően tájékoztatni utasait. És arról is, hogy az évek meg a rutin azt mondatják velem, hogy amikor ilyet hallok egy MÁV-szerelvényen ülve, hogy "bizonytalan ideig szünetel a vasúti forgalom", akkor az első gondolatom legyen az: fuss!"

Ha esetleg még hasonló történetekre, véleményekre vagytok kíváncsiak, akkor a MÁVINFORM oldalán lehet szemezgetni belőlük bőven a tegnapi fiaskó után.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Tegyenek börtönbe, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at, és akkor nem nekik lesz kétharmaduk, hanem nekünk háromnegyedünk
A TISZA Párt alelnöke bohócnak nevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét, miután Lánczi Tamás azt írta egy posztban Magyarnak: börtönbüntetés jár annak, aki tiltott külföldi támogatást használ fel.

Link másolása

Megalakulása óta az első vizsgálatot indította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, írja azt rtl.hu. A kormány kezdeményezésére februárban létrehozott intézmény a kormánypárti Magyar Nemzet egyik cikkére hivatkozik. Az állami hírügynökséggel azt közölték: a lap információi alapján felmerül a gyanú, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör” próbál beavatkozni a magyar választásokba, amelyik a 2022-es választás előtt Márki-Zay Péter mozgalmát támogatta.

A hivatal Magyar Péter nevét nem említette, de a Tisza Párt alelnöke tegnap Facebook-posztban reagált. Azt írta, a vizsgálat vele kapcsolatban indult. Azt javasolta Lánczi Tamásnak: kérdezze a Fideszt, „évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője erre szintén a közösségi médiában reagált: felhívta Magyar Péter figyelmét arra, hogy „amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Magyar Péter ma a Békés megyei Mezőhegyesen kampányolt, innen üzent Lánczinak Tamásnak:

„Innen is üzenem neki, hogy irtó nagy bohóc. Kit akar börtönbe tenni, engem? Vagy a magyar népet? Mit gondol, hogy tényleg azt el fogják fogadni az emberek egy ordas kamu alapján, amit a propaganda állít, majd engem börtönbe rakjanak?

De tegyen börtönbe, szerintem annál jobb lesz, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at. És akkor nem nekik lesz kétharmaduk hanem nekünk háromnegyedünk.”

A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta, hogy Magyar Péter mozgalma mögött a Bajnai Gordonhoz köthető DATADAT nevű cégcsoport állhat, erre az egyesület honlapjának adatvédelmi tájékoztatójában találtak nyomokat. A cégcsoport ügyvezetője szerint hazugság, ami a Magyar Nemzetben megjelent.

„Sosem találkoztam velük, sem Magyar Péterrel, sem a hozzá kötődő párttal, sem a hozzá kapcsolódó egyesülettel soha semmilyen viszonyt nem ápoltunk”

- mondta Szigetvári Viktor, aki szerint azért szerepeltek az adatvédelmi tájékoztatóban, mert a Magyar Péter által átvett egyesülettel volt kapcsolatuk régebben.

Szigetvári Viktor azt mondta, nem tartnak a vizsgálattól, és együttműködnek majd a Szuverenitásvédelmi Hivatallal, ha felkeresik őket.

A szervezettel kapcsolatban épp tegnap terjesztett be határozattervezetet az Európai Parlament öt frakciója. Eszerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása és működése sérti a szabad és tisztességes választások elvét. Arra szólítanák fel az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését és függessze fel a Magyarországnak adott támogatásokat, amíg az összes korábban támasztott feltételt nem teljesíti a kormány. A tervezetről jövő héten szavazhat az Európai Parlament.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Csernus: Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk
Ügyesek voltunk, mert megmaradtunk, magyarul beszélhetünk. De az ügyességből egy ponton megalkuvás lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Csernus Imre az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legutóbbi adásában lesújtó képet festett társadalmunk lelkiállapotáról. „Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk” – mondta a pszichiáter, akinek az elkövetkező hetekben jelenik meg legújabb könyve A magyar címmel.

A szakember úgy látja, hogy egy gyönyörű országban élünk, minden lehetőségünk meglenne arra, hogy jól érezzünk magunkat, de erre azért nem vagyunk képesek, mert érzelmileg nem vállalunk felelősséget, nem viselkedünk felnőttként. Ebből az önbecsapásból és gyávaságból fakad szerinte rengeteg egészségügyi problémája az embereknek.

Ebből a szempontból egy beteg nemzet vagyunk.

– mondta.

Közéleti állapotaink kapcsán elmondta, hogy azért vagyunk képtelenek a politikusainkon számonkérni az ígéreteiket, mert akkor egyúttal azzal is szembe kellene néznünk, hogy a saját ígéreteinek sem tartjuk be valójában.

Önmagunkkal viszont nem akarunk konfrontálódni.

A felelősségvállalás hiánya, a nem felnőtt viselkedés kialakít egy „öntudatlan populációt”, akikkel szemben viszont működik az „oszd meg és uralkodj” technikája.

Csernus arról is beszélt, hogy bár számtalan sportágban sikerült a történelem során a döntőig küzdeni magát a magyar csapatoknak, ám gyakran, váratlanul elbuktunk. Szerinte mindennek az az oka, hogy előre félünk a vereségtől, ez a félelem pedig megbénít minket.

A pszichiáter úgy látja, hogy akkor lehet belőlünk sikeres nemzet, ha bátrak leszünk, elkezdünk hinni magunkban, ha az érzelmeinkért is felelősséget vállalunk, de merünk beszélni a gyengeségeinkről, hiányosságainkról is. Mindez szerinte az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert ezeket a rossz mintákat adjuk tovább gyermekeinknek.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: