A Rovatból

A 6 legnagyobb lopás a szórakoztatóiparban

Beyoncének több klipje, köztük a Single Ladies, de Lady Gaga imidzse, vagy az Avatar története is hatalmas lopás sokak szerint. Te mit gondolsz?
Forrás: Listverse - szmo.hu
2017. január 16.


Link másolása

Néha úgy tűnik, mintha nagyon kevés eredeti ötlet maradt volna a szórakoztató iparban. Amikor minden új dolognál úgy érezzük, hogy ez valaminek az újrakeverése, átdolgozása, akkor jusson eszünkbe, hogy a művészek kölcsönöztek ötleteket egymástól már az idők kezdete óta - ez természetes része az alkotói folyamatnak.

Azért persze van különbség kölcsönvétel és arcátlan lopás között.

Egyszer Pablo Picasso azt mondta (már ha tényleg ő mondta először), hogy a jó művész másol, a kiváló viszont lop. Ha ez tényleg így van, akkor a most következő listán szereplők a legkiválóbb művészek a történelemben.

6. Kung Fu (TV sorozat)

1971-ben a harcművész legenda, Bruce Lee egy kanadai talk showban elkezdett beszélni egy projektről, amin éppen dolgozott: A Harcos egy tévében futó sorozat lett volna, ami egy kínai saolin pap vadnyugati kalandjairól, apja utáni kutatásairól szól.

Lee az ötletet megmutatta a Warner Brothers és a Paramount filmstúdióknak is, akik viszont aggódtak, hogy nem amerikai főszereplője lesz a sorozatnak. Emiatt Lee azt hitte, nem fog megvalósulni a projekt.

MTM0Njc4MzEzMzEzNTYyNTk0

Bruce Lee jól felismerhető filmes beállásainak egyike

Pár hónappal később az ABC leadott egy egész estés kísérleti adást a Kung Fu című filmből, aminek sztorija kísértetiesen hasonlított a Sárkány ötletéhez, viszont a főszerepet a harcművészetekhez nem értő, ázsiai vérrel nem rendelkező David Carradine kapta. A dolog mögött a Warner Brothers állt, és végül a 70-es évek egyik legsikeresebb sorozata lett belőle. Később emlékirataiban Linda Lee Cadwell, Lee özvegye azt állította, a stúdió teljes egészében ellopta férje kidolgozott ötletét.dc_1

David Carradine a filmben

5. Beverly Hills, 90210

1985-ben egy áruforgalmazó, H.W. Broido egy ötlettel állt elő Aaron Spelling cége számára. Úgy gondolta, a sorozat ötletében rengeteg marketingpotenciál van. Az ötlet alapján a sorozat, Holli Woods, egy tinédzserről szólna, aki Kaliforniába költözik, és a főszereplő Spelling színésznő lánya, Tori lenne. Egy 1985-ös levélben Spelling bájosnak nevezte Broido gondolatát, és küldött is egy képet a lányáról, hogy az alapján megkezdhessék játékfigurák gyártását a karakterhez.

1990_beverly_hills_90210_003

Fotó: Wikipédia

A kommunikáció azonban egy idő után megszakadt a két férfi közt és már úgy tűnt, a sorozat nem fog megjelenni...egészen addig, amíg a tévében le nem adták a Beverly Hills, 90210 első részét, 1990-ben.

Ez tartalmazta Broido összes eredeti ötletét,

még azt is, hogy Spelling lánya szerepeljen benne (igaz, végül nem fő-, csak mellékszereplő lett), és hamar rengeteg olyan kis figurát gyártottak, amiket a szereplőkről mintáztak.Jimbusts1

Részlet a sorozatból

A dühös Broido perre ment, mert elmondása szerint nem csak egy sorozat ötletét, de egy egész üzleti stratégiát loptak el tőle, és erre bizonyítékai is voltak. Végül a két fél peren kívül megegyezett, a nyilvánosság előtt nem ismert feltételekkel. A fiatalokról szóló sorozat egyébként óriási sikerrel futott 10 évadon keresztül.90210-group-beverly-hills-90210-6906455-992-468

Fotó: Wikipédia

4. Beyoncé videói

Beyoncé Knowles irigylésre méltó karriert tudhat magáénak. A már szinte mindenütt jelenlévő művészt sokszor dicsérték az előadásai egyedi vizuális stílusáért, a klipjeiért és a zenéjéért - ami elég nagy problémát jelent azoknak a művészeknek, akik már többször megvádolták lopással az énekesnőt. Példák bőven vannak: a Single Ladies koreográfiája elvileg Bob Fosse -tól van, a "Mexican Breakfast" című dalból.

Videó: egy Youtube-felhasználó Bob Fosse klipje alá játszotta a Single Ladies-t:63072894dda5a5ff014d6a26f6a3cc8f

Részlet a Single Ladies klipjéből

Az emlékezetes jelenet, ahol az énekesnő végigsétál az utcán és szétveri az autók ablakait a Hold Up című klipben, először a svájci művész Pipilotti Rist “Ever Is Over All" című klipjében szerepelt. A Countdown című Beyoncé-dal videója egy 1990-es holland videó, az Achterland részeit vette át Teresa De Keersmaeker-től, és még számos példa van, amit nehéz lenne mind felsorolni.Képkivágás

Részlet a Hold up c. klipbőlKépkivágás

Részlet az Ever Is Over All c. klipből

3. All Summer Long - Kid Rock

Kid Rock 2008-as slágerénél azért nagyon sokan felkapták a fejüket, akik komolyabb zenei ismeretekkel rendelkeztek. Vannak a számban elemek Lynyrd Skynyrd’s “Sweet Home Alabama című számából, de még Warren Zevon “Werewolves of London” - jából is. Még a rímkészlet és Rock énekstílusa is Zevonéra emlékeztet. A "nyár" szó a címben, és az ismerős hangzás hatalmas sikert hozott az énekesnek.

Videó: Kid Rock dala, amelyből legalábbis a Sweet Home Alabamára biztosan ráismersz

2. Avatar

James Cameron Avatarja a mai napig minden idők legnagyobb bevételt hozó filmje. A filmet agyondicsérték, bár sokszor felmerült, hogy Cameron más alkotásokból szerzett hozzá ihletet. Elismerte, hogy sok minden volt rá hatással a készítés során, viszont van egy hatás, amit figyelmen kívül hagyott, és nem nagyon emlegeti: egy 1957-es novella, a 'Call Me Joe', Poul Andersontól.Anderson-1-600

A könyv borítója

A novellában egy megbénult katona mesterséges testtel egy idegen bolygóra látogat. Itt csatákba keveredik, összeismerkedik és szoros kapcsolatot teremt a helyiekkel, majd érzelmileg ragaszkodni kezd az új testéhez.

Ez mintha csak az Avatar szinopszisa lenne. A fent leírtak csupán részletek a novellából, sok minden más is ugyanúgy van, mint a filmben, kezdve a kék lényektől a lándzsás, hosszú farkakig. Cameron a mai napig nem ismerte el a hasonlóságot.Képkivágás

Részlet az Avatarból

1. Lady Gaga

A képen látható Lady Gaga úgy ismert, mint korunk egyik legeredetibb figurája a popszakmában. Azt gondolhatnánk, hogy ez az egyediség csakis egy elképesztően kreatív elme szüleménye lehet.Képkivágás

Kép egy koncertfelvételből

A kis szépséghiba csak az, hogy a fenti képen nem Lady Gaga látható, hanem Dale Bozzio, a Missing Person énekese, aminek elég nagy sikere volt a 80-as években. Bozzio megjelenésében nagyon sok hasonlóságot találhatnak a rajongók. Gagát egyébként többször vádolták már azzal, hogy lenyúlja mások stílusát.3.dale_.gaga_

Bozzio csapatának, illetve Gagának a lemezborítója

Néhány szemfüles rajongó rámutatott, hogy Gaga a 2011-es MTV Video Music Awardson erősen emlékeztetett Annie Lennoxra a Sweet Dreams című klipben. De az eddigi legsúlyosabb vád, ami az énekesnővel kapcsolatban keringett, hogy

az egész zenei stílusát egy régi barátjától, Lina Morganától nyúlta, aki 2008-ban öngyilkos lett.

Lina barátai szerint amikor Gaga előadásait nézik, az olyan, mintha szellemet látnának.

Videó: egy Lina Morgana szám

Ha érdekesnek találtad a cikket, oszd meg!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: