JÖVŐ
A Rovatból

Állatokat tanulmányoztak a drónrajok irányításához magyar kutatók - sok helyen felfigyeltek rájuk

Az ELTE kutatóinak egymással kommunikáló drónjai számos területen lehetnének hasznosak, a csomagküldéstől a határvédelemig.

Link másolása

Kiosztották az ELTE Innovatív Kutatója díjat, amelyet idén az egyetem egy olyan kutatócsoportnak adott a Biológiai Fizika tanszéken, akik az élőlények csoportos mozgására alapozva egymással kommunikáló drónrajokat építettek. A kutatócsoport tagjai több tucat drónt képesek egyszerre reptetni, ami rekordnak számít a világon. Az utóbbi évek eredményeiről a Science Robotics és a Royal Society Interface folyóirat is címlapon számolt be.

"Mára jól menő vállalkozássá nőtte ki magát, de maga a kutatás 2009-ben kezdődött, amikor Vicsek Tamás kutató egy öt éves pályázat keretében támogatást nyert ennek létrehozására. Ekkor kezdtük el a Biológiai Fizikai tanszéken állatok csoportos mozgását vizsgálni, és az eredményeket később robotokra szerettük volna alkalmazni" - meséli Vásárhelyi Gábor, az ELTE Biológiai Fizika tanszék tudományos főmunkatársa, a Collmot Kft. egyetemi spinoff cég ügyvezetője.

A kutatók az élőlények teljes spektrumát próbálták lefedni. Kamerák segítségével figyelték meg az állatok szociális életét. "A tanszéken készítettünk miniatűr GPS modulokat, amelyeket galambcsapatokra helyeztünk el, azt figyelve, hogyan repülnek együtt. De voltak laboratóriumban sejtes élőlényvizsgálatok is, és vadlócsapatok vonulási irányát is elemeztük drónok segítségével."

Az eredmények megmutatták, hogyan kell irányítani egy csapatot, illetve milyen vezérelvek és dinamika alapján lehet jól kontrollálni egy sok egyedből álló rendszert.

"Azt láttuk, hogy a nagy egyedszámú csapatoknál - mint a seregélyeknél, vagy a rovarok között, - nincsenek kőbe vésett személyes hierarchikus viszonyok. Ott mindenkinek azonos szerepe van, és mindenki azonos módon reagál a többiekre. Minél kisebb a csoport, annál kiszámíthatóbban jelennek meg a hierarchia-viszonyok."

A vizsgált 30 fős galambcsapatoknál a dominanciától független, egyértelmű viszonyokat fedeztek fel a kutatók.

"A földön domináns, a táplálékot elsőnek megszerző galamb szerepe teljesen más is lehet a levegőben. Ha repülés közben jobbra fordul, nem biztos, hogy követi őt a csapat. Azt a madarat követik, amelyik jól tud repülni és navigálni.

"Megfigyeléseink alapján olyan állatok is tisztában vannak a csoport tagjainak képességeivel, amelyekről korábban nem gondoltuk volna."

A magyar kutatók által galamboknál feltérképezett hierarchikus viszonyokat a rangos Nature magazin is publikálta. Nem minden állapcsoportra volt azonban jellemző az általánosan kimutatható tendencia.

"Vizsgáltunk 28 patkányt is 11 hónapig, és legnagyobb meglepetésünkre egészen egyedi és az emberre is nagyon jellemző sokféleség uralkodik közöttük. Náluk nagyon nehéz fekete-fehér igazságokat kimutatni. Hatékonyabban működik együtt a csoport, ha például labirintusban kell valamit megkeresni, de a szociális életre vonatkozóan sokszínűek. Van olyan vezéregyed, aki befogadja a hierarchia legalján lévő patkányt, és azzal jóban van, de a sorban fölötte elhelyezkedővel már nincs jóban. Azt láttuk, hogy jobban oda kell figyelni rájuk, mert okos, intelligens élőlények" - mondja Vásárhelyi Gábor.

A kutatók csapatrendszer-modellezését leginkább a galamboknál egyénileg mért navigációs képességek segítették. Elvitték őket messzire, azt figyelve, hogy mennyire egyenes úton és mennyi idő alatt találnak haza.

"Voltak olyan egyedek, amelyek ügyesebben navigálva találtak haza, és azt láttuk, hogy a csapat is őket követi repülés alatt. Ezen elvek feltérképezése után kezdtünk el drónokkal foglalkozni, hogy a valóságban is be tudjuk bizonyítani, hogy a megfigyeléseink működő modellek."

Az ELTE kutatói azt tervezték, hogy mesterséges eszközökön demonstrálják az élőlények modellezéséből megfigyelt elveket. Kezdetben kisméretű hajókkal próbálkoztak egy medencében, de hamar váltottak.

"A drónok megjelenése mindent megváltoztatott. Azonnal lecsaptunk rájuk. A legutóbbi publikációnk ötvennél is több drón együttműködéséről szólt, ami világrekord. Egyetlen videót láttunk eddig, nevezetesen a US Air Force-nak a reklámját, ahol a miénknél nagyobb, száz egyedes autonóm flotta szerepel, de ennek a fejlesztésnek a részleteiről - velünk ellentétben - nem sokat árulnak el."

Vannak ugyan előre programozott, több ezer drónt számláló show-k, de ott az egyes drónok nem kommunikálnak egymással.

"A mi flottánk drónjai wifi hálózaton adatcsomagokat kapnak egymástól, így nyomon tudják követni egymást. Tudják, hogy ki-hol van, milyen sebességgel megy, mit szeretne csinálni. Ezen információk alapján képesek összehangolni a mozgásukat."

A kutatócsoport tagjai céget is alapítottak, és első körben a szórakoztatóiparba léptek be a flottával. Egy kész szoftvert is kifejlesztettek, amely képes egy ilyen flottát irányítani.

"Nagyon várjuk, hogy a piac érettebb legyen arra, hogy merjen autonóm flottát alkalmazni. Elméletben akár automatizált csomagküldő szolgálatként, katasztrófavédelmi feladatokat ellátó egységként, de kamerával felszerelve határőrségként is működhetne egy ilyen flotta" - mondják.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
A Rovatból
Egy mesterséges intelligenciával létrehozott műsorvezető, Bíró Ada vezette a Deltát a köztévén
Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát. A következő adástól kezdve híreket fog majd felolvasni.
Fotó: M1/YouTube - szmo.hu
2024. április 16.


Link másolása

A Delta vasárnapi adásában egy bizarr történésnek lehettek szemtanúi a nézők: Fejős Ádám műsorvezető bemutatta új kollégáját, a mesterséges intelligencia segítségével létrehozott Bíró Adát, aki a következő adástól kezdve a műsor híreit fogja majd felolvasni.

A Telex számolt be róla, hogy Ada egy „egy MI segítségével életre hívott nyelvi és videós modell”, de hogy pontosan milyen modellről van szó, az nem derült ki.

Ada azt is elárulta magáról, hogy az elkészítésében a legmodernebb nyelvi modellt használták, hogy szépen beszéljen magyarul.

Ada mondanivalóját „teljes egészében a Delta szerkesztői határozzák meg”, a Delta következő adásától lehet majd nézni, ahogy híreket olvas fel.

Itt lehet visszanézni Ada bemutatkozását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

JÖVŐ
A Rovatból
Komoly újítás jön a Facebookon és a Messengerben
A mesterséges intelligencia nagyobb szerepet kap a jövőben a Magyarországon legnépszerűbbnek számító közösségi oldalakon.

Link másolása

A tavaly szeptemberben bemutatott Meta AI-asszisztens beépül az Instagram, a Facebook, a WhatsApp és a Messenger felületébe, írja a 24.hu a Verge cikke alapján. Az asszisztens egy külön weboldalt is kap, de a meta.ai Magyarországon egyelőre nem elérhető.

Mark Zuckerberg azt mondta, ahhoz hogy felvegyék a versenyt az OpenAI fejlesztésével, a piacvezető ChatGPT-vel nekik is fejlődniük kell. Ezért továbbfejlesztették nyílt forráskódú nyelvi modelljüket, ami a Llama 3 nevet viseli. A cégvezető szerint ez a különböző teszteken már most felülmúlja vetélytársait.

A Meta AI-asszisztens jelenleg az egyetlen olyan chatbot, amely a Bing és a Google valós idejű keresési eredményeit is integrálja, és keresésenként külön dönt arról, hogy mikor melyiket használja.

A fejlesztés az Egyesült Államok mellett már több tucat országban elérhető. Magyarországon azonban még várni kell a megjelenésére, egyelőre nem tudni meddig.

Zuckerberg azt is bejelentette, hogy mielőtt a Llama 3 legfejlettebb verziója megjelenne, először több frissítésre kell számítani a kisebb modelleknél. A modell nem Meta-felhasználói adatokból épül fel, hanem nyilvános internetes adatok és szintetikus mesterséges intelligencia által generált adatok keverékét használja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Viszlát jó idő: bejelentették, hogy véget ért a globális kánikula
Az ausztrál meteorológiai hivatal jelentette be a tavaly nyár óta tartó időjárási jelenség végét.

Link másolása

2023 június óta 2024 márciusig minden hónap középhőmérséklete rekordot döntött szerte a világon, ugyanis a Csendes-óceán középső és keleti trópusi térségének melegebb tengerfelszíni hőmérséklete éreztette globális hatását.

A meteorológusok az időjárási jelenséget El Niño (a fiú) névre keresztelték, viszont a fiú most búcsúzik és

júliusig semleges állapot következik, ami az egész világon nagyon fontos a gazdálkodók számára.

Az amerikai meteorológiai hivatal előrejelzése szerint a semleges hónapokat követően, az év második felében 60 százalék valószínűséggel érkezhet La Niña (a lány), és vele együtt a hűvösebb idő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


JÖVŐ
A Rovatból
Tudományos szenzáció: először beszélgettek bálnával az emberek
Az Alaszka partjainál úszkáló púpos bálna 36 alkalommal válaszolt a kutatók üzenetére. A SETI szerint ez mérföldkő lehet majd az űrlényekkel kommunikálásban is.

Link másolása

Először beszélgettek emberek egy bálnával, derül ki a BBC beszámolójából. A SETI Intézet és a Kaliforniai Egyetem tudósai még 2021-ben próbáltak kapcsolatba lépni Alaszka partjainál a bálnákkal.

A hatfős tudóscsoport víz alatti hangszórókkal felszerelkezve bonyolódott üzengetésbe egy púpos bálnával. Először lejátszották a púpos bálnáknál korábban megfigyelt üdvözlő hangsort, amire legnagyobb megdöbbenésükre egy Twainnek nevezett bálna válaszolt. A következő 20 percben a bálna összesen 36 alkalommal reagált a tudósok üzenetére. Ebből jó néhány üzenetváltást meg is lehet hallgatni a BBC videójában.

Bár a különös társalgás tudományos mérföldkőnek számít, a tanulmány vezető szerzője szerint a kutatás még csak gyerekcipőben jár. A tudóscsoport azt tervezi, hogy a következő alkalommal variálják az állatoknak küldött üzeneteket.

Mivel a púpos bálnák éneke a legösszetettebbnek számít az állatvilágban, a földönkívüli intelligencia kutatásával foglalkozó SETI kutatócsoport abban bízik, hogy kommunikációjuk megfejtése segíthet a marslakókkal történő esetleges jövőbeni kommunikációban is.


Link másolása
KÖVESS MINKET: